Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-25 / 98. szám

SZOMBAT, 1992. APR. 25. SPORT 13 A Tisza-parti stadionban: Szeged SC-Miske „Ellenfelünknek dicsőség velünk játszani és nem fordítva..." Mostanában a Szeged SC csapatának játékáról annak a bizonyos „rossz" lánynak az érintetlensége jut eszembe, aki nyakra-főre bizonygatja, nem is oly' feslett az ő erkölcse, de valahogy a kérője (ez esetben a közönség) mégsem úgy látja dolgait, ahogyan ő szeretné... * - Tessék elhinni, engem is rettenetesen idegesít, hogy képtelenek vagyunk fölzárkózni az éllovas Békéscsabához, ugyanakkor még mindig „áll a zászló", azaz számunkra sem elérhetetlen a második hely ­ecsetelte kétes helyzetüket Szálai István vezetőedző. ­Korábban igaz, hogy jeleztem, fiatalítani akarok, de így ki meri vállalni? Ha a fiatalokkal bukunk el, rajtam verik el a port! Senki le nem mossa rólam, az én hibámul rójják fel, hogy elszalasztottam a kínál­kozó lehetőséget! Mit tagadjam, kétközben vagyok... Győztünk a Salgglas ellen, s ha megsze­reztük volna mindkét pontot Kecskeméten, még nagyobb az esélyünk arra, hogy kikössünk a második helyen. - A szurkolók (levélben és telefonon) olykor rajtunk is „számonkérik " az elmaradt fiatalítást... - Tanácsokból nekem is jut bőven, vívódok emiatt éppen eleget... A kispad, a játékos­kijáró nincs olyan messze a lelátótól, hogy ne hallanám, miket kiabálnak... Ha jól be­LABDARÚGÓ NB II. A labdarúgó NB II. Keleti csoportjának táblázatát, az élcsoport állását böngészve a számok azt sugalják, még mindig minden lehetséges! Na, nem a bajnoki címet, hanem az osztályozós helyet illetően... A Szeged SC gárdája 4 ponttal van lemaradva Kaba együttesétől, s ugye akárhogyan is latolgatjuk az esélyeket, leginkább a DVSC-nek, az NYVSC-nek és nem utolsósorban a Tisza-parti gárdának van a legnagyobb sansza arra, hogy másodikként fejezze be a bajnoki sorozatot. Ezúttal egy szerényebb képességű csapat, a 12. helyen álló, 17 pontpt gyűjtött Miske lesz a vendége a szegedi együttesnek. Ősszel a Bács-Kiskun megyei faluban Kun Lajos szabadrúgásból elért góljával sikerült kicsikarni az 1-0-as győzelmet... A forduló további párosítása: Békéscsaba-Szarvas, NYVSC-DVSC, Bag-Salgglas, BMTE-Törley-KSC, Kazincbarcika-Hajdúnánás, Eger-Szolnok, Kaba-Hatvan. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Vancea (balról) remélhetően góllal, vagy legalábbis gólpasszal hálálja meg, hogy ismét helyet kap a kezdő csapatban legondolok, alig van idősebb guly helyett kiket dobjak „mély játékos, és kérdem, Bodgán, vízbe"? Aki helyet kap a Takács József valamint Hur- csapatban, kivétel nélkül azon Vasárnap 15 órakor Előmérkőzést játszanak a nők LABDARÚGÁS A Szeged SC jóvoltából vasárnap 15 órakor vélhetően „minden idők legnagyobb szegedi közönsége" előtt léphet pályára az SZTC női labdarúgócsapata. Molnár Ferenc együttese azt a Szolnokot fogadja a Felső Tisza-parti stadionban, amelyik a tavalyi gyengélkedés után idén lényegesen jobban szerepel a bajnokságban. - Most valóban egy erős szolnoki gárda lesz a vendégünk ­mondta a hét közepén a szegedi lányok edzője -, amelynek kapuját egy válogatott kerettag, Bauerné őrzi. E pillanatban a negyedik helyen állunk, és egy esetleges győzelem nagyon jól jönne a jövő heti vidékrangadó (Eger-Szegedi TC) előtt. Papíron kétségtelenül esélyesebbek vagyunk, de a labda a női fociban is gömbölyű. Egy biztos: Szabó, Koromné, Kovács, Fodor E., Joó, dr. Kékes-Szabó, Bolba, Péhl, Baliné, Bugyi, Nemesné, Maróti és Márki vasárnap, a Szeged SC-Miske összecsapás előtt megpróbál egy kellemes alaphangulatot teremteni a Felső Tisza-parton... Közgyűlés a Tömegsport SE-nél A Szegedi Tömegsport Egyesület ma délután 3 órakor a Csongrád Megyei Pedagógiai és Közműve­lődési Szolgáltató Intézetben (Közép fasor 1-3. sz.) tartja közgyűlését. A küldöttekre nem kisebb feladat, mint az vár, hogy eldöntsék, mi legyen az 1984-ben alakult, a létrehozásakor megfogal­mazott elvektől egyre tá­volodó, anyagi nehézsé­gekkel küszködő, mindin­kább életképtelen egyesü­lettel. Brenner aranyérme VÍVÁS A Csongrád Megyei Vívó Szakszövetség a napokban Szegeden rendezte meg a terü­leti felnőtt vívóbajnokságot. A szegediek közül kiemelkedően szerepelt Brenner Kálmán, Olsák János és Móritz Miklós. A szegediek eredményei. Női párbajtőr: ... 4. Várnai Katalin (Sz. Postás), 5. Horváth Ágnes (Taurus), 6. Hadás Andrea (Taurus). Férfi párbajtőr: ... 2. Olsák János (Sz. Postás), 3. Móritz Miklós (Sz. Postás), ... 6. dr. Várnay Emő (Sz. Postás). Női tőr: ... 6. Kiss Dóra (Taurus). Kard: 1. Brenner Kálmán (Sz. Postás),... 5. Szekszárdi Miklós (Sz. Postás). Férfi tőr: ... 4. Móritz Miklós (Sz. Postás). Útitárs-kupa Kispályás labdarúgótorna Deszken A sportot, különösen a labdarúgást kedvelő deszkiek a jövő hét végén érdekesnek ígérkező eseménynek lehetnek tanúi: Bakacsi Róbertnek köszönhetően Útitárs-kupa néven nagyszabású kispályás labdarúgótornát szerveznek május elsejére. Jelentkezni április 27-ig lehet (a nevezési díj csapatonként 2500 forint, ami 10 fő étkezését is magába foglalja). Ázok a csapatok, amelyek részt akarnak venni a tornán, a 71-410-es telefonon közölhetik szándékukat, a lebonyolítással kapcsolatban ugyancsak ott kaphatnak bővebb felvilágosítást. Élen a Csiszér-Veres páros TEKE Nagyszerűen szerepelnek a Szegedi Postás fiú ifjúsági tekézői, a Csiszér-Veres páros, hiszen a rájátszás előtt hazai pályán 1658 fát ütve vezetik az NB l-es tabellát. Az élmezőny állása: 1. Sz. Postás 55 pont, 2. FTC 54, 3. Cegléd 50. * A minap az NB III-as Szegedi Postás férfi tekézői hazai pályán játszottak. A mérkőzés jegyzőkönyve: Sze­gedi Postás-Szanki Olajbá­nyász 6:2. Pontszerzők: Csiszér 424, Földesi 413, Irányi 406, Papp 395 fa. Rangadók Dorozsmán A hét végén a dorozsmai férfi és női kézilabdacsapat is rangadót játszik otthonában. A Tornádó férfigárdája szombaton 17 órakor a megyei bajnokság egyik legkiszámíthatatlanabb együttesét, a JATE SC-t fo­gadja, míg a nők vasárnap 11 órakor az NB Il-es Gyömrőt látják vendégül. van, akarja, hogy a második helyen végezzünk! Nehéz, nagyon nehéz a helyzetem, kü­lönösen addig, amig véglegessé nem válik sorsunk. Könnyen megeshet, ez az állapot a bajnokság végéig tart, akkor pedig hogyan változtassak? - Viszonylag egy könnyűnek ígérkező ellenfél jön vasárnap, felszabadultan lehet majd játszani... - Nem becsülöm le a mis­keieket, de úgy gondolom, számukra dicsőség a szegedi szereplés, más kérdés, hogy az ellenfél vendégeskedése egy­fajta magyarázata helyze­tünknek... - Összeállítás? - Kezdem azokkal; akikre nem számíthatok. Wagner megsérült Kecskeméten, Takó és Sallai a héten kezdte az edzéseket, Takács Józsi boká­jával bajlódik, de ő játszik. A tervezett csapat: Nagy ­Hurguly, Bogdán, Takács J. ­Puskás, Kiss, Mihalache, Vancea, Kovács T. - Takács Z.. Radulescu. A mérkőzés - Szabó A. (Tompos, Juhos) vezeti - va­sárnap délután 5 órakor kez­dődik a Tisza-parti stadionban. GYÜRKI Súlyok, gondok Szekszárdon SÚLYEMELÉS Javában zajlik Tolna megye székhelyén a súlyemelő Euró­pa-bajinokság. Á hazai ver­senyzők eddig különösebben nem kényeztettek el bennünket. súlycsoportban Barsi László be sem ^fejezte a versenyt - kiesett. Edzője, Hanzlik János erről így nyilatkozott: Megbeszéltük a verseny , hogy Barsi 155-ön kezd. Amikor Mészáros befejezte a 152,5 kg-os gyakorlatát és beértünk az edzőterembe, már csak dühöngeni tudtam azon, hogy Barsi időközben a 160-as kezdés mellett döntött. Bár­mennyire is jó volt a beme­legítoteremben végzett 150 kg-os gyakorlata, az o jelenlegi állapotában 10 kilogrammot erre nem lett volna szabad rátenni. Sajnos, az önfejűségnek súlyos ára lett, elúszott csapa­tunk talán legjobb helyezese ezen az EB-n. A fiatal Mészáros István a várakozásnak megfelelő-147,5 kg-os szakítással hetedik lett. Ebben a kategóriában egyéb­ként a szakítást Ibrahim Szama­dov (FÁK) 165 kilogrammal nyerte, míg a lökést szintén ez a versenyző, 205 kilogrammal. Mészáros István szakításban a hetedik, lökésben pedig a tizedik helyez szerezte meg. Összetettben a következő vég­eredmény alakult ki: 1. Ibrahim Szamadov (FAK) 370 kg; 2. Krzysztof Siemion (Lengyel­ország) 367,5, 3. Pyrros Dimas (Görögország) 367,5 kilogram­mal. A harmadik nap után az éremtáblázaton Bulgária vezet 8 arany, 3 ezüst és 1 bronz­éremmel. A további sorrend: FAK (6, 3, 5); Románia: (2, 4. 3); Törökország (1, 3, 2); Lengyelország: (1, 3, -); Görögország: (-, -, 3), Izrael: (-, -, 2), Litvánia: (-, -, 1); Németország: (-, -, 1). A szekszárdi Európa-baj­nokságon ma a 85 kilogrammos súlycsoportban mérkőznek a versenyzők. Eltemették Kajdi Jánost Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára pénteken a Farkasréti temetőben a 43 éves korában autóbalesetben elhunyt Kajdi János egykori ökölvívóbajnokot. Az 1972-es olimpia ezüstérmesét és kétszeres Európa-bajnokot a ravatalnál volt edzője, Énekes Árpád búcsúztatta, a sírnál pedig Szabó Tibor, a Bp. Honvéd elnöke tartott gyászbeszédet. A világ sportja • A Brnoban vasárnaptól május 2-ig tartó férfi röplabda Spring-kupa csoportbeosztása. A-csoport: Csehszlovákia, Jugoszlávia, Törökország, Ausztria B-csoport: Lengyelország, Görögország, Franciaország, Izrael C-csoport: Dánia, Portugália, Svédország, Csehszlovákia „B" D-csoport: Svájc, Magyaror­szág, Románia, Olaszország • „Ha bebizonyosodik, hogy Katrin Krabbe és Grit Breuer mégsem ártatlan, hanem a két atlétanő valamilyen módon érintett a dopping-ügyben, azonnal megszakítjuk velük a kapcsolatot. De mégha a nemzetközi szövetség májusban fel is menti őket, akkor sem minősíthető teljesen tisztának az eset. A kétség akkor is megmarad" - nyilatkozta Urs Kamber, a sportfelszereléseket gyártó világhírű NIKE cég szóvivője. - A német atlétikai szövetség felmentő döntése nem elégített ki bennünket, ugyanis a vizsgálat semmire sem derített fényt, mitsem tisztázott. Bízunk benne, hogy a nemzetközi szövetség mindenre alapos magyarázatot ad. Kamber arról is szólt, hogy Krabbéval kötött szerződésük ez év novemberében lejár, s egy felmentő ítélet esetén is ko­molyan megfontolják: hosszab­bítsanak-e... • Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) négy jelölt nevét terjeszti a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elé az ország második NOB­tagsági helyének betöltésére. Ismert, hogy a NOB-nak je­lenleg Anita de Frantz az amerikai tagja, míg a második delegátus helye üresen áll, amióta az USOC volt elnöke, Róbert Helmick korrupciós botrányba keveredett és lemondásra kényszerült. Az USOC jelöltjei a betölten­dő posztra: William Hybl, az USOC elnöke, Michael Lenard, az USOC alelnöke, kézilabda olimpikon 1984-ben, Róbert Smith, a Nemzetközi Baseball Szövetség elnöke és Ross Wales, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) tiszteletbeli titkára. • A sakknagymester torna 6. fordulójában meglepetésre Róbert Hübnertől vereséget szenvedett a világbajnok Garri Kaszparov. A német versenyző pályafutása során először győzte le orosz vetélytársát. Eredmények: Sirov (lett)-Anand (indiaia) döntetlen, Adams (brit)-Piket (holland) döntetlen, Hübner (német)-K'aszparov (orosz) 1:0, Barejev (orosz)-Ivancsuk (uk­rán) 1:0, Szalov (orosz)­Kamsky (amerikai) döntetlen. Az állás: Barejev 4 pont, Szalov, Kaszparov, Ivancsuk 3.5-3.5, Anand, Hübner, Adams 3-3, Sirov, Kamsky 2.5-2.5, Piket 1.5. Hírek a CSLSZ-ből A „rakoncátlankodó" labdarúgók miatt a héten is akadt dolga a fegyelmi bizottságnak. A sort kedvező hírrel kezdjük: megszüntették az eljárást Börcsök Zoltán (Szentmihálytelek) ellen, mert a játékvezető nem indokolta kiállítását... (?) Elvileg két bajnoki mérkőzésen nem játszhat Mdksa Róbert (Baktó), Dávid László (Tápé), Huszka Antal (Sándorfalva) és Schachinger László (SZVSE). ám büntetésüket július 22-ig felfüggesztették. Lovász József (Zsombö) viszont két bajnokin, míg Gile Tibor (Szegvár) három mérkőzésen nem játszhat. Gabnai János (Árpádhalom), aki időközben letöltötte büntetését, egy mérkőzéstől tiltották el. Ugyancsak egy mérkőzésen nem játszhat Lovász Antal (Mórahalom), míg Popovics Mihály (Zákányszék) hat bajnoki találkozón nem léphet pályára. * Közeledik a bajnoki hajrá, ezért nem árt tudni az egyesületek vezetőinek a következőket: - Április 9-től a nem magyar állampolgárságú labdarúgókat csak január 1. és február 15., valamint július 1. és augusztus 15. között lehet leigazolni NB III-as, vagy annál alacsonyabb osztályba! - Amennyiben NB III-as és alacsonyabb osztályú egyesület között átigazolási vita kerekedne, úgy az MLSZ pénzbüntetéssel sújtja a feleket, s ameddig tartozásukat ki nem egyenlítik, a csapatokat kizárják az átigazolásból, ráadásul a kamat kétszeresét kötelesek megfizetni. - A versenykiírás és az átigazolási szabályzat 8. paragrafusa értelmében valamennyi osz­tályban érvényes az a szabály, miszerint az utolsó hat fordulóban átigazolt futballista a bajnokság végéig nem kap játékengedélyt! Tehát ahol 16 csapat szerepel, ott a 25., a 14 csapatos bajnokságban a 23. fordulótól kötelesek figyelembe venni a „regulát".

Next

/
Oldalképek
Tartalom