Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-02 / 103. szám

8 HELYTÖRTÉNET SZOMBAT, 1992. MÁJ. 2. VALASZOK Az. 1. kérdésre: Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái c. lexikonának kiadatlan cédulái még a következő adatokat tar­talmazzák Pártos Zoltánról. Orvosi oklevelét 1910-ben szerezte Budapesten, valamikor ezt követőn lett Szegeden orvos. 1917-ben visszakerült Pestre, ekkor a Szegedi Napló okt. 31-i száma írt róla. A fővá­rosban a Stefánia Országos Anya- és Gyermekvédő Szövet­ség szakelőadója lett. 1919. márc. 29-én az Orvostanhall­gatók Egyesületében előadást tartott Az orvos a szocialista társadalomban címmel. Továb­bi sorsa ismeretlen. Versei és cikkei a következő lapokban jelentek meg: A Munka Szem­léje (1907-08), A Polgár (1908), a Hét (1913), Szegedi Napló (1913-16), Szegedi Híradó (1916-17), Világ (1916­ban vers; 1917. 21. sz.: A sze­gedi gyermekvédelem új rendje; 28. sz.: Küzdelem a venereás betegségek ellen; 1918. 174. sz.: A házasság és a kötelező orvosi vizsgálat), Népszava (1918-ban vers), Vörös Újság (1919. 123. sz.: A kötelező játékiskola ellen). Könyve: Versek. Bp. 1908. (Dr. Viczián János. Budapest, I. Attila u. 41.) A 10. kérdésre: Gaál Dezső szegedi tanáréveiben a csalá­dunknál lakott. A Tunyogi Csa­pó gimnáziumban a tanítványa voltam. Kecskemétre nősült, emlékezetem szerint ott is ta­nított. Utolsó éveit Kecske­méten és Tökölön a szülői házban töltötte. Tökölön halt meg 1981. január 2-án, a kecs­keméti köztemetőben nyugszik. Jelen voltam a temetésén. Mel­lékelem a gyászjelentést. Öz­vegye Kecskeméten lakott, a Vi­lág u. 2. számú házban. Gyer­mekei: Emese (Mohácsi Péter­né) Debrecenben, Erika (Ki­rályházi Jenőné és Zsolt Kecs­keméten lakik. (Gasztány Aurél, Szeged, Gál u. 3.) A 24. kérdésre: Lövik Ká­rolyról életrajz még nem készült, a szétszórt adatokból életútja, pályája csak csonkán bontakozik ki. Amit tudunk: 1899-ben született: apja Lövik Károly (1874-1915) író (s neves lószakértő), anyja, Somló Emma (1877-1927) színésznő. Újságírói pályáját valószínűleg a Világnál kezdte, 22 éves korá­ban legalábbis már ott dolgo­zott. Amikor 1922-ben a Dél­magyarország helyén megje­lenő Szeged változtatott addigi kormánytámogató orientáció­ján, s az új törekvésekhez új szerkesztő kellett, felelős szer­kesztőnek őt, a 23 éves fiatal­embert kérték föl. A Szegedet így ő „állította át" baloldali­liberális lappá. 1923-ban, egy újabb belső változás során visszatért Budapestre, ahol újra a Világ, majd (1926) a Magyar Hírlap munkatársa lett. Ez utóbbiban jelent meg cikke Móra Ferenc pitvarosi (1926. szept. 8.) és szőregi ásatásairól (1928. nov. 9., II. és 18.). Mórát később is becsülte; 1934. febr. 7-én pl. meglátogatta Szegeden a már haldokló írót. Utóbb, Szitnyai Zoltán szerint, Lövik Az Est külpolitikai cikkírója volt, ezt azonban egyelőre más adat nem erősíti meg. Az Est megszüntetése (1939) után, a helyette, de már kormánylapként megjelenő ' Pestnek lett belső munkatársa és segédszerkesztője. 1941-ben, hadnagyi rangban haditudósító­ként részt vett a Délvidék „visszafoglalásában", majd ugyancsak haditudósítóként a „keleti harctéren" teljesített szolgálatot. Ezért, másokkal együtt, Horthy őt is Nemzet­védelmi Kereszttel tüntette ki. Leszerelvén (1941) újra a Pest szerkesztőségében dolgozott, s különböző újságíró-közéleti tisztségeket töltött be (titkára volt a Magyar Újságírók Egye­sülete Pátria Klubjának, a Ma­gyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetének, választott tagja az Újságírók Szanató­rium-Egyesülete igazgatósá­gának stb.). A sajtóévkönyv szerint ekkoriban Budapesten, a Pentelei Molnár u. 1. sz. alatt lakott. Szitnyai Zoltán, aki Szellemi tájakon című, Chica­góban megjelent (1971) köny­vében beszámol a Pestnél eltöl­tött közös időkről, így jellemzi lakását: „Magányos villában lakott a Rózsadomb tetején. Könyvtárában három nyelv irodalmának művei sokasodtak, lovakról szóló szakkönyvekkel és a teljes Encyklopedia Brit­tanicával, íróasztalán mik­roszkóp, iránytű, Zeiss-távcső, Leica fényképezőgép, logarléc, nagyítólencse, hengeres ra­gasztószalag, egy fiókban szerszámok, egy másikban szivarok, cigaretták, leveles­dohányok garmadája, kerek asztalon pipák, ezüsttálcák, szipkák, öngyújtók. A falakon puskák, kardok, pisztolyok, rohamsisak, lovaglópálca, kutyakorbács." „Agyúd nincs? - kérdeztem irigyen, miután mindent megmutatott. Úgy éreztem magam, mint egykor, túlkényeztetett unokaöcsém játékokkal zsúfolt Paradicso­mában." (119.) Lövik, Szitnyai jellemzése szerint, különc egyé­niség volt. S úgy tetszik, a negyvenes évek elejére határo­zottan jobbratolódott; régi beállítódásából csak az angol irodalom és kultúra iránti cso­dálata maradt meg. Jellemző rá, hogy a szerkesztőségben nagy vitákat folytatott Laczkó Gé­zával. - Állítólag Vendégség­ben őseinknél címmel könyvet is írt, amely svédül is megje­lent. (A könyvet nem láttam.) Sajnos, Lövik Károly későbbi sorsáról nincs adat. (Lengyel András) A 26. kérdésre: Dettre János életére és működésére vonat­kozó kutatásaim során elég sok levéltári anyagot sikerült föl­tárni származásáról s családi viszonyairól is. Eredményeim lényegét előzetes közlésként ­kiegészítve s helyesbítve az eddigi válaszokat s remélve a további pontosításokat - az alábbiakban foglalom össze. Dettre János mind apja, Dia­mant (Dettre) Benő, mind anyja Klein Mária (Irma) révén felvidéki - Nyitra és Pozsony megyei - eredetű családból származott. Apai dédszülei: egyik ágon (Diamant) Majer (? - Verbó, 1845) s felesége Mir­jam, a másikon Opler Samu (Szentjános) s neje Löwenrosen Hany (Janka) voltak. Apai nagyszülei: Diamant József (Verbó, 1817 Budapest, 1893. máj. 21.) és Opler Betty (Oppler Borbála) Morvaszent­jános, 1824 - Budapest, 1912. nov. 5.) 1843. szept. 17-én kötöttek házasságot Morva­szentjánoson; házasságukból származó, 1869-ben velük élő gyermekeik: Miksa (1849), Mimi (1855), Lipót (1856), Mór (1858), Márkus (1859), Ede (1860), Annus (1861) s Mária (1863); talán tanulmá­nyai miatt nem lakott velük az 1852-ben született Benő (Ben­jámin, Benedek). Anyai déd­szülei: az egyik ágon Klein János (Zavar, 1783-?) s Klein Évi (Zavar, 1786-?), a másikon Schar Bernát s Jeti voltak. Anyai nagyszülei: Klein Már­kus (Zavar, 1830-?) és Schar (Schaar) Júlia (Lizi) (Királyfa, 1837 /1835?/- ?) 1858. ápr. 14-én Szencen kötöttek házas­ságot; lányuk: Mária (Irma). Diamant (Dettre) Benő föl­menői közül Opler Samu Szent­jánoson (1829), Diamant József pedig Verbón volt adófizető Várostörténeti Ki mit tud? •••••••••••••••••••••••••••••••• Úgy látszik, olvasóink megkedvelték várostörténeti játékunkat. Sok kérdés és sok válasz érkezik, immár nem csak Szegedről. Mindazok megértését kérjük, akiknek válaszát mai, ötödik fordulónkban anyagtorlódás miatt nem tudjuk közölni. Játsszunk továbbra is1 együtt. Kérdéseiket