Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-03 / 53. szám
KEDD, 1992. MÁRC. 3. MŰSOR 15 H0R0SZK0I T KOS: Ma bölcsen fog dönteni, jóindulat irányítja és segíti az útjain. MERLEG:Egyre oldottabbá, felszabadultabbá válik, a hangulata ismét kiegyensúlyozott lesz. V" IBIKA: A szerelem a 'teljességet jelenti Önnek/ezért aggódik a társával való hűvösebb viszony miatt.— ni SKORPIO: Jobb napra ébredt, mert a tavasz közelsége és álmodozások vigasztalják ma Önt. i IKREK: Ön zavaros vizeken evez, helyzete meglehetősen bizonytalannak, esetlegesnek tűnik. / NYILAS: Feletteseivel konfliktusa támadhat, mert vagy Ön, vagy ők eltúloznak, felnagyítanak valamit. © RÁK: Kissé közönyössé válhat, de erőt meríthet elsősorban a társával való együttlétből. BAK:Túlságosan rie törjön nagyra, ne méretezze túl feladatait, nehogy bukás legyen a vége. Sí OROSZLÁN: Bosszúságok érhetik, hivatalos ügyekben, magasabb állású személyekkel összefüggésben. VIZONTO: Megkönynyebbülten lélegezhet fel, a gátlások feloldódóban vannak már Önben. np SZŰZ: Nem lenne csoda, ha ma lelkiállapotára a káosz volna jellemző, az érzések zűrzavara. X HALAK: ön sok erőt nyerhet most, amely lendületbe hozza, és mozgékonyabbá teszi. mészetrajza. 10.30: Rajzfilm. 10.35: Balett. 11.00: Hírek. 11.05: Az ember és az éghajlat. 11.30: A nyugati világ művészete - Róma. 12.00: Hírek. 12.10: Déli hangverseny. 13.00: Hírek. 13.05: Iskolatévé. 14.00: Hírek. 14.30: Jugoszlváia természetrajza - (ism.). 15.00: Rajzfilm - (ism.). 15.05: Balett - (ism.). 15.30: Hírek. 15.40: Az ember és az éghajlat (ism.). 16.10: Rajzfilm - (ism.). 16.15: A nyugati világ művészete - (ism.). 16.45: Hírek albán nyelven. 17.00: Híradó I. 17.30: Ünnepi műsor. 19.00: Rajzfilm. 19.15: Jó éjszakát! 19.27: Műsorkalauz. 19.30: Híradó dl. 20.00.-Lottó. 20.10: Népzene. 20.45: Stúdióbeszélgetés. 22.15: Komolyzene. 22.45: Híradó III. 23.15: Éjszakai műsor. 0.20: Hírek. 0.25: A szerdai műsorok ismertetése. BELGRÁD 2. 16.25: Műsorismertetés. 16.30: Az éjszakai műsor ismétlése. 17.30: Szerbia ma - tájékoztató műsor. 18.30: Belgrádi műsor. 19.30: Zenés műsor. 20.00: A sokat ígérő fiú - jugoszláv film. 21.35: Személyes álláspont művelődési műsor. 22.05: Hírek. 22.20: Szerbek, arccal a világ felé. 22.35: Miljan Miljanic, a labdarúgás embere dokumentumfilm. 1.20: A szerdai műsorok ismertetése. SZÍNHÁZ NAGYSZINHAZ: Traviata (Vaszy 1-2. bérlet). Kezdés: 7 órakor. KISSZÍNHÁZ: Intim szférák stúdióbalett (bérletszünet). Kezdés: 7 órakor. MOZI KORZO: Trükkös halál 2. Színes amerikai film. Kezdés: délelőtt 10 órakor. Tök jó, válnak az őseim! Színes, m. b. francia filmvígjáték. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. BELVÁROSI: Trükkös halál 2. Színes amerikai film. Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. FÁKLYA: Nagy durranás. Színes amerikai filmvígjáték. Kezdés: fél 5 és háromnegyed 7 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA: Z 00 (Z és két nulla). Színes angol film. Kezdés: 4 és 6 órakor. Örökmozgó. Kezdés: 8 órakor. ÁSOTTHALOM: Fuss, hogy utolérjenek. Színes magyar film. Kezdés: 6 órakor. TV 2 TV 5 MAGYAR TV TKTV TV 1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.47: Falutévé 6.00: A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.35: Follow Through - Angot nyelvlecke haladóknak 9.00: EZ + AZ - Szórakoztató műsor-(ism.) 10.00: Szextetthely - Francia tévéfilmsorozat - A születésnap - (ism.) 10.25: „...az én váram" - (ism.) 10.55: Képújság' 16.00: Délutáni egyenleg 16.10: Drchscheibe Európa 16.40: Képújság 16.45: Drakula nyomában Angol dokumentumfilm (ism.) 17.35: Nők negyven felett NSZK filmsorozat - Vissza az építkezésre 18.00: Mozimámor - Filmmagazin 18.40: Pénzvilág 18.50: Mini klip-mix 19.00: Játék - Cimbória 19.15: Esti mese - Magyar népmesék 16.30: Képújság 17.00: TKTV Kedd Délután KABELTEVE RT. (TELIN-csatornán) 19.00-20.00: Kedd Délután vtv 17.30-17.40: Híradó 19.00: Lélektől lélekig A tartalomból: - egyház és közélet -vallomás 19.30: Híradó - (ism.) 19.40-23.40: SZÍV TV 9.00: Aktuális magazin. 10.00: Irodalmi vitaműsor - (ism.). 11.10: Életmódmagazin. 16.15: Aktuális magazin - (ism.). 17.15: Főzőcske. 17.40: Francia nyelvlecke. 18.00: Játék. 19.00: Kanada két keréken. 19.30: Svájci híradó. 20.00: Rendkívüli tudósító. 21.00: Híradó. 21.30: Krimi. 23.20: Kulturális magazin. 19.25: IS - Fennköltek és lennköltők - IV/1. 20.00: Híradó 20.25: Telesport 20.35: Twin Peaks - Amerikai tévéfdmsorozat - XXX/10. 21.25: Közjáték 21.30: Metropolis játékok 22.10: XX. századi portrék Gyagilev - Angol film 23.25: Calcio - Körkép 1.05: Késő esti híradó 1.10: BBC-híradó 10.00: Parlamenti Napló 16.05: Műsorelőztes - Időjárás 16.15: Nasa obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor 16.40: Ötről hatra 17.40: Gyerekeknek - Az én pici pónim — Amerikai rajzfilmsorozat - Ropp, a kőkutya 1. 18.00: Híradó 18.12: Időjárás 18.15: Telesport 18.38: Ötöd-ölő - Telefonos játék 19.05: Egy céltudatos asszony Angol tévéfilmsorozat VP3. rész 20.00: Bácsikám, Antoine Kanadai film 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás - Quebeci est 22.25: Napzárta előtt... 22.45: A magunk urai - Kanadai dokumentumfilm BELGRÁD 3. 12.00: Jó napot! 12.10: A hármas csatorna magazinja. 13.00: Hírek. 13.10: Műholdas műsor. 14.00: Hírek. 14.10: Tévétárca - (ism.). 15.00: Hírek. 15.10: Téli éjszakák. 15.35: Sportösszefoglaló. 16.00: Hírek. 16.05: Gyermekműsor. 16.30: A nap slágere. 17.00: Hírek. 17.05: Oázis környezetvédelmi és egészségvédő műsor. 17.30: Megfilmesített történet. 18.00: Jó estét! 18.05: Tévéklinika, 19.00: Hírek. 19.20: Esti mese. 19.30: Hívja fel az MTV-t! 20.00: Hírek. 20.15: Játékfilm. 22.00: Hírek. 22.10: Gonosz gyerekek - szórakoztató műsor. 23.30: A titkok képtára. 24.00: Hírek. 0.10: BBC-híradó. ÚJVIDÉK 15.40: Műsorismertetés. 15.45: Ruszin nyelvű műsor. 16.15: Ismeretterjesztő műsor - (ism.). 17.30: Szerbia ma. 18.30: Híradó szlovák nyelven. 18.45: Híradó román nyelven. 18.55: Műsorismertetés. 19.00: Híradó II. magyarul. 19.30: A Szerbia Televízió híradója. 20.00: Lottó. 20.10: Dokumentumműsor. 20.40: Hírek magyar nyelven. 20.45: Témák és dilemmák. 22.15: Klasszikus zene. 22.45: Híradó szerbhorvátul.*23.15: Éjszakai műsor. 1.00: Hírek szerbhorvátul. 1.05: A szerdai műsorok ismertetése. JUGOSZLÁV TV BELGRÁD 1. 6.20: Videoklipek. 6.30: Reggeli műsor. 8.30: Tévéválaszték. 9.30: Az újvidéki stúdió oktatóműsora. 10.00: flírek. 10.05: Jugoszlávia terSAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30: Varázslatos Jeannie (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Minden jóra fordul •-< (ism.). 10.50: A sógun - (ism.). 11.40: Szerencsekerék - (ism.). 12.15: Álomutak. 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00: Hírek. 13.05: Telebörze. 13.35: Kaliforniai nap alatt - amerikai sorozat. 14.30: Varázslatos Jeannie - amerikai sorozat. 14.55: Hírek. 15.05: Falcon Crest - amerikai sorozat. 16.00: A szép és a bestia-t- amerikai sorozat. 17.00: Hírek. 17.05: Minden, semmi, vagy - játék. 18.15: Bingo - játék. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Halló, Heino!. 21.15: P. T. 109 amerikai film. 23.45: Környezetvédelem. 0.15: Hírek. 0.25: Sport. 0.55: Szökésben amerikai krimisorozat. 1.50: Műsorismertetés. RTL PLUS RÁDIÓ KOSSUTH MŰHOLDAS ADÁSOK | EUROSPORT 10.00: Műkorcsolya. 12.00: Szuperkrossz. 13.00: Gyorskorcsolya-vb. 14.00: Tenisz. 16.00: Atlétika. 18.00: Gólok. 19.00: Rali. SUPER 10.00: Egyveleg. 12.30: Sport. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Élő videoshow. 18.00: Wyatt Earp - amerikai sorozat. 18.30: Én, a kém - amerikai sorozat. 19.30: Belföldi tudósítások. 20.00: Sport. 21.00: Scienceshow- 21.30: Media Európa. 22.00: Hírek. 22.30: Fókusz. 22.45: Piacgazdaság. 23.00: Győztesek II. - amerikai film utána: Egyveleg. 5.00: Reggeli Krónika 8.30: Hangszemle 9.05: Napközben 11.05: Válogatott perceink 11.35: Hajnóczy Péter novelláiból -7. 12.00: Déli Krónika 12.30: Mindennapi tudomány 12.40: Külpolitikai figyelő 12.50: Törvénykönyv 13.05: Falurádió - (ism.) 13.20: Népi táncmuzsika 13.45: Hitélet - Vallási krónika 14.05: Klasszikusok mindenkinek 15.05: Kossuth-klub - (ism.) 16.00: Délutáni Krónika 16.20: Rockújdonságok 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakád gyerekek! 19.35: Az én Arany Jánosom - 2. 20.05: Zenefórum 20.30: Határok nélkül 21.05: Kossuth-klub 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Fórum 23.05: Egy énekes - több szerep URH-n: 6.55: Körzeti információs magazinok /MIRRNINÖ1 COMPUTER-M fV\l\~\üny© Technology Center A /MicroAge a világ egyik legnagyobb számítástechnikai nagykereskedő cége, immár jelen van Magyarországon is. A /MicroAge COMPUTER-M Technology Center csúcstechnológiájú eszközökkel, anyagokkal segíti a felhasználókat, problémáikhoz teljes, profi szintű szellemi és technikai segítséget nyújtva - a /HicroÁge és a SZÜV TISZA Kft. jóvoltából. IBM, Everex, HP, Epson, APC, Novell, Microsoft Lotus néhány név a széles körű kínálatból. És hogy nem mindig a legjobb a legdrágább - egy példa: I1M PropAte ill MI mMíta^MMé - M DDd) WMh1 (24 tű, 132 oszlop, 288 eps) AAir*rr\An.ZA COMPUTER-M /Klicro/ige Technology Center Segít a kezdőknek - partnere a profiknak! SZEGED, KÖZPONT: SZÜV TISZA KFT. | PETŐFI SGT. 15. SZEGED, JOBB FASOR 6-10. i Tel/fax: 6^22-477. Tel.: 6211-311. Fax: 24-902. i 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.05: Murphy atya - amerikai sorozat. 9.55: Gazdag és szép amerikai sorozat. 10.20: Dr. Marcus Welby - amerikai sorozat. 11.10: Kedves Bili nagybácsi - amerikai sorozat. 11.35: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.30: Hammer amerikai krimisorozat. 12.55: Hírek. 13.00: Borzasztóan kedves család - amerikai sorozat. 13.30: Kalifornia klán - amerikai sorozat. 14.20: A Springfield-sztori - amerikai sorozat. 15.05: Dallas - amerikai sorozat. 15.55: CHIP's - amerikai krimisorozat. 16.45: Rizikó - játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játék. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider amerikai sorozat. 20.15: Columbo - amerikai krimisorozat. 22.05: Robbanékony magazin. 22.50: L. A..Law amerikai sorozat. 23.50: Hírek. 24.00: Vietnami szolgálat amerikai sorozat. 0.50: Harc a maffia ellen - amerikai sorozat. 1.35: Szürkület - amerikai sorozat. 2.00: Rendőrjárvány angol-kanadai filmvígjáték. 3.15: Forró aszfalt - amerikai krimi. 4.45: Tánchszínház. 9.00-19.00: Országgyűlés A szünetben: kb. 13.00-14.00: Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00: V materinskom jazyku 19.30: In limba materna 20.00: In der Muttersprache 20.30: Na maternjem jeziku 23.00: A BBC magyar műsora 23.45: Auf Deutsch gesagt? 26/9. - Német nyelvlecke kezdőknek PETŐFI 5.00: Napindító 8.00: Sportreggel 8.15: Rivaldafényben 8.50: Helykeresó 9.05: Zene-szó 10.50: Ki nyer ma? 11.05: Napóra 12.00: „Nóta-só" 12.45: Rólunk van szó! 12.50: Vízállásjelentés 13.05: Nagy nevettetők 13.30: Örökzöld filmmelódiák 14.00: Akár hi-fi, akár nem 15.05: Visszaszámlálás 15.35: Iránytű 16.00: Csúcsforgalom 17.05: Napóra 18.00: A magyar rock archívumából: Illés-ritkaságok 18.30: Helykereső 19.05: Magyar tájak dalaiból, táncaiból 19.30: Kamasz-panasz 20.00: Naplóm 20.30: Blues 21.05: Műfordítva 21.45: Guy Béart énekel 22.00: Albumajánlat 22.30: Dzsessz 23.03: Sporthíradó 23.10-4.50: Napforduló benne: 23.15; Kéregvasút 0.10-4.50: Éjszakai műsor 4.03: Határok nélkül - (ism.) 4.36-4.51: Cigánynóták BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.05: Az éhezőművész - Novella 10.35: Vonószenekarok felvételeiből 11.05: XVIII. századi operákból 11.40: Országok, tájak népzenéje 12.05: Az Állami Tűzoltóság fúvószenekara játszik 13.30: A Gachingi Kamarakórus Schütz-motettákat énekel 14.05: Bankett Blitvában - 2. 15.06: Bach-művek 16.05: Városok, zenék - Berlin 16.35: XX. századi zene 17.00: Kilátó - Irodalmi magazin 17.50: A Nemzetközi Kodály Társaság első húsz éve 18.05: Rossini: Angliai Erzsébet - Kétfelvonásos opera közben: 19.25: Hírek, időjárás 19.30-19.45: Küldöm a mikrofont 20.52: Zenekari muzsika 22.05: Mai magyar szerzők műveiből 23.00: Hátsó szoba - Teski Tibi a fürdőszobában 23.30: Ékszakai fúvósmuzsika 0.05-2.00: Magyar előadóművészek felvételeiből SZERDA SZEGED RÁDIÓ 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó. A tartalomból: 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteor 6.00: Reggeli Krónika 6.15: Hírek, információk röviden. Meteor, útinform. 6.30: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle 6.45: Reggeli párbeszéd: Igazgató beiktatás; Takarékszövetkezetek átalakulása 6.55: Hírek, meteor, útinform. 7.00: Reggeli Krónika 7.15: Hírek, információk röviden. Meteor., útinform. 7.25: Körzeti időjárás jelentés 7.30: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle 7.45: Programajánlat 8.00: Hírek, meteor, útinform. 8.15: Üzleti híradó 8.55: Hírösszefoglaló, meteor., útinform. Szerkesztő: Vajda Horváth Péter 16.00-18.00: Rádió Szeged. Zenés kereskedelmi és szolgáltató műsor a szegedi 94,9 MHz-es URH frekDÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRK Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Felelős szerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: pÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), UJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFA1 GÁBOR (gazdaság), PANEK JÓZSEF (kultúra). GYÜRKI KRNO (sport). NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPA1. ANTAL Marketingigazgató: BEEEAVICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PETEK Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633'; titkárság: 13-7X0; olvasószolgálat: 12-825; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügy vitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130, 13-529. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Nice Presse Invest, 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Igazgató: Surányi Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. F.tsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. • Előfizetési díj egy hónapra 222 Ft. ISSN 0133-025X