Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-04 / 54. szám

6 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. MÁRC. 4. Hobo: „A versek elmondatják általam magukat" Németh Erika az országos rajzverseny győztese Hétfőn este az ifjúsági házba - nem túlzás - özönlöttek a nézők Földes László (Hobo) Légy ostoba! című, József Attila verseiből összeállított műsorára, amelyhez Márta István írt zenét, rendezője pedig Jordán Tamás volt. A telt ház különösen feszült atmoszférát teremtett, ami csak hozzátett Hobo előadásához. Vele beszélgettünk az előadás után. - Hogyan állt össze a műsor? - Az utóbbi idők politikai és történelmi változásai után elég nagy bajba keveredtem a világgal és magammal szemben is. József Attila művei azon kevesek közé tartoznak, amelyekből erőt, esetleg tanácsot meríthetek. Elhatároztam, hogy csinálok egy olyan Hobo Blues Band-műsort, amelyben József Attila idézetek közé ágyazom a dalokat. Gyűjtögetni kezdtem azokat a verseket, amelyek egy elképzelt műsorba belekerülhetnek. Amikor egy éjszaka harmadszorra is nekifogtam, döbbenten tapasztaltam, hogy megvan a kész műsor, amiben 26 vers szerepel. - A csapat hogyan állt össze? - Először Márta Istvánt kerestem meg, hogy írjon zenét a szövegekhez. Elvállalta, de nem igazán őszintén, mert ő sem ismerte egészen József Attilához való viszonyát. Utána Jordán Tamást kerestem meg - akinek már négyszer láttam az Amit szívedbe rejtesz című estjét - és megkértem, hogy segítsen. Mire ő azt mondta, hogy csak akkor tud segíteni, ha van valami közöm József Attilához. Erre nem nagyon tudtam mit mondani. Milyen közöm lenne neken Latinovits, Major Tamás, Cserhalmi vagy Jordán Tamás után? Aztán mégis beleegyezett és elkezdtünk próbálni, amiről igazából semmit nem tudok mondani - Jordán vezetett engem. Elképesztő módon nekiugrottam a tanulásnak. Közben a Pista elkészítette a zenét. Négy hónapig jártam énektanárhoz. Szerettem volna, ha nem olyanok lesznek a dalok, mintha egy énekes vagy egy színész énekelné, hanem ahogyan én énekelem. Azt hiszem, sikerült. Két nap alatt lemezre énekeltem ráéreztem a zenére. A versek mellett kaptam még egy ilyen löketet is, és ha az ember jó verseket jó zenével csinál, ezt elszúrni már komoly önkritika. Aztán minden egyes részletet értelmeztünk a színpadon, és mikor elkészült a díszlet is, sokan eljöttek, mindenkinek volt egy jó szava, használható ötlete. Számomra fontosabb az, hogy létrehozhattam a műsort, mint hogy eljátszom. Nem veszítettem el egyszer sem a türelmemet. Az ország legjobb művészei hittek bennem: láttam őket ugrálni a széken, nevetni vagy sírni, miközben én játszottam a színpadon; hatottunk egymásra. Jordán egyszer azt mondta, hogy eljön majd az idő. amikor a versek elmondatják általam magukat. Ettől én persze röhögőgörcsöt kaptam, meg halálfélelmem lett, hogy persze, majd József Attila versei csak úgy elmondatják magukat velem. Nem tudtam elhinni, hogy így lesz. Aztán mégis, eljött az idő, amikor már nem számított semmi, csak a zene és a szöveg. - Többen időszerűséget, aktualitást emlegetnek a műsorral kapcsolatban. Mi erről a véleményed? - Semmi. Nem azért csináltam. A többiek se azért szálltak be, mert József Attila időszerű vagy sem, vagy meg kellene védeni, vagy kikezdték volna; nem ezért csináltuk. Nem előadni, hanem megélni tanultam meg ezeket a verseket, és velük kimásztam abból a bajból, amiért hozzájuk fordultam. Ez számomra fantasztikus. Szomorú okokból ugyan, de nem vagyok hívő. Rettenetes tragédiákon mentem át, amiket nem hagyhatott volna a2 Isten, ha van. Azt idáig még soha nem éreztem, hogy lenne valami, ami segíteni tud rajtam. - A hitetlenség is adhat erőt. - Persze, de az példátlan, hogy van valami, ami kisegített azokból a bajokból, amelyekbe a '90-es évek végén és '91 elején kerültem. Erőt adott, toleranciát, hitet. Nagyon nehéz pali vagyok, kívülről nem várhatom a segítséget; Istentől például semmiképpen. - Min mentél keresztül azokban az években? - A változások rettenetes csalódásokat okoztak. Azt hittem, hogy a végigvergődött, alig túlélt évtizedek után - amely évtizedek alatt a legjobb barátaim disszidáltak, alkoholisták lettek, volt aki öngyilkossággal végezte, mások megnyomorodtak, mint én is - a régi rendszer megszűntével egymás felé fordulunk, jirról szól a Tábortűz mellett című album. De kiderült, hogy nem ültünk a tábortűz" mellé, és nem köszöntöttük egymást az újjászületés poharával. Ez engem jobban tönkrevágott, mintha még öt évig tartott volna a kommunizmus; mert azt már megszoktam. De az, hogy a barátaim - akik együtt szűköltek a fájdalomtól,_a félelemtől - egymásnak ugranak, pártok, zászlók meg csillagok alatt, ez gyalázatosan szétvágott. Őrjöngtem és vadabb voltam, mint valaha. Ha nincs József Attila, nem tudom, hogyan élem túl. PODMANICZKY SZILÁRD A fotó a Hobo Blues Band új lemezéhez készült Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hét végén a szegedi Tömörkény István Gimnázium adott otthont a művészeti szakközépiskolák II. országos rajzversenyének. A kétnapos versenyen a budapesti, a pécsi, a nyíregyházi és a szegedi intézmény három-három növendéke oldott meg két-két feladatot. A zsűri hétfőn döntött. A bírálóbizottság tagja volt Vecsey Csaba, a Képzőművészeti Egyetem tanára. Szép Ilona belsőépítész, az Iparművészeti Főiskola tanára, valamint a négy intézmény egy-egy vezető művésztanára, Budapestről Szunyoghy András grafikusművész, Nyíregyházáról Balogh Géza festőművész, Pécsről Knoll Éva keramikusművész, Szegedről Kalmár Márton szobrászművész. Az első helyezést 46 ponttal a szegedi Németh Erika nyerte el. Második lett a budapesti Kanyi Erzsébet. harmadik iskolatársa, Illés Márta, negyedik a nyíregyházi Szakáll Szilvia. A II. országos rajzverseny díjkiosztó ünnepségére, illetve a döntőbe jutott növendékek munkáiból rendezett kiállítás megnyitására március 12-én délután 5 órakor kerül sor az Országos Művemlékvédelmi Hivatal Oroszlán utcai Galériájában. A kiállítást Szjalay Ferenc festőművész nyitja meg, ekkor veheti át Németh Erika a Délmagyarország szerkesztősége által felajánlott tízezer forintos első díjat is. Győztes szegedi táncosok Jászberényben Az elmúlt hét végén Jászberényben, klubközi meghívásos táncversenyen szerepeltek a szegedi Combat „D" SC párosai: szinte valamennyi tánckategóriában dobogós helyet szereztek. „E" osztály, junior I, latinamerikai táncok: első Tímár László-Szalai Nóra, második Szász Gábor-Kothencz Fanni, junior II: Franczia Imre-Godó Zsanett. „E" osztály, junior II, standard táncok: harmadik Bodó Balázs-Godó Zsanett. „D" osztály latin-amerikai táncok: második Jancsó Attila Szabó Szilvia. Ugyanebben az osztályban a standardtáncokat Szekeres Attila-Tóth Vas Kata mutatta be a legszebben, mögöttük végzett a Bodó BalázsGodó Zsanett páros. A szegedi táncosok dr.Taródiné Tóth Erzsébet tanítványai. Szegedi klubok Új vezető a JATE-klub élén Pályázat útján választottak új vezetőt a város legnagyobb ifjúsági klubjának élére. Mikor Mészáros Gábort meglátogattam, hogy terveiről és a változásokról kérdezzem, szinte képtelenség volt egyetlen mondatot is befejezni, vagy a telefon csörgött, vagy épp valaki személyesen kereste a JATE-klub új vezetőjét. Egyszóval pezsgett az élet. - A hallgatók - de a külső emberek sem járnak le tömegesen, a zenés-táncos rendezvények kivételével. Ilyen értelemben viszonylagos zártságban működött a klub, ezen szeretnék nyitni, s zömmel a hallgatóság felé. -A klub neuralgikus pontja a diszkó volt... - Úgy tűnik, hogy az egyetem a klub működésének teljes anyagi fedezetét nem tudja biztosítani, ezért szükségünk van a diszkóra nevezzük bárminek: nosztalgia-bulinak, vagy rock and roll partynak. De a hallgatók is igénylik ezeket a bulikat. - Milyen új rendezvények lesznek? - Itt a már meglévő rendezvények és a saját ötleteim mellett számítok új hallgatói kezdeményezésekre is, hiszen nem akarok semmit rájuk erőltetni. Ilyen kezdeményezés eredménye a már működő filozófiai kávéház, s beszámolhatok a kezdeti stádiumban lévő úri kaszinóról is, mely zártkörű klubként üzemelő baráti körként indulna. Ezeken kívül továbbra is rendszeresen jelentkezik az Anselmus Repülőszínház Szerdaestetízután című színháztörténeti sorozatával. Hétfőnként működik a jazzklub, valamint havonta szeretnénk egy nagyobb koncertet, márciusban például a Binder trió lép fel. A jazz mellett van egy blues teaházunk is... ennyi jutott most hirtelen az eszembe. - Mennyire van a tervekre anyagi fedezet? - Ez a legnehezebb kérdés. Nagyon szegényesen, de elszántuk magunkat néhány nagyobb kiadásra. Az első egy zenekari hangosítás céljára alkalmas hangszórórendszer, a másik kiadás a klub állagának feljavítása. Mindkettő szükséges, hiszen elhanyagolt környezetben nehéz a kultúrát kicsíráztatni. T. V. A mi Urunk testvére Haragoszöld dombok között fehérszürkén, ködpárában fut a folyó vize, örök végzete, a tenger felé. A parton (a nézőnek háttal) emberek; inkább színes foltok, mint élőlények. Olasz temető. Vérvörös alkonyban bukik le a nap, a közelben elmosódott sírkeresztek. Csupa csipkébe öltözött, hosszú, uszályos ruhás nő levelet tart a kezében. Oldalról látjuk. Testén az áldott várakozás domborulata. Keserű arcvonású férfi. Iehun> i szemmel. Nádpálcát tart a kezében, gúnyjogarként. Időtlen szenvedésbe merül az arca. Aki ezeket a megragadó műveket alkotta Adam Chmielowski lengyel festő. Élhetett volna a lélek fényűzésének, az alkotásnak, de más irányt adott életének a lelkiismerete és a történelem. A környezetében élők lázító nyomora láttán kolduló rendet alapított 1888-ban és maga is szerzetes lett, 1916-ban halt meg Krakkóban. Ekkor már szentként tisztelték. Egy hasonlóan érző, elmélyült gondolkodásra hajlamos honfitársa. Karol Woytila színpadra vitte az életét. Erkölcsi kérdésekről nem szokás többfelvonásos prózaoperákat írni, a 'la Szomory Dezső. Ezt a szerkezet nem viseli el, elsikkad a gondolat, aminek az igazság köntösében kell(ene) ragyognia, vagy szíven találni azt, aki belemegy az író boncolta problémába. Nem véletlen a címlapon a már említett Chmielowski-kép. Szándékos a cím is. A „Mi Urunk" az egyházi szóhasználatban a Megváltót, vagyis Jézust jelenti. A festő élete azért jó drámaanyag, mert amíg Jézus életéről mindenki csak hallomásból (tehát másodlagosan) tud, addig a művész tettekre váltja a tanítást, az élete a példázat, nem a szavai. Bármilyen rendkívüli is a történet, éppen különlegességében tud egyetemessé emelkedni. A példabeszéd, a példázat tipikusan egyházi formula, sűrűn használja a Biblia is. Ebből a szerző választásra késztető, megragadó művet hozott létre. A lengyel festő sikerei csúcsán kerül erkölcsi válságba. Lelkiismeretét el tudja altatni azzal, hogy segíti, ruházza a koldusokat, élelmezi a legszegényebbeket, a társadalom peremére szorulókat. Végül rádöbben, hogy nemes gesztusai segítenek ugyan néhány szerencsétlenen (nem bűnözőkről, szegényekről van szó), de az összesen nem. Woytila dilemmája az, hogy a társadalom melyik megoldást választja? Maguk a nyomorultak merrefelé mennek? A belenyugvásba, vagy a lázadásba? Mennyire manipulálhatók? Az egyik út a festőé, aki Albert testvéré, aki az önfeláldozás, a jézusi, emberbaráti szeretetet tettekben valósítja meg. Ez a társadalom nagy részének közönye, szamaritánus frázisai ellenében jön létre. Szavakban mindenki a szegények mellett áll, a frázisokban az ő sorsukon akar enyhíteni, de a valóságban felhalmozódott, fenyegető elégedetlenség ellen semmit nem tesz. Az agitátor, a lázadó - Woytila csak „Ismeretlen"-nek nevezi -, azzal érvel, hogy ezeket az embereket kétszeresen megalázzák: a nyomorral, de a szánalommal is. A nyomorultak megérzik a demagógiát, azt, hogy a férfi nem közülük való, kívülről lázít, azzal akar mozgósítani, hogy állandóan tűrhetetlen helyzetüket juttatja eszükbe, de semmi mást nem tesz. Minden más, azaz társadalmi változás zsákutca. Ezt nem mondja ki, de sejteti. Eddig még minden ilyen lázadást levert a hatalom, sőt ürügyet kovácsolt magának az erőszakra. Ha végiggondoljuk, a menhelyre szorultak jó része önmagával sem tud mit kezdeni, nem azzal a bonyolult viszony- és érdekdzsungcllel, amit társadalomnak hívnak. Ha az ő kezükbe hatalom kerül, nem másra szolgál mint az elégtétel kicsikarására. Az egyik igazságtalanság államrendszere helyett jön a másik, nem kevésbé elviselhetetlen variáció. Ez sehova nem vezet. Albert testvér meg van győződve arról, hogy neki van igaza. Már régen nem a 19. századról, Krakkóról van szó. Woytila darabja a máról beszél, hozzánk szól. (Európa) ROZSNYAI JENÓ