és válaszaikat várja a két szerkesztő APRÓ FERENC, LENGYEL ANDRÁS (1866-1872); 1885-ben Szé­csényben (Nógrád vm.) élt ő is feleségével; 1893-i halálakor a fővárosban az Andrássy út 64. sz. házban lakott, felesége pedig 1912-i elhunytakor az Erzsébet körút 14. számon. Klein Mária (Irma) elei közül a nagyapa Klein János a „régi kocsmáros", az apa Klein Már­kus pedig az (új) kocsmáros volt 1858-ban Zavaron; 1891­ben gazdálkodónak (oeconomi­cus) írták. Fényes Elek Magyarország geographiai szótára (1851) szerint Verbó (Nyitra vm.) vá­sároshely Nagyszombat és Vágújhely között a Fehér he­gyek alatt; (Morva)szentjános (Pozsony vm.) „német-tót me­zőváros" a régi országhatár kö­zelében, harmincadhivatallal. Zavar, Királyfa s Farkashida (ez utóbbi községben élt a Klein család 1858-ban) kis Pozsony megyei szlovák falvak voltak. Mindenütt éltek zsidók is, leg­többen a mezővárosokban (Ver­bón 10 százalék, Morvaszentjá­noson 5 százalék); a kisközsé­gekben egy-két család. Szülei: Diamant Benő (Verbó 1852. jan. 8. - Marosnémeti 1891. márc. 1.) és Klein Mária (Farkashida, 1859. ápr. 1. ­1944) Nagyszombatban 1879. febr. 26-án kötöttek házasságot. Diamant Benő 1881. aug. 30-án vette föl a Dettre nevet, 1885. ápr. 23-án pedig Budapesten római katolikussá keresztel­kedett, felesége ezt nem sokkal férje halála után tette meg (Marosnémeti/Déva?/, 1891. márc. 10.). Dettre Benő Marosnémetiben (Hunyad vm.) 1891. márc. l-jén halt meg, tüdőgyulladásban. A vőlegény Diamant Benő 1879-ben Verbón gazdálkodó volt; 1879-től 1885-ig Szé­csényben (Nógrád vm.) köz­vetlen adófizető (gazdálkodó) volt, minek alapján ott magának és családjának községi illető­séget is szerzett, János fia buda­pesti keresztlevelében 1886-ban viszont már hivatalnoknak írták. Hogy meddig éltek And­rássy út 77. sz. alatti lakásuk­ban, mikor s miért költöztek Marosnémetibe, nem tudni, mint ahogyan további kutatá­sokat s fölvilágosítást igényel az apa iskolai végzettsége, gazdálkodói (bérlői?) mivolta, valamint a tisztviselői minősé­gének közelebbi megállapítása is. A harminckilenc éves korá­ban elhunyt apa fiatal, harminc­két éves tanítónő özvegyet és négy kiskorút hagyott maga után: Bélát (1880. febr. 25.­1951), Istvánt (1881. júl. 1.­1944), Pált (1884. jan. 15.­1926) s Jánost (1886. máj. 16.­1944. máj. 15.) Apjuk után ke­véske - nagykorúságuk eléré­séig a szegedi árvaszék által kezelt - ingó vagyon: fejenként 750 korona pénzösszeg maradt rájuk. Kérdés, hogy örököltek-e tőle valamilyen ingatlant. Hogy özv. Dettre Béniné gyermekeivel pontosan mikor költözött Szegedre, további kutatást igényel; előbb igencsak a fővárosba térhettek vissza, ám egy árvaszéki iktatókönyvi bejegyzés szerint 1894. február 24-én már Szegeden lakhattak. Szécsényi (Nógrád vm.) köz­KERDESEK 41. Mi volt Szegeden a Gyermekbarátok mozgalma? (Zoltai Bence, Szeged, Dugonics u. 35.) 42. Tudott-e Dankó Pista kottát írni, és volt-e mesterhe­gedüje? (Zoltai Bence). 43. Mi lett a sorsa 1944 után Iván Mihálynak, a Szegedi Új Nemzedék főszerkesztőjének? 44. Tudja-e még valaki a jópálos dallamát? (Szól a levél a csordásról /Kilelte a hideg /Három tehén a kútra mén/ Möginná a vizet/Jaj, rúzsám odavagy/Szerelömnek rabja vagy/Ezer a baj nem kettő/Kilyukadt a serpenyő.) 45. Milyen szállal kapcsolódott Nyilasy Sándor festő­művész a Rainer-családhoz? (Bátyai Jenő) 46. Ki tud a Szentháromság u. 4.-ben lakott Darvas (Lőwy) Andor orvosról (1887-?), akinek 1929-ben verses­kötete jelent meg Szegeden? 47. Ki tudja Fogassy Ödön szegedi rajztanár és festőmű­vész születési és halálozási adatait? 48. Milyen családi kapcsolatban állt egymással Kulinyi Zsigmond és a librettista Kulinyi Ernő? 49. Erdélyi Kálmán szegedi prímás működésének 40. éves évfordulójára (1911) külön újságot (Erdélyi Emlék­lap) adtak ki. Megvan-e valakinek? 50. A 20-as években több könyv címlapját tervezte Geguss Rezső. Mi tudható róla? ségi illetőségük a Szegeden lakó Dettre fiúknak többször gondot okozott; pl. Béla végül is tárgytalanná vált útlevéügye évekig húzódott a szegedi és a nógrádi hatóságok között (1899. jan. 14-1902. ápr. 19.); katonai sorozásuk is Mikszáth megyéjében történt. János már szegedi tiszti alügyész korában kért és kapott a tanácstól 1914. november 10-ei kérelmére szegedi illetőséget, mint aki akkor már „húsz évet meghala­dó idő óta megszakítás nélkül Szegeden" lakott. (Russzoly József) A 29. kérdésre: A Magyar Téka-sorozatban 1932 és 1939 között jelentek meg könyvek. Három fősorozatból állt. Az elsőt a Prometheusz nyomda, a másodikat a Délmagyarország nyomda, a harmadikat az Árpád nyomda és a Szegedi Városi Nyomda készítette. Megjelen­tek a szerkesztő Magyar László regényei (Lázad a föld, Szik­lasír), valamint Berezeli A. Ká­roly, Tabéry Géza, Gergely Márta és Bárdosi Németh János művei: regények, drámák ve­gyesen. A legérdekesebb a má­sodik sorozatban kiadott Juhász Gyula-kötet, a Fiatalok, még itt vagyok! (1935). Babits elősza­vával, Kontuly Béla rajzaival jelent meg. (Sági Péter, Szeged, Sóhordó u. 23.) A szegedi Magyar Téka­sorozat célja az irodalmi de­centralizáció, a vidéken élő írók műveinek a kiadása és olvasó­tábor szervezése volt. A gondo­latot Klebelsberg is támogatta. A Téka 1932-ben alakult So­mogyi Szilveszter polgármester bábáskodásával. A szerkesztést és a napi munkát Magyar Lász­ló újságíró végezte. A tervek szerint évi öt kötetet (egy soro­zatot) kaptak volna a tagok há­rom pengőjével. Az első néhány kiadvány végén még fölsorolták a tagokat (Aba-Novák Vilmos, Juhász Gyula stb.) Kezdetben minden kötetben azonos rajzo­latu*ex libris volt, ám a könyv­tulajdonos Téka-tag nevével. 1935-től csak fűzött kötésre futotta, majd a könyvek egysé­ges formája is megszűnt. Jelen­tek meg könyvek sorozaton kívül is. Időközben a kiadói jelzés rajza (signet) és az ex libris is megváltozott. 1935-ben a Magyarral rossz viszonyban levő Shvoy Kálmán elérte, hogy a város megvonja a Tékától a segélyt. Magyar ekkor nyílt levélben - példákat hozva ­pellengérezte ki Shvoy kímé­letlen, törtető, egoista magatar­tását. A Téka-könyvekről még nem készült összegezés. A következőkről tudok: Berezeli A. Károly: Tigrisek. Fiatalok (1933), Magyar László: Lázad a föld (1933), Tabéry Géza: Októberi emberek (1934), Ger­gely Márta: A salakmosó (1934), Bárdosi Németh János: Zsellérek (1934). Ez volt az első sorozat. Időrendben foly­tatva: Berezeli: Magyar költő ­magyarul (1934), Szőnyi Zol­tán: Pillanatok (1935), Perkátai László: Bozót (1935), Berda József: Indulat (1935), Juhász Gyula: Fiatalok, még itt va­gyok! (1935), Magyar László: Sziklasír ML (1936), Berezeli: Mária próféta (1936), Magyar László: Négy negyed (1938), Balla Sándor: Saroglya (1938), Erdődi József: Épülő ország (1939), Berezeli: Uram irgal­mazz (1939), Erdődi József: A mai Finnország (1940), Tonelli Sándor: Messze utazás négy fal között (1940), Perkátai László: Életen túl, halálon innen (1941). 1945 után Molnár György Pesten folytatta a Magyar Téka könyveinek a kiadását, im­máron a harmadik kiadói jel­zéssel. (Apró Ferenc.) A 31. kérdésre: Az Arányi­család Szegeden először Aich­ner Alajos sótárnokkal kép­viselt, aki itt 1858-ban tűnik föl. Belép a Szeged-belvárosi Kaszinóba, vezetékneve 1861­től Arányi. A később Szegeden műkö­dött Arányi Ágoston kegyes­rendi tanár nem leszármazottja az előzőnek, eredetileg Reich­nitz volt. Özvegy édesanyja házasságra lépett Lostajner (később Arányi) Lajossal, aki örökbe fogadta őt. Lakott Szegeden 1911-ben Arányi Jenő, 1942-ben Arányi Imre, továbbá egy Arányi Vil­mos, azonban a nevezettek kapcsolata a sótárnokkal eddig nem föltárt. Ugyancsak nem ismert, hogy a szegedi család­ból való-e a Gyulán 1899-ben született írónő és színésznő, Arányi Mária, aki Huszka Jenő felesége lett. 1977-ben halt meg. Hogy Arányi Ferenc a szegedi családból való-e, még föltárásra vár. Hegedűművész volt, 1893-ban született, tanu­lmányait Berlinben és Budapes­ten folytatta. Hosszabb ideig élt Bécsben, Stockholmban és Berlinben. A berliniként emlí­tett Arányi-család nyilván azonos vele. 1936 óta az USA­ban élt, a pittsburgi egyetemnek volt tanára. (Dr. Habermann Gusztáv, Szeged, Roosevelt tér 6.) A 35. kérdésre: A két testvér, Endrényi Imre és Lajos 1877-ben megvásárolta ifj. Bá­ba Imrétől az 1875-től tulajdo­nában volt nyomdát. A közös nyomda az Aradi (ma Victor Hugó) és a Kelemen utca sar­kán volt épületben üzemelt. Itt nyomták 1878-tól a Szegedi Naplót. A testvérek szétválása (1892) után Endrényi Lajos (1850-1920) a Jókai utcában alakítottak ki nyomdaüzemét nyomtatványok és a Szegedi Friss Újság (tanyai mutációja: Alsótanyai Néplap) előállítá­sára. Hosszú ideig társa volt Bába Sándor (1849-1914), aki bővítette a nyomdát, s közben Schlauch Károly ( 1832-1917) vaskereskedő Híd utcai házába vitte. Endrényi Imre (1857­1921) nyomdáját 1921-ben Sajgó József (1899-1976) vette meg. 1925-től a Szegedi Nap­lót, később a Déli Hírlapot in­dította újra. Itt készült a Sze­gedi Vörös Újság is 1919-ben. Endrényi Imre kiskörúton üze­melő nyomdájának könyv- és papírkereskedése is volt. Endré­nyi Lajos jogutódja 1921-től Rácz Antal, aki nyomdászból lett tulajdonossá, neje Endrényi Irén révén. Sajgó nyomdája később a Kultúra nevet vette föl. Endrényi Imre nyomta 1902-től a Színházi Újságot. A Szegedi Szemle 1928-tól Sajgó nyomdájából került ki. Mik­száth Kálmánnak Szeged pusztulása c. könyvét (1879) az Endrényi Lajos és társa nyomda adta ki. (Bátyai Jenő.) A 40. kérdésre: A fordított kása készítésének módját 1959. január 6-án jegyeztem le az akkor 80 éves Horváth Ferenc ny. pénzügyőr elmondásából. Ővele Csöngőié és Felsőpuszta­szer között juhászok ismertették meg azt az ételt. „Betyáreledel. Régi szegedi juhászok készí­tették és fogyasztották, akik még valamiféle kapcsolatban állottak Rózsa Sándorék ban­dájával. Vastag szalonnát koc­kára szeltek, bográcsba tették sárga kásával együtt, és meg­pirították. Ha rotyogni kezdett, többször is fölöntötték vízzel, esetleg borral. Amikor „elfőlt", megfogták a bográcsot, a benne lévő ételt földobták, mint a palacsintát, hogy megforduljon. Innen a neve. Sóval, paprikával fűszerezték. Saját maguk faragta fakanállal ették." (Dr. Csongor Győző, Szeged, József A. sgt. 14.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom