Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-15 / 90. szám

SZERDA, 1992. APR. 15. / Újra a Zétényi-Takács-tör vényről VISSZHANG 11 Az alábbiakban részleteket közlünk a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége megyei szervezetének az Alkotmánybíróság elnökéhez intézett leveléből, melyet szerkesztőségünkbe is eljuttattak. „Tisztelt Elnök Úr! A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Csongrád megyei elnöksége mély megdöbbenéssel, értetlenül és elkeseredéssel szerzett tudomást az Önök döntéséről a Zétényi-Takács-féle törvény alkotmányellenessé nyilvánításáról... Nem soroljuk föl azt a megszámlálhatatlan és kimondhatatlan gyalázatot, ami bennünket az elmúlt negyven év alatt ért. Azt sem hangsúlyozzuk, hogy ezek nagy részében nem hiányzott a bírói közreműködés, a törvényekre és az alkotmányra való hivatkozás sem. Azt is megtapasztaltuk, hogy azok a bírósági ítéletek is megfellebbezhetetlenek voltak számunkra. Ezt Önök talán valamennyien jól tudják. És azt is jól tudják, hogy akik az alkotmányra és törvényre hivatkoztak, emberellenesen, igazságtalanul és erkölcstelenül jártak el velünk. Tönkretettek bennünket, sok magyar testvérünket meggyilkolták, az országot, a nemzetet lezüllesztették, lealjasították. A jog és a népköztársaság alkotmánya nevében. Ezek az emberek itt élnek közöttünk háborítatlanul, büntetlenül, sokszorosan jobb körülmények között, mint mi, egykori előjogaikkal szerzett előnyös körülmények között. Találkozunk velük, látjuk életmódjukat, nem egyszer szemünk közé nevetnek. Az árulók, a rablók, a verők, a hóhérok. És van egy kis csoport, tagjai között az országvesztők csemetéivel, akik fontos beosztásokban, a hírközlő médiák kebelében, jogot színlelve hangoskodnak a hóhérok mellett. Ezek számonkérését és megbüntetését akadályozta meg az Önök ítélete. Lehet, hogy ezt Önök jogszerűnek és alkotmányosnak tartják, de ebben az országban nagyon sokan vannak, akik ezt az ítéletet a jog megcsúfolásának, a magyar nép által választott parlament megszégyenítésének tartják. Mi is annak tartjuk. Mi nem Önöket választottuk, hanem a Parlamentet választottuk törvényhozónak. Mi nem Önöktől, hanem a Parlamenttől, mint egyetlen illetékes jogforrástól várjuk az új törvényeinket. Mi csak azt vártuk Önöktől, hogy a Parlament akaratát a teljesülés irányába tereljék, és ne megakadályozzák, ne tegyék lehetetlenné. Önök az alkotmány védelmére létesült testület, de tekintélyüket, bírálhatatlanságukat csak az biztosítja, ha a formális jog indokai mellé a lényegi igazságot is odaállítják ítéletük alátámasztásául. És figyelmükbe ajánljuk, Elnök Úr, hogy amit egy nemzet többsége igazságtalannak ítél, azt az illem és a kötelező hallgatás nem sokáig tartja érvényben. Mi idős emberek vagyunk, túl az élet delén. így korunk és a nemzet szabadságáért, függetlenségéért elszenvedett büntetésünk tapasztalatával magunk mögött rendületlenül állítjuk, hogy ami igazságtalan és erkölcstelen volt, azt még a halállal való fenyegetés sem változtatja igazságossá és erkölcsössé... Pofosz Csongrád megyei elnöksége Kereszténydemokraták az abortuszról A Délmagyarország című napilapban Rózsa Edit - az SZDSZ parlamenti képviselőnője - cikket jelentett meg és részleteket közölt pártjuk „terhességmegszakítással kapcsolatos törvényjavaslatából". A Kereszténydemokrata Néppárt nőtagozata ezt megvitatta, és álláspontját az alábbiakban közli: Valljuk - nem csak keresztény meggyőződésünk alapján de orvosi, pszichológiai és jogi érvekkel alátámasztva is, hogy a még meg nem született gyermeket