Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-09 / 109. szám

SZOMBAT, 1992. MÁJ. 9. TURISZTIKA '92 III. MORTON'S Repülőjegyben verhetetlen A MORTON'S Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. vezetőivel korábban az Alviusnál találkozhattak a repülőjegyet rendelők, az új cég azonban nagyságrenddel különb szolgáltatást kínál, arflcly júniusra fog kiteljesedni. A megrendeléseket magasabb szinten, azonnal ki tudják elégíteni, annak a nagy nemzetközi helyfoglalási láncnak a segítségével, amely a világ minden tájára, az összes IATA-tag légijáratára tud jegyet foglalni. Számítógéppel, egy speciális adatátviteli kábelen keresztül történik az információáramlás, így egyetlen perc alatt választ kap a jegyigénylő. Ezt vidéken egyetlen magáncég tudja Magyarországon, a MORTON'S. Az IATA tagság kedvezményei nem csak a repülője­gyeket érintik, a Broadway valamelyik színházának har­madik sorának jobb szélét is meg lehet rendelni éppen úgy, mint a kívánt bérautó szinét, vagy ami igazán természetes, a szállodai szobát. A júniusi minőségi ugráshoz már semmi sem hiányzik, rendben van a bankgarancia, az lATA-tagság, visszaigazolták a computert, a speciális vonalat. A MORTON'S utaztat is, a drágább tengerentúli progra­mok közül az USA vonal a legerősebb, itt az egyéni utazást is megszervezik, a szállodától a bérautóig. Németországból nagyon kedvező áron kapnak kanadai, mexikói, ausztráliai programokat. A másik irányzat szélesebb rétegeket céloz, a Szegedről induló autóbuszos utak sajátossága, hogy szi­gorúan komoly és tartalmas programokkal együtt árulják ezeket a csoportos „sokat lát, sokat hall" utakat, Salzburgba, Párizsba, az Alpokba. Kínálnak londoni hét végét, máltai üdülést, kapcsolatban állnak a kétmilliárd svájci frank forgalmú KUONI társasággal, amely már '93 márciusára is tud árat mondani. (X) Egy huszadik századi hercegség: Monaco GEN|hw BENIDORM SPANYOLORSZÁG LEGSZEBB TENGERPARTI VÁROSA 2-4 fős apartmanok, szezontól függően, 24W Ff naptól Fél- és teljes panzió (igény szerint) utazás, egyénileg vagy csoportosan GEMMAX KFT. Szeged, Rákóczi tér. Tel.: 6224-433. 6720 Szeged, Oroszlán u. 6. Telefon: 621 0-784, 22-502, 51-264. Telex. 82-816. Fax: 6210-784. Ha Önről van szó> nincs lehetetlen! Kanári-szigetek 2 hét, repülővel elhelyezés: apartmanokban, indulási időpontok: május 21. június 4. június 18. Részvételi díj: 46 500 Ftfő. MÁLTA, a legdélibb szigetország 8 nap repülővel időpont: június 19-27. elhelyezés: 2 ágyas, fürdős szobákban ellátás: félpanziós Gazdag programok! Részvételi díj: 55 500 FPfő. PÁRIZS, Euró Disney World 6 nap, autóbusszal. Időpont: június 27.—július 2. Elhelyezés: 2-3 ágyas fürdős szobákban. Részvételi díj: felnőtteknek: 19 300 Ft gyerekeknek: 18 000 Ft A részvételi díj tartalmazza az Euró Disney-belépőt is! Húsz év után ismét Belföldi légi közlekedés Magyarországon - Vállalatunk az 1970-es évektől kezdődően egyre na­gyobb számban végez gépeivel személyszállítást legitaxi rend­szerben, egyedi megrendelések alapján. Most ezt a tevé­kenységet rendszeressé tettük, gépeink már menetrend szerint közlekednek az ország 6 nagy­városa és Budapest között. A járatainkon a rövid útnak megfelelő fedélzeti ellátást is biztosítunk. Továbbá minden állomáson gondoskodunk az utasaink repülőtérre, illetve a repülőtérről a városba jutá­sáról. A budaörsi repülőtérről a járatokhoz kapcsolódó kü­lönbusz közlekedik, amivel a belváros rövid idő alatt elér­hető. - Milyen gépekkel repül­nek? - Belföldön AN-2-es típusú 12 személyes, ungvári jára­tunkon L-410-es 14 személyes repülőgépekkel. - Mindez milyen áron vezető igénybe? - Egy budapesti út például Az AIR SERVICE több mint 20 év után élesztette újra a légi utasszállítást. A részletekről Vass András, a cég szegedi kirendeltségvezetője tájékoztat. 2380 Ft, ami nagyjából meg egyezik egy gépkocsi teljes költségéi Azt hiszem, sokat utazó gével ugyanezen az úton. üzletembereknek megéri, hogy biztonságosan, gyorsan, ké­nyelmesen utazhatnak és pihenten érkezhetnek meg. - Milyen egyéb szolgáltatá­sokat végeznek? - Belföldi járatunk gépe végzi ezentúl a sokak által megkedvelt sétarepülést, így, aki egy nagyobb ut előtt meg szeretné ismerni a repülés élményét, megteheti, készség­gel állunk rendelkezésére. Hétvégeken a repülőtéren vár­juk utasainkat, de egyedi igény alapján a repülés bármikorra megrendelhető. Vállalunk to­vábbá légi taxizást az ország szinte bármely repülőterére akár helikopterrel is, valamint csomag- és teherszállítást, re­pülőgépes, hőlégballonos reklámtevékenységet. - Hol találják meg Önöket a megrendelők? - Cégünk budapesti köz­pontjában a marketingosztá­lyunk áll rendelkezésükre (Budapest, Kőérberki út 36, tel: 185-13-44; 166-80-34), valamint szegedi képviselőink­nél a Klauzál téri IBUSZ­irodában a járatainkra, a Sze­ged Tourist irodájában pedig a sétarepülésre válthatnak jegyet. Természetesen a járatok in­dulása előtt a repülőtéren is adunk menetjegyet, akár az indulás előtt 10 perccel is. (x) A karaván halad - A jövőben bővíteni szeretnénk üdülési kínálatun­kat - mondja Bartókné Molnár Zsuzsanna ügyvezető. - Már vannak kapcsolataim Francia­országban, Spanyolországban, Csehszlovákiában; a következő üdülési szezonban már ezekre a helyekre is szeretnénk utakat szervezni. A kereskedelmi te­vékenység megkezdéséhez már csak a minisztériumi enge­délyek hiányoznak; kezdetben bőrárut és aranyat szerettünk behozni Törökországból, mert ezek a cikkek ott jóval ol­csóbbak - tulajdonképpen ez az oka annak, hogy a bevá­sárlóutak ma ilyen népszerűek nálunk. A behozott árut nagy­kereskedelmi úton értékesí­tenénk, áruházak megren­delései alapján szállítanánk. •••••••••••••• A Karaván Utazási és Kereskedelmi Betéti Társaság egy kétszemélyes török-magyar vállalkozás. Márciusban indult, jelenleg bevásárlóutakat szerveznek Olaszországba és Törökországba, tengerparti nyaralást Görögországba, van egy buszuk, három alkalmazottjuk, egy kis rövidáru- és felsőruházati üzletük - és sok tervük. Később a francia, spanyol, cseh és olasz kapcsolatokat is szeretnénk kereskedelemre felhasználni; minden ország­nak van olyan terméke, ami jóval olcsóbb ott, mint nálunk. Ha „kinőjük" a betéti társasági formát, kft.-vé alakulunk. A Karaván elsősorban az alacsonyabb jövedelmű em­bereknek kíván szolgálta­tásokat nyújtani, hiszen tudjuk, hogy a nagy utazási irodákkal semmiképpen nem tudnánk versenyezni. Éppen ezért szervezünk bevásárlóutakat, olcsóbb görög üdülést, ezért szeretnénk olcsó árut behozni. Az érdeklődés azt mutatja, hogy minderre valóban nagy igény van, a kevésbé tehetős emberek is szeretnének szépen öltözködni, a megfeszített munka mellett legalább két hetet pihenni. Bár áraink vi­szonylag alacsonyak, három­csillagos török szállodákkal dolgozunk, tervezzük, hogy nyugati, komfortos autóbuszt bérelünk, hogy a szolgál­tatásunk minél magasabb színvonalú legyen. (x) w. ÍF7= Kedvezményes árakkal, színvonalas szolgáltatásainkkal várjuk Ont a SPANYOL RIVIÉRÁN! A tengerpart öt legszebb pontján szállodai és apartmanelhelyezést kínálunk, rendkívül gazdag program lehetőségekkel. Utazás közvetlen repülőjárattal, vagy légkondicionált autóbusszal, vagy egyénileg. Előszezoni csoportjainknál 20% rendkívüli kedvezményt adunk! Alábbi irodáinkban várjuk jelentkezésüket: BUDAPESTEN: Atlas Holiday Kft. V., Széchenyi u. 9. Tel.: 153-0252, 111-1060. Puli Tours, IX., Gyáli út VB. Tel.: 113-0666. KECSKEMÉTEN: Fit-Tours Utazási Iroda, Széchenyi tér 2. Tel.: 7629-779. ÚJSZALONTÁN: Bongó Tourist, Béke út 51. Tel.: 6675-760. SZEGEDEN: Activ Tourist, Dáni u. 7. Tel.: 6221-341. EGERBEN: Eged Travel, Harangöntő u. 5. Tel.: 3621-909. SZOMBATHELYEN: Barabás Béláné Tel.: 9425-382. VESZPRÉMBEN: Komfort Tourist, Óváros tér 26. Tel.: 8020-100. f 0vcS unfcn-toiutA ^^ NYÁRI AJÁNLATAINK OLASZORSZAG: Rosolina Mare (Velencétől délre, 70 km-re) apartmanos elhelyezéssel, egyéni utazással, 10 napos turnusok, máj. 19-től, szept. 30-ig, folyamatosan. Részvételi díj: 3990 Ftfőtől. SPANYOLORSZÁG: Costa Brava. Utazás: repülővel és autóbusszal. Időpont: jún. 13-20., ellátás: félpanzió. Részvételi díj: 20 840-24 840 Ftiő. PORTUGALIA Utazás repülővel. Időpont: július 6-18., aug. 17-29. Ellátás félpanzió. Részvételi díj: 83 600 Ftiő. BULGÁRIA­Napospart Június 21­szeptember 6-ig, folyamatosan, 8 napos turnusokban. Részvételi díj: 9990 Ft-tól. BOLGÁR ÜZEMANYAGJEGYEK FORINTÉRT! Jelentkezés és felvilágosítás: UNION TOURS IRODA, Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12. Tel.: 6224-522. LEGOLCSÓBB!!! A KARAVAN TOURS AJANLATA: Nyaraljon velünk a görög tengerparton! Időpontok: augusztus 1-8., 8-15., 15-22., 22-29. részvételi díj: 9800 Ftfő, augusztus 29,-szeptember 5., szeptember 5-12. részvételi díj: 7800 Ft/fő, utazás autóbusszal, 9 nap, 7 éjszaka. Bevásárlóútjainkat kéthetente indítjuk ISZTAMBULBA (2 üléses) Időpont: május 17-21. Részvételi díj: 6650 Ft+szállás TRIESZTBE ÉS BÉCSBE FOLYAMATOSAN. IGÉNY SZERINT. AUTÓBUSZ-RENDELÉS KIRÁNDULÁSRA ISKOLÁKNAK ÉS VÁLLALATOKNAK. ÉRDEKLŐDNI: KARAVÁN TOURS SZEGED, SZILLÉRI SGT. 5l/A Tel.: 23-881.

Next

/
Oldalképek
Tartalom