Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-28 / 125. szám

CSÜTÖRTÖK, 1992. MÁJ. 28. KULTÚRA 7 Németországban ötezer működik Népfőiskolák újjáéledése Kísértetjárás van megint. Szebben is mondhatjuk: most a népfőiskola szelleme járja be az országot. Egyre-másra alakulnak új népfőiskolák, annak ellenére, hogy korábban még haladó hagyományként se illett kiejteni a nevüket. Lehet ugyan, hogy nem mind az, amit annak hirdetnek - ezért írtunk kísértetjárást -, de ezt most nem érdemes bogozni. Majd letisztul, ahogy a klubmozgalom is letisztult annak idején a mindenáron való klubosítás ellenére. Igaz. közben annyira elsilányult maga a klubmozgalom, hogy hajdani kitalálóik se ismernének rá. Most örülnünk illik, hogy sorozatban alakulnak a népfőiskolák. Szolgálni akar a népfőiskola is, mindent, ami az emberi élethez tartozik, ezért az se róható föl neki, hogy az ötödikként Szegeden tartott tájegységi konferencia témája az önkor­mányzatokkal való kapcsolat lett. Vannak olyan falvak is, ahol a nyolc önkormányzati tagból hét népfőiskoláról került ki. És azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a népfőiskolák is rászorulnak az önkormányzati segítségre. Nemcsak itthon, de a vendégelő­adónak meghívott német úr szerint náluk is az önkormányzatok fizetik a fönntartás díjának kétharmadát. A maradék egyharmadot viszont a résztvevők. Jó tehát tisztán látnunk... A nyolcvanas évek elején-közepén kezdett újra éledezni a mozgalom, jóval megelőzve a rendszerváltást, és - teszem hozzá ­meglehetősen nagy ellenszélben. Dán, skandináv és német példákat emlegettek akkor, mert a hazai elődökre még gondolni sem illett. Azóta megtaláltuk itthoni elődeinket is. Újra alakulnak a felekezeti népfőiskolák, és újra éledezik a tatai hagyományként jegyzett másféle is. A régiek elsősorban bentlakásos rendszerűek voltak: a mostaniaktól nem lehet ugyanezt elvárnunk, bár újabban szó van néhány bentlakásos központról is. Említettük előbb az átalakulásban játszott szerepüket, föltehetően hasonló vár rájuk a további változásokban is. A társa­dalmi bizalom, az öntudat és önbizalom kialakításában játszott szerepére is fölhívta a figyelmet előadásában Sz. Tóth János. Meg arra is, hogy szembe kell néznünk a munkanélküliség rémével, a szociális problémákkal, ezért a rászorulók átképzésére is gondol­ni kell, speciális tanfolyamok szervezésével. A Prokultúra ala­pítvány szívesen támogat ilyen kezdeményezéseket. Hallottuk, Németországban ötezer körüli népfőiskolai szer­vezet működik. Mi hosszú ideig el voltunk teJve avval, hogy a német világnyelv, és lám, odaát is szorgalmasan tanulnak, nép­főiskolai szinten is, angolt vagy franciát, de több mint százban a magyart is! Fölhívta a német Jákob Horn arra is a figyelmet, hogy ők ugyan nem ellenzik a szabadpiacot, de nem is támo­gatják. Kért bennünket, mi se azt kövessük, figyeljünk az egyénre is. A németek pénzzel segítik a nálunk bontakozó új mozgalmat, de nem várják el tőlünk, hogy az övéket másoljuk. A vidékünkön hajdanában nagy szerepet játszó Kalot nép­főiskolák újraföltámasztása jussán fölszólalt Gyulai Endre megyéspüspök is. Négy intelmét mondta el. Az előző rendszer leszoktatta az embereket az önálló gondolkodásról, elégnek, sőt kötelezőnek tartotta a központi gondolatok elfogadását. Meg kell tanítanunk újra az embereket saját fejjel gondolkodni, beleértve a fiatalokat is. A szakemberek a népfőiskolák vezetésében is kellenek. A dialógus fontosságára is fölhívta a jelenlévők figyelmét a püspök: szabadon kérdezhessen bárki. Akkor derül ki az előadó számára is, mi érdekli valójában a hallgatókat, ha sza­badon és fönntartások nélkül kérdeznek. Négy témakört érintő fölszólalását még eggyel megtoldotta: jó lenne, ha a sajtóban is nagyobb teret nyeme a népfőiskolákról szóló tájékoztatás. HORVÁTH DEZSŐ Nyilas Misi története a gyermekházban Gyermekek igazi színháza FOTÓ: SCHMIDT ANDREA - A tanoda előzménye a tavaly nyári gyermekszínjátszó­tábor, az ott lévő harminc gyermek közül maradtak 18­an, akik részt vesznek a fog­lalkozásokon. A Bartók Béla Művelődési Központ égisze alatt működünk, a belvárosi klubban, a Bocskay utcában tartjuk a foglalkozásokat. Szombatonként öt óránk van, ebből egy gitáróra. Minden félévben más-más művészeti ágból kapnak alapképzést a gyerekek: az elsőben panto­mimmel foglalkoztunk, a má­sodikban társastáncot tanultak. - A sajátos színpadkép a gyermekház adottságaiból ered? - Nem, ez úgymond kon­cepció nálam. Az iskolai gye­rekszínjátszó-csoportoknak általában nincs igazi felszere­lésük, s konvencionálisan megmaradtak a pódiumjellegű előadásnál - én egyébként sem vagyok túlságosan a kukucska­színház híve ezért úgy gondolom, így közvetlenebb a kapcsolat a közönség és a nézőtér között; egyfajta oldottságot eredményez. - Hogyan választották ki ezt a darabot? Izgatott csomagbontás a színpadon: „A Nyilas pakkot kapott" Érdekes bemutatóra kaptunk meghívót: az első Szegedi Gyermek Színitanoda és Színház előadására; a gyermekszíntársuiat Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét állította színpadra. Az előadást látva a Százszorszép Gyermekházban, először a sajátos színpad­elrendezés tűnt fel. A 7 színt a teremben átlósan elhelyezve, illetve a két sarokban rendezték be, a közönség pedig szinte a darabba beépítve figyelhette Nyilas Misi történetét. A darab rendezőjét és a színitanoda „atyját", Csicsai Antalt az előadás után kérdeztük az előzményekről. - Szükséges, hogy a gyere­kek lássák a munkájuk gyü­mölcsét, vagy éppen a gyü­mölcstelenségét, így kezdtünk el darabot keresgélni. A gyer­mekszínházzal az volna a cé­lom, hogy elsősorban gyerekek játsszanak gyerekeknek, ezért olyan darabot kerestem, ami ismert a gyermekek körében, s az sem árt, ha épp kötelező olvasmány, ezért merült fel a Pál utcai fiúk és a Légy jó mindhalálig színrevitelének ötlete. S amint láthatod, kevés a fiúnk: maradt a második le­hetőség. - Nemrég musicalként is feldolgozták a regényt... - Megmondom őszintén, nem akartam a zenés változa­tot csinálni. Jelenleg az előadás teljesen prózai, viszont később zenét is tervezünk alá, a muzsikának azonban csak hangulati aláfestő szerepe lesz. - A gyerekszínjátszó­köröktől eltérően és az „ igazi" színházhoz hasonlóan itt egy darabot többször adnak elő. - Ez csak jó lehet, bár óha­tatlan, hogy egyik előadás job­ban, a másik gyengébben si­kerül, de mindenképpen nagy színpadi rutint és önbizalmat ad a gyerekeknek. Emellett fegyelemre nevel, hisz ha nem jövök vagy kések, akkor más­nak kell beugrania. Bár ily mó­don hozzászoktak a beug­ráshoz, s általában is több sze­repet játszanak: aki gyereket játszik, a következő színben felnőtt szerepben bukkan fel. Részemről ez is koncep­cionális, a felnőttek szemszö­géből azt szerettem volna láttatni, hogy ha hajlandóak vagyunk, vagy esetleg merünk visszaásni önmagunk gyer­meklelkületébe, akkor talán más felnőttek leszünk. TAKÁCS VIKTOR A gyermekszínház követ­kező előadásai június 2-án 15, 6-án 9 és 11, 9-én 15 órakor lesznek. S ha valaki jelentkezni szeretne a színitanodába, a gyermekházban megteheti. A nyári gyermekszínjátszó tábor a Bartók Művelődési Központ Kettőshatári Alkotóházában lesz - Szegedtől 10 km-re -, június 24-től július 3-ig. Jelentkezni lehet június 10-ig a szentmihályteleki Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Ünnepi tanácsülés A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola május 29-én, délelőtt 10 órakor, a főiskola díszter­mében tartja ünnepi tanácsü­lését. Az ülés alkalmából ki­tüntetéseket, oktatói előlépte­téseket, jutalmakat és pálya­munkák díjait nyújtják át. Ki volt Becker Vendel? Posztumusz erkölcsi elégtétel - Emléktábla-avatás Becker Vendel 1878­ban. Németszentpéte­ren született, Temes­váron, illetve Aradon szerezte hittanári képe­sítését, a budapesti egyetemen pedig böl­csészettudományi dok­torátusát. 1902-ben szentelték pappá. 1914­ben került Szegedre, hittanár, majd a taní­tóképző tanfelügyelője lett, s kétéves meg­bízás után 28 évig az intézet igazgatója. Elévülhetetlen ér­demeket szerzett a ma- mmmm gyar tanítóképzésben. Különös gonddal segítette a rászoruló, internátusban lakó szegénysorsú diákokat, atyai figyelemmel kísérte a végzett növendékek további sorsának alakulását is. Szociális érzé­kenységére jellemző, hogy a szegedi dohánygyárban - talán az országban elsőként ­bölcsődét létesített. 1940-ben a tanítók fizetésemelésének szükségességéről írt tanul­A Szegedi Tanítóképzőt Végzettek Baráti Körének kezdeményezésére a május 7-i közgyűlés megszavazta Becker Vendelnek, a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképző Intézet egykori igazgatójának rehabilitálását; azóta a kormány rehabilitációs bizottsága is meghozta határozatát, posztumusz erkölcsi elégtételt nyújtott a magyar népoktatás kiemelkedő személyiségének. A baráti kör május 30-án, délelőtt 10 órakor, a hajdani tanítóképző épületének bejáratánál fölavatja a Hemmert János festő - az intézet egykori diákja, majd tanára - által készített rézdomborítású arcképes emléktáblát; avatóbeszédet mond Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök. mányt. Ugyanebben az évben 112 holdas vedresházi magán­birtokát Szent Geilért Tan­ügyi Alalpítvány címen állí­totta a tanítóképző mellé ren­delt internátus fenntartására, s az ott elhelyezett tehetséges, szegény diákok ellátására. Alapítványa egyben válasz is volt azoknak, akik őt, mint sváb származású állampolgárt megkörnyékezték, hogy lépjen be az akkor már Szegeden is meg­alakult Volksbundba; ezt visszautasította, s alapítványáról szólva mély hazafiságát nyilvá­nította ki. Irodalmi munkássága igen gazdag, csaknem valamennyi írásában a magyar iskolaüggyel, ta­nítóképzéssel foglalkozott. 1944 októberében, ami­kor a front elől oly sokan elmenekültek, Becker Vendel a helyén maradt, a polgármester kérésére elvállalta a Szegedi Tan­kerületi Főigazgatóság veze­tését is. 1945 tavaszán azonban a Magyar Kommunista Párt által állított szegedi főispán titkára lemondásra szólította fel, iga­zoló bizottság elé állították és politikai indoklással eltávolították a főigazgatóság éléről, egy év múlva pedig igazgatói állásából is nyugdíjazták. 