Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-18 / 93. szám

SZOMBAT, 1992. APR. 18. A torinói halotti lepel titka IV MAGAZIN Az ereklye A torinói Szent János székesegyházban becses ereklyét őriznek: egy 4,36 méter hosszú és 1,10 méter széles lenvászon kendőt, melyen egy keresztre feszítéssel kivégzett férfi, ruhátlan holttestének elöl- és hátulnézcti képe látható. Szabad szemmel nézve a leplet, nem könnyű kivenni rajta a testet, ugyanis ennek képe halvány, eléggé elmosódott. Ám alapos vizsgálódások után az antropológusok megállapították, hogy a férfi 178-180 centiméter magas, 79-80 kilogramm testsúlyú és körülbelül 30-33 éves lehetett, amikor keresztre feszítették. A kivégzés nyomait a lábfejeknél és a bal csuklón nagy vérfoltok jelzik. A jobb csuklót azért nem látni, mert a holttest kezeit az ágyéka fölött egymásra helyezték, és így az alulra került jobb kézfej egy részéről nem keletkezett lenyomat. A jobb mellkason hosszúkás oldalseb található. Szinte az egész testet apróbb sebek borítják, melyek valószínűleg korbácsolás nyomai. A koponyát beborító sebhelyek sokak szerint a tövises gallyakból font „koronától" származnak. Ezt a relikviát a hagyomány alapján a keresztény hívők többsége Jézus Krisztus temetési leplének tartja. A múlt század vége óta azonban vita folyik a legkülönfélébb tudományágák képviselői között a lepel eredetiségét illetően. Egyesek szerint a torinói halotti lepel a középkorban készített hamisítvány, mások szerint Jézus valódi halotti leple. Amit a Bibliából tudni lehet Jézus temetéséről szólva mind a négy evangélium megegyezik abban, hogy Jézus holttestét Arimateai József vezetésével temették el, a zsidó temetési sokásoknak megfelelő módon. Máté evangéliumában ez olvasható: „Amikor már estére járt az idő, jött egy József nevű arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített és elment." (Mt 27,57-60) A többi evangélium ugyancsak'arról beszél, hogy Jézus holttestét gyolcsba göngyölve helyezték a sírba. A gyolcs pedig nem más, mint lenvászon. Jézus feltámadásának leírásakor már csak Lukács és János evangéliuma említi meg. hogy az üres sírüregben ott volt a temetéshez használt vászon. Ugyanakkor János evangéliuma kifejezetten két vászondarabról beszél. Egy gyolcsszövetről és egy szemfedő kendőről. A bibliamagyarázók eléggé eltérő módon értelmezik a Jézus temetésére vonatkozó újszövetségi részeket. Vannak, akik Máté, Márk és Lukács evangéliuma alapján úgy vélik, hogy a holttestet egy nagy halotti lepelbe burkolták (az eredeti görög szövegben ezt a „szindón" szó jelöli), és a Jánosnál említett kisebb kendő (az evangélium görög kifejezésével „szudárion") esetleg nem szemfedő lehetett, hanem a halott állát kötötték fel vele. Mások viszont János evangéliuma bizonyos részeinek (Jn 11,44; 19,40; stb.) eredeti görög szövegéből kiindulva azt gondolják, hogy Jézust nem egy nagy lepellel terítették le, hanem hosszú vászoncsíkkal bepólyálták. Azonban az egymásnak rendkívül sokrétű érveléssel ellentmondó bibliaszakértők különböző véleménye ellenére el kell fogadnunk a lepel valódiságában hívők állítását: ha jelen ismereteink alapján nem is tudjuk a Bibliából minden kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy Jézust egyetlen nagyméretű halotti lepelben temették el, de ennek ellenkezője sem bizonyított. A torinói halotti lepel története A jelenleg a torinói székesegyházban őrzött ereklye történetét hiteles források alapján a Krisztus utáni XIV. század közepétől tudjuk nyomon követni. Ekkor a franciaországi Lirey falu templomában őrizték, és első ízben 1357-ben tették közszemlére. A vidéket és a leplet birtokló nemesi család utolsó leszármazottja majdnem száz évvel később a relikviát a savoyai hercegeknek adományozta, s az Chambérybe került. Ott összehajtogatva, ezüst kazettában őrizték egy kápolnában. Ám 1532-ben tűz pusztította el az épületet. Az ereklye kis híján megsemmisült, mert alig tudták kimenteni a lángok közül. Az áttüzesedett ezüst tartó egyik oldalánál az összehajtott lepel megpörkölődött. Valószínűleg akkor keletkezett rajta az a 16 darab, szabályosan elhelyezkedő égési lyuk, melyek nyomai ma is világosan láthatók. A leplet Chambéryből 1578ban a hercegség új fővárosában, Torinóba vitték át. Azóta a város egyik nevezetessége. Óhatatlanul felmerül a kérdés: hol rejtőzködött a lejjel, milyen kalandos utat tett meg Jeruzsálemből, amíg Franciaországban felbukkant? Erre vonatkozólag több feltételezés van, de leginkább alátámasztott az, amely a leplet azonosnak véli a híres „nem emberkéz alkotta" edesszai Krusztusképpel. Ám ez az elmélet is csak a VI. századig tudja visszavezetni a lejjel históriáját. Áz. hogy a Krisztus utáni első három évszázadból nemigen maradt fenn a lepelre vonatkozó hiteles tudósítás, önmagában egyáltalán nem meglepő. Hiszen ha valamely rejtekhelyen a korai keresztények őriztek egy ilyen rendkívül becses ereklyét, akkor nagyon valószínű, hogy annak létét a megújuló keresztényüldözések idején igyekeztek a beavatatlanok elől minden módon eltitkolni. Szent Jeromos egyik művében a IV. században utal arra a hagyományra, hogy Jézus feltámadása után a zsidó főpap egyik szolgájának adta a halotti leplét. De ez néhány más hasonlóan csak a hagyományra támaszkodó - irattöredékkel együtt nem eléggé bizonyító erejű, hisz magát a leplet sem Szent Jeromos, sem más szerző nem látta. Az edesszai Krisztus-képről az első híradást egy bizánci történetíró adja, aki szerint a képre 525-ben, a város erődítményeinek javításakor leltek rá a városfal egyik üregében. 544-ben, amikor a perzsák ostromolták a kisázsiai várost, a kép csodás módon megmentette Edesszát. A képet rendkívüli tiszteletben tartották messze földön, és igen nagyszámú másolat készült róla. 944-ben Konstantinápolyba szállították, s tudjuk, hogy a negyedik keresztes hadjáratig biztosan ott volt. A várost 1204-ben elfoglaló és kifosztó keresztesek sok ereklyét hurcoltak magukkal nyugatra. Több kutató szerint a nevezetes Krisztus-képmás szintén ezek között lehetett. Mások úgy vélik, hogy a század közepén a bizánci császár adta el több ereklyével együtt IX. Lajos francia királynak. Ákármelyik hipotézis igaz, az tény, hogy „Krisztus halotti leple" csakhamar Franciaországban bukkant fel. Ezek után még magyarázatra szorul az a kérdés, hogyan lehet azonos egy viszonylag kisméretű képmás a nagy torinói halotti lepellel? A választ az elmélet támogatói egyszerűen és elfogadhatóan adják meg. Valószínű, hogy a leplet már Edeszszában is összehajtogatva, nemesfém tartóban őrizték, amelyre úgy vágtak nyílást, hogy a test lenyomtából csak az arcot lehessen látni. így arról, hogy az edesszai kép valójában egy egész emberi alakot ábrázoló halotti lepel, évszázadokon keresztül csak igen kevés beavatott személy tudott, akik valamilyen oknál fogva titokban tartották ezt a tényt. A leplen végzett tudományos vizsgálatok A torinói halotti lepelről folyó tudományos viták 1898-ban indultak meg, amikor először készítettek róla fényképfelvételt. Abban az időben a legtöbb szakértő hamisítványnak tartotta a leplet, aminek emberalakját szerintük egyszerűen ráfestették a vászonra. Az első meglepetés akkor érte a lepellel foglalkozókat, amikor a múlt század végi fénykép előhívásakor kiderült, hogy a vásznon látható kép egy emberi test negatív lenyomata. Innen a furcsa foltszerűsége. A róla készített fényképek negatívjain (tehát az „eredeti testnek megfelelő" pozitívokon) a kép sokkal világosabban és jobban látható, mint magán a leplen! 1931-ben tökéletesebb technikával ismét lefényképezték az ereklyét. A leplet először 1969-ben vizsgálta meg egy tudóscsoport, amit 1973-ban újabb vizsgálódás követett. 1978-ban zajlott le a lepel legalaposabb vizsgálata. A sokrétű vizsgálatok során nem csak röntgen-, ultraibolya- és infravörös felvételeket készítettek a lepelről, de speciális ragasztócsíkokkal mintákat is vettek az anyag felszínéről. Ezenkívül 17 fonaldarabkát vettek ki a lepel fontos részeiből. Az így kapott vizsgálati anyagot a legmodernebb fizikai, kémiai, optikai és egyéb módokon elemezték. A kutatások kezdeti eredményei rendkívül biztatóak voltak. A lepel anyagának vizsgálatakor kiderült, hogy az a len mellett igen kis menynyiségben egy olyan gyapotfajta szálait tartalmazza, melyet csupán a Közép-Keleten termesztettek, Európában sohasem. A vászon felszínéről vett mintákon talált virágporszemcsék (pollenek) olyan növényektől származnak, amelyek nagyobb részben csak a Közel-Keleten élnek természetes körülmények között. Az azonosított növényeknek 78 százaléka pedig már 2000 évvel ezelőtt honos volt Jeruzsálemben és környékén. A fenti tények mindenképpen arra utalnak, hogy a lepel anyaga a mai Izraelből, vagy annak közvetlen környékéről származik. Bebizonyosodott, hogy a leplen található vérnyomok valódi emberi vértől származnak, és nem festék nyomai. Sőt! Megállapították, hogy a halott férfi vére az AB-vércsoportba tartozott. Magáról az egész test képéről szintén kiderült, hogy nem festékkel hozták létre a leplen. A test másolatát a lenrostok végeinek különböző mértékű megsárgulása alakította ki, ezt az elszíneződést azonban nem mesterséges behatás okozta. Ugyanis nem csak festés nyomait nem tudták kimutatni, de még jelenleg sem ismerünk olyan eljárásmódot, amellyel a lenszálak végződéseinek megsárgulását úgy tudnánk előidézni, ahogyan az a leplen látható. Felfedezték, hogy a szemhéjakra a temetéskor két jjénzérmét tettek. Ezek lenyomatainak polarizált fényben készült felvételei alapján megállapítható, hogy Pontius Pilátus által Krisztus születése után 29-30-ban veretett érmékről van szó. A legmeglepőbb felfedezés talán akkor született, amikor a testről készített közönséges fényképet egy az űrkutatásban használt - képanalizátorba helyezték, s az háromdimenziós, tehát térhatású képet mutatott. A felsorolt jelenségek mind a lepel valódiságát látszottak igazolni. Ám 1988-ban váratlan fordulat állt be a kutatások menetében! Elvégezték a lepel radiokarbon módszerrel történő kormeghatározását. Ennek a régészetben általánosan használatos kormeghatározó módszernek a lényege röviden a következő: a földi légkörben található a C 14 nevű szénizotóp, amely rendkívül kis mennyiségben beépül minden élőlény szervezetébe. Ha az élőlények elpusztulnak, akkor bennük megindul a C 14 bomlása a radioaktív jelenségeknél ismert módon. A bomlási folyamat gyorsaságát ismerve, körülbelül 200 éves hibahatárral meg lehet állapítani a régészeti leletek korát. A torinói halotti lepel anyagának ilyen módon való kormeghatározása azt az eredményt hozta, hogy az Krisztus után 1260 és 1390 között keletkezett. Ebből következik, hogy bármilyen sok érdekességet tud felmutatni a relikvia, mégsem lehet Jézus Krisztus temetési leple. Mit hozhat a jövő? A lepel valódiságát vallók - köztük sok igen tekintélyes tudós - azonban úgy vélik, hogy nem lehet véglegesen elfogadni a radiokarbon vizsgálat adatait. Egyesek szerint a leplet hányattatásai során érhették olyan fizikai behatások (jréldául az efnlített tűzvész nagy hője, a XVI. század elején olajban főzték, hogy hitelességét kipróbálják stb.), amelyek megváltoztathatták eredeti sugárzását. Mások azt hangsúlyozzák, hogy a lejjel valódiságára utaló számos nagy jelentőségű tény ma ugyan ellentmond a radiokarbon módszer eredményének, de talán ez az ellentmondás a jövőben valamilyen úton feloldható lesz. Egy másik csoportot alkotnak azok, akik azért nem tudják elfogadni a lepel XIII-XIV. századi eredetét, mert az akkori technikai módszerekkel egyszerűen lehetetlen volt mesterségesen létrehozni a leplen látható képmást. Egyébként sok szempontból ez még ma sem lehetséges! Akad, aki egyenesen azt állítja, hogy a radiokarbonos kormeghatározási módszer tévedett. Ez valóban nem zárható teljesen ki, hiszen más esetekben is volt már erre példa. Ezenkívül a C 14 beépülését az élőlények szervezetébe bizonyos körülmények eltérően befolyásolhatják. így elvileg nem lehetetlen a hibahatár jelentős megnövekedése egyes speciális esetekben. Az így vélekedőket nem győzi meg az a közlemény sem, ami a sajtóban a lepel anyagának újabb radiokarbonos vizsgálatáról néhány hónapja jelent meg. Az új mérés ugyanis az első eredményét megerősítette. Vannak olyanok, akik úgy vélekednek, hogy a radiokarbonos mérések eredményeit megzavarhatta maga a képmásalkotó folyamat. Szerintük a Jézus feltámadásakor lejátszódott ismeretlen jellegű fizikai jelenségek hatásának lehet következménye a lepel koráról kapott eredmény. Összességében elég nagy azon szakemberek száma, akik nem fogadják el a lepel középkori eredetét. Ok - legyenek bár orvosok vagy történészek, fizikusok vagy teológusok - tovább végzik a lepellel kapcsolatos kutatásokat. Ezzel bizonyára eddig ismeretlen értékes adatokat tárnak majd fel. Tehát a vita, amelyet egy évszázada folytatnak arról, hogy a torinói halotti lepelben egykor Jézus Krisztus nyugodott-e, nem zárult le. Úgy tűnik, az ereklye egyelőre sikeresen őrzi titkár az emberi tudásvágy előtt. Egy dolog azonban biztos. Bármi legyen majd a tudomány végleges megállapítása a lepel hitelességét illetően, az semmiképpen nem befolyásolja a keresztények Jézus Krisztus feltámadásába vetett hitét, mert az a Szentírás bizonyságtételén nyugszik. GICZI ZSOLT BOTOND KÁROLY: STÁCIÓK 9-11