Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-21 / 69. szám

6 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. MÁRC. 21. Karmesterkurzus-zárás Hármas magyar diadal a konziban! A gálán 3 magyar, 4 olasz, 2 német, 1 spanyol, illetve I sváj­ci dirigens lépett pódiumra. A népszerű művekből összeállított koncert karmesterei közül a három magyart feltétlenül ki kell emelni. A hangverseny első félidejé­nek zárórészében lépett pódi­umra a szimpatikus szegcdi tehetség. Kunsági István, aki ihletett precizitással keltette életre Beethoven IV. szimfóniá­jának zárótételét. Még a legpa­rányibb nüanszokra is igen nagy figyelmet szentelt a zenei matériában, s a zenekar is lát­ható-hallható élvezettel muzsi­kált kezei alatt. Szünet után Beethoven Eg­mont nyitánya következett Tor­juk Vilmos avatott vonalveze­tésű dirigálásával. Kiegyenlítet­ten, szárnyalóan zendült ez a halhatatlan szabadság himnusz március 15-e előestéjén. A kür­tök csodás tömörséggel, preg­nánsan brillíroztak a dirigenssel tökéletesen együtt lélegezve. m^mtttmtmmattatttmmttmmttktktttttm Képes Géza kezdi így egyik nagyszerű versét; s aki ott volt a közelmúltban a II. nyugdíjas előadóművészeti vetélkedő megyei döntőjén a Bálint Sándor Művelődési Házban, az alighanem hasonlóan érez, mint jelen sorok írója. Hiszen ennyi szép és zseniális idős embert rég, vagy tan még sose láthat­tunk együtt: éneklésük, verseik, beszédük ellenállást nem tűrve ragadta magával a közönséget. Az e napon megismert 44 pro­dukció előadói még mindig nem az összes, környékünkön élő idős amatőr művész. Rendkívüli színvonalat ho­zott a vers-, prózamondó kate­gória: Papp Elek (a legidősebb versenyző - 84 éves) és Kiss Lajosné (Szeged), Veres Antal­né (Bordány), Fábián Józsefné (Pusztamérges), Tóth Gézáné, Szűcs Istvánná, Keczeli Dezső, Kovács Ferencné (Mórahalom), Hon'átli Rudolf, Simon Ferenc­né (Kistelek), Varga tíéláné (Domaszék). Számos, szebbnél szebb, közismert vagy méltat­lanul elfeledett alkotás bemuta­tásával gyönyörködtetett ben­nünket (végre hallhattunk Re­Az elmúlt hét végén volt a szegedi zenekonzervató­riumban a római Ottorino Respighi Zeneakadémia karmcsterkurzusának záró hangversenye. A koncert előtt Acél Ervin a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője bemutatta a közönségnek neves kollégáját, Julius Kalmárt, a Bécsi Zeneakadémia karmesterképző szakának tanárát, akivel közösen tartották az egyhetes kurzust. Mindketten a respighi zeneakadémia docensei. MMMNNMMMMMMHMMMMNMMMMMMI A harmadik kiemelendő mo­mentum Tóth Annand Wagner dirigálása: a Siegfried-idill eszményi költóiséggel, lehelet finoman szólalt meg. A zenekar minden egyes tagja külön-külön is szinte önmagát múlta felül. Kiemelendő a zárórész utolsó taktusában a csellószólamnak általam eddig nem hallott, cizellált, intim éneklése. A külföldi karmesterek közül sajnos csak Michele Carasia ütötte meg azt a színvonalat, melyet a már említett három magyar kollegája nyújtott. Carasia adekvát módon tolmá­csolta Mozart nagy g-moll szimfóniájának I. tételét. Átélt dirigálásával magával tudta ragadni a zenekart és közön­ségét. Összességében véve a jelen­levő gyér közönség jó benyo­másokkal, tapasztalatokkal gazdagodhatott. Acél Ervin a koncert után bejelentette, hogy április 26-tól május 3-ig Rigoletto-operakar­mesterkurzus lesz a nagyszín­házban. Ezenkívül azt is közzé tette, hogy szeptember 7-től 30-ig - szintén a nagyszín­házban - karmesterkurzust rendeznek, az első két hétben a kezdők, az utolsó hétben pedig a halifdók részére. Konrád György szerbül Konrád György Városalapító című regényének szerb fordí­tásáért Vickó Árpád kiváló mű­fordító a napokban megkapta a vajdasági íróegyesület legran­gosabb díját. A könyv az újvi­déki Szvetovi kiadónál jelent meg a múlt év tavaszán. Konrád György rendkívül népszerű alkotó a hol volt, hol nem volt Jugoszláviában. Amikor Ma­gyarországon politikai okok miatt nem publikálhatott, esz­széi, tanulmányai az Új Sympo­sionban, meg a belgrádi irodal­mi folyóiratokban láttak napvi­lágot. Konrád volt Milán Kun­déra és Danilo Kis mellett a legolvasottabb, legnépszerűbb, legtöbbet idézett, akkor még disszidensnek számító író. A belgrádi értelmiség színe-java a Városalapító szerzőjére eskü­dött, a baj csak abban van, hogy a mai vérgőzös balkáni állapo­tok közepette a konrádi higgadt, megfontolt bölcsesség és a to­leráns párbeszédre szólító poli­tikai kultúra sajnos nem talált termő talajra. T. T. Doba Mihály tanár úr irányí­tásával színházi csoport műkö­dik az Arany János általános iskolában. Most készült el új előadásuk, amelyet 23-án, hét­főn délután 5-kor mutatnak be az iskolában, s amelyet ezután szívesen eljátszanának más sze­gedi iskolákban is. (Címük: 16724 Szeged, Kukovecz Nana u. 2-6. Telefon: 14-799.)A gyerekek A. A. Milne Micimac­kójának változatát adják elő. Keresik továbbá a hasonló iskolai színjátszó csoportokat, mert május közepén gyermek­színházi napot szeretnének rendezni az Arany János iskolában. Az öregek: szépek! viczky-. Ábrányi-, Tóth Kál­mán-, Blasskó Mária-, Gárdo­nyi-verseket is). Megrázóan szépek voltak - s nem amatőr szintűek - az önál­ló alkotások: ilyeneket Hegyi Mártonnétól (Szegvár). Török lm rétiétől (Hódmezővásárhely) hallottunk; különösen remekbe szabott volt Szenti András (Hódmezővásárhely) A vén akácfa című novellája. Ebből az igen erős mezőnyből emelke­dett ki Makra Mihály (Makó) és Rácz József (Szeged), akik évti­zedek óta nyújtanak magas tel­jesítményt a szavalóversenyek, különféle műsorok állandó versenyzőiként, közreműkö­dőiként. Az ének-dal-nóta kategóriá­ban Borbola Jánosné (Hódme­zővásárhely) két tökéletesen felépített dalát saját zongorakí­séretével, szép hangon, hibátla­nul adta elő. ízes, szép volt a „Lélekben legfiatalabb dalo­lok" (kübekházi asszony kórus), a hordónyi asszonytrió, az algyői népi kisegyüttes, a „Napfény" Kamaraegyüttes (Mórahalom) és Csatlós Fe­rencné (Sándorfalva) népzenei programja. Szívet melengetően nótázott Erdei Barna, Bakai lifihály, a Borsi házaspár. A legjobb magyarnóta-énekesnek a Sarkadról érkezett Kiss Sán­dor bizonyult. Egy ma már rit­kaságszámba menő szalonzene­kart is hallhattunk: a Bécsi kör­úti nyugdíjasklub zenekarát. E grandiózus műsor legtöké­letesebb kategóriája volt az opera-, operetténekesek bemu­tatója. Öt, minden tekintetben fölkészült szegedi művészt hal­lottunk, akik gyakorta föllép­nek, de együtt még soha nem szerepeltek. Koskóczi Lajos, a szegedi kórusok közismert tenoristája 79 éves kora ellenére töretlen erővel énekelt; Tóth János bársonyos, magas bari­tonján meggyőzően szólt Ka­csóh: Egy rózsaszál című szép dala. Czipott Endre, a tavalyi verseny aranyérmese Puccini Turandotjából Kalaf áriáját nagyszerűen megoldotta. Az urak után egy hölgy követ­kezett: Kovácsné Kékes Olga gyönyörű hangját és kellemes előadói stílusát még hosszasan hallgattuk volna. A hosszú, de csodálatos dél­után legmagasabb szintű pro­dukcióját egyértelműen Gárday Lajos nyújtotta. Magasan kép­zett, hibátlan fényű valódi te­norhangján eredeti szépségében szólalt meg Kálmán: Mondd el, hogy imádom a pesti nőket című dala. Külön elismerés illeti Csűri József zongorakísérőt, aki hat "órán keresztül kísérte - gyakor­latilag próba nélkül! - a Ki mit tud? magyarnóta-énekeseit. Megyénket az „Életet az éveknek! " nyugdíjasszövetség