Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-01 / 78. szám

SZERDA, 1992. APR. 1. A VÁROS 5 Költözzön vagy privatizáltassék? Majális - már Vidámpark nélkül... (Folytatás az 1• oldalról) A tények: a jobbára vándor­mutatványosoktól, tehát már használtan vásárolt játszószerek legtöbbje veszélyesen lerob­bant. Az 1987 óta kapott költ­ségvetési támogatások - noha egy ilyen parknak nyereséges­nek illene lennie - nem felújí­tást, s még csak nem is karban­tartást szolgáltak. Például a tavalyi, közel négymilliós támogatást már vissza sem tudta adni a városnak a Vidám­park. Ezenközben látogatott­sága is egyre csökkent - tavaly szeptemberben idő előtt zárták be, mert napi 4-5 vendégért nem volt érdemes kinyitni a kapukat. Ezt a gazdasági csődöt felismerve adatott a feladat a közművelődési irodának, dol­gozzon ki változatokat a Vi­dámpark jövőjét meghatározan­dó. Megtörtént - s a lényegében kétváltozatos ajánlást (privati­zálni, vagy máshová telepíteni, de már egy megújított gyerek­szórakoztató parkként) vélemé­nyezte a négy bizottság. A vélemények nem csupán az időbeli és térbeli módozatok körül alakultak ki. A város­fejlesztési bizottság véleménye szerint nem is magának a Vidámparknak az üzemeltetése, vagy elhelyezése az igazi Csendélet: Behajtani tilos! kérdés, hanem hogy miként lehetséges a még mindig igen nagy, pótolhatatlan értéket képviselő Ligetnek a meg­mentése és rekonstrukciója. (Ehhez a véleményhez a kör­nyezetvédelem szakértői is társultak, természetesen.) A megosztottság a bizott­ságok között alighanem azzal is magyarázható, hogy a gaz­dasági alapokon vizsgálódóak a helyreállítás becsült költségére (többmillió forintra tehető az összeg), az új terület kijelö­lésének pénzügyi kihatásaira (kisajátításokra, közművesítés­re, új játékok beszerzésére) inkább tekintettel voltak. A másként vélekedők .is tudják persze, mibe kerülne mindez, de azt is sürgetik: végre legyen legalább koncepciója a város­nak a szórakoztatás mikéntjére. Arra tudniillik, hogy előbb­utóbb ki kell jelölni egy városi szabadidőpark „koordinátáit", amelyek befektetési project­ként szolgálhatnának. (Miután az csaknem biztos: olyan terület nincs, amely beruházás nélkül befogadhatná a Vidámparkot.) A javaslatok megfogalma­zása nem csupán „torony alatti" feladat lehet, hiszen megmoz­dulhatnak a vállalkozók (Vi­dámparkügyben eddig egy igazán komolyan vehető bérlő­jelentkező akadt), gondolkod­hatnak a szórakoztatás más, speciális területein dolgozók (eddig a Füvészkert és a Vadas­park szomszédsága jött szóba, tehát nyilván az ottani szak­emberek is elmondják a véle­ményüket), s talán nem re­ménytelen abban bíznunk, hogy a városlakó polgár is megtalálja a maga szókimondási alkalmát. Próbajáték Van abban valami jelképes, hogy a bolondok a bolondozások napjára időzítették - a szabad orvosválasztással ma kezdődő'- egészségügyi rendszerváltás első napját. A nagy esemény születésnapi dátuma bizonnyal a véletlen műve, de azért közel 10 millióan érezhetjük úgy, hogy nem csak e tréfás napon komolytalankodnak velünk, hanem az elkövet­kezendő - ki tudja hány - évben is kísérleti egerek leszünk. Egy előkészítetlen, valamennyi feltételében hiányt szenvedő egészségügyi rendszerváltás, egy próbajáték kísérleti alanyai. Hiszen mi másnak érezhetnénk magunkat, amikor a biztosítási kártyán kívül semmi sem biztos, és senki sem biztos a dolgában? A mára háziorvossá előlépett körzeti orvos kivált nem. A reform alapemberének ugyanis se feltétele, se felkészültsége az új rendszer szerinti gyógyításhoz. Nem az ő hibája, a követelményekkel van a baj, aminek a legképzettebb orvosok sem tudnának megfelelni. A tőlük elvárt biztos diagnózishoz ugyanis sok kis specialista egybegyúrása és némely vizsgáló eszköz kellene. S vajon hány lesz közülük, aki hajlandó bele­bonyolódni olyan vizsgálatokba, melyeket a specialista nálánál százszor jobban tud, és hány dönt majd szakmai kompe­tenciáját meghaladó kérdésekben kényszerből, csak azért, mert a sok továbbküldés rontaná a teljesítményét, mint ahogyan visszaveti ezt az idő hiánya is? Jóllehet a pontos kórisméhez ebből sem árt, ha van bőséggel. Am nincs. Ugyanannyi perce jut házorvosi minőségében páciense „alapos" vizsgálatára, mint amennyit rááldozhatott „hajdan", körzeti orvos korában, hiszen semmivel sem lesz kevesebb betege. Mert csak annyira szabad a pálya, hogy a létező körzeti orvosok közül választhatunk, így hát nem nehéz megjósolni, egy-egy háziorvosra - az előírt 1500-1800-nál jóval több - 2500­3000 beteg jut az új rendszerben is. Eme károgásra, vészharangok kongatására ott fenn, a reform „előkészítői" persze azt mondják: minden változás nehézségekkel jár, meg hogy lesz továbbképzés, lesz műszer, lesz több háziorvos, lesz több idő. De addig velünk mi lesz? KALOCSAI KATALIN P. K. A liberális gazdaságpolitikáról Népszerű lehet-e egy liberális gazdaságpolitika Magyarországon ? Erről tart előadás Bauer Tamás egyetemi tanár, a Szabad Demokraták Szövetségének gazdasági szakértője április l-jén, 17 órakor, az SZDSZ Földváry utcai székházában. A Felsőoktatási és Kutatótagozat minden érdeklődőt szívesen lát. A polgármester a belvárosi közlekedésről „Nincs mindenkinek tetsző megoldás!" Dr. Lippai Pál szegedi polgármesterrel - aki jelenleg Izraelben tartózkodik - még a múlt héten beszélgettünk. A harmadik körút befejezésén, és a kerékpárút-hálózat kiépítésén kívül szóba került még a Belváros közlekedési rendje is. Valamennyi témát a környezetvédelem nézőpontjából vizsgálta a polgármester. Sokéves, „görgetett" problé­ma a Belváros forgalmi rend­jének szabályozása. Minden lakossági fórumon szóba kerül a város szívének védelme, a le­vegő szennyezettsége, a minden szabad parkolófelületet elborító autórengeteg. A polgármester Kecskemét és Szombathely példáját említette. E települések már előttünk járnak, belvárosuk gyönyörű, közösségi tereik va­lóban alkalmasak eredeti funk­ciójuk betöltésére. Szegeden a városfejlesztési bizottság hosszú ideje folyama­tosan tárgyalja, mit lehetne tenni. Az illetékes iroda szakér­tők bevonásával dolgozik a megoldási módozatokon, de az egységes javaslat még hiányzik, a végső „áment" pedig a bizottságnak kell kimondania. A döntést leginkább az kés­lelteti, hogy igen sokféle érdek ütközik. Abban - legalábbis általában - mindenki egyetért, hogy a Belvárost mentesíteni kell a gépjárműforgalom fojto­gatásától. Finom eszközöket lehet találni az autósok távol tartására: ilyen például a parko­lási díj emelése. Igen ám, de hová tegyék a gépkocsikat? Szóba került a Mars tér, vagy a Szent István tér egy részének parkolóvá alakítása, de az ere­deti piaci funkciók megtartása épp ilyen fontosnak tűnik. Par­kolóház építésére is van már jelentkező. Eddig inkább apró, bizony­talan lépések történtek. A Széchenyi téri vezetéképítés után nem engedték vissza az átmenő forgalmat, s a régi híd felújítása újabb alkalmat kínál majd a gépjárművek távol tartására. Mindez természetesen nem fogja megnyerni az autósok tetszését, de gondolni kell a nem autósokra is. Ezenfelül szemléletváltozásra is szükség lenne: Nyugat-Európában már természetes az a felfogás, hogy nem „háztól házig" autóznak, s mélyen gyökerező kultusza van a kerékpározásnak is. Annyi bizonyos, hogy nem lehet mindenkinek tetsző megoldást találni, de ezt nem tántoríthatja el a városi vezetést a - lega­lábbis részben - népszerűtlen lépésektől sem. Dr. Lippai Pál olyan fejlesz­tési tervekről is beszélt, ame­lyek ugyancsak a környezet vé­delmét szolgálják majd. Har­mincöt millió forintba kerülne, ha új trolibuszvonalat építe­nének ki a Népliget, Temesvári körút, új híd, Fő fasor útvo­nalán. A trolik beállítása drá­gább, mint például az autóbu­szoké, de a környezetkímélő megoldásokat kell előnyben részesíteni. Három csuklós autóbuszt is megrendelt a város, ezekre 30 millió forintot tettek félre. A polgármester még az idén látni szerptné a Belváros for­galmi rendjének átalakításáról szóló elfogadott, végleges prog­ramot. A jövő évi költség­vetésbe már be lehetne építeni azokat a tételeket, amelyekből fedeznék az első lépéseket. így néhány éven belül el lehetne érni az áttörést, bár ez nem lesz könnyű - fejezte be mondani­valóját dr. Lippai Pál. NYILAS PÉTER Az elbocsátott légió Akit a mozdony füstje megcsapott Gázlámpák alatt Mandarin, a híres vagány Hitler Magyarországon A szent tehén Bűn az élet - jól ismert könyvcímek. Szerzőjük - bár ezt talán fölösleges is mondani -: Moldova György. Hogy miért említjük a népszerű író nevét? Holnapig maradjon meglepetés... (Folytatás az 1. oldalról) A Szeged Városi Bíróságon tegnap, a Szabó András vezette tanács mindenáron azt forszí­rozta, mi történik a szobában a vendég és a hölgy között, illet­ve, hogy mi történt általában a Jakab Lajos utcai Erotic Center szobáiban, míg masszírozhat­tak. A rendőrségnek ugyanis kétsége támadt. Egy a város­ban nagy visszhangot kiváltott, Centerben rendezett éjszakai razzaia nyomán arra a követ­keztetésre jutottak: legjobb, ha időlegesen bezárják az in­tézményt, működtetői ellen pedig eljárást indítanak. Ennek során vádra érett a gyanújuk, amit már az ügyész terjesztett a bíróság elé: A Center tulajdo­nosát és menedzserét üzletszerű kéjelgés elősegítésével, tíz masszőrnőt pedig üzletszerű kéjelgéssel vádolt. A többnapos per tegnap a vál­lalkozó, Pigniczki Erika első­rendű, és alkalmazottja, a me­nedzser, Tokai-Kis Tibor másod­rendű vádlottak meghallgatásá­val kezdődött. Valamelyest Szexper Szegeden „Az erotika lelki gerjedelem" sikerült tisztázni például, hogy az erotikus masszázs a férfi­vendég vágyainak felkeltésére szolgál, de félreértés ne essék, a gerjesztett vágyakozáson nem csak a nemit kell érteni, leg­feljebb nyolcvan százalékban. Az ügyész láthatóan nem értette, mi tartozhat a maradék húszba. A Centerben szóba sem jöhetett a szex: sem a vendégek, sem a hölgyek nem elégíthették ki eme igényüket, semmilyen formában sem. A próbaidőt kiálló masszőmők ilyen értelmű írásos nyilatkozatot tettek, az esetlegesen erőszakoskodó vendégnek meg megköszönték a látogatást. A vállalkozás sa­játosságát sokak nem értették. A gazdagabb