Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-27 / 124. szám
SZERDA, 1992. MÁJ. 27. SPORT 11 Dr. Török-parádé és döntőbe jutás az Olimpiai Kupán Fodor Rajmund „öngólja" Péntekied, a Maty-éren Másodszor a Dunapack Kupáért Indulhat-e a Petrovics, Angyal duó? A vízilabdázók Olimpiai Kupájának egy héttel ezelőtti selejtezőjén a Szeged SC egy erősen megfiatalított csapattal is fölényes magabiztossággal intézte el az Eger és a MAFC együttesét, tegnap pedig, az OK újabb fordulójában, egy minden korábbinál „ifjabb" szegedi gárda is remekül szerepelt a Sportuszodában. A Kásás-fiúk - többségük egyéb1 ként dr. Kiss Lajos ifjúsági és juniorcsapatában (is) játszik délelőtt az OB I-ről álmodozó Cegléddel találkoztak, és elsősorban a sok nagy csatát megélt „öregek" jóvoltából minden negyedben produkáltak néhány emlékezetes dolgot. Mindjárt az elején például Kárász három látványos találata jelentett örömet a napsütést is élvező érdeklődőknek, majd a „kiskorú" Halász és Szabó Z. ügyes megoldásai után kellett „javítani" az eredményjelzőn. A harmadik játékrész dr. Török-parádét hozott: a „megfontoltan" mozgó szegedi center-átlövő közelről és távolról is betalált a ceglédi kapuba, és néhány rafinált paszszal is igyekezett színezni a A skandináv gárda futballistái között szép számmal akad külföldön játszó légiós. Azok, akik egyelőre hazai, tehát svéd csapatban szerepelnek, szintén kapósak lehetnek az EB-döntő után. így híre kelt, hogy a francia Auxerre-ben játszhat tovább P. Andersson (Malmö), J. Eriksson iránt pedig a Leeds United, a Sheffield Wednesday és a Kaiserslautern érdeklődik. Ami a magyarokat illeti: Jenei Imre szövetségi kapitány az idegenbeli taktikát alkalmazza. Minél több lapos, pontos átadással kell felnyomulni a svéd térfélre, és gólra törni ez lesz a házi feladat szerda este. Jenei hangoztatta, az ő fejében élő elképzelésekhez nem pontosan ez a stockholmi keret illik, de ezzel korántsem az itt lévő játékosokat kívánja kritizálni. Kulcsjátékosok hiányoznak, ráadásul két sérülés is gondot okoz. A kedd déli edzésen Simon elég óvatosan mozgott, Keller viszont nagyobb vehemenciával gyakorolt. A kapitány előtt még mindig van kétség, játsszon-e Simon és Keller? Simont Nagy Tibor pótolhatja, de Keller helyett ki foglaljon helyet a középpálya bal oldalán? Jenei összeállítást ezért nem is hirKiválóan helytálltak az indulásra jogosult magyar salakmotorosok a sportág lengyelországi próbáján, a világbajnoki középdöntő európai ágának versenyén. A 18 indulót felvonultató eseményen Adorján Zoltán lett a legeredményesebb, 15 pontjával az első helyen végzett. Miután Hajdú Zoltán 10 pontjával ötödikként zárt, mindketten ott lehetnek a kontinentális elődöntőben, A juniorválogatott Fodor tegnap anyaegyesületének is gólt lőtt játékot. A végén a legfiatalabbaknak is megjött a lövőkedvük, és ennek köszönhetően Donauer és Csányi is feliratkozott a gólvágók közé. A tízgólos Szeged SC-siker mindenesetre azokat igazolta, akik szerint a város pólóutánpótlásásra érdemes (lenne) jobban „odafigyelni"... A mérkőzés jegyzőkönyve: Szeged SC-Cegléd 18-8 (5-2, 3-2, 6-2, 4-2). Újszegedi Sportuszoda. V: Esztergomi. Szeged SC: SCSEGYERKIN - Halász 1, Mód 1, KÁdetett, és még azon is töpreng, hogy Lipcsei vagy Sallói legyen a kezdőembere. - Akárhogyan is dől el ez a dilemma, a középpályás sorban három olyan fiatalt szeretnék látni, akik sokat futnak, le nem állnak egy pillanatra sem. Mert a vb-selejtezők előtt látnom kell, bírják-e az igénybevételt. Kell bírniuk, hiszen fiatalemberekről van szó - mondta Jenei. A kapitány megismételte, az eredmény másodrangú jelentőségű, olyan gyakorló találkozó lesz, amelyen a csapafctílus csiszolódhat. Pontosabban: folytatódik az „építkezés", amire eddig három barátságos mérkőzés adott lehetőséget. Várható kezdőcsapatok: Svédország: Ravellin - R. Nilsson, J. Eriksson, P. Andersson, Björklund - Ingesson, Thern, Schwarz, Limpar - K. Andersson, Brolin. Magyarország (zárójelben az eddigi válogatottságok száma): Brockhauser (7) Telek (3) - Lőrincz (15), Kovács E. (20) - Simon (8) vagy Nagy T. (7), Balog T. (13), Pisont (6), Lipcsei (9) vagy Sallói (1), Keller (20) Kiprich (52), Vincze (25). Játékvezető: Natri (finn). amelyet június 14-én rendeznek meg Miskolcon, s ahová a vb-középdöntők első nyolc helyezettje jut el. A Zielona Gora-i verseny legjobbjai: 1. Adorján Zoltán 15 pont, 2. Andrzej Huskoka (lengyel) 13, 3. Román Matousek (csehszlovák) 12, 4. Zdenek Tesar (csehszlovák) 12, 5. Hajdú Zoltán 10. RÁSZ 3, Török T. 1, SZABÓ Z. 4, Megyeri 2, Király, Németh, Donauer 1, DR. TÖRÖK 4, Csányi 1, Bólya (kapus). Edző: Kásás Zoltán. Kora délután az EB-re készülő magyar juniorválogatott (amelyben a szegedi Molnár T. és Fodor is helyet kapott) a Cegléddel csapott össze. A juniorok tetszetős játékkal - és persze Molnár T. három találatával - 19-9-re verték Hasznos István gárdáját, így a Szeged SC-Juniorválogatott meccs döntötte el az első két hely sorsát. Nos, a hazaiak, ha nem is remekeltek, de dr. Török (3), Kárász (2), Szabó és Csapó góljaival 7-6-ra legyűrték a fiatalokat, azaz beverekedték magukat az Olimpiai Kupa júniusi, négyes fináléjába. Ezen a mérkőzésen egyébként Fodor egyszer bevette a Szeged SC kapuját, vagyis tulajdonképpen „saját" csapatának lőtt gólt. Amire ugyancsak régen volt példa: a találkozó egyes periódusaiban kizárólag szegedi nevelésű pólós szerepelt a hazai együttesben! R. J. A. Ma, 18 órakor Taekwon-dobemutató Ma délután 6 órakor kezdődik a Szegedi Ifjúsági Házban a koreai hét záróeseménye, melynek keretében a JATE SC WTF taekwon-do szakosztálya is bemutatóval kedveskedik a látogatóknak. A rendezvényre a belépés ingyenes, a szervezők minden sportbarátot szeretettel várnak. Dr. Heidrich Gáborné, a JATE testnevelési tanszékének első embere inkább szomorúnak, semmint dühösnek tűnt, amikor arra kértem, fejtse ki véleményét erről a sokak szerint kényes (mások szerint nem igazán érdekes) témáról. - A hallgatói önkormányzat vezetője, Várnagy József már tavaly szeptemberben is indítványozta a kötelező testnevelési órák eltörlését, de a rektor úr akkor csak arra tett ígéretet, hogy idén visszatérnek a kérdésre. Várnagy úr most újra előterjesztette javaslatát, amellyel tudomásom szerint csütörtökön foglalkozik majd az egyetemi tanács. - Ön nem kifejezetten rajong ezért a „megoldásért"... - Nézze, az Ady téren a hallgatókért felelősséget érző oktatók tanítanak, akik nap mint nap látják, hogy milyen (rossz) fizikai állapotban vannak az egyetemisták. Úgy gondolom, az lenne a feladatunk, hogy ezeket a fiatalokat rávegyük a rendszeres mozgásra és arra, hogy minimumszinten tartsák a jelenlegi „fittségüket". Amennyire én tudom, a hallgatók leginkább az órarendbe iktatott (és ettől kötelező jellegűnek tűnő) foglalkozásoktól „irtóznak". Higgye el, mi nem kötelezni akarjuk a test karbantartására a diákokat, A keddi sajtótájékoztatón a házigazdák nevében Galli Miklós, a Dunapack Papír és Csomagolóanyag Rt. elnök-vezérigazgatója üdvözölte a Kisbudagyöngye étteremben összegyúlt újságírókat, majd dr. Boldizsár István, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke szólt a verseny fontosságáról. Füleky András, a szövetség főtitkára azzal folytatta, hogy 24 ország nevezett a Dunapack Kupára, de az utóbbi napokban még újabb érdeklődők is bejelentkeztek. így valószínűleg tovább emelkedik a részt vevő nemzetek száma. Mintegy 360 sportoló indulására számítanak, a csapatok számonként két-két egységet küldenek harcba. Ez alól a hazaiak sem kivételek, bár a szakvezetés szeretné, ha egyetlen számban, a férfi K2 1000 méteren három hajó is szerencsét próbálhatna. A kért kivételezettségnek az a magyarázata, hogy a Petrovics, Angyal duó egyik tagja, Petrovics Béla sokáig betegeskedett, nem indult a szolnoki olimpiai válogatón sem, ezért nem A hét végén a Szeged SC ifjúsági és serdülőlabdarúgói a Bagi FC fiataljait látták vendégül, és a két találkozón összesen 13 góllal terhelték meg a Pest megyeiek hálóját... NB Il-es ifjúsági mérkőzés. Szeged SC-Bagi FC 8-4) (3-0) SZVSE-stadion. V: Bánóczki. Szeged SC: Dobó (Bubori) - Sisák, Antal, Szalai - Mészáros, Zámbori, Turján, Buchholcz - Kiss S., Mádi (Nádudvari), Molnár K. Edző: Protity Sándor. 23. perc: Zámbori 40 méteres indításával Molnár -K. lépett ki a védők közül, és a hálóba lőtt, 1-0. de úgy érezzük, valamilyen módon szabályozni, koordinálni kell 3500 (!) egyetemista testedzését. A mai feltételek között pedig ezt csakis órarenddel tehetjük, hiszen ha mindenki akkor mozogna, amikor éppen kedve tartja, olykor csak 10-15, máskor meg esetleg 800-1000 hallgató is „elfoglalná" a létesítményeket... - E pillanatban egy „átlagos egyetemi polgár" számára mi a kötelező? - Hetente két (azaz kettő) óra testnevelés. Aki (egyáltalán) eljön, közös beszélgetés után pingpongozhat, tollasozhat, teniszezhet, fozichat, tehát azt a sportágat űzheti, amelyik azon a napon a szimpatikus neki. Ha valaki máshol sportol, felmentést kap a „kötelező" órák látogatása alól. A kispályás labdarúgó-bajnokságban szereplő hallgatók, a zenés tornára járók 6 óra kedvezményt kapnak csakúgy, Tizedszer rendezik meg a szegedi nemzetközi kajak-kenu regattát, s a részt vevő válogatottak már másodszor versengenek a Dunapack Kupáért. A háromnapos viadalt péntektől vasárnapig bonyolítják le a gróf Széchenyi István nevét viselő maty-éri pályán. tudott helyet biztosítani magának a Dunapack Kupa mezőnyében. Viszont arra szükség lenne, hogy lássák, milyen formában van a világbajnoki bronzérmes kettős. A főtitkár arról is beszámolt, hogy 20 versenyszám került be a szegedi regatta műsorába, s ráadásként megrendezik a kajakosok SanTeam Kupáját, amelyen a résztvevők négyes hajókban kezdenek, aztán átülnek kettesekbe, majd egyesekben lapátolva érkeznek célba. A háromszor három, azaz 9 kilométeres táv győztese egy 59 kem-es, 260 ezer forint értékű Honda motorkerékpárt vehet át. LABDARÚGÁS 25. p.: Zámbori szögletét Sisák fejelte a léc alá, 2-0. 27. p.: Buchholcz húzott el a bal oldalon, visszagurítását Mádi helyezte a kapuba, 3-0. 54. p.: Molnár K. erős beadását a bagi Péter saját hálójába vágta, 4-0. 56. p.: Zámbori jobb oldali szabadrúgását követően Turján szerzett újabb gólt, 5-0. 60. p.: Zámbori szöglete után ismét Turján volt eredményes, 6-0. mint azok, akik a tanszék által kidolgozott fizikai teszteken megfelelnek. Három órát „kihagyhatnak" azok az egyetemisták, akik turisztikai- vagy sítáborban töltenek néhány napot, esetleg „beneveznek" egy vízi túrára. - Feltételezem, hogy ezt csütörtökön az egyetemi tanács ülésén is elmeséli. - Az ülés nyitott, azon bárki részt vehet, de kizárólag „hallgatóként". Persze, nem is a „mese" a fontos, hanem az, hogy mindenki felismerje: aki még heti két órát sem mozog, az életben (ezt szokták csupa nagybetűvel írni...) hamar hátrányos helyzetbe kerül, hiszen fizikailag nem bírja majd a megpróbáltatásokat... A másik felet (és nézetet) képviselő Várnagy József kissé meghökkentő mondattal kezdte érvelését. - A testnevelési órák kötelező jellegének eltörlése számunkra pusztán jogi kérdés. A csatározások pénteken 8 órakor kezdődnek, az olimpiai programban szereplő számok döntőit pénteken, illetve szombaton 17 órától futják, majd a SanTeam Kupát megelőzően vasárnap további hét versenyt bonyolítanak le. Ez utóbbiak közül igen nagy érdeklődésre tarthatnak számot a sprintversenyek, a 200 méteres küzdelmek, amelyek nagy valószínűséggel hamarosan bekerülnek a világbajnokság hivatalos programjába is. Vajda Vilmos szövetségi kapitány megerősítette, hogy a magyar versenyzők számára (szám szerint 42-en indulnak) a Dunapack Kupa - ellentétben a résztvevők többségével nem olimpiai válogató. Ezzel együtt is a legjobbak szinte kivétel nélkül ott lesznek a rajtnál, bár meglepetés, hogy Gyulay Katalin ezúttal nem tudta kiharcolni az indulás jogát. Végezetül elhangzott az is, hogy a Dunapack Kupát, amelyet egy éve a magyarok őriznek, az olimpiai számokban legtöbb pontot gyűjtő válogatott nyeri el. 79. p.: Zámbori átadását Mészáros a kapus lába között bombázta a kapuba, 7-0. 81. p.: Nádudvari nehéz szögből talált a hálóba, 8-0. NB Il.-es serdülőmérkőzés. Szeged SC-Bagi FC 5-0 (4-0). Felső Tisza parti stadion. V: Gábor. Szeged SC: Narozsnik Kecskés (Fischer), Joó, Forgó (Zontbori) - Vas, Forgács (Adelhardt), Békési, Molnár G. - Kránicz, Révész, Palotás (Molnár Zs.). Edző: Tóth Győző. Góllövő: Révész (4), Kránicz. Véleményünk szerint ugyanis az egyetemi diploma megszerzése nem függhet attól, hogy a hallgató több féléven át rendszeresen látogatta-e a „tornaórákat". A JATE-n a testnevelés nem szakképzés, tehát az lenne a legideálisabb megoldás, ha a sportolási lehetőség afféle szolgáltatásként funkcionálna. - Van még néhány tárgy (például a közgazdaságtan), amely nem a szakképzést szolgálja, mégsem akarják (merik) eltöröltetni... - Félreértés ne essék: senki sem akarja a JATE-n megszüntetni a testnevelést, csak azt szeretnénk elérni, hogy mindenki akkor mozogjon, amikor kedve és ideje van. Ez egyébként a hallgatói szabadságot is növelné. Arról nem beszélve, hogy a test az egyetemistáé, aki felnőtt ember, és nagy valószínűség szerint el tudja dönteni, hogy mikor óhajt sportolni. Még egyszer hangsúlyozom: mi csak a kötelező jelleg ellen tiltakozunk... Minden különösebb kommentár helyett álljon itt is egy ígéret: az ET csütörtöki határozata után mi is visszatérünk még a kérdésre. RÉTHI J. ATTILA A svéd-magyar eldtt Kérdőjel ott, kérdőjelek itt Nem panaszkodhatnak a svéd emberek. Remek nyár uralkodik, alig lehet elhinni, hogy bő két hete még esett a hó. Kell is a jó idő, hiszen június 10-én rajtol Svédországban a labdarúgó F.urópa-bajnoki döntő. Méghozzá a svéd-francia összecsapással. Annak a mérkőzésnek az előjátéka szerda este (19 óra) a stockholmi Rasunda stadionban sorra kerülő svéd-magyar barátságos 90 perc. Adorján és Hajdú is továbbjutó SALAKMOTOR Ami a JATE-n ,Jogi kérdés" A test a hallgatóé - vagy nem (is erről van szó...)? A „probléma" ugyanaz, a helyszín más. Alig egy hónapja a SZOTE-n kerestünk választ korunk egyik legizgalmasabb kérdésére (tudniillik: marad-e az egyetemeken a kötelező testnevelés?), tegnap pedig a József Attila Tudományegyetemen igyekeztünk megtudni: mi igaz abból, hogy az egyetemi tanács csütörtöki ülésén a hallgatói önkormányzat vezetőjének javaslatára döntenek a hagyományos értelemben vett „tornaórák" eltörléséről... Rájárt a rúd a bagiakra