már egészen korai, embrionális állapotában is új élőlénynek, embernek kell tekintenünk. Erveink orvosi szempontból: A megtermékenyített petesejt minőségileg más lesz, mint volt a megtermékenyítés előtt. Az embrió kezdeti fejlődése sejtosztódások sorozatából áll. Már a kétsejtes embrióban olyan tulajdonságok, működések igazolhatók. melyek elsődlegesen a petesejtben nem voltak meg és amelyek az apai ivarsejtek jelenlétére vezethetők vissza. Tehát már a kétsejtes stádiumban levő embriót is új embernek kell tekintenünk. Az anyaméh nyálkahártyájába történő beágyazódás után kezdődik el a szervek fejlődése, mely a terhesség 11-12. hetéig kialakul, és ettől kezdve már csak növekszik. Igen fontosnak tartjuk megjegyezni, és a figyelmet felhívni arra a tényre, hogy már a 28. napon a nerv. trigeminus (ideg) jelen van, és a bőrben fájdalomérző rostok találhatók. Az ideg ingerlésével reflexes választ lehet kapni, nem zárható ki tehát, hogy a magzat fájdalmat érez már a 6-7. terhességi héten! Az első, agyból levezethető elektromos jelzés ugyancsak már a 6. terhességi héttől (és nem a 12-13. héten!) jelenik meg. A 22. héttől kezdve a magzat sír, ujját szopja és „kortyol". (Az SZDSZ törvénytervezete szerint még a 24. héten is megengedhető lenne a ter,hességmegszakítás!) Érveink pszichológiai szempontból: a pszichológusok szerint, a legújabb kutatások kimutatják, hogy a magzat már a méhen belüli életben tapasztalatokat szerez. Már korai embrionális állapotban regisztrálták, hogy a magzat külső ingerekre „válaszol". Láthatatlan csatornákon keresztül jutnak el hozzá a külső ingerek (hang, zaj, zene stb. bizonyítékok vannak arra, hogyan ismerte fel születése után anyja hangját). Memóriakészségét bizonyítják a kisgyermekkori rajzok. (Nagy fej, tömzsi, kezdetleges ujjak). A magzatnak tehát a méhen belüli életben is vannak később felszínre hozható élményei. Jogi érveinket nem vonultatjuk fel, hiszen ezt az Alkotmánybíróság már megalapozta azzal, hogy egyértelműen leszögezte; a meg nem született magzat emberi lénynek tekintendő. Itt tartjuk azonban szükségesnek megjegyezni, hogy tévedésnek tartjuk azt a jogszabályt, mely az apának nem ad semmiféle jogi lehetőséget, hogy tiltakozzon az olyan anyai döntés ellen, mely a terhességmegszakítás mellett áll. A magzat ugyanis fogamzásától kezdve jogképes (azzal a feltétellel, ha élve megszületik). Ilyen feltételek mellett bizonyos vagyoni jogokat (öröklés) már megszerezhet. A terhességmegszakításával az anya saját magát hozhatja anyagilag kedvező helyzetbe, ha pld. férje örököse lesz. A fentiek értelmében tehát azokból logikusan következtetve - a teljes tiltás álláspontjára kellene helyezkednünk. (Még az esetleg genetikai ártalmak valószínűsége esetén is, hiszen az ezzel terhelt, megszületett gyermeket se öljük meg.) Ha mégsem helyezkedünk a teljes tiltás álláspontjára, akkor ennek oka a következő: Az elmúlt évtizedekben súlyos mulasztás történt az erkölcsi nevelés, a családi életre nevelés, felvilágosítás területén. Fiatalok és nők nagy része nem volt teljes tudatában az abortusz biológiai, pszichológiai, erkölcsi szempontból létrejövő káros következményeinek. így, bár nem mindig tudatosan, de mégis felelőtlenül élt az abortusz lehetőségével, és ezt tartotta legtöbb esetben problémái, illetve a családtervezés egyik megoldásának. A fenti ok kiküszöbölésének érdekében haladéktalanul szükségesnek tartjuk: - már az iskolában bevezetendő erkölcsi, etikai, családi életre nevelést, mely utóbbi foglalná magában az úgynevezett szexuális felvilágosítást is. (Fiatalok között megháromszorozódott az abortuszok száma! Meg kell akadályozni, meg kel! változtatni a „legfeljebb elvetetem" felfogást!), - veszélyeztetett, elmaradott népcsoportok felvilágosítását a családtervezésről, - az abortuszra készülő - áldott állapotban levő - nők arra alkalmas szakemberek által történő felvilágosítását - az abortusz veszélyeiről, a benne fejlődő magzatról, a műtét esetleges következményeiről - a műtét végrehajtása előtt. Szükségesnek tartjuk továbbá: - a kulturált családtervezés lehetőségének megteremtését, a természetes családtervezés propagálását, - a főállású anyaság intézményének bevezetését, - az örökbefogadás lehetőségének megkönnyítését, - olyan otthonokat, ahol leányanyák nem kívánt gyermekeiket világra hozhatják, - minden olyan szociális támogatást, mely lehetővé teszi nehéz körülmények között is a gyermekvállalást, - szükségesnek tartjuk az anyák számára az önzetlen, áldozatkész, az anyaságot örömnek tekintő szemléletmódot (nem „terhesség", hanem „áldott állapot"), - ne érje diszkrimináció azt az orvost, ha nem akarja vállalni a terhességmegszakító műtétet. A fentiek megvalósítása az abortusztörvény létrehozása és gyakorlása mellett történik, mivel a törvény létrehozása nem halasztható! Ugyanakkor a törvény nem lehet olyan liberális, mint az SZDSZ törvényjavaslata. Ha marad a jóformán parttalan abortuszlehetőség, akkor minden marad a régiben. Kétségtelen, könnyebb vállalni a „népszerűség" kedvéért olyan megoldást, mely a pillanatnyi pozíciószerzés céljából feláldoz nemzetet, nőket, jövőt! Kevésbé „népszerű" a radikálisabb törvénymegvalósítás, mely azonban okosan átgondolva, a nemzet jövőjére is tekintettel van, ugyanakkor a nőtársadalom javát is szolgálja. A KDNP nőtagozata ez utóbbi állásponton van. A Kereszténydemokrata Néppárt nőtagozatának szegedi szervezete Vita az egyházi ingatlanokról Az írás legyen tárgyilagos A DM április 10-i számában olvasom Odor József „Igények" című írását, enyhén szólva furcsa okfejtését, amely a pedagógusok védelmének leple alatt nem más, mint egyházellenes kirohanás, az ingatlanok visszaigénylésének ürügyén. A cikket elfogult világnézeti szemlélet, elferdült valóságlátás és a dolgok tudatos félremagyarázása jellemzi. Mert miről is van szó? Azon a bizonyos listán valóban „szépszámmal szerepelnek" visszaigényelt iskolák és óvodák, meg más ingatlanok is. Valamennyi az egyházaké volt, és valamennyi a köz javát szolgálta (tanítás, közművelődés, gyógyítás, szociális munka) nem is akármilyen fokon. Ezt a szolgálatot várja el az egyházaktól az állam és a társadalom nagyobb része is. Mégis Ódor úr írása azt sugallja számomra, mintha az egyház valamiféle parazita lenne a város testén: „Két katolikus óvoda másfél millió forintot kapott, saját óvónőitől és tanítóitól pár száz forintot is sajnált ez a város ". Ami pedig a „Mert amit elvettek, azt vissza kell venni. Bármilyen áron" megfogalmazást illeti. Odor úr nem csak a hittanórákon nem figyelt oda, de szélsőséges elfogultságában arra sem figyel, hogy az egyházak illetékes vezetői számtalanszor kifejezésre juttatták már, hogy szó sincs mindennek minden áron való visszaköveteléséről. Legutóbb például április 9-én, 17 óra 30 perckor éppen a Rádió Szeged adásában nyilatkozott erről Gyulay Endre megyés püspök úr. Idézem: eszem ágában sincs elvenni a tévétől azt az épületet, amelybe nem tudom hány millió forintot beépítettek, de szeretnék kapni egy olyan termet, ahova a móravárosi fiatalokat össze tudom gyűjteni. Tehát mozgásképessé tudom tenni azt az egyházközséget. " Félreértés