országos előadóművészeti ve­télkedőjén Makra Mihály (vers és próza), Gárday Lajos, Ko­vácsné Kékes Olga, (opera, operett), Kiss Sándor (magyar­nóta, Békés megyéből) kép­viselik. Kiss ERNŐ A matekverseny nyertesei A Mozaik Oktatási Stúdió szervezésében március 6-án ren­dezték meg a Zrínyi Ilona-matematikaverseny Csongrád megyei fordulóját. A versenyen a megye 65 iskolájának 1400 tanulója (országosn 14 ezer tanuló) indult. A megyei verseny ünnepélyes eredményhirdetése a múlt hét szombatján volt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 2. Számú Gyakorló Általános Iskolában. A verseny helyezettjei és felkészítő tanáraik között 100 ezer forint értékű díjakat osztottak ki. A verseny Csongrád megyei fordulóját támogatták: Alföld Tours Utazási Iroda, Csongrád Megyei Gyógyszertári Központ, Dunabank Rt., Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., Magyar Olaj- és Gázipari Rt. Szegedi Üzeme, Mozaik Oktatási Stúdió, SZIRT Computer. A verseny országos döntője április 11-12-én lesz Kecskeméten, melyen az egyes évfolyamok 50, országosan legjobb eredményt elért tanulói vesznek részt. Megyénket az országos döntőn 34 tanuló képviseli. A 3. osztályosok maximális pontszáma 100 volt: 1. Kiss Zsófia, 1. Sz. Általános Iskola, Szeged-Kiskundorozsma 100, 2. Koreck Ferenc, JGYTF 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola 95, 3. Kiss Miklós, Tisza-parti Általános Iskola 90 pont. A 4. osztályosok maximális pontszáma 100 volt: 1. Bódi Mária, Kálvin Téri Általános Iskola. Makó 90, 2. Goldea Dániel, Ságvári E. Általános Iskola 85, 3. Frach Attila, Makkosházi Általános Is­kola 85 pont. Az 5. osztályosok maximális pontszáma 125 volt: 1. Lovas Róbert, Batsányi J. Gimnázium és Szakközépiskola, Csongrád 115, 2. Fodor Krisztina, Kálvin Téri ÁJtalános Iskola, Makó 115, 3. Széli András, Általános Iskola, Sándorfalva 111 pont. A 6. osztályosok maximális pontszáma: 125 volt: 1. Hannus Márton, JGYTF 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola 98, 2. Szabics Tibor, Klauzál Gábor Általános Iskola, Szentes 96, 3. Zsemberi Adél, JGYTF 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola 91 pont. A 7. osztályosok maximális pontszáma: 150 volt: 1. Csízek Tamás, Erzsébet Téri Általános Iskola, Szentes 121, 2. Babucs András, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 120, 3. Boldoczki János, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 120 pont. A 8. osztályosok maximális pontszáma: 150 volt: 1. Siket István, Kálvin Téri Általános Iskola, Makó 124, 2. Tigyi István, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 115, 3. Szalai Márta, Ságvári Endre Általános Iskola 107 pont. A versenyen a tanulók által elért eredmények alapján a tanulók felkészítő tanárait is díjazták. A megyében 25 tanárnak adtak át díjat. A legsikeresebben szerepeltek: Dr. Varga Istvánná, Kálvin Téri Általános Iskola, Makó, Har­csár Zoltán, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, dr. Ha Tóth Ferencné, Ságvári Endre Általános Iskola, Labádi Lajosné, Klauzál Gábor Általános Iskola, Szentes, Bálint József, Kálvin Téri Általános Iskola, Makó, Kari Zsuzsanna, Ságvári Endre Általános Iskola, Tarnai Magdolna, Makkosházi Általános Iskola. Füles születésnapja Vállalkozók, gazdasági társaságok figyelmébe! Bérleti jogviszony átadására felajánljuk kétszintes, összesen 300 négyzetméteres mindenre alkalmas helyiségeinket. Érdeklődni a 14-23.V27 telefonon, vagy MARY Cipőgyár, Szeged, 6701 Pf: 111. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a köz­területen szabálytalanul elhelyezett jármüvek elszállítására és tárolására. A pályázati kiírás átvehető a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán. (Szeged. Széchenyi tér II.) NEMZETKÖZI CSOMAGOLOANYAG-GYARTO RÉSZVÉNYTÁRSASÁG pályázatot hirdet REGIONÁLIS (TERÜLETI) ÜZLETKÖTŐ-IGAZGATÓI munkakörök betöltésére. A vállalat fő tevékenysége csomagolóipari tennékek (dobozok, hajlékony falú csomagolóanyagok, öntapadó és hagyományos címkék), valamint hagyományos nyomdaipari termékek gyártása és forgalmazása. A regionális (területi) üzletkötő-igazgatók feladata a vállalat jelenlegi vevőkörének bővítése, illetőleg a meglévőkkel a kapcsolatok tartása. A munkakör betöltésének feltétele: - szakirányú vagy kereskedelmi végzettség - nyomdaipari, papíripari (csomagolóipari) szakmai ismeret - az adott régió csomagolóanyag-felhasználásának ismerete - német évVagv angol nyelvtudás. A pályázat tartalmazza a jelentkező: - iskolai végzettségét, szakképzettségét igazoló iratok másolatát . - részletes szakmai önéletrajzát - bér-, jövedelemigényét. A pályázatokat a következő cimre lehet benyújtani: Petőfi Nyomda Rt. humánpolitikai osztályvezető 6000 Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. Telefon: 7628-777. Telefax: 7628-294. Felvilágosítást ad a 7628 777 es telefonszámon Gömöri Menyhért. Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát Szeged, Kosssuth L. sugárút 113. sz, alatti üzletének bérleti jogát értékesíti. Érdeklöd ni lehet: a helyszínen, március 30-án 10-12 óra között vagy Mezőhegyesen. Telefon: 6181-045,81-187, 400-as mellék fax: 6181-147 telex: 83-459 Szeretné tudni, mi lesz a divat '92-ben ? Jöjjön el az árusítással és szórakoztató programokkal egybekötött HONDA Q0YAL MOTOR RT. & ADIDAS Tavaszi Divatshow '92 rendezvényünkre 1992. március 22-én (vasárnap) 10-21 óráig a Szegedi Ifjúsági Házba! Fővédnök: Megatipp Bt„ Csongrád Megyei Fanfar Szerkesztőség és Emmanuelle Utazási Iroda. Szeged Tisza L. krt 58. Tel. és fax: 6212-871. Felajanl 3 db 1 hetes párizsi utazást. Kinek? Meglepetés! Résztvevők: Támogatok: Adidas Adidas Byzance Atlasz Utazási Iroda Divatkülönlegesség Diána Virágshop DiorA & Darling Délmagyarország Kft. Eldorádó Elizabeth Virágszalon Ergonett Falu TV Felina Csongrád m.-i Fanfár Szerk. Fess Sportruházati Ipari Flóra Dckor Kft. és Keresk. Kft. Gold Press Foiiunato Kft. Honda Royal Motor Rt. Graboplaszt Mahart Tours Tiszai Kirendeltség Humanitas Bt. Reggeli Délvilág Matolay Ágnes - kozmetikus Szegedi Extra Márky & Márky Moment Szuperinfo Városi TV Passenger Kft. XL Divat UNO Bizsu nagykereskedés Étkezési lehetőség a helyszínen a Ciao Pizzeria részvételével A program 16.30-ig díjmentesen látogatható, 16.30-tól 150 Ft-os jegyet kell váltani, amely a szépségversenyre és a divatbemutatóra szól. Jegyek válthatók a helyszínen. Csongrád megye tisztifőorvosa pályázatot hirdet városi és területi vezető védőnői munkakör betöltésére, a következő székhelyekkel: 2 fő állás 1 fő állás 1 fő állás 4 órás részállás 1 fő állás Szeged: Hódmezővásárhely és vonzáskörzete: Szentes és vonzáskörzete: Makó város: Makó városkörnyék: Csongrád és vonzáskörzete: 4 órás részállás Kistelek és vonzáskörzete: 1 fő állás Mórahalom és vonzáskörzete: 1 fő állás Pályázati feltételek: - védőnői főiskolai oklevél - minimum 5 éves területi (körzeti) szakmai gyakorlat. A pályázat tartalmazza: - az eddigi szakmai tevékenység leírását - önéletrajzot - a munkakör betöltésével kapcsolatos elképzeléseket - a képesítésről szóló dokumentumok másolati példányát. A pályázat benyújtásának határideje: 1992. április 3., melyet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Csongrád Megyei Intézetéhez (Szeged, Derkovits fasor 7-11.) kell benyújtani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom