Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-13 / 88. szám

Moldova György A félelem kapuja (7. rész ) A Petőfi Könyvkiadó, Martin munkahelye a Lenin körúti úgynevezett „Gambrinus"-házban működött. A sűrű körúti forgalomban a taxi csak a túloldalon tudott megállni. Martin kiszállt és nem törődve a vörös lámpával, átsietett az úttesten. A személyfelvonó nem működött, ezért hátra sietett a teherlifthez, hogy minél kevesebben vegyék észre. Lehajtott fejjel vágott át a folyosón. Óvatosan körülkörülnézett, nem tudott szabadulni attól a rettegésétől, hogy az elhanyagolt épület valamelyik sarkából egy patkány surran elő. Szobája ajtaján már ott lógott a kulcs, Martin habozva nyomta le a kilincset, de bent nem talált senkit, feltételezte, hogy a takarítónő járhatott ott. Megkönnyebbülve rakodott ki az asztalára és átment a szomszédos lektori tárgyalóba. A tágas helyiségben néhány lektor és műszaki szerkesztő könyökölt körül két sakkozót, az ebédszünetben ötperces gyorspartikat játszottak, kapkodó mozdulatokkal verték a régimódi sakkóra oldalt kiálló billentyűit. Martin a sarokban kávézó társasághoz lépett, letett öt forintot és töltött magának a termoszból: - Keresett valaki? - Senki, csak a „kőszáli poloska" írta be, hogy megint késtél. - Ha fogat mos, tehet egy szívességet. Más serítmi? Az egyik kávézó biccentett: - De, reggel hozzám kapcsoltak egy hívásodat. Valamelyik antikváriumból telefonáltak, hogy megérkezett a lexikon, menj be érte. Milyen lexikonról van szó, valamilyen nyugati kiadás? - Ugyan, nem volna rá tízezer forintom. A régi Révai lexikon pótkötetét keresem. Hiányzik a sorozatból. Martin közömbös arccal letette a kávéscsészét és visszament a szobájába. Leült a karosszékbe, elmosolyodott, karját felemelte, mint a célba érkező futó és sokáig ebben a pózban maradt. Leemelte a telefonkagylót, benyomta a készüléken a városi vonalat kérő fehér gömböt, apró fémeshangú kattanás hallatszott. Martin úgy gondolta, ilyenkor kapcsol be a lehallgató készülék rögzítője. Bár nem lehetett biztos benne, hogy valóban ez történik, felerősítette az asztalán álló rádió hangját. A hívás kicsengett, a túloldalon egy női hang jelentkezett. - Halló, Vörösmarty Antikvárium. Vojtekovszky elvtársat kérem. - A vezető elvtársat behívták a központba. Ki keresi? - Kovács János. Majd később újra megpróbálom. Martin másik vonalat kért, Petrát, a feleségét hívta fel az asszony szüleinek lakásán: -Hogy vagy? - Az éjszaka görcsöltem, de most már rendben vagyok. - Jártál kint a lakásban ? - Egész délelőtt ott álltam, több kőműves nyüzsgött a lakásban, mint Déva váránál. -Jól haladnak? - Szerintem nem, minden olyan szörnyű lassan megy. Este mindig rosszabbul állunk, mint reggel, mikor elkezdték. És veled mi van? Megint elaludtál? - Igen, de már csodálkoznának, ha időre beérnék. - Szörnyű. Már igazán együtt kellene élnünk, én már reggel hatkor kukorékolnék neked. Más nem történt? - Megjött a pótkötet a Révai lexikonhoz• Most szóltak át az antikváriumból. Az asszony egy pillanatra elhallgatott, aztán érezhetőleg visszafogva magát megszólalt: - Remek, most már teljes lesz a sorozat. Ha elkészül az a nyomorult lakás, feltehetjük a polcra. Örülsz neki? - Igen, már nagyon kellett. - Mikor látlak? - Hosszú lesz a nap, nem tudom mikor végzek, de este mindenképpen felszólok érted. Szervusz, vigyázz magadra. Martin letette a kagylót, maga elé húzta egy regény kéziratát, melyet az előző napon hagyott félbe, sóhajtva olvasni kezdett. Időnként pár szavas jegyzeteket írt fel egy cédulára - támpontként a lektori jelentéshez. Három óra felé hallotta, hogy lelépő kollégái végigsietnek a folyosón, de ő folytatta a munkáját, mindenképp be akarta fejezni az anyagot. Az ajtó nyitódására nézett fel. Bartók Lajos, az irodalmi vezető helyettese lépett be - Martin még most, hosszú évek óta tartó munkakapcsolat után sem tudta megszokni, hogy ez a vörös arcú, kövér hivatalnok az ő kedvenc zeneszerzőjének családnevét viseli. Bartók is távozóban volt, már felöltötte hasban megfeszülő vastag szövetkabátját. - Te még dolgozol, Gyuri? - kérdezte, szeme eltűnt a széles mosolytól összetorlódó zsírpárnák között. - Igen, bent maradok. Van egy kis lemaradásom, ma talán be tudom hozni. Bartók csak most húzta be maga után az ajtót: - Csak barátilag említem, hogy szerintem nem a helyes utat választod, Gyuri. Tapasztalhattad, hogy Miklós a végletekig elnézően bánik veled. Mutass még egy könyvkiadót a világon, ahol beleegyeznének abba. hogy déli 12-re járj be és te még ezt a terminust sem tartod be. Miklós ma is bekérte a jelenléti lapot és látta, hogy te még fél egykor sem írtad alá. Nem akarok jósolgatni, de szerintem a jövő héten fel fog hívatni magához. (Folytatjuk) Délvidéki Magyar Menekültek Klubja Új szervezet alakult Szegeden április 7-én. A szervezet célja a menekültek érdekvédelme, fizikai és pszichikai erejük fenntartása, szórakozási, művelődési lehetőségek biztosítása, segítségnyújtás az állásszerzés, a hazatérés, vagy az itteni beilleszkedés problémáinak megoldásában. A klub szabályzata szerint tag lehet, aki menekültigazolvánnyal rendelkezik, magyarnak vallja magát, és elítéli a háborút. Amíg a vezetőségválasztás meg nem történik, ideiglenes koordinációs bizottság intézi az ügyeket, amelynek irányítását Nagy György vállalta magára. Összejöveteleiket hetenként két alkalommal, hétfőn és pénteken tartják este fél 8-kor Szeged, Teleki u. 3. szám alatt. K~K Kereskedelmi vállalkozás eladó. Három városban (két, kelet-magyarországi és egy Pest megyei) három, saját tulajdonú, két bérelt üzlettel, nagykereskedelmi tevékenységgel, teljes berendezéssel és árukészlettel, bérelt raktárakkal, előnyös szerződésekkel, kapcsolatokkal, szakdolgozókkal átadó. Irányár: 10 M Ft. Üzletkör híradástechnika. Érdeklődni: megbízottunknál 6VI2 1V) a.s telefonon. Hapci! Ha az egyperces novellát el lehet olvasni, míg a lágy tojás megfő - márpedig Örkény így mondta -, akkor egy glosszára is elegendő egy tüsszentés ideje. S hogy miről szól a tüsszentésnyi glossza, természetesen a műfaj jellemzésében előforduló cselekvésről. (Most kezdi csavargatni az Ön orrát). A tüsszentés kissé meglepett, pedig ez idő tájt virult az aktuális influenzavírus. S mégis fennakadtam e látszólag természetes cselekvésen. Talán a hely, és a váratlansága miatt. (Egyre elviselhetetlenebb az inger.) Miután megváltottam blokkomat a pénztárnál, s készségesen átnyújtottam az unott arcú pultoslánynak, rá néhány másodpercre nyílt színi tüsszentéssel válaszolt. Lazán, félrefordulva a pogácsák irányába, kezét hanyagul szája elé kapta. Majd a mozdulat ívét folytatva, szája elől a hűtőbe, s kecses kacsójával megragadja az általam áhított(?) kímélő szeletet. Reményemmel, hogy hősnőm nem bacilusgazda, elodalgok a színről. (S most tüsszent Kedves Olvasóm, s ha Ön sem használt zsebkendőt, akkor törölgetheti Délmagyarját) Én meg ehetem a kímélő szeletemet. Jó étvágyat! TV HÉTFŐ, 1992. ÁPR. 13. RIPORT 5 Nagy Feró a ferenceseknél Koncert után kolostor O

dakint a Mátyás téren már gyülekezik a közönség, a Beatrice közönsége. Fontos megjegyzendő, hogy nem a Ricének tulajdonítható a fejjel lefelé fordított kereszt, hiszen a csapat egyetlen „hivatalos" jelképe: a baboskendő. A téren minden pad stratégiai csomópont, az elsőnek érkező rátelepedik, majd a haverjai körbeveszik, s elkezdenek „hangolni" - inni - a koncertre. Most futott be a vonat, újabb kontingens érkezik. Nekik már nem jut pad. Egy részük szétszéled italboltot keresni, a többiek leheverednek a fűre. Bár odakinn „idillikus" a hangulat, a művház igazgatónője tördeli a kezét, s a rendőrséget hívja, biztos ami biztos, nem árt, ha erre is járőröznek. Aztán kinéz az ablakon, s megrettenve hívja fel figyelmemet a kinti eseményekre. Egy nővér jön ki a kolostorból, s ahogy átvágna a téren, néhány/iatal kurjongatva megszólítja. Ő odamegy hozzájuk, beszédbe elegyedik velük, a srácok megjuhászodnak meglepte őket a kedvesség, hogy otrombaságukra valaki nem durvasággal felelt. A házba csak egyesével engedik be jegyet vásárolni a rockereket. A jegy nem olcsó, majd' háromszáz forint. Mindig is bámultam fejszámoló képességüket, ahogy pillanatok alatt átváltják az árakat borsodi világosra. Gyorsan kiderül, hogy nem kerül sokkal több sörbe a buli, hiszen a pia is drágult. Azonban 270 forint sok, már nem olyan könnyű a jegyrevalót az „adj egy ötöst" módszerével összelejmolni. Bár néhányuknak - 120 kiló fölött - sikerülhetett, mert kétlem, hogy a pénztárosok elé öntött aprópénzhalmot ottthon gyűjtögették volna. Már hét óra is elmúlt, de a koncert még nem kezdődött el, ugyanis az előzenekar műsora elmarad - a dobos kezét törte -, Feró pedig még nem érkezett meg. A tömeg ideges, a plakáton 7 óra szerepel. A rendezők is aggódnak, de a menedzser hajthatatlan. Majd megadja a jelszót: jöhet a zsűri. Akcióba lendülnek a rendezők is, hiszen nem elég a jegyeket elszakítani, motozni is kell. Mondom: kell - s még én is meglepődöm, micsoda szerszámok kerülnek elő. A pénztárosok zsebe az elkobzott gázsprayktől dagad, de akadt néhány rugós kés és biciklilánc is. Sarokban a „bárpult", üvegek, melyek a belső zsebekből kerültek elő. „Kétdekás" kevert, bonbon meggy, és rum. A leányzó, kerek almaarcával is most akadt horogra. Az arcára felhordott festék- és púdermennyiség miatt ki lehetne rá tenni a táblát: A hölgy frissen mázolva! A kívül ígéretes (?J gyümölcs viszont, mintha férges lenne. Alig áll a lábán, s zsebéből egy dianás üveg kerül elő. Pedig ruháját elnézve, nem hiszem, hogy anyagi gondjai lennének otthon. A közönség legalább olyan eklektikus, mint a Beatrice zenéje. Ám többségben most is a szakadtak vannak. A fiatal arcok között feltűnik néhány középkorú is. A bőrdzsekis és farmerrengetegben szinte világít néhány öltönyös, vagy csak jobban öltözött egyetemista. Úgy hallottam, a szociológia szakosokat tanulmányi kirándulásra küldték a koncertre. Van mit nézniük. A beáramló tömegből kiválik egy arc, megáll előttem, vállát kezemre teszi, s lassan tagolja, hogy nem ivott egy kortyot sem. Leheletéhez nagyon hiányzik a szóda, hogy ne rúgjak be tőle, mégis a saját testi épségem érdekében - biztosítom arról, hogy egyáltalán nem látszik részegnek. A lépcső alján tizennyolc körüli leány üldögél egyedül. Véreres szemeivel laposan tekintget, lógó kezében cigaretta, s káromkodik, mint a jégeső. Amikor megunja, feljebb mászik néhány fokot, és a lépcsőfordulóba hány. Velős véleménye a világról. A teremben hatszázan zsúfolódnak össze. Feró látva tömeget, azonnal vizet. Hangerő, meleg, emberszag - ez lenne a rock szentélye? Egy óra negyven percnyi Beatrice - ennyi volt a koncert. Oszlik a tömeg, a néptelen teremben megjelenik három barna csuhás barát. A szomszédos ferences rendi kolosA kolostorban az asztalon rozskenyér, héjában főtt krumpli, vaj, sajt és csalántea. Fehérre meszelt falakon egy kisméretű feszület, a sarokban televízió. Tréfálkozással indul a beszélgetés. A gvárdián megjegyzi, hogy sok pap örülne, ha ennyi gyerek hallgatná. Feró tünk, Szent Ferenc. Eszembe jut egy extatikus üvöltés a koncertről: Feró, imádlak. Korban egyforma fiatalok. Szöges csuklószorító és rózsafüzér. Csak ennyi lenne a különbség? TAKÁCS VIKTOR Amióta az egyik metálcsapat basszusgitárosa az ifjúsági házban a koncert hevében lekapta a poroltót a falról és tartalmával beterítette a termet, azóta a vadabb rockcsapatokat a MÁV művelődési házba „száműzték" - a környéken lakók nagy bánatára. A lakók véleményét ismertem - hiszen többször tiltakoztak és fenyegetőztek aláírásgyűjtéssel a művház igazgatónőjénél azonban őszintén érdekelt, hogyan reagálnak a rendezvényekre a szomszédos kolostor lakói. Nem hiszem, hogy szívderítő látvány számukra a több száz fiatal, akik jó része - ugyan csak merő polgárpukkasztásból, és nem vallási okokból, de mégis - fejjel lefelé fordított keresztet, a sátán jelképét hordja a nyakában, vagy viseli bőrdzsekijén. Nem is reméltem, hogy ilyen gyorsan választ kaphatok ki nem mondott kérdéseimre. hős városnak nyilvánítja Szegedet. Lelkes ováció. A hőség lassan elviselhetetlen, pedig az összes ventillátor dolgozik. A padlón verejtéktócsák gyűlnek, a farmerból csavarni lehet a torból jöttek. Még a koncert előtt hívták meg az együttest vacsorára. Csodálkozó miértemre, ők húzzák fel szemöldöküket: miért lenne furcsa egy meghívás. Hozzá kell tennem, a zenekart is meglepte az invitáció. veszi a lapot, s felajánlja, tart egy szemináriumot. Komolyabb kérdés érkezik: - Van-e valami célotok a fiatalokkal? - Csak egy kis fogódzót szeretnénk nekik nyújtani. Azok a szent célok, amiket az ember érez, nem mindig bevallhatóak. Szeretünk, Szent Ferenc! Majd oldódik a rideg és szokatlan környezet keltette feszültség, s néha még nevetés is felcsattan. Faggatni próbálom a fiatalokat - kik nagy része főiskolás -, mi volt a véleményük Nagy Feróról. Nehezen válszolnak, azonban egyikük bevallja, néhány éve még ő is koncertre járt. Éjjel tizenegy körül szedelőzködik a zenekar, menniük kell. A folyosón ballagva egy szobor előtt a mellettem lépdelő barát halkan mormolja: SzereFOTÓ: NAGY LÁSZLÓ