Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-10 / 86. szám

PÉNTEK, 1992. ÁPR. 10. Finnbarátok ajánlatai HANGSÚLY 5 A Magyar-Finn Baráti Kör Szegedi Szervezete ma délután 5 órától tartja soros össze­jövetelét a városháza klubter­mében. A körben Kubinyi Kata, az ELTE adjunktusa vendéges­kedik, aki huzamosabb időt töltött Szeged finn testvérváro­sában, Turkuban. Ottani élmé­nyeiről tart diaképekkel illuszt­rált előadást. A baráti kör egyébként nem régen tartotta meg közgyűlését, amelyen az új Vezetőség meg­választásán kívül az idei évre tervezett programjaikról is határoztak. Ezek természetesen nemcsak a klubtagoknak szól­nak, a város valamennyi érdek­lődő polgárát szívesen látják. Ízelítőül, íme három nyári ajánlatuk: június 20-án Szent­endrére, Szent Iván napi mulat­ságra készül a kör. A finn nyelv iránt érdeklődőket Balatonfü­reden várja tábor július 5. és 19-e között. Csoportos helsinki repülőútra lehet jelentkezni, wmmmmmmmmm valamint egy Turku melletti szigeten, augusztus 7. és 14-e között tartandó nemzetközi ifjúsági táborba. Ez utóbbira 17 és 21 év a jelentkezés korhatári feltétele, továbbá középszintű idegen nyelvtudás. Az érdeklődők Alexi János­tól, az elnöktől (munkahelye: OKHB Rt.), illetve Justin And­reától, a kör titkárától (Oszt­rovszky utcai általános iskola) kaphatnak részletesebb felvilá­gosítást. •MMHHHMMMMMBMHHHHMinHMMi Morzsák a Bibliából ŐRIZD MEG ŐKET A GONOSZTÓL!" (János ev. 17:15) A közelmúltban közvetített a televízió egy folytatást ígérő beszélgetést országgyűlési képviselők és szakértők részvételével az abortusszal kapcsolatos törvényjavaslat és a felvilágosítás kérdéseiről. Igen jelentős a kérdés egészségügyi, szociális, oktatási-nevelési téren; foglalkoznak vele felelősséggel, az egész társadalom magáénak érzi; nyilatkoznak róla egyházi emberek, szerveződnek vallási csoportok a megoldás keresésére, a nagyobb hatékonyság kimunká­lására. Mindenki a legjobbat akarja és ajánlja, de a másik azonnal megtalálja a gyengéjét, kifogásolhatóságát. Panaszolható a civilizáció, a televízió, de visszafelé nem haladhatunk. A jelen adottságai között kell megtalálni a segítséget, ami legnagyobb eredményhez vezet. Emberi legfőbb tulajdonságunk, hogy a magunk értelmével, esetleg egy magunk vá­lasztotta másik ember értelmével keressük a magyarázatot, a megoldást az élet kérdéseire. Ez vezet az emberi ész, értelem önistenítéséhez. Közben kénytelen belátni az ember az értelem erőtlenségét és erőforrásokat keres arra, hogy kialakult hiányosságait kipótolja. Mindezekből kizárva az Istent, vagy csak olyan nélkülözhető díszcsomagolásként használva. Isten a Bibliában, a Biblia embereinek életében, vallásában jelenti ki magát és a róla tudhatókat. Ezért lehetséges, hogy a bármikor élő ember átélhesse, megtapasztalhassa ugyanazt, és jusson ugyanarra a meggyőződésre, ami a Biblia embererői olvasható. Hogyan lehetséges ez? Jézus mondja főpapi imájában az Atyának: „Azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem." (János ev. 17:8) Néni cserélhető fel sem a sorrend, setn a tartalom. Az Isten beszédét először befogadni lehet, megragadni, mint a vízben fuldokló megragadja a neki dobott mentőövet, nem kételkedik benn^, hogy me^>­felelő-e az anyaga vagy a kidolgozása, hiszen még a szalmaszálba is kapaszkodnék, ha saját erejéből a fennmaradása nem sikerül. A be­fogadott Ige hat, mint a mentőkötél, mert a tartó ero. felemelő erő a másik végén van. ahonnan jön. Nem önerő, ami olyan sokszor tud ártalmas vagy veszélyes lenni, mert vad és tisztátalan. Ez az erő az Isten ereje. Szent, igaz és jó. Ennek felismeréséből ered a bibliai hit. ami nem Isten vagy Jézus létének a feltételezése, elhivése, hanem meegyőződés arról a nem látható