ne essék. Nem azt kifogásolom, hogy egy újságíró hangot ad bármely dologban egyet nem értők véleményének. Azt sem, hogy ezzel ő maga is azonos, de írása legyen tárgyilagos. Ódor József cikke, sajnos, nélkülözi a tárgyilagosságot. Szokol Lajos Igények, másként Igények címmel jegyzett egy cikket Ódor József az április 10-i Délmagyarország címoldalán, amelyet olvasva úgy éreztem, ez alkalommal vagy félreértett valamit, vagy félreinformálták. Mindenesetre cikke, ahogy megjelent, általános rossz érzéseket kelthet a nem vallásosokban azért, mert úgy érezhetik, nem csak lelkiismereti szabadságukat, hanem adójukat is igyekszenek bekeríteni az egyházak, a vallásosokban pedig azért, mert ők meg úgy érezhetik, hogy nem változott itt semmi, csak hátrányos megkülönböztetés az osztályrészük az új rendszerben is. Mivel mindezek a félreértések egy rendkívül fontos kérdéssel, az oktatással kapcsolatban merültek fel, azt hiszem feltétlenül tisztázni kell őket. Először általában a közoktatási intézmények, ezekbe most beleértve az óvodákat is, költségeiről. Ezeket a költségeket egyrészt az állam által központilag adott, minden egyes gyerek után járó fejkvóta fedezi, amely összeget megkap minden olyan állami, felekezeti, vagy magánintézmény, amely az állam által szabott feltételeknek megfelelően működik. (Azaz, tanítja a minimálisan elvárt tananyagot, megfeleíő személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik stb.) Mivel a központi támogatás általában nem elég a tényleges kiadások fedezésére, az önkormányzatok saját költségvetésükből ki kell hogy egészítsék azt.Tisztán kell azonban látni, hogy mindkét támogatás forrása ugyanaz, nevezetesen az állampolgárok és gazdálkodószervezetek által befizetett adó, amelynek egy része a központ költségvetésbe kerül, és onnan jön vissza fejkvóta formájában, másik része az önkormányzatoknál marad, helyi igényeik kielégítésére. Az önkormányzat a szektorsemleges oktatási rendszer fenntartásáért felelős. A szektorsemlegesség azt jelenti, hogy az önkormányzat a közösség minden tagjának egyformán nyújt oktatási lehetőséget, tekintet nélkül az illető világnézetére, minthogy annak szabad megélésébe nem lehet beleszólása. Az oktatásban ez nem azt jelenti, hogy az önkormányzat csak egyféle, ideológiailag semlegesnek mondott iskolákat támogathat, hanem támogat mindenféle olyan iskolát, amit az állami elvárások minimumának megfelel, és amire a helyi polgároknak igénye van. Tehát véleményem szerint a plusz önkormányzati támogatás ugyanúgy megilleti az egyházi, vagy magániskolát, mint az önkormányzatit. Ellenkező esetben az a szülő, aki a nem önkormányzati fenntartású iskolába járatja a gyerekét, kevesebbet kapna vissza adójából, mint a másik, pusztán azért, mert valamilyen világnézet szerinti nevelést részesít előnyben, amire pedig az alkotmányban rögzített joga van. Természetesen, az önkormányzat a fenti elvek szerint csak olyan intézményeket támogathat, amelyek maguk sem alkalmaznak semmilyen diszkriminációt. Például egy felekezeti intézmény nem kötheti ki, hogy csak a felekezetéhez tartozó pedagógust alkalmaz, vagy diákot vesz fel. Hiszen az is diszkrimináció lenne, ha valakinek messzebbre kellene vinnie akarata ellenére a gyerekét, mert nem ahhoz a felekezethez tartozik, amelyiknek az ő körzetében intézménye van. Az „Igények" című cikkben említett konkrét esetekkel kapcsolatban tehát csak olyan pénzek odaítéléséről volt szó, amelyek a fent leírtak alapján szerintem jártak ezeknek az intézményeknek. A pénzzel nem „jótékonykodtak", hanem szegedi gyerekek