Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-03 / 80. szám

AJÁNLAT A nagyobb egyetem a hatékonyabb Nemzetközi konferencia a felsőoktatás gazdaságtanáról Egyetem Management címmel három konferenciából álló sorozatot szervez a New York Állami Egyetem (State University of New York - SUNY), valamint a Magyar Rektori Konferencia, a Főiskolai Főigazgatói Konferencia és a Budapesten működő SUNY Center, a Magánvállalkozásokat Fejlesztő Központ. A szemináriumsorozatnak, amelyet az amerikai Mellon Alapítvány támogat, az a célja, hogy a magyar felsőoktatás átalakításához segítséget adjanak az amerikai szakértők. Az első előadássorozat februárban volt Budapesten, a második tegnap, csütörtökön kezdődött meg Szegeden. A SZAB-székházban rendezett nemzetközi konferencia témája az egyetemi pénzügyi management; az amerikai és hazai előadók azt vizsgálják, hogy a jelenlegi magyar gazdasági közegben melyek a felsőoktatás finanszírozásának legfőbb kérdései, milyen lehetőségek vannak az egyetemek költségeinek csökkentésére, a bevételek növelésére, mi a szerepe mindebben az intézményi vezetőknek. (Folytatás a 4. oldalon) FÓKUSZ líbibi hatóságok felelősnek tartanak az ENSZ Biztonsági Tanácsa két nappal korábban hozott légi és katonai embar­góhatározatáért. Fehérvári László, Magyarország líbiai nagykövete az MTI-nek el­mondta, hogy kora délután a magyar képviselet előtt is tiltakozás volt, erős rendőri ellenőrzés mellett. ^X ELKELT A MAGYAR HÍRLAP, miután Jürg Marquard svájci üzletember a lap részvényeinek 50 százalékát plusz egy részvényt megvásárolt. Az üzlet azután jöhetett létre, hogy a magyar tulajdonosok - a Pallas, néhány hazai bank és a Ma­gyar Hírlap újságírói ala­pítványa - lemondott elővételi jogáról. > RABLÓTÁMADÓ m/ RENDŐRÖKET fogtak el a Dél-Alföldön. A három rendőr április l-jén 200 ezer forintot rabolt el Kunszent­mártonban az Alföldi Téglai­pari Vállalat gyárának iro­daházából. A helyszínről egy személygépkocsival elmene­kültek, melyet később Szentes külterületén, rendszámtábla nélkül, felgyújtottak. '"N KONSZTANTIN MI­•m/ COTAKISZ, a Görög Köztársaság miniszterelnöke tegnap délután hivatalos láto­gatásra Magyarországra ér­kezett. A görög kormányfőt délután fogadta Göncz Ár­pád, a Magyar Köztársaság elnöke. Konsztantin Micota­kisz ma délelőtt ül tárgyaló­asztalhoz vendéglátójával, Antall József miniszterelnökkel. ^N A FLORIDAI KENNE­<mJ DY-TÁMASZPONTON tegnap szerencsésen leszállt az Atlantis űrrepülőgép. Ki­lencnapos utazásán 7 tagú személyzete elsősorban a Föld légterét tanulmányozta. ~N TÜNTETÉSEK VOL­TAK Tripoliban azok­nak az országoknak a nagy­követségei előtt, amelyeket a PÉNTEK, 1992. ÁPR. 3., 82. ÉVF. 80. SZÁM HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 222 FT, ÁRA: 9,60 FT Tegnapelőtt leégett vagy 10-12 holdnyi földterület száraza-zöldje a jugoszláv-magyar határzónában, mert odaát gondatlanul égették a tarlót. Ugyancsak déli szomszédaink egyike magyar felségterületen lévő csatornaszakaszból próbált vizet szivattyúzni ültetvényére. A tegnapra virradó éjszaka hat határsértőt fogtak el a BM Határőrség kiskunhalasi határrendészeti igazgatóságának körzetében, Bácsban és Csongrádban — hallottuk az igazán legfrissebb híreket Kátai József ezredestől azon a kiskun­halasi tájékozódó, tájékoztató megbeszélésen, melyet tegnap az elmúlt egy év szervezeti átala­kulásának fejleményeiről és várható lépéseiről tartottak, jobbára önkormányzati vezetőknek. Az ott hallottak a lapunk terjesztési területén élőket is érintik és érdekelhetik, hiszen Dél-Magyar­ország mind a háborús Jugoszláviával, mind a belpolitikai válsággal küszködő Romániával szomszédos. (Folytatás a 3. oldalon) Egyetlen hajós se vágna a tengernek iránytű, megbízható műszerek nélkül. Jól tudja: az ismeretlen, titokzatos vizeken egyedül nem, csak a helyzetet, a várható veszélyeket mutató eszközökkel együtt, azok jelzé­seire támaszkodva kelhet át. Franciaország új miniszterelnöke: Pierre Bérégovoy 2 Az új kormányfő 67 esztendős A nagyobb egyetem a hatékonyabb 4 ...és akkor már „csak" azt muszáj eldönteni: ki fog fizetni? Világnézet, pártprogram, társadalmi érdekek 5 Beszélgetés Surján Lászlóval, a KDNP elnökével, népjóléti miniszterrel Puskás Ferenc 65 éves 6 Isten éltesse, őrnagy úr Sz. Simon István tárcája 20 Önkorrekció A Magyar Posta április 1-jé­től 50 százalékkal csökkentette a szomszédos országokba ­Ausztriába, a Cseh és Szlovák Köztársaságba, Horvátországba, Jugoszláviába, Romániába, Szlovéniába és Ukrajnába ­irányuló két kilogrammnál nem nagyobb hírlap- és könyvtar­talmú levélküldemények díját ­tájékoztatta az MTI-t csütör­tökön a Magyar Posta Vállalat illetékese. Az ármérsékléssel a posta a határokon túl élő magyarság kulturális érdekeit kívánja szolgálni. A negyvenötödik évad A negyedik háborús év karácsonyán néhány cserkész bábelőadást tartott a Mérey utcai iskolában berendezett hadikórház sebesültjeinek, és a meggyötört emberek néhány percre elfeledték fájdalmaikat... Ezt az előadást számtalan más követte, és már a negyvenötödik évadjánál tart az 1946-ban útjára indult Szegedi Bábszínház. Képünkön a mai társulat, írásunk a 4. oldalon. Akkor van baj, ha a kor­mány, a közszereplő', a fó'nök, a családfő' a jogos kritikát meg­próbálja elhárítani, vádnak tekinti, s megsértó'dik, a „mű­szert" tönkreteszi- Ugyanis a sértődött „hatalmas" elveszíti azt a tanulási képességét, hogy a valódi veszélyjelzés láttán, hallatán önmagát korrigálja, azaz (saját és a gondjaira bízottak) helyzetét, jövőjét sta­bilizálja. ÚJSZÁSZI ILONA Postai díjcsökkentés Gyakorlaton a halasiak: „Kiestek" a katonai szerepből Hivatásosok lesznek - Nők is jelentkezhetnek! Szegediekre várnak a határőrségnél Szexper II. Vallottak Egyetlen valamirevaló kor­se bánja, ha az ellen­zéknek nevezett csoport árgus szemekkel figyeli lépéseit, bí­rálja, azaz kontrollálja intéz­kedéseit. Egyetlen valamire­való közszereplő se tiltakozik, ha a nyilvánosság fórumain, mondjuk a sajtóban mérlegre teszik szavait, tetteit, mert a reakciókból új következte­tésekre juthat. Egyetlen valami­revaló főnök se akarja, hogy beosztottjai féljenek, ezért ma­gukba fojtsák „ építő megjegy­zéseiket", ahelyett, hogy a cég javára hasznosítanák. Egyetlen valamirevaló családfő se óhajt­ja, hogy övéi otthon „kus­soljanak". Persze ez csak a demokratikus berendezkedé­sekre igaz. Az ellenzék, a nyilvánosság, a kezdeményezőkész és a felké­szültsége alapján helyére tett beosztott, a házastárs és a gye­rekek (akarva-akaratlanul) segítik a hatalmon lévőt. Tanítják. Mutatják, merről fúj a szél. Jelzik a gyülekező felhőket, a növekvő feszültséget. Mond­ják, hogyan kell beosztani az erőt, merre kellene venni az irányt. A „hatalmast" önkor­rekcióra késztetik. FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ a masszőrnők is Milyen szürkék, dísztelenek is a bírósági tárgyalótermek! A helyfoglalásra szolgáló randa, régimódi fapad is oly kényel­metlen! Hogy-hogy ezt észre sem vettem eddig? Kora este rájöttem: még életemben nem láttam annyi, a szó szoros ér­telmében is értendő színes nőt egy kupacban -a vádlottak padján. Hidrogénszőke, őzbarna, szénfekete, pirosasvörös, ápolt hajkölteményeikre, zömében tűsarkúnál magasabb cippellő­ikre, csinos - vászoncsizma, miniszoknya, hosszított zakó..., ibolyalila selyemkosztüm..., diszkrét talpig fekete..., lezser pulcsi, szűkszoknya..., feszes, testhezálló fölső, elegánsan slampos nadrágszoknya..., ­szóval a legújabb divat szerinti öltözékeikre nem lehetett nem fölfigyelni. (Folytatás a 3. oldalon) Kamerapróba Alföldi mérleg Huszonnégy óra tíz percben Minden készen áll: a Szegedi Körzeti Stúdió április 6-ával kezdődően a TV2-n naponta 17.45 és 17.55 óra között saját re­gionális híradóját sugározza majd. Az új műsor, amely az Alföldi mérleg nevet viseli, a második csatorna szétkapcsolásos adásterve keretében, azonos időpontban kezd a budapesti körzeti stúdió és várhatóan a debreceni, valamint a szombathelyi városi televízió hasonló jellegű műsoraival. Az induló műsorról tegnap Bán János, a szegedi körzeti tévé stúdióvezetője tartott sajtótájékoztatót. Elmondta: a híradó négy megye (Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok) napi eseményeit követi majd, s nézettsége, beleszámítva az erdélyi határmelléket és a Vajdaságot is, kétmillió emberre ter­jedhet ki. A napi tíz perc a hírek és képes tudósítások mellett rö­vid, élő „amerikai stílusú" kommentárokból állna össze, s fő jellemzőiként Bán János a tárgyilagosságot és a pártatlanságot nevezte meg. (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom