Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-28 / 75. szám
SZOMBAT, 1992. MÁRC. 28. A Tisza-parti stadionban: Szeged SC-Hatvan-Deko SPORT 7 „Nem mondunk le az osztályozót jelentő helyezésről!" Szálai István továbbra is bízik csapatában Amit ősszel nyert a Szeged SC csapata a réven, úgy látszik, tavasszal elveszti a vámon... Az induláskor, amikor napvilágot látott a sorsolás, sokan úgy voltak vele, szerencsés helyzetben van a Tisza-parti együttes, hiszen „házhoz" jönnek a neves ellenfelek, tehát adva van az alkalom az előnyszerzéshez. Igen ám, csakhogy a bajnokság első félideje nem a legszerencsésebbre sikeredett a szegedieknek, sok értékes pontot elhullajtottak az őszi szezonban, aminek most látják kárát. - Ilyen, rangadókon elszenvedett vereségek belefértek volna a kalkulációba, ha több ponttal fordulunk hivatkozott helyzetükre Szalai István, az együttes vezetőedzője. - Megmondom őszintén, reménykedtem, hogy Debrecenben kijön a lépés, mert eleve támadó taktikával léptünk pályára, de nem sok eredménynyel. Egerben védekeztünk és több helyzetünk volt, mint legutóbb, ami érthetetlen számomra. Jómagam változatlanul bízom a csapatban, mert jó játékosok alkotják. Ezért reménykedem még mindig: megszerezzük az osztályozót jelentő helyezést! - Nem szegte kedvét a játékosoknak a klub pénztelensége, a bizonytalanság? - Sokat beszélgetünk a magyar sport, ezen belül saját helyzetünkről... Kértem, ne foglalkozzanak mással, tegyék dolgukat, mert csak így érheLABDARÚGÓ LB II. Reméljük, hogy vasárnap is lesz kinek gratulálni egy(-két) szép gól után Balul sült el második tavaszi kirándulása is a Szeged SC labdarúgóinak, Eger után Debrecenből is kénytelenek voltak vereséggel távozni. Egyetlen fiaskó sem jön jókor, különösen nem akkor, ha egy csapat, mint történetesen a Tisza-parti, sorozatban játssza rangadóit. Mert akárhogyan is nézzük, mindkettő az volt, most megjön a harmadik, mégpedig a 2. helyen álló Hatvan lesz a szegediek vendége. Ősszel Hatvanban l-l volt az eredmény, hiába támadtak Bogdánék 70 percen át, mégis csak az utolsó pillanatokban sikerült egyenlíteniük Miklós Z. hatalmas góljával. A vendégek, mint hírlik, nagy elszántsággal várják az összecsapást, meglepetésre készülnek... A mérkőzés - Szabó J. (Kincses, Nyilas) vezeti - vasárnap délután 4 órakor kezdődik a Tisza-parti stadionban. A forduló további párosítása: Békéscsaba-Eger, BMTE-Törley-DVSC, Hajdúnánás-Szarvas, Miske-Salgglas, Bag-Szolnok, Kaba-Nyíregyháza, Kazincbarcika-Kecskemét. kosok mégis kitettek magukért, lásd a csapatok helyezését. Ilyen okok nem játszottak közre legutóbbi vereségünkben, pénzügyi gondok, ám a játé- őszintén mondom, hajtottak. tünk célba. Példaként említettem a Hargita KC és a Szegedi ESK esetét, hiszen mindkét klubnál voltak, vannak akartak, csak valahogy nem jött össze... - Ahogyan hallottuk, a hatvaniak „fenik a fogukat", eltökélt szándékuk, hogy meglepetést okozzanak... - Örülök neki, hogy ilyen elhatározással jönnek Szegedre, ugyanis ez azt jelenti, nem írtak le, számon tartanak bennünket! Mondanom sem kell talán, a csapat egy emberként akarja a győzelmet, a sikerért mindent megtesz. Remélem valamennyi játékosomat feldobja Puskás István esete, az, hogy az NB Il.-ből is lehet valaki válogatott, ha úgy futballozik, mint a legutóbbi - beleértve a válogatott mérkőzést is - találkozókon. Qnmaga állította magasra a mércét, tőle most már csak ilyen játék fogadható el! - Összeállítás, taktika? - Három csatárral játszunk, mégpedig a következő összeállításban: Nagy - Hurguly, Bogdán, Wagner - Puskás, Sallai, Kun, Újvári - Takács Z, Vancea, Miklós Z. Szerencsénkre Takó Feri betegsége nem oly súlyos, mint először gondoltuk, vesegyulladással bajlódik, gyógyszeres kezelést kap, pihen. Egyelőre Takács Józsefre sem számíthatok, kiújult a bokasérülése, talán a Szarvas ellen már játszhat. Radulescu, Bóka és Lévai felépült sérüléséből, ők a csapat rendelkezésére állnak. Az albán csatár, Busi nálunk gyakorol hetek óta, játékengedélye állítólag úton van, ám az ottani zavargások miatt talány, mikor ér ide. GYÜRKI Gábor (Dorozsma) a válogatottban Nagy megtiszteltetés érte a kiskundorozsmai labdarúgást, ugyanis Ubrankovics Mihály, a 16 éven aluliak szövetségi kapitánya meghívta keretébe a nagyon tehetséges Gábor Zoltánt. Az NB III.-as klub ifjúsági játékosának vasárnap délelőtt kell megjelennie az MLSZ-ben, ahonnan dunavarsányi edzőtáborozásra utazik társaival, hogy felkészüljön az április 12-16 között lejátszandó magyar-lengyel két találkozós válogatott mérkőzésre. Kívánjuk, hogy a dorozsmai labdarúgó hosszú ideig kamatoztassa tehetségét a címeres mezben. Teniszbérletek Sziksósra A kedvelt kiskundorozsmai Sziksós-fürdő területén levő teniszpályákra megkezdték a bérletek árusítását. A fehérsport szerelmesei reggel 8 és délután 2 óra között a 12-333-as telefonon jelentkezhetnek, illetve érdeklődhetnek bővebb felvilágosításért. (x) Sport és önvédelem A JATE SC I.T.F. taekwon-do szakosztálya felvételt hirdet az önvédelmi sportok iránt érdeklődő fiúk és lányok részére. A bemutatóval egybekötött toborzó március 31-én, 16.30-kor lesz, a Rókusi Általános iskola (Szeged, Kossuth L. sgt. 37.) tornatermében. (x) Ismét Madách-diadaí TORNA A nagy mezőnyöket felvonultató Csongrád megyei diákolimpián az alábbi eredmények születtek: I. korcs. Leány: 1. Madách I. Ált. Isk. 88,55 p (Holok P, Haraszti E., Czibere M., Tandari É„ Bélteki N.. Bulla M.) 2. Tarjánvárosi IV. sz. Ált. Isk. 87,80 p. 3. Mórahalmi Ált. Isk. Egyéni: 1. Bélteki Natália 18,25, 2-3. Haraszti Erzsébet és Czibere Márta 18,1 pont. (Mindhárom Madách Isk.) Fiú: 1. Tarjánvárosi IV. sz. Ált. Isk. 88,45 (Simon Cs., Papp A., Berkó Zs., Szamosszegi G., Blaha L., Kántás P.) 2. Makkosházi Ált. Isk. 85,4, 3. Hódmezővásárhely Testnev. Tagozat. Isk. 83,8 p. 11—III. korcs. Lány: 1. Madács Ált. Isk. 135,5 pont (Kmetykó M„ Keresztes N., Dobó A., Laszk Á., Farkas P„ Megyeri). 2. Tarjánvárosi IV. sz. Alt. Isk. 133,45, 3. Zsombó Ált. Isk., 130,85. Egyéni: 1. Laszk Ágnes (Madách) 27,9, 2. Dobó Andrea (Madách) 27,5, 3. Fodor Ildikó (Tarján IV.) 26,95. Fiú: 1. Csongrád Síp utcai Ált. Isk. 132,5 p, 2. Makó Bajza utcai Ált. Isk. 131,3, 3. Szeged Makkosházi Ált. Isk. 129,5 pont. Az első helyezett csapatok jutottak az esztergomi országos döntőbe. A gimnazisták (IV.-V. kocs.) területi bajnokságán a következő eredmények születtek: Leány: 1. Széchenyi I. Gimn. 183,15 pont, ....4. Deák Ferenc Gimn. 177,75 pont. Fiú: ....4. Kiss F. Erdészeti Szakközépisk. 265,6 pont. Az első helyezett csapatok jutottak a döntőbe. Mesterlövészek A megyei I. osztályú lab- (SZVSE), Tóth Z. Szalma, Holl darúgó-bajnokság góllövőlista- (Tanárképző), Farkas (Tápé), jának állása a 18. forduló után: Lukács, Szécsi (Mindszent), A férfi kézilabda NB II. is elkezdi... Majátszik a Pincegazdaság és a Taurus 20 gólos: Födi (Mórahalom) 12 gólos: Őze (Tápé) 11 gólos: Süli P. (Tápé +Szőreg) 8+3, Tóth G. (Móraváros) 10 gólos: Buknicz (Üllés), Simon (SZVSE) 9 gólos: Zakar (Szőreg), Széli (Zákányszék) Muhel (Kistelek), Györgyi (Fábiánsebestyén), Suhai (Tápé) 8 gólos: Tóth Á., Puskás (SZVSE) 7 gólos: Széli (Sándorfalva), Lengyel (Tisza-Új+Szőreg 6+1). Bánft (Móraváros) 6 gólos: Botlik (Móraváros), Káity (Üllés), Gulyás (Szentes FC) 5 gólos: Tóth I. (Kistelek), Kiss Cs. (Móraváros), István (Fábiánsebestyén), Markó (Bordány), Miklós (Tápé) 4 gólos: Virág, Grezsa (Sándorfalva), Zsikó (Szőreg), Kovács (Tisza-Új), Molnár, Bozó, Aszalai (Mindszent), Tóth-Kása, Köteles (Apátfalva), Németh (Szentes FC), Nógrádi (Mórahalom), Illyés, Süli (SZVSE), Pipicz (Zákányszék+ Móraváros, 3+1), Pataki (Sándorfalva) 3 gólos: Batik. Tóth I. J. Ágoston (Tisza-Új), Tóth J., Molnár (Sándorfalva), Fábián, Kruzslicz (Fábiánsebestyén), Bakó, Bánfi (Mindszent), Koszó. Szilágyi (Móraváros), Hegyesi (Üllés+Móraváros 2+1), Gerecz. Masa (Mórahalom), Kun (S£VSE), Bajnok (Tanárképző), Verők, Jernei (Szentes FC), Tóth-Szeles, Hajdú. Peták. SzéU. Kádár (Bordány) 2 gólos: Kispál, Pikó Csúcs, Péter (Móraváros), Bogár (Üllés), Besenyei, Sebestyén (Sándorfalva), Vörös, Demeter, Fazekas (Szentes), Bogár (Üllés), Vígh T. (Kistelek). Csigér, Szita (Tisza-Új +Szőreg 1 + 1), Száraz, Bercczki (Szőreg), Fekete, Kerekes, Nagy (Apátfalva), Márton (Tisza-Új), Farkas (Tápé) 1 gólos: Révész, Sejben Gy, Magyar, Vígh Z„ Pipicz, Czifra (Kistelek), Vári, Mátyás, Heindrieh, Nővé, Szalma. Simái, Fábián (Tápé), Kiss, Adok, Tóth M„ Nagy, Papp, Temesvári (Tisza-Új), Budai, Dóda Öze, Elekes, Oltványi, Mucsi (Mindszent), Pál, Szabó, Móra, Jáksó, Buknicz, Zakar, Papp, Balogh Cs. Pálfi, Bajorics (Szőreg), Bubori, Katona, Molnár, Sípos, Hevesi (Szentes FC), Fodor, Sándor, Márta (Zákányszék), Farkas III. Farkas I. Nagy I., Pónusz (Bordány), Deák M., Deák G., Török (Móraváros) Tandari, Koszó, Hevesi, Csipak, Császár, Bóka (Mórahalom), Kenyeres, Horváth (Fábiánsebestyén), Sóki, Bcke, Ferencsik (Apátfalva), Mészáros (Sándorfalva), Kedves, Rácz, Molnár (Tanárképző), Gréczi, Krajcár (SZVSE), 1 öngólos: Prágai (Zákányszék) Szőreg ellen, Bánfi (Móraváros) Tisza-Új ellen. Pécsi (Apátfalva) SZVSE ellen, Tóth J. (Zákányszék) Móraváros ellen, Kakuszi (Üllés) Szőreg ellen. Makra (Üllés) Sándorfalva ellen. Mázán (Fábiánsebestyén) Kistelek ellen. Bajnok (Tanárképző) Mórahalom ellen. - Talán kezdjük az anyagiakkal, hiszen ma minden magyar sportegyesületnél ez a legaktuálisabb kérdés... - Nagyon nehezen jött össze az idei költségvetésünk. Szerencsére találtunk két szponzort, s általuk, valamint a városi sportigazgatóság jóvoltából szegedi edzőtábort is szervezhettünk - a játékosok természetesen szabadságuk terhére vettek részt a közös felkészülésen. Napi három edzéssel alapoztuk meg a bajnokság tavaszi idényét. Kellemetlenül érintett bennünket az is, hogy pályázatot adtunk be utánpótláscsoport indítására, de sem pénzt sem választ nem kaptunk tervezetünkre. - Az őszhöz képest van-e változás a csapat keretében ? - Kiss Imre, az előzetes megegyezésünknek megfelelően visszatért az NB I/B-s Kiskunmajsához. Helyét, úgy érzem, tehetséges fiatalokkal megnyugtatóan be tudjuk tölteni. Tihanyi Zoltánt, a SZOTE hallgatóját leigazoltuk. Egyébként rengeteget fejlődtek a tehetséges fiataljaink, mint Giricz Sándor, Vajda András. Bába Ferenc. A hát végén megkezdődik a tavaszi idény a férfi kézilabda NB IL-ben. A két szegedi csapat hazai pályán kezd, a Pincegazdaság rögtön a legnehezebb éllenféllel, az őszi bajnokkal méri össze tudását ma, 10 órától a Sportcsarnokban. Délután 16 órakor pedig a Taurus-Túrkeve találkozót játsszák a Kisstadionban. Tóth Péterrel, a gumigyári együttes edzőjével beszélgettem a tavaszi rajt előtt. - Az első ellenfél az a Türkévé, amely négy hellyel lejjebb foglal helyet a tabellán, de mindössze két ponttal van lemaradva a Taurustól. - Nagyon fontos a győzelmünk, hiszen ezzel az üldözőkkel szemben némi előnyre tehetünk szert, s megvalósíthatjuk célunkat, az első hatban való végzést. Hollós Árpád, a Szegedi Pincegazdaság SE vezetője sem optimista hangot ütött meg a rajt előtti interjú elkészítésekor. - A klub bizonytalan anyagi helyzete miatt nem úgy tudtunk felkészülni, mint ahogyan szerettük volna. Közben Farkas József és Marancsik László Soltvadkertre igazolt, valamint nagyon hiányzik Szepes Zoltán, aki a Volán első csapatához került. Négy Volán ifjúsági játékos ugyanakkor bennünket erősít. így aztán a bajnokságban kell, hogy összerázódjon a gárda. - Az éllovas ellen kezdenek, milyen eséllyel? - Természetesen győzni szeretnénk, de egy fiatal „csikócsapattól" minden kitelik... A férfi kézilabda NB II. élcsoportja 1. Újkígyós 2. Tokot 3. Pincegazdaság 4. Szentes 5. Tiszafóldvár 6. Taurus 7. Alap 11-2 .131-266 22 9 1 3 .117-264 19 9 - 4 324-282 18 8 1 4 297-284 17 8 - 5 328-310 16 6 2 5 319-295 14 6 2 5 273-262 14 A két szegedi csapat tavaszi menetrendje. Márc. 28.: Taurus-Túrkeve (16 óra), Pincegazdaság-Újkígyós (10.). Április 4.: Túrkeve-Pincegazdaság (11.), Tiszaföldvár-Taurus (16.). Ápr. 10.: Pincegazdaság-Tiszaföldvár (17.). Ápr. 11.: Taurus-Ercsi (17.). Ápr. 18.: Taurus-Pincegazdaság (17.). Ápr. 25.: Szentes-Taurus (15.). Ápr. 26.: Pincegazdaság-Ercsi (10.). Ápr. 29.: Taurus-Alap (18.). Ápr. 30.: Pincegazdaság-Szentes (17.). Máj. 1.: Újkígyós-Taurus (11.). Máj. 2.: Alap-Pincegazdaság (10.). Máj. 3.: Kecel-Taurus (10.30). Máj. 9.: Taurus-Tököl (17.). Pincegazdaság-Kecel (10.). Máj. 16.: OrosházaTaurus (16.). Máj. 17.: Tököl-Pincegazdaság (10.). Máj. 22.: Pincegazdaság-Orosháza (17.). Máj. 23.: Taurus-Dabas (17.). Máj. 30.: MezőberényTaurus (16.), Dabas-Pincegazdaság (14.). Június 6.: Taurus-Lajosmizse (17.), Pincegazdaság-Mezőberény (10.). Jún. 13.: Lajosmizse-Pincegazdaság (18.).