1957 októbe­rében hunyt el, hamvai a foga­dalmi templomban nyugszanak. Megcsalatva ­ahány élet, annyi feleség ÚJ FILM Egy férfi és egy nő a vé­letlen folytán megismer­kedik, közös a munkájuk, egymásba szeretnek, össze­házasodnak, kislányuk szü­letik, és boldogan élnek. A film első felében nem érteni, hogy mire megy ki ennek a realista, boldog amerikai házaspárnak az élete - bár a gyakorlott mozinéző sejti, hogy ez csak felvezetés, figyel minden kis részletre, mert lehet, remek operatőri munka, izgatottan figyel, hogy mikor bújik ki a szög a zsákból. Kibújik: lassan, apróságokkal indul, érezni, óvatosan rajzo­lódik, fordul át a családi idill titokzatos pszichodrámába. Gyilkosság a munkahelyen, a férj autóbalesetben meghal. A feleség nyomozni kezd, és rájön, hogy az a férfi, akivel Főszerepben: Goldie Hawn Rendezte: Damian Harris hosszú éveket töltött, az valaki más, és ki tudja hány ember életét éli egyszerre, hány feleséggel és gyermekkel, s az még titokzatosabb, hogy mind­ezt miért teszi. A film második felében már minden kis részletben a féle­lem, a kiismerhetetlen „valaki" bujkál. A rendező nagyon ügyesen vezet át bennünket a nagyszerű zenével aláfestett, és képileg is megformált rémü­letbe. A félelem mechaniz­musát úgy működteti bennünk a film, olyan profi módon, hogy még a legártatlanabbnak tetsző részletekben is a borzongást . feltételezzük. Remek, esélyes munka a Megcsalatva című film. PODMANICZKY SZILÁRD PSZ-fórum A Pedagógusok Szakszerve­zete Szeged Városi Bizottsági ma, csütörtökön 9 órától a Deák Ferenc Gimnázium nagy­termében nyilvános fórumot tart. Szőllősi Istvánné, a szer­vezet főtitkára a közoktatási törvény előkészítésének folya­matáról beszél. A magyar szakszervezeti mozgalom esélyeiről Thoma László tart előadást. Dr. Simon Zsuzsa az új Munka törvénykönyv és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényről ad elő. Nyúlász István, ugyancsak a Pedagógus Szakszervezet munkatársaként aktuális bér­és költségvetési kérdésekről konzultál. Gyermekváros A hét végi kajak-kenu re­gatta mellett felépülő három­napos város szervezői minden­re gondoltak, még a kilátogató felnőttek gyermekeire is, hisz nekik készül a Gyermekváros. Az apróságok városában mind­három napon az Alkotóház ­gyöngyfűzéssel, nemezeléssel, gyertyaöntéssel -, a Sci-Fi­Droid-sátor — fantasztikus ve­télkedővel, számítógépes játé­kokkal és ufókkal - a United Way csokitőzsdéje - melyről már beszámoltunk lapunkban ­és a Szamos-Marcipán szobrá­szat várja az érdeklődőket. A színpadon péntek délután 4 órakor a River együttes és a gyermekszereplők koncertje lesz, utána a Tiniszínpadon szintén gyermekek lépnek fel. Szombaton délelőtt a sárkány­készítők, délután pedig a Báb­színház előadása várja a csimo­tákat. A vasárnapot a sportnak szentelik: először a nagycsalá­dosok, majd az általános isko­lások, végül a középiskolások mérik össze erejüket. Eközben lesz kommandós, Aerocarítas­és önvédelmi sportbemutató. Esténként a fiatalok korosz­tályát várják a koncertekre, pénteken az Amateurs és a Volvox Globator, szombaton a Nyers, a Sharon, az Éjszaka virága és a Crash, vasárnap az eFeMeR, a BSG és a Cremona lép színpadra. ÍT

Next

/
Oldalképek
Tartalom