vagányok tovább­képzést ajánlottak a Center vezetőinek, menjenek, nézzék csak meg máshol, milyen az erotikusnak mondott masszázs. De hisz éppen a különbség volt a szegedi masszázsszalon lé­nyege, hogy ott az érzékiség, a nemi ösztön lelki megnyilvánu­lására nyílott csak mód. Ezt pedig a Büntető törvénykönyv sem tiltja. A vállalkozást engedélyező szakhatóságok előírásait telje­sítették a fővádlottak, szigorú szabályokat tartattak be az alkalmazottakkal is. A szexuális együttlétet a hölgyek sem kez­deményezhették, nem válogat­hattak a vendégek között. Idővel mindinkább érvényesít­hették az alkalmazás igénye­sebb feltételeit velük szemben: ne csak csinosak, tiszták le­gyenek, hanem intellektusuk is elérje a mércét. A masszírozó mozdulatokat profi tanította. Hogy a szobákban, a csukott ajtók mögött mi történt, arról a Center vezetői sem szólhattak teljes bizonyossággal. Egy esetben csupán gyanakodtak szexre, az is elég volt a felmondáshoz. A Center menedzsere közöl­te, tudatában volt, mennyire kockázatos a vállalkozás, ame­lyet egy svájci mintára valósí­tottak meg. Félő volt, hogy azonosítják a szegedi szalont a többi hazaival. A félelme beiga­zolódott, bár az általánosítás mellett közrejátszott más is. A rendőrök gumi óvszereket találtak a szobákban. Hol az ágyneműtartóban, hol egy szekrény mögött, itt-ott. Közö­sülés ennek ellenére sem történ­hetett a vendégekkel, állították a vádlottak. Legfeljebb a sze­mélyzetből ügyeletezők ren­detlenségének tudhatók be az elhagyott gumik. A Center felügyeletét olykor bennal­vással oldották meg. Azt már igazán nem lehetett megtiltani, hogy a pihenés óráit egyedül töltsék, még ha közben vi­gyáztak is a házra. A tárgyalás e héten foly­tatódik, a masszőmők vallomá­saira kíváncsiak. M. E A királynő királykékben Elképzelni sem tudjuk fotoriporter kollégámmal vajh' miért utazik Egerből Szegedre, a Boldogasszony sugárút 12-be ruhát varratni a békéscsabai szépségverseny győztese. Alhírt gyanítunk a dologban, de azért sietünk a megadott címre, ahol valóban várják Patkó Dórát, a Miss Universe 19 éves ki­rálynőjét, és ahol a békéscsabai versengés valamennyi verseny­zőjének a ruhája készült. A divatszalon tulajdonosának, Csizmadiáné Fülöp Évának ízléses, szép kollekciója, egyenesen az „Ez a divat" rendezte di­vatbemutatóról került a döntőbe jutott lányokra. Ezért hát, hogy Patkó Dóra a bangkoki világversenyre is innen viszi ruhatárát. Mégpedig 6 olyan ruhát, melyek a különböző napszakokban viselendők, plusz egy estélyit a királynőválasztás nagy show-jára. Szülői felügyelettel, kissé késve, megérkezett a királynő, akit mondanék inkább serdülő gyermeklánynak, amint a zakó­gombját morzsolgatva „adja" az interjút arról, hogy nem akarja egy életen át ezt a „szépségipart" csinálni, hogy csak kíváncsi­ságból indult a versenyen, hogy jó buli volt az egy hét Békéscsabán, hogy még igazándiból fel sem fogta ezt az egészet, hogy micsoda felelősség lesz Bangkokban egy országot képviselni, és arról, hogy a kedvenc színe a királykék. Éva viszont a fekete-fehér kollekcióra próbálja rábeszélni a királynőt, hisz azon túl, hogy mindenkoron ez a legelegán­sabb színösszeállítás, varriálható és nem szükségeltetik hozzá sokféle kiegészítő. Dóra hajlik a szakértő szóra, de azért a királykéknek is helyet kér a utazóbőröndben. K. K. FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom