Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-18 / 66. szám

SZERDA, 1992. MÁRC. 18. HETEDHÉT HATÁRON 7 Opusztaszer miliője Elrejtőzött - örökre? Távol a Pallavicini-vadászkastélytol, messze kint az erdőben két nagy tölgyfa őriz egy sírt. Ötvenöt éve vigyázzák egykori gazdájuk nyugalmat. Az őrgróf főerdésze, Danhel József pihen itt, aki feleségének meghagyta: ne a temetőben hantolják el, vigyék inkább oda, ahol mindig a legjobban érezte magát. Temessék el az erdőben, ezen a tisztáson, kedvenc tölgyei árnyékában. így maradt az utókorra a fekete márványoszlop, aminek hollétéről alighanem csak a tősgyökeres sövényháziak tudnak. A szép fekvésű tájban magányosan bújik meg a sír, a környéke gazos, elhanyagolt. Azt mesélik, az őrgróf sokra becsülte a német származású Danhelt, aki szigorú, de igazságos ember hírében állt. Négy mérnökségben irányította az erdő- és vadgazdálkodást. Nagyon szerette ezt a hangulatos, erdős, ligetes vidéket. A Fesztv-körkép nemzeti zarándokhellyé teszi a települést. Egyre több turista érkezik majd Opusztaszerre. Talán érdemes lenne Danhel nyughelyét is újra felfedezni. Ha vinne ide egy megjelölt kellemes sétaút, az emlékpark megtekintés után biztosan sokan erre az erdei túrára is időt szánnának. Különösen akkor, ha Danhel élete nem maradna puszta legenda, hanem a helybeliek mind többet megtudnának a hajdani uradalmi főerdészről. Keresem tehát dr. Tatár János plébánost, aki kertelés nélkül közli: nincs pap akit oda küldjenek, ezért gazdátlan a ház több mint négy éve. Annak sem lenne akadálya, hogy civil teológus költözzék be az épületbe - folytatja a plébános úr, dc természtesen csak olyan emberről lehet szó, aki képes a templom körüli hitélet, a közös imádságok megszervezésére, felkarolja a hitoktatást, vagyis ténylegesen tudja a papot segíteni. De ilyen cmbcrrrcl ott a környékben még nem találkoztam. Azt mondja, a A kereszt tartja inagát forintból, amiből gazdálkodunk, erre nem futja. Hadd említsek még valamit. A Feszty-körkép restaurátorai nemrégiben felkerestek és szóba hozták: vállalnák, hogy egy szegedi iparossal 900 ezer forintért felújíttatják a házat, majd míg itt dolgoznak, úgymond lelaknák ezt a költséget. Szívcsen vettük az ajánlatukat, elfogadható megoldásnak tetszett, hiszen így nem pusztult volna tovább az épület. Ám a menedzserük azóta sem jelentkezett. Vigyék a palánkig! Anyám mindig azt mondta, nem ott van rend, ahol folyton takarítanak, hanem ahol megbecsülik, vigyáznak a rendre. Ez jutott eszembe, amikor Kecskeméti János polgármester kifakadását hallgattam az új palánkos szeméttárolóval kapcsolatban. Mondandójának lényege röviden: Hiába építették meg tavaly 600 ezer forintért a földsáncot, az emberek hanyagok, lusták a tárolóig elvinni a sok szemetet, limlomot, építési törmeléket. Az ezer féle hulladék jóval előbb az út szélén köt ki. arra pedig nincs emberük, hogy a szerteszét hagyott, feleslegessé vált holmikat a palánkhoz vitessék. Éppen elég gondot és költséget jelent magának a tárolónak a kezelése. Sajnos a nemtöró'döm helybeliekhez idegen, baksi, dóci, csanyteleki szemetelók is csatlakoznak. Történik mindez egy természetvédelmi területen, ráadásul olyan helyen, ahol ha kitavaszodik, kirándulók, turisták ezrei fordulnak meg. Márpedig vendéget várni csak tiszta, rendes környezetben illik... Percek a pult előtt Negyven, tavaly eladott ópusztaszeri házhely, de a telkeken nincs mozgás. A legyalult, nagy piacénak csak az egyik távoli sarkában tűnik fel két alak. Az országútról is jól kivehető azonban, ők sem alapot ásnak, falat húznak, hanem fóliasátrakkal bíbelődnek. - Megvettük a lányomnak ezt a telket, de két-három éven belül úgysem tudunk építkezni, addig fóliázunk rajta - hagyja félbe a munkát Mucsi Antal és rátekint a párjára, aki jobbnak véli, ha az