Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-08 / 33. szám

8 KÜLPOLITIKA DÉLMAQYARORSZÁQ SZOMBAT, 1992. FEBR. 8. Orfeusz és Euridice Gluck-opera a Budapesti Kamaraoperában Nálunk az opera jobbára a romantikus operát jelenti, a műfaj történetének legismeretebb, legnépszerűbb másfél évszázadát. így van ez mindenütt a világon, de mégis feltűnő, hogy a magyar operatársulatok számára a zenedráma Mozarttal kezdődik és Puccinivel le is zárul. Pedig sok az érdekes szerző a régmúltban és a kortársak között egyaránt. Csak hát kicsi az érdeklődés irántuk, műveikkel nehéz többször megtölteni még egy átlagos méretű színházat is. Éppen ezért fontos a Budapesti Kamaraopera léte és működése. Ez az intézmény ugyanis épp ezeket a korszakokat, műveket tűzi műsorára. Gluck egyik legismeretebb művét az Orfeusz és Euridice című operát még tavaly mutatták be, de február elején újabb blokkban játsszák. Moldován Domonkos rendező vezérletével egy barokk kori előadást igyekeztek rekontruálni. A zenekar fönt ül a színpadon, a rendezői balon, fölötte a színen folytatódik az Arany János Színház nézőtéri páholysora, a szemben lévőben még ülnek is, korabeli ruhába öltözött hölgyek-urak élvezik az előadást. Színházban vagyunk hát, nem csak a darabot nézzük, de annak korabeli előadását is egyben. A jobb oldalon lejtős táj, felhőeskékkel, egyetlen díszletelem egy domb, tetején klasszikus ión oszloppal. A táncosok, és a kórus mozdulatai pontos másolatai a korabeli kötött gesztikának. Egy-egy érzést, hangulatot mindig ugyanaz a tartás fejezi ki. A kicsi zenekar Vashegyi Péter dirigálásával igen szép hangzással muzsikált, hajlékonyan kísérte az énekeseket. A háromszereplős darabban a drámai folyamat megjelenítésén túl igen sok a kórusos és a zenekari-táncos rész. Ezek ugyan szépek, a legnagyobb kifejező erőt azonban Gluck mindig az igazi jelenetekben tanúsítja. A két magyar énekesnő Csengery Adrienn (Euridice)_és Pánti Anna (Ámor) szépen énekeltek, és igen pontosan csinálták a koreografált mozgásokat. Az előadás igazi sztárja azonban a híres fekete bőrű amerikai kontratenor Derek Lee Ragin. Egy felvonás azért beletelik, mire az ember megszokja, hogy egy férfi torkából női hang szól. Voltaképpen mezzoszoprán hangszínnel énekel, ám kevésbé simán, sokkal nagyob drámai erővel, mint a női mezzók szoktak. Híres „Che faro senza Euridice" kezdetű áriája az est fénypontja volt. Színvonalas, tanulságos előadás. A jegyek 380-160 forintos áron is elkeltek, még pótszékeket is be kellett állítani. Talán Szegedre is érdemes volna elhozni. MÁROK TAMÁS Érdekességek, történetek, aforizmák A Bibliáról, másképpen Egy Unesco-adat szerint a világ legtöbb példányban megjelent könyve a Biblia. Ami ugyan nem jelenti azt, hogy a legtöbben is olvassák, de az tény, hogy semmiféle statisztikai rendszerben nem fejezhető ki a hatása. Benne van a történelem vonulatában, a művészet, az irodalom, a zene megszámlálhatatlan produktumában. A szókincsben. Újra felfedezett olvasmány. Legalábbis abban az értelemben, hogy nemzedékek nőttek fel úgy, hogy kézbe nem vehették; kivetett tárgy volt, melynek a lelőhelyét sem ismerhette akárki. A Biblia most már visszavette a helyét. De vajon leemelik-e a polcokról? S aki leemeli, lapozza-e, vagy a könnyű olvasmányhoz szokott szem elfárad már az első soroknál? Pais István filozófiatörténész a múlt év szeptemberében személyes hangú levélben fordult a pedagógusokhoz, könyvtárosokhoz, fölajánlva a Bibliát népszerűsítő könyvét: „Kedves Kolléga! Szíves elnézését kérem azért, hogy levéllel zavarom. És még inkább azért, hogy egy különös ügyben a segítségét kérem. Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák címmel könyvet írtam. Ezt szerzői kiadásban akarom megjelentetni, mert ily módon sokkal olcsóbban jutnak hozzá az érdeklődők." - Milyen megfontolásból született a könyv ötlete és a kiadási mód? - Több okot említhetnék. Mindenekelőtt azt, hogy én filozófiatörténész vagyok, a racionális gondolkodás képviselője. Ezért már hosszabb ideje foglalkozom vallási témákkal, így a Bibliával is. Itt az elmúlt évtizedekben vallásüldözés volt - a lelkiismereti szabadságot hirdetve üldözték a hívőket -, nos, ez késztetett arra, hogy a Bibliáról beszéljek. Ám arra is felfigyelhettem, hogy az irracionalizmus képviselői is fokozták a tevékenységüket, sajátos módon értelmezték a szent könyvek tanítását. Én az ókori nagy szatirikus, Lukianosz szellemében dolgoztam, aki azt tanácsolta, hogy a történésznek nem szabad senkire tekintettel lennie, hanem csak az igazságra, mintegy hazátlan idegenként kell a munkáját megírnia. - Ön választotta, vagy a kényszer szülte a magánkiadást? - Ezzel a kézirattal nem mentem egyetlen kiadóhoz sem. A Kádár-rendszerben kínos tapasztalatokat szereztem a kiadói maffiáknál, több könyvemet is elutasították. Nem jelenhetett meg pl. az Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák című kötetem. A görög filozófiával négy évig házaltam. 1982-től kilenc kiadónál próbálkoztam, átejtettek, volt, ahol megaláztak. Az Antik bölcsek... esetében kényszerültem rá a megánkiadásra, és aztán rájöttem, hogy ez az út járhatóbb, mint a kiadói packázások útja. Úgy gondolom, nyomós érv a mostani könyvem mellett, hogy 400 forintért megvásárolható a több mint 700 oldalas mű, míg a hasonló, más könyvek a kétszeresébe kerülnek. - Elmondható, hogy az ön könyve a Biblia olvasata Pais István szerint? - Elmondható. Bizonyos értelemben így van. De kiegészíteném azzal, hogy a tények alapján. Mert ha csak azt hangsúlyozzuk, hogy Pais 'stván ezt, vagy azt olvasta ki a Bibliából, akkor •Itételezhető a szubjektív elfogultság. Márpedig i nem általánosságban mutatom be a szent •iiiyv bizonyos részleteit, hanem meg akarom lutatni azokat a viszonyokat is, amelyek közepette az egyes részletek keletkeztek. A kort, a nemzetközi történéseket. Azt szeretném érzékeltetni, hogy a vallásnak nincs külön története, hanem szervesen kapcsolódik a társadalomhoz, annak hatásait maga is elszenvedi, de maga is hat a társadalomra. - Felsorolna néhány példát a Biblia és a történelem összevetéséből? - Például írok arról, hogy létezett-e az éden kertje, vagy csak a jobb sorsra vágyódó ember hitte, hogy a múltban volt, a jövőben pedig majd lesz aranykor. A tízparancsolat rendelkezései Istentől származnak-e, vagy csupán egymásnak ellentmondó bibliai történetek próbálják őket természetfeletti hatalomtól eredeztetni. Milyen mágikus hiedelmek és milyen általuk meghatározott áldozási szokások szerepelnek a Bibliában. Miképpen vélekedik a „szentírás" a társadalmi viszonyokról. Csak a monogámiát helyesli-e, vagy a többnejűséget, a só'gori házasságot és a férfiaknak a nők feletti uralmát is. Hogyan ítélkezik a Biblia a szerelemről, a nemi kapcsolatokról. Ezek természetesen kiragadott példák. Egy rövid beszélgetés keretét a fejezetcímek is kitölthetnék. - Nem tart arról, hogy „Biblia-magyarázatával" magára haragítja azokat, akik szigorúbb vallástanítási szempontok alapján magyarázzák az írást? - Lehet, hogy egyesek megharagszanak rám. Én azonban az igazságot és a tisztességet egyaránt rendezőelvnek tekintem. - A címben érdekességeket ígér. Adódik a kérdés, hogy nem önkényes, mondhatni gyermekded módon kínálja a könyvét? - A könyv először is a teljességet igyekszik átfogni. A cím egy kissé csakugyan gyermekdednek tűnhet. Az előszóban azonban külön is figyelmeztetem az olvasót, hogy ez ne tévessze meg: ez csupán a könyveladás mai viszonyaihoz igazodik. Egyébként tizennégy nagy fejezetből vagy témakörből csak egyetlen tartalmazza a szóban forgó érdekességeket. - Elképzelt valamiféle olvasóréteget? Egyáltalán, kikre gondolt, amikor írta a könyvét? - Két cél volt előttem, de ez nem kapcsolható meghatározott olvasóréteghez. Egyrészt a tények és elemzések révén igyekeztem bemutatni a Biblia világi voltát, másrészt hozzáférhetővé szeretném tenni mindazokat a gazdag értékeket, amelyek a „szentírás" jóvoltából az emberi kultúra kincsei közé tartoznak. Tehát, ha volt valaki a szemem előtt, az a mai kor embere, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik. iÜE A végtelen kiút Beszélgetés Balogh Sándorral, -ról és a képeiről A szobában testeket, férfiakat, nőket ábrázoló rajzok, festmények, kisplasztikák, meg egyebek. Balogh Sándor müveit idáig csak nagyon kevesen láthatták, mert a szerző, úgymond, pusztán az asztalfióknak dolgozott. Csak kétszer, egy mihályteleki és egy esztergomi kiállításon szerepeltek a képei