a többiekével egyenlő feltételű oktatásához adták őket. Különben sem ártana tisztán különbséget tenni a között a két dolog között, hogy az egyházak visszaigénylik volt ingatlanaikat, és hogy iskolákat, óvodákat akarnak fenntartani. Egy dolog a jogosan viszszajáró tulajdon, egy másik az oktatási intézmény. Ez utóbbiból nyilván annyit lehet csak fenntartani, amennyire igény van. Üres iskolára nem jár sem állami fejkvóta, sem önkormányzati támogatás, az a gyerekekhez kötődik. Azt kellene tehát tudatosítani a szülőkben, hogy teljes mértékben ők határozzák meg, mennyi és milyen iskola legyen egy városban, nem kell itt semmiféle ideológiai elnyomástól tartani senkinek, mert az önkormányzat az ő igényeik szerint köteles eljárni. Ezeknek az elveknek a gyakorlatba ültetése természetesen nem egyszerű, az oktatási bizottságban egyelőre az elveket tisztázó viták folynak, és még további sok munkára lesz szükség ahhoz, hogy a részletekbe menő alkalmazás is megoldódjon. Éppen ezért jelen hozzászólásom nem jelenti az oktatási bizottság véleményét, nem is hozakodtam volna elő idő előtt a témával, ha nem éreztem volna úgy, hogy egyes, szerintem helyes elvek lefektetésével elejét lehet venni további, súlyosabb félreértéseknek. Szalontai Balázs, az oktatási és ifjúsági bizottság tagja Differenciálások Szalontai Balázs (a bizottság külső szakértője) véleményét differenciálnunk kell. 1. A normatív állami támogatás a gimnáziumok és a szakképző intézmények részére elegendő a fenntartáshoz. (Ez az egyház és a szakértő számára egyaránt fontos tanulság lehet.) 2. A gyakorlat szerint az önkormányzat - amelyhez joga is van - azért nem adja át ezen intézményeknek a tanulók után járó normatívát, mert részben ebből fedezi az általános iskolák és az óvodák fenntartását. Utóbbi intézményeket ugyanis az önkormányzat valóban nem tudná működtetni a rájuk eső normatív támogatásból. Tehát: pénzcsatoma a gimnázium és az óvoda között. (íme, a második tanulság!) 3. A szektorsemlegességről. Szegeden egy vállalkozói és egy magánóvoda is működik. Engedélyezésük pillanatában a közgyűlés leszögezte: állami normatív támogatásból kell megélniük, mert az önkormányzat részükre semmiféle támogatást nem ad. (A harmadik.) Közvetlenül a fenti tények papírra vetése előtt erősített meg ismereteimben dr. Puskás Albertné, az önkormányzat közművelődési és oktatási irodájának vezetője. ÓDOR Szociális háló Egy rövidke kis hírben, két-három héttel korábban olvastam, hogy a Torontál téri volt vakok otthonában a térítési díjat, melyet a gondozottak fizetnek, 5 ezer forintban határozta meg a szegedi önkormányzat. Szeretném elmondani, hogy a Torontál téren, ahol édesányám is él 81 évesen, nem csak vakok vannak, hanem szellemi fogyatékosok is, akik születésüktől fogva betegek, és semmilyen járandóságuk nincs. A gondozottak egy kis hányadának van csak nyugdíja, akiket súlyosan érint az önkormányzat határozata, mely véleményem szerint nagyon meggondolatlan lépés volt. A rádió híradásaiból úgy értesültem, hogy a vakoknak csak 4300 forintot kellene fizetni. Eddig 1470 forintot fizettek, ezt akarják megemelni ötezerre, amely 240 százalékos emelést jelent. Nem vitatom, hogy a mai árak mellett nem fedezi a szociális ellátást a gondozottaktól levont ötezer forint sem, de azt igen helytelennek tartom, hogy miközben - április 1-jei lapjukból a „Felbolydult kedélyek a nyugdíjas házba" című cikkből is kiderül - a szegedi önkormányzat követi az országos gyakorlatot", egyszerűen nem törődik a szociális háló kiépítésével. (Név és cím a szerkesztőségben)