ura viszi a szót. Félre húzódik, nemigen figyel ránk, láthatóan máshol járnak a gondolatai. - A váz már csaknem kész, látom, trágyát is bőven hozattak. Mekkora lesz ez a két fóliaház? - Az egész porta 1400 négyszögöl, ebből nyolcszázat művelünk meg. Minden kistermelőt, így bennünket is rászorít a nehéz piaci helyzet, hogy kis területen igyekezzünk nagyon intenzíven gazdálkodni. Tudja, úgy voltunk vele, ha már kiadtunk a portáért 66 ezer forintot, csak ne verje föl a gaz! Minek álljon parlagon, ha hasznosítani is tudjuk - magyarázza jelentőségteljesen a gazda, majd a szomszéd telekre mutat. — Már régen kijárunk ide, de fogalmunk sincs kié ez a föld. így nem tudtuk megkérdezni a gazdáját: hozzájárul-e, hogy az ő földjéből is kiszedjük a gazt? Mert hogy ezt tettük, attól tartva, ha ott gazos marad a talaj, óhatatlanul nálunk is az lesz. Dacosan - Csak nem haragszik meg ránk - néz végig a síkon tűnődve a középkorú férfi. Talán elképzeli, milyen lesz ez az új falurész, ha egyszer benépesül, ha elkészülnek a takaros házak, kialakulnak a szép utcák? Nem, korántsem erre gondol. Hanem a mára, a holnapra. Arra, hogy mielőbb fölkerüljön a fólia a váz tetejére, sikerüljön szép pritaminpaprika palántákat hozniuk a Csongrádi Állami Gazdaság felgyői kerületéből. (Innen szerzik be ugyanis évek óta a melegágyi növényeket.) No, meg a fia jut eszébe, aki éppen ma szerel le, vagyis nagy nap ez a család életében. így már megértem, miért olyan hallgatag Mucsiné. Aggódik. Nyilván, egyre csak az foglalkoztatja, ugyan mikor ér haza a fiú. Csak megjöjjön épen, egészségesen... végre köztük legyen. Nehéz órák ezek. Majd megkönnyebbül, ha betoppan. Biztosan a szava is megered abban a pillanatban. - Erdésztechnikus a fiunk, de Épül a fóliaház. Vajon, mennyit hoz a konyhára? nem kapott állást sehol a megyében - emeli fel a hangját az apa, és a kedélyes ember tekintete először komorodik el. Mit tehetett, itthonmaradt gazdálkodónak. Újrakezdési kölcsönt se vehetett fel, mert sorköteles volt. Mondja, hát így kell útjukra engedni a fiatalokat, hogy a pályájukat sem tudják elkezdeni! Minek tanult akkor, minek taníttattuk? Kiszámoltam, négymillió forint se lenne elég ahhoz, hogy egyedül boldoguljon. Persze, neki itt vagyunk mi, segítünk rajta, vannak gépeink, eszközeink. De mi lesz azokkal, akiknek nincs hátországa. Hány fiatalember marad magára... tehetetlenül. Nincs ez rendjén. Nem tudom, mi lesz majd a lányommal is, ha végez. Marika kereskedelmi szakközépiskolába jár, most harmadikos. Szinte biztos, hogy a városban nem tud elhelyezkedni, nekünk kell kitalálni valamit. Már beszélgettünk róla, ha felépítjük itt a házat, az aljában nyitni kéne egy virágüzletet. Folyton osztok-szorzok, hogyan kellene a két gyerek életét egyengetnünk. Szorgalmasak, rendesek, tudnak és akarnak is dolgozni, hogyne állnánk oda melléjük. Vállaljuk mi a költségeket: építkezzenek, mire családot alapítanak legyen rendes otthonuk. Dacolni kell a világgal, másképpen nem megy. Nekifog hegeszteni az ópusztaszeri új osztás egyetlen építkezője. Tégla, gerenda, terméskő nincs a portáján. Csak a kőkemény akarat. Veszíteni, és révbe jutni A képen látható két eladó és a vevő egyaránt megélte a munkanélkülivé válás keserves napjait. A véletlen komponálta meg ezt a jelenetet a vadonatúj Szeri Üzletházban Ópusztaszcrcn, ahová boltnézőbe mentem a minap. Ami azonban a fehér köpenyes lányoknak sikerült, azazhogy időközben elhelyezkedtek, az a sapkás vásárló számára továbbra is remény maradt. A copfos Matuszka Irén története a következő: - Kereskedelmi szakmunkásképzőbe végeztem tavaly, de állást se Szegeden, se a környékben nem kaptam. A munkaközvetítő irodában sem biztattak semmivel. Hogyne lettem volna elkeseredve. Csak az forgott a fejemben: hiábavalóan szereztem meg a szakmunkás-bizonyítványt. Mindenhol legelőször az ingázóktól szabadulnak meg, ezért beláttam, egyetlen esélyem marad, ha helyben keresek munkát. Egy ilyen kis helyen azonban nem sok lehetőség akad. Bár tudtam, hogy Zsóterék hamarosan nyitnak, de hogy lesz náluk keresnivalóm, abban aligha lehettem biztos. Már utalták a segélyt, amikor hívtak az üzletbe, így jutottam végül is munkához. Kósa Margit közgazdasági szakközépiskolában szerzett érettségit 1989-ben. Miután nem talált végzettségének megfelelő munkakört, jobb híján beállt gazdálkodni a szülők mellé: a dóci tanya adott bőven elfoglaltságot. Eszébe se jutott hogy segélyért könyörögjön, úgy gondolta, megél ő a két keze szorgalmából. Aztán megtapasztalta, a föld nem mindig becsüli meg a szorgalmat, sőt gyakorta cserbenhagyja a legkitűnőbb embert is. Megpróbált ismét állás után nézni. Nem kereskedő ugyan, de a közgazdasági érettségije mégis csak előnyt jelentett, hogy ide bejusson. A két lány foglalkoztatásához egyébként, ahogyan Zsóter Ferenctől hallottam, igénybe vették a megyei munkaügyi tanács támogatását, amellyel a munkahelyteremtő vállalkozókat segítik, így ígérhettek folyamatos, biztos állást az új üzlet alkalmazottjainak. Csak sóvároghat viszont biztos kenyérkereset után Mucsi György, akit az Árpád Vezér Tsz eresztett szélnek. Az elmúlt év decembere óta él segélyből, ahogyan keserűen megjegyezte. - Afféle mindenes voltam - folytatja -, vezettem vontatót, dolgoztam a gépszerelőkkel, a növényvédősökkel együtt, traktorra ültem, ha éppen úgy hozta a sor. De hát tönkrement a szövetkezet, egyszerre hatvannyolc embert bocsátottak el. Azt mondták, még tagoknak tekintenek bennünket és csak szüneteltetik a munkaviszonyunkat. Végkielégítést sem kaptunk... Senki sem tudja, mi lesz velünk. Üjra kezdeni egyedül szinte lehetetlen. A magamfajta egyszerű téesztag, akinek nincs erős háztáji gazdasága, erre nem képes. Jól kitoltak velünk. Kapom ugyan a segélyt, de ebből megélni, a családot eltartani nem lehet. Gondoltam már arra, hogy a falutól távol keresek magamnak munkát. Csakhogy sehol sem kell az ember. Ha szükség is van rá, inkább a helybelit választják. Itt kellene valamiféle munkaalkalmat teremteni, ha a téesz ügyei rendeződnek. Mennek a napok, dolgozgatok a ház körül, hagymát pucolok, gyötrelmes élet ez. Mihez fogjak, mitévő legyek? Nem látok kiutat. Az oldalt Gombos Erzsébet írta. Fotó: Gyenes Kálmán A pap nem státusszimbólum" legutóbbi falugyűlésen is elhangzott a kérdés: miért nincs saját papja a falunak? Meglep a dolog azért, mert komoly vallásos igénnyel szerintem nem bír ez a falu. A pap pedig nem státusszimbólum, nem afféle kötelezőnek vélt külsőség, aki csak azért kell, hogy emelje a település rangját. Egyébként a parókiát valóban rendbe kellene hozni, de egyházunknak erre nincs pénze. Bevételünk jószerével alig akad. Abból az évi 100 ezer hiszen az ottani pap jár át misézni, gyóntatni, temetni Ópusztaszerre. Inkább tőle érdeklődjön. • Hívom a szeged-csanádi püspökséget hogy megtudakoljam, mivégre hagyják tönkremenni ezt plébániát. Seres Sándor, a püspöki hivatal igazgatója veszi fel a telefont. - Ópusztaszer nem hozzánk tartozik, hanem a váci püspökséghez - hallom meglepve. - Vácott azonban éppen püspökváltás lesz, így érdemesebb Sándorfalvára telefonálnia, Nincs papja a községnek. Meg is látszik a parókián. A hajdan szebb napokat látott épület ajtajai bedeszkázva, az ablakok spalettái félig leszakadva, a boltíves bejáró tele szeméttel. Van itt minden. Öreg lavór, egérrágta pohár, foszló szatyor. Az udvari kerekes kutat eszi a rozsda, a mellette levő csapnál ki tudja mikor felejtették ott a behorpadt oldalú vizeskannát. Az enyészet vert itt tanyát. A nagy házat derékig érő gaz veszi körös-körül. Vajon végleg keresztet vetettek rá, pusztulásra ítéltetett?