sze­retetről, ami meg akar és meg is fog tartani; ezért küldte el Jézust hozzánk. Amikor Jézus elvégezve megváltásunkat, amit rábízott az Atya, ismét visszament az Atyához, akkor imádkozott így értünk: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól!" (János ev. 17:15) Ez a kérés kétszeresen érint bennünket: 1. Ertünk szól, az Atya megteszi a Fiú kérésére; 2. Nem a világ fog megváltozni, megjavulni körülöttünk, de mi nem vagyunk kiszolgáltatva a benne működő gonosznak, mert Jézus imádságára immunizálódunk és megtartatunk a világban a gonosztól. Ezt a lehetőséget kell megragadnunk, ennek a hatékonyságát kételkedés nélkül hinnünk és kérnünk, mert ez jobban megőriz mint a nevelés, felvilágosítás, megelőzés sokszor kudarcot vallott próbálkozásai. Sőt ez a megőrzés kiterjed az élet minden területére, ahol bármilyen zavaró hatást, kártételt, veszélyt okozhat a gonosz. „Testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje... és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől, mert nem mindenkié a hit. De hűséges az Úr, aki megerősít titeket és megőriz a gonosztól." (2. Thessza­lonikai lev. 3:1-3) PAPP LÁSZLÓ REFORMÁTUS LELKÉSZ Nevezés A rendszer megújhodása áldozatokkal is jár. Anyagi és egyéb természetű gondok jelentkeznek, amelyek eltérően érinthetnek embereket, ember­csoportokat. Itt van törté­netesen a közterület megtisz­títása a nem túl dicsőséges legújabbkori történelem rek­vizítumaitól, úgy is mint szobroktól, névtábláktól. Ko­rábban, még a rendszerváltás legelső fázisában országszerte előfordultak önkényes átke­resztelések, de szerencsére ez ma már demokratikus formák szerint zajlik. Mint más helyeken, Rúzsa községben is lakossági véle­ményeket kértek a feltehetően változásra érett közterület ne­vekkel kapcsolatban. Ennek eredményeként az érintett lakók kinyilvánították: továbbra is a Felszabadulás, a Határőr, Zalka Máté utcában kívánnak lakni. Az elnevezés nem zavarja őket. Egy változás mégis történik: a Lenin tér nem marad tovább Lenin. Két lakossági javaslat közül választva az önkormányzat közmeghall­gatáson döntött: Lenin helyett Tömörkény lesz a tér neve. Az átnevezés érinti az orvosi ren­delőt, postát, művelődési ott­hont, gyógyszertárt és a tér elhelyezkedése, beépítettsége következtében egyetlen lakóépü­letet. Lakójának ez azt jelenti, hogy a személyi igazolványtól kezdve a jogosítványig, forgal­mi engedélyig az iratokban át kell vezetnie az új lakcímét. Pech, hogy még névjegy­kártyája is van az illetőnek: úgy hívják Papp János. Rúzsa község polgármestere. B. P. Moldova György A félelem kapuja 5. rész Mivel társadalmi ösztöndíjat korábbi gyenge tanulmányi eredményei miatt nem igényelhetett, legfeljebb néhány száz forintos szociális segélyre számíthatott, Borsosnak alkalmi munkát kellett keresnie. Munkakönyvet egyelőre nem kaphatott, így egyetlen kisiparos sem alkalmazhatta, jobb híján a városi piacon jelentkezett, szerencséjére a felügyelőség felvette rakodónak. Mivel mindig józanul jelent meg és megbízhatóan, balesetek és károkozás nélkül dolgozott, a kereskedők megkedvelték és szívesen fogadták. Egy héten négy-öt alkalommal is dolgozhatott, viszonylag jól keresett, egy átlagos munkás fizetésének háromszorosát is összehozta. Még bontatlan volt a hajnali sötétség, mikor végzett a piacon, haza­sietett és besurrant a kollégium kapuján ­hogy elkerülje a lebukást, egy-egy üveg pálinkával vásárolta meg a portások hallgatását. Hét órakor szokásos módon jelentkezett a létszámellenőrzésnél, aztán átment az ebédlőbe és a korai csoporttal megreg­gelizett. Megfürdött és átöltözött, néha átsétált az iskolába mintegy megmutatni magát, de Borsos ideje java részét a kollé­gium épületében töltötte el. A portán elkérte a KISZ-szervezet délelőttönként üres irodájának kulcsát és könyveivel-fü­zeteivel behúzódott oda. Borsos nem hazudott, mikor a felvételi beszélgetésen azt állította, hogy szívesen foglalkozik versekkel, nem akarta meg­említeni, hogy maga is már évek óta íro­gat. Ezekbe a délelőtti elzárkózásokba is versesköteteket vitt magával: Faludy György Villon fordításait, a népi költők­nek egy régi, még a háború előtt kiadott antológiáját, a kortárs írók néhány könyv­tárból kikölcsönzött kötetét és irodalmi folyóiratokat. Borsos arcát tenyerébe temetve lassan mormogva olvasott, egy-egy sort, mely különösebben megtetszett neki, többször is elismételt magában. Azokban az iskolákban, melyekben eddig megfordult, sehol sem tanítottak verstant, így maga igyekezett felfedezni a szabályokat. Szó­ról szóra végigvette a szöveget, kereste azokat a meghatározó elemeket, melyek a verset valóban verssé teszik. Figyelte a ritmust, a rímeket, az induló sorolj lendü­letét éstá befejező periódusok emel­kedettségét. Úgy találta, megalkotásukhoz semmi olyan tulajdonságra vagy képes­ségre nincs szükség, mely belőle hi­ányozna, az eredmény csak a szorgalmán és odaadásán múlik. 4 Borsos nem szokott hozzá az elvont gondolkodást, összpontosítást igénylő feladatokhoz, most a hosszan tartó feszült figyelemtől olyan állapotba került, mintha italt vagy kábítószert fogyasztott volna. Gondolatai lebegni kezdtek, ismeretlen­nek tűnő dallamokat hallott, ilyenkor úgy érezte, elérkezett az írás ideje, félretolta a könyveket és maga elé húzta a füzeteit. Jobb kézzel írt, de a sorai erősen balra dőltek. Dalszerű versformákat választott, a páratlan sorokat lendületesen vetette papírra, a válaszrímeken viszont sokáig eltöprengett, úgy gondolta a rím annál ha­tásosabb, minél több szótag cseng egybe a sorvégeken. Elképzelt helyzetekből indult ki: sze­relmesek találkozásáról vagy végleges búcsújáról írt, a kommunista rendszer börtöneiben ártatlanul sínylődő elítéltek szenvedéseiről, a pénzt és hatalmat gő­gösen elutasító hősökről, titokzatos, elátkozott bújdosókról. Addig rótta a sorokat, amíg a feltoluló melódiák el nem hallgattak benne és ide­gei jólesően zsongani kezdtek a meg­könnyebbüléstől. Elolvasta amit leírt, maga is meglepődött az eredményen, úgy találta, hogy versei jobbak azoknál, me­lyeket a folyóiratokban közöltek. Borsos nem kételkedett benne, hogy hamarosan országszerte ismert költővé válik és műveinek jövedelméből fog élni. Dél felé el kellett hagynia az irodát ilyen időtájt szokott megérkezni az íróasztal gazdája, elrakta a könyveit és fü­zeteit. Ritkán ült be a menzára, ha tehette, kiment a városba ebédelni. Valamelyik önkiszolgáló büfében vagy a piaci ét­kezőbódékban evett, szerette az erős fűszeres ízeket, két-három adag füstölt csülköt vagy pacalt is megevett. Piaci rakodó társai is ott támasztották a pultot a bódé előtt, ebéd után elhívták magukkal; hátul a raktárban a ládalornyok mögött meghúzódva iszogattak. A közeli autóbusz-pályaudvarról átcsábítottak egy-egy csellengő cigánylányt és az egész társaság végigment rajta, de Borsos, fertőzéstől tartva, igyekezett kimaradni a partiból. Ebéd után sétálgatott, nézegette a kirakatokat, megengedhette magának, hogy divatos holmikat vásárolhasson, ruhái lassan már alig fértek el a szekrény­ben. Négy óra felé hazatért, beült a tanulószobába, évfolyamtársaitól elkérte a füzeteket és megpróbálta bepótolni a mulasztásait. Néha látta azt a vörös hajú fiút, akivel érkezése napján összeverekedett. Meg­tudta róla, hogy Hoffmannak,hívják, a negyedik osztályba jár, ifjúgárdista és tagja az iskolai diáktanácsnak. Ha vé­letlenül egyszerre emelték fel a fejüket, tekintetük összeakadt és mereven néztek farkasszemet egymással. (Folytatjuk) Egérfogó TANDI LAJOS Kérlelt ismerősöm, ha tehetem, segítsek bejuttatni porontyát az egyik menő középiskolába. Persze, biztosat nem mondhattam, de azért beszéltem ott tanító barátaimmal. A felvételi nem sikerült - a kislány képzetlen volt. nem ütötte meg a felvehetőség mércéjét. Azóta én vagyok számukra a fekete bárány. Még ezt sem tudtam elintézni - mondják odahaza. Nemrégiben fölhívott egykori osztálytársam, segítsek már neki ezt-azt elintézni. Próbálkoztam jobbra-balra, a dolog nemigen akart sínre kerülni. Azóta azt gondolja rólam, hogy kitérek a kérések elől. Pedig a segítség bumerángja pörög felém. Istenem, hányszor kértek kisebb-nagyobb támogatást, segítséget, ötlétet, s Istenem, hányszor kellett azt mondanom, ezt nem tudom elintézni, ebben nem vagyok autentikus, ezt nem vállalhatom. S mindannyiszor éreztem a rosszallást, a csalódottságot, a megvetést. S persze hányszor jártam én is hasonlóképpen. Egykori főnököm megbízott: tervezzem meg a cég jövőjét, dolgozzam ki programját, munkáljam ki trendjét. S amikor álmatlan éjszakák és vitákkal, vívódásokkal teli napok után letettem asztalára elképzeléseimet, először megsértődött, majd pel­lengérre állított, végül a maga nevén elővezette a programot. Naponta tapasztalhatjuk, miként élnek vissza a mindennapok piti ügyeiben éppúgy, mint a nagypolitika sorsdöntő kérdéseiben. Elhúzzák előttünk a mézesmadzagot, eljátsszák a segítőkész szülők szerepét, s aztán nádpálcával kiporolnak a küszöb előtt, mielőtt belépnénk a régen áhított, s hitünk szerint építgetett új világba. Vajon mi a magyarázata annak, hogy toleranciakészségünk a békának ama bizonyos hátsó fele alatt van; mi a magyarázata, hogy a jóakarat is zátonyra fut, hogy a segítőkészség bumerángként üti le a kezdeményezőt, hog^ minden jó szándék nevetségessé válik, önmaga ellen fordul, vagy kiüresedik a Kárpátok karéjában. Micsoda átok ül ezen a nemzeten, hogy nem képes értékén mérni a szándékot, mértéket adni a segítőkészségnek, megköszönni a támogatást. Előfordul, hogy fölfújt akciók torzítják el manipulált vállalkozások szándékait, máskor pedig a legnemesebb törekvések fakulnak ki a visszhangtalanság sivatagában. S előfordul, hogy aki gyakran áll a bajba jutottak mellé, aki sokszor igyekszik segíteni, aki vállalja a göröngyösebb utat, esetleg hibázik, netán nem minden törekvése eredményes, s akkor hamar rásütik azt a bélyeget, amelyet nehezen moshat le - ígért fűt-fát, s íme, csak a szája jár. Mondjuk, írjuk, a rendszerváltás korát éljük, világunk tele ellentmondásokkal, nehézségekkel. Sajnálatos lenne, ha ebben a felfordulásban a legjobb szándékok futnának zátonyra, a legprogresszívebb erők ábrándulnának ki, s a karitatív törekvések csorbulnának az érdekek háborújában. Az ember egyik legtermészetesebb tulajdonsága a segíteni akarás. Az együttérzés, a támogatás, a mások iránti érzékenység. S az ember legtermészetesebb kísérője a tévedés joga és lehetősége, a bizonytalanság esélye. Ha ezt elveszik tőle, torzóvá silányul élete. S kiüresednek mindennapjaink, elvész az a kötőanyag, az a kohéziós erő, amit egymás iránti bizalomnak, segítőkészségnek, humánumnak nevezünk évezredek óta. FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Trabant vagy Lada? Tegnapi számunkban sajnálatos hibát vétettünk: kör­nyezetvédelemről szóló cikkünkhöz szánt fotónkat összekevertük azzal a képpel, amely a G-2000 Alapítvány díjazottjairól készült (róluk szerdán írtunk). Tőlük külön kérünk elnézést. „Trabant a kanálisban. Ki fizeti a révészt?" - a szöveg természetesen fenti képünkhöz kívánkozik, bár külön fölkért gépkocsiszakértőink szerint a roncs inkább Lada lehetett valamikor, még járóképes (roncs) állapotában. NY. P

Next

/
Oldalképek
Tartalom