Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-12 / 138. szám
20 RÖVIDEN - AKCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. JÚN. 12. Élőben a Telin csatornán Gyermek-szuperkongresszux Rómából Az egész világon elterjedt Fokoláre lelkiség egyike azoknak a mozgalmaknak, melyek századunkban a katolikus egyházban születtek. Célja, hogy az emberi élet minden területén és szintjén az egységet építse, s így hozzájáruljon ahhoz, hogy az emberiség egy napon egyetlen nagy család legyen. Egyik jelentős tömegmozgalma - melyet az alapító Chiara Lubich hívott életre 1984-ben - a Gyerekek az egységért, mely különböző népekhez, fajokhoz, vallásokhoz és társadalmi rétegekhez tartozó fiúk és lányok sokaságát egyesíti, akik az egyesült világért élnek. Ennek az új mentalitásnak a terjesztésérq számos világméretű kezdeményezést indítottak, mint például a vagyonközösség a gazdag és szegény országok között, aláírásgyűjtés és konkrét javaslatok az ENSZ-nek, például azzal kapcsolatban, hogy saját ideáljuk szerint milyennek szeretnék a tv műsorait, valamint számos konkrét helyi akció. 1987-ben az UN1CEF olasz képviselete a „Gyerekek az egységért" mozgalomnak ítélte a „Holnap Világa" díjat, mert az emberiség egységének hírnökeiként sikerült eljutniuk a világ szinte valamennyi országába. Ezek a fiúk és lányok ez év június 1213-án tartják Rómában a nemzetközi „szuperkongresszusukat", ahová 8-9 ezer gyereket várnak a többiek képviseletében a világ körülbelül 70 országából. Magyarországot mintegy 160-an képviselik. Az Európai Űrkutatási Központ, s a világ számos tévéállomása - köztük az olasz RAISAT közreműködésével a háromórás megnyitót az OLYMPUS műhold az egész világra közvetíti. Ma délután a Kábel Rt. jóvoltából a szegedi kábeltelevíziós rendszerbe kötött lakások nézői a Telin csatornáján 15-18 óra között élőben lehetnek részesei a monumentális rendezvénynek. Vérszagra gyűl az éji vad: Nagy Imre temetése és Kádár János halála közti hetekben már itt tobzódott Európa az áruspultokon. Kedvenc újságcímem azokból az ígéretes időkből: „Használt tv csak tehetőseknek!" És használt Audit, Mercedest, Volvót - egy egész használt mesevilágot ígért nekünk az ellenzéki kerekasztal puszta léte. De a műsor ma már nem annyira jó, úgyhogy a használt bécsi tv-k valutás vására nem jött össze igazán. A használt kocsi már jobban megy. Hisz a tíz éves merci azért autóbb, mint a vadi új Lada Fiatovics. De igazából a szép ruha a népszerű! A nagy magyar ötlet: használtból újat vásárolni. És hol vannak már ezek a lekicsinylő - őszinte - szavak, hogy ószeres, ócskás, ószer?... Megtesz a használt ruha az „európai ócskások" kezén egy-kétezer kilométert, és bálás ruha lesz. Gyorsan átöltözünk belőle, s a mi levetett ruhánkkal továbbgördül a szerelvény, például Erdély felé... Mi pedig büszkén feszítünk a férfiasan öltözködő Európa menedzser szabású Használt Európa ZELEI MIKLÓS zakóiban, s ki nem ejtenénk a szánkon hogy használt ruha. Hanem ezt mondjuk helyette: svájci minőségű ruha. Miképp a Patek Philippe óragyár „Calibre"-je is svájci minőségű. Csakhogy ez 37 millió schillingbe kerül, s minél használtabb lesz annál följebb megy majd az ára. Nem úgy, mint az import ruha kilós vásárán kínált holmiknak. Ahol nem kell magyarázni semmit. Mindenki tudja szó nélkül is, hogy uraktól levetett holmikoz jut majd olcsón. Estleg azzal az eséllyel, hogy akár olyasmit is talál, amit az urak odakint föl se vettek. Akkor sincs több kérdés, ha a kerületi, lakótelepi közösségi házba igyekszünk, ahol külföldi ruhák vásárát tartják. Tudjuk, használt ruhát árulnak ott, a mi pénztárcánkhoz, a mi életünkre szabottakat. Sajna, de vannak dupla szegények is. Halmozottan hátrányos helyzetű magyarok, akik nemcsak azt fogták ki, hogy ide születtek, de még ezen beliil is mindig a rosszabbik jutott nekik. Ők itt a szegények, akik sokan vannak, így nem jut nekik abból a sok jóból, amit az importruha-akciók kínálnak a szerencsés polgárosodóknak. Ők a magyar használtból készleteznek a nehéz téli hónapokra. Azokból a nadrágokból, amik mondjuk az erdélyi exportból maradnak vissza. Ami, ha már ennyire hazai snassz, legalább a neve küflöldi legyen: talán mondani se kell, hogy a Május 1. Ruhagyár levetett gyártmánya se használt ruha. Ez a second hand. Aki sima second handot vásárol, az tudja, hogy szocialista terméket fog kapni. Ha mégse, a boltban a pultra tesznek egy táblát: külföldi second hand. Hát igen. Szeretünk jól élni. Ezért a nyelvet a mohácsi vész óta nem arra használjuk, hogy feltárjuk vele a valóságot, hanem épp fordítva, arra, hogy elfedjük. Hazai minőségű mondatok. Belgiumi katonaoktatók látogatása A szegedi Damjanich János Honvéd Kollégium igazgatója, Gazsi György alezredes tegnap fogadta a Cuyvers Josephus vezérkari alezredes vezette belgiumi katonai tanintézeti küldöttséget. A vendégek tájékoztatót hallgattak meg a kollégium életéről, megtekintették a nevelési színtereket, majd találkoztak a növendékekkel. A delegáció hatnapos magyarországi látogatásának célja: a hazai katonai képzés rendszerének tanulmányozása. Jártak a Zrínyi Katonai Akadémián, egy tatai laktanyában és a hódmezővásárhelyi Bercsényi dandárt is megtekintették. Szeged után a Kossuth Lajos Katonai Akadémia vendégei lesznek. A küldöttséget fogadta Scharer János vezérőrnagy, a szárazföldi főkzemlélőség főszemlélő-helyettese. Gazdák körében A szakszövetkezeti vagyonnevesítés után a gazdálkodás formái többféleképpen kínálkoznak a földtulajdonosoknak. Ezekről a változásokról és gazdálkodási formákról szervez tájékoztatót Mórahalmon a helyi gazdakör a város művelődési házában június 14-én, vasárnap, délelőtt 9 órakor. A településen mintegy 1800 gazdát érintő fontos kérdésekről Csát Péter, a téma szakértője tart ismertetőt. Kerékpáros felvonulás Ma délután 3 órakor kerékpáros felvonulást tartanak a SZOTE orvosegyetem diákjai a belváros tiszta levegőjéért. A felvonulás gyülekezőhelye a Dugonics tér, a cél: a Tisza Lajos körúttól övezett belvárosi rész gépjárműforgalmának megszüntetése. PROL MAPRA DELMAGYARORSZAG! Június 8-án, hétfőn - július 11-ig - őthetes nyereményjátékot indítottunk lapunkban. Mindennap megnyerheti a szelvényen látható használati tárgyat, ha kivágja, kitölti és címünkre beküldi. (A hétfőtől péntekig megjelentetett napi szelvényeket egy borítékban is beküldheti.) DM PENTEKI NYEREMÉNYSZELVÉNY! 1 db mixer és 1 db tapadós kézi daráló Név Cím Ha ezzel készen van, ne tegye félre az ollót! az alábbi, N°5-ös szelvényen látható Samsung tévét! Címünk: 6740 Szeged, Pf. 153. A borítékra írja rá: „Napról lapra nyeremény!" BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: JÚNIUS 17'. a hét főéi íját, [DM HETI FŐDÍJI SZELVÉNY I I I I I SAMSUNG CK5012 színes tévé, 51 cm Ez úgy-lehetséges, ha hétfőtől péntekig naponta kivágja a tévés szelvényeket és összegyűjtve, mind az ötöt egyszerre beküldi. (Cím és határidő ugyanaz, mint a napi szelvénynél. A borítékon, kérjük, szintén szerepeljen a „Napról lapra nyeremény!" jelige!) A fenti áruk a RAMOVILL 52. sz. műszaki üzletében Szeged, Bartók tér 9. sz. alatt megvásárolhatók! Ne feledje: holnap folytatjuk! A Ai A a AZ ELSŐ JÁTÉKHÉT NYERTESEINEK NEVÉT JÚNIUS 18-ÁN, > folytatjuk! .CSÜTÖRTÖKÖN liAAA ...1 KOZOUUK! OZOLJWt NAPRÓL LAPRA NYEREMENY! A Tejút a fejlett világba vezet Tegnap egy egészen érdekes kamion parkolt a Tejipari Vállalat udvarán. A Milky Way, azaz Tejút feliratú jármű belsejében egy mini tejüzemet rendeztek be, pasztörizáló, zsírbeállító és töltőgépekkel. A guruló kiállítás április végén indult Svédországból, és 21 hét alatt száz tejüzemet keres fel a kelet-európai országokban. A Tejút szervezői a tejiparban világhírő Alfa-Laval, és a csomagolásban élenjáró TETRA PAK cégek időszerűnek tartották, hogy ebben a régióban is bemutassák új fejlesztési eredményeiket. - A magyar tejipar ugyanis korszerűnek nem mondható kelet-német gépekkel dolgozik, és különösen a csomagolás terén maradt el már nemcsak a világszínvonaltól, hanem a hazai fogyasztói igényektől is - summázta Schopper János, a Csongrád Megyei Tejipari Vállalat igazgatója. Mint Sten Nilsby, az AlfaLaval értékesítési igazgatója elmondta, nem azonnal, hanem néhány év múlva számítanak a régióból komoly vevőkre. De Magyarországot - jelentős tejipara miatt - máris fontos partnernek tekintik. 1CG Megkezdődött a kaszinórablók pere A Csongrád Megyei Bíróságon tegnap a szabadlábon lévő harmad-és negyedrendű vádlottak, az ötletadók meghallgatásával kezdődött a szegedi Imperial Casino rablóinak bűntető pere. Az emlékezetes, tavaly karácsony előtti bűnténynyel jelentős summához, 135 ezer 626 német márkához (akkori árfolyom számítva: 6 millió 804 ezer 356 forinthoz) jutott Annus Dezső (Szeged Siha köz 24).) és Tanács Vince (Szeged Hont F. utca 2(Mt.), a rablás első- és másodrendű gyanúsítottja. A vádirat szerint a négy szegedi fiatalember előre kitervelte, előkészítette a casino kifosztását. Az értelmi szerzők Nagy Zsolt (Szeged Csongrádi sugárút 59.) és a vele együtt lakó Dékány Imre volt. Mivel mindketten dolgoztak a casinóban, megfelelő helyismerettel rendelkeztek, ismerték például a bejáratokat, a biztonsági feltételeket. A könnyű pénzszerzés gondolata egy véletlen, majd az azt követő megbeszélt találkozón realizálódott. Az első rablási kísérlet ugyan kudarcba fulladt, ám a két elszánt végrehajtó másodszorra nem fáradt hiába. December 23-án, hajnali 3 óra körül több kerítést átmászva a WC-ablakon jutottak a casinóba. Az álarcos rablók a játékautomaták termében gázpisztollyal ártalmatlanították az éjszakai őrt. Megtalálták a kulcsokat, s kirürítették a péncélszekrényeket. Tanács egy volt tanárával Kiskundorozsmára, az Öreghegyi erdőbe vitette magát, ahol aztán a pénz nagyobb részét elásta. Hogy hová tűnt több mint másfél millió forint, az talán a jövő héten folytatódó tárgyaláson kiderül. (Mint emlékezetes, a megyei főkapitányság bravúros nyomozással gyorsan a megtalálta a rejtekhelyet, a tulajdonos visszakapta az eldugott milliókat.) M. E. •QCQOQCS Biztonságtechnikai és Szolgáltató, Kereskedelmi cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Teleton: 53-777, 6726 Szeged, Gyapjas Pál u. 31. sz. Nyitva: 13-17 munkanapokon. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Nyári idő záporokkal. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett gyakorta borult lesz az ég, helyi záporok, zivatarok várhatók. Többnyire gyenge, zivatar idején erős, változékony irányú szél valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22-28 fok között alakul. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Nyári táborok Szegeden és kórnyékén. Szerkesztő: Zanati Zsófia „Hallgassa Ön is, Önnek is szólt* mindennap 16-18 ára között a 94,' VIII/ en .a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged, Tanácsköztársaság u. 7. Tel: 24-702. Tcl,lax:25-9M a. autómentés, autódaru Változatlan tarifával! if