Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-08 / 108. szám
6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. MÁJ. 8. Nem tiltják be a szőrééi pályát - Fegyelmi vár a játékvezetőre? ítélethirdetés Nos, a hét közepén a CSLSZ fegyelmi bizottsága megtárgyalta az „ügyet" és az alábbi határozatot hozta. A fegyelmi bizottság a Fegyelmi Szabály- mmm'mmim zat 5. paragrafusa értelmében a szóregi sportegyesületet a történtekért 5 ezer forint pénzbüntetésre ítéli, amit nyolc napon belül köteles a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetséghez befizetni, valamint a rendezői gárdát 20 főre felemelni és három hazai mérkőzésre (saját költségére) szövetségi ellenőrt kérni. (A húsz fő rendezői gárda a tavaszi idény hátralévő hazai mérkőzéseire érvényes.) Továbbá a fegyelmi bizottság javasolja a CSLSZ elnökségének, hogy a mérkőzés játékvezetője, Veress László ellen fegyelmi eljárást kezdeményezzen. Az FB a szabályzat 51. paragrafusa értelmében a pályán elért eredOlvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy hétfői mellékletünkben, A Dél Sportjában megpróbáltuk kideríteni: miért és milyen körülmények között szakadt félbe a Szőreg-Tápé megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, illetve azt, hogy ennek a nem túl szép történetnek mi lehet (és mi nem lehet) a következménye? ményt (Szőreg-Tápé 1-2) helybenhagyja, és a vendégek javára igazolja. Indoklás: az FB megállapította, hogy a szőregi labdarúgó-szakosztály részben felelős a pályán történtekért, ugyanis a rendezői gárda nem tett meg mindent azért, hogy az ominózus összecsapás rendben, botrány nélkül fejeződjön be. Nyomatékosan felhívjuk a Szőregi SE figyelmét arra, hogy hazai mérkőzésein a rendet biztosítsa, mert ellenkező esetben szigorúbb döntést fog hozni a fegyelmi bizottság. (A fenti határozat ellen 15 napon belül fellebbezésnek van helye, melyet a CSLSZbe kell benyújtani.) * Lehet, hogy egyesek túlzottan toleránsnak - mások viszont egyenesen kegyetlennek _______ titulálnak majd, mégis szeretném kijelenteni: a CSLSZ ezzel az ítéletével alighanem eleget tett a „nagy (és igazságot óhajtó) többség ' akaratának. Hiszen „elsőfokon " a történtekért részoen felelős szőregiek is megbűnhődtek, és a botrány kirobbanását közreműködésével vitathatatlanul elősegítő bírót sem „dicsérték meg '. Vagyis mi, kívülállók akár elégedettek is lehetnénk. Egyetlen oka van csupán annak, hogy egy kicsit „értetlenkedünk": a kétségtelenül ,",pihentetésre szoruló" sípmester, Veress László nevét a legfrissebb, játékvezető-küldést „szabályozó" dokumentumon is ott találtuk. Úgy látszik, nem mindenki érzi, hogy mikor és kinek van szüksége egy kis „szabadságra"... RÉTHI Hírek a CSLSZ-ből A május 6-án hozott fegyelmi határozatok szerint Apró Józsefet (Kiszombor), Patocskai Józsefet (Sándorfalva), Sziládi Sándort és Gyuris Ervint (Üllés), Lovászi Attilát (Mórahalom) kettő, Catana Florint (Nagylak) három, míg Bartus Lászlót (Csanytelek) öt bajnoki mérkőzéstől tiltották el. Pénzbüntetést kapott Nagy Vince (Sándorfalva). A legenyhébb büntetési fokozatban (írásbeli figyelmeztetés) Süli László (SZVSE) részesült, így ő a hét végi fordulóban már csapata rendelkezésére állhat. * Popovics Milán (Zákányszék) játékjogát visszaadta a fegyelmi bizottság, mivel a játékvezető a kiállítás okát nem jegyzőkönyvezte. A sportoló a felfüggesztett eltiltást letöltötte, így a következő bajnoki találkozón ő is a pályára léphet. * Farkas József bordányi játékos fellebbezéssel élt az ellene hozott határozattal szemben, s kérte, hogy eltiltása hátralevő részét vagy engedjék el, vagy változtassák át pénzbüntetésre. A CSLSZ ez utóbbi változat mellett döntött, ezért a játékos pénzbüntetést fizet. Megállítja-e az MTK a Ferencvárost? A jövő keddi, Anglia elleni válogatott „slágermérkőzés" miatt a tervezetthez képest egy nappal korábban, már pénteken lejátsszák a labdarúgó NB I. 25. fordulójának találkozóit. A diadalmasan menetelő Ferencváros igen kemény csata elé néz, a Hungária körúton mindig veszélyes MTK otthonában kísérli meg pontjai számának növelését. Nyilasi Tibor legénysége tavasszal még veretlen, s többek között ennek is köszönheti, hogy úgy emlegetik, mint legfőbb bajnokaspiránst. A ferencvárosiak immáron negyedik igen lényeges csatájuk elé néznek. (Erre lehet kérdezni: melyik nem fontos 90 perc tavasszal...?) A Vácot az Üllői úton győzték le a „zöldek", majd a Kispest-Honvéd skalpját idegenben szerezték meg. Az UTE sem tudott „megállni" a Nyilasi-csapat előtt az FTC-stadionban, vereséget szenvedett. A címvédő kispestiek a legutóbbi fordulóban kikaptak a Váctól, s ezúttal a Vasast fogadja dr. Mezey György csapata. Papíron ez „kétpontos" összecsapás - a pirosfeketék szemszögéből értve. A második helyen haladó Vác FC-Samsung könnyen csapdába léphet, bár ellenfele, a Videoton-Waltham meglepő vereségeket szenvedett el mostanában. A fehérvári 90 perc háromesélyes, minden megeshet. A Tatabánya-Veszprém párosítás is késhegyig menő összecsapást sejtet, hiszen mindkét gárda menekülni igyekszik az osztályozós helyektől. A Pécsi MSC viszonylag nyugodtan várhatja a Haladás VSE-t, a ZTE sorsán pedig már aligha változtathat akármi is - otthon várják a B VSC-NO VÉP-et. Győrött a helyi Rába ETO várhatóan megtöri a diósgyőrieket, az ÚTE, amely sokáig még bajnoki érmes helyezéssel kapcsolatos álmokat is szövögetett, túl sok pontot hullajtott el mostanában. A Siófok elleni erőpróbán döntetlen várható, bár a hazai pálya, a Megyeri út adta előny némileg a lila-fehéreket teszi esélyesebbé. A 25. forduló műsora: MTK-Ferencváros, Hungária körút, 17 óra, vezeti: Puhl Kispest-Honvéd FC-Vasas, Kispest, 18.30, Bognár Tatabánya-Veszprém, Tatabánya, 17, Drigán Pécsi MSC-Haladás VSE, Pécs, 17, Márton ZTE-BVSC-NOVÉP, Zalaegerszeg, 18.30, Bay Videoton-Waltham-Vác FC-Samsung, Székesfehérvár, 18.30, Stamler Győri Rába ETO-Diósgyőr, Győr, 18.30, Kovács ÚTE-Siófok, Megyeri út, 18.30. Hartmann. „Gömbvillám"bajnokság Ma délután 5 órakor a Postás SE szakosztálymegbeszélést tart a Bocskai utca 9. szám alatt. A sakkegyesület tagjai, illetve az oda igazolni kívánók számára tartott rövid tájékoztató után, várhatóan kellemes hangulatú schnell bajnokságot rendeznek. Maradona az apa! Diego Maradona az apja Diego Armando Juniornak, a nápolyi Christina Sinagra hatéves kisfiának - mondta ki a nápolyi bíróság az évek óta folyó apasági per lezárásaként. A bíróság havi ötmillió líra tartásdíj fizetésére kötelezte az argentin labdarúgót, aki a múlt évben eltiltása nyomán elhagyta Olaszországot. Cristine Sinagra és ügyvédje nagy elégtétellel nyugtázta a bíróság ítéletét. - Nem a pénz miatt nyújtottam be keresetet. A gyermekért az apja is felelős, és ezt most végre a bíróság is rögzítette, hivatalosan is van apja a kisfiúnak. Hiába bélyegeztek meg rágalmazóként, az igazság végre kiderült - jelentette ki Cristina Sinagra. Maradona ügyvédje valószínűleg fellebbez. Az argentin sztár a per folyamán egyetlen tárgyaláson sem jelent meg és nem volt hajlandó alávetni magát vérvizsgálatnak sem. PENTEK Röplabda MK. Férfiak. Papiron SC-Fabulon Vasas, Lila iskola, 17. SZOMBAT Birkózás Területi diák „B" korcsoportos verseny. Vasutas Sportcsarnok, 9.30. Kézilabda NB II. Férfiak. Pincegazdaság-Kecel, újszegedi Sportcsarnok, 10. Taurus-Tököl, Kisstadion, 17. Vízilabda NB l-es ifjúsági-, serdúlőés juniorbajnokság. Szeged SC-FTC, újszegedi Sportuszoda, 10.30, 11.30, 12.30. Labdarúgás NB Il-es ifjúsági és serdúlőbajnokság. Szeged SC-Kazincbarcika, SZVSE-pálya, 13. Gábor, illetve Tisza-parti stadion, 13, Kun. Megyei I. osztály: Fábiánsebestyén-Mórahalom, Fábiánsebestyén, 17, Pördi. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. A liberálisoknak és a függetleneknek nem kell a sport...(?) FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Petbeőék eredményeit, úgy látszik, Szegeden csak a sportszerető emberek, a szurkolók díjazzák Mit ne mondjak, nemcsak a röpladások, de mi is önfeledten örvendeztünk: végre mégiscsak tesznek valamit Szegeden a sportért! Szeged Megyei Jogú Város közgyűlése tegnapi ülésén nemcsak a mi, de az érintett sportolók kedélyét és akkori lelkendezését is alaposan lehűtötte. A történtekről a kezdeményező, Koha Róbert a következőket mondta a közgyűlés egyik szünetében. - A harmadik napirendi pont a pénzmaradvány felosztása, a költségvetés módosítása volt - közölte a képviselő. - Ennek kapcsán terjesztettem elő azokat a határozati javaslatokat, amik szerint a Papiron SC röplabdacsapatát - „pántlikázás" nélkül! - 500 ezer, azokat a szegedi egyesületeket pedig, amelyeknek sportolói részt vesznek a barcelonai olimpián, versenyzőként 300 ezer forint támogatásban részesítsük. Mindkét felvetésemet „gerincvelőből" leszavazta a liberális és a független frakció! Mint a vita során kiderült, kimondottan azért, mert én terjesztettem elő! - Tisztázzunk valamit! A javaslatot már korábban egyeztették, a frakciók képviselői a Kaposvárra induló autóbuszon is „áldásukat" adták a nem éppen eget verő jutalmazásra. - Az újságírók is jelen voltak, amikor megígértük az „Április 20-án a férfi röplabda NB I. végső összecsapására utazott a Papiron SC Szeged csapata. Indulása előtt illusztris vendégek, úgymint dr. Lippai Pál polgármester, Koha Róbert az MDF-KDNP, Szabó Ferenc a a liberális és Dobó János a független frakció képviselőjeként jelentették be a játékosoknak és vezetőedzőjüknek: az önkormányzat 1 millió forintot ajánl fel a csapatnak az aranyéremért!" Koha Róbert akkor azt is közölte, az összeget természetesen jóvá kell hagynia a közgyűlésnek, ám annak aligha lehet akadálya, hiszen a frakcióvezetők egyetértettek a közöltekkel. Azt is hozzátette, amennyiben másodikként végez a csapat, 500 ezer forint jutalmat javasol az ezüstéremért. 1 millió forintot! Igaz, akkor ott nem mondtuk ki, hogy a második helyért mit adunk, de erről mi beszélgettünk. A polgármester úr felvetette, a második helyet 300 ezer forinttal jutalmazzuk, ám akkor is jeleztem, én 500 ezer forintot javaslok! Ezt az elmúlt vasárnapi kajak-kenu versenyen is elmondtam a rádiónak, kitartok az általam említett összeg mellett. Tehát szó sem lehet arról, hogy bárki előtt ismeretlen volt a pénz nagysága. Ezek után pedig nincs mit és miért egyeztetni, mint ahogyan azt többen is felvetették. Ha most mindezt nem terjesztem elő és mondjuk egy-két hónap múlva, akkor kerül terítékre, amikor - ne adj' Isten! - a Papiron SC már nincs, hogyan vélekednek rólunk az ' emberek? - Ha jól értem, a képviselők „kidobott" pénznek minősítik az említett, sportra szánt összegeket... - Mind a két ajánlásban név szerinti szavazást kértem. Lehet, hogy hihetetlen, de így igaz, a szegedi sport megsegítéséért - ami a jelenlegi helyzetben felér akár időleges megmentésével kizárólag mi szavaztunk igennel! Valahol sajnálatos dolog, hogy politikai kérdést csinálnak a sportból, s arra hivatkoznak képviselő társaim, hogy „csípőből tüzelve" vezettem elő a kérdést! Mást ne mondjak, a Papiron SC jutalmazása legalább egy hónapja ismert, tehát az nem lehet kifogás, hogy nem tudtak róla! * Mi ez, ha nem más, mint szűk látókörű, sportellenes hozzáállás, amiből azt a sajnálatos következtetést lehet levonni: Szegeden a liberálisoknak és a függetleneknek nem kell az élsport... GY.E. SPORTMŰSOR Megvei II. osztálv: Mártély-Szentes, Mártely, 17, Rácz. UTC-Tömörkény, Kertész utca, 17, Serfőző. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály: IKVGyálarét, Szabadság tér 17, Gábor. Székkutas-Derekegyháza, Székkutas, 16, Mihály. VASÁRNAP Vízilabda NB l-es ifjúsági-, serdúlőés juniorbajnokság. Szeged SC-Szentes, újszegedi Sportuszoda, 10.30, 11.30, 12.30. Labdarúgás NB I. Nők. Szeged TC-Pécs, Hunyadi tér, 11, Rácz L. NB II. KazincbarcikaSzeged SC, Kazincbarcika, 17. NB III. KiskundorozsmaGyula, Kiskundorozsma, 17. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei I. osztály: Mindszent-Kistelek, Mindszent, 17, Sipos. Szentes-Bordány, Szentes, 17. Bajnóczi. Zákányszék-Tisza-Új, Zákányszék, 17, Horváth. TanárképzőSZVSE, Kisstadion, 17, Szilágy. Sándorfal va-Móraváros, Sándorfalva, 17, Kubatovics. Tápé-Apátfalva. Tápé, 17, Bokor. Szőreg-ÜUés, Szőreg, 17. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Földeák-Csanytelek, Földeák, 17, Bali. Ruzsa-Ásotthalom, Üllés, 17, Chmilofszki. JATENagylak, Postás-pálya, 17, dr. Kocsmár. Szatymaz-Forráskút, Szatymaz, 17, Szűcs. Szegvár-Szegedi Postás, Szegvár, 17, Tóth I. S. Nagymágocs-Kiszombor, Nagymágocs, 17, Sarkadi. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály: Domaszék-Csengele, Domaszék, 17, Lőrik. Zsombó-Tápé II., Zsombó, 17, Gábor, Pusztaszer-Algyő, Pusztaszer, 17. Röszke-Mihálytelek, Röszke, 17, Ludvig. Bordány IL-Petőfitelep, Bordány, 17. Pusztamérges-Ópusztaszer, Pusztamérges, 17. Kübekháza-Baktó, Kübekháza, 16. PitvarosFerencszállás, Pitvaros, 16, Forgó. Maroslele-Magyarcsanád, Maroslele, 16, Bodor. Árpádhalom-Szikáncs, Árpádhalom, 16, Kovács. Csanádpalota-AT. Főiskola, Csanádpalota, 16. Ambrózfalva-Királyhegyes, Ambrózfalva, 16. HÉTFŐ „Radnóti-hétfők" kispályás labdarúgó-bajnokság. Erirra-Fülöp vendéglő 16.30. Agroker-VB40 17.30. AlfaFa-Villa 18.30. Radnóti-Gabona 19.30. SZOTE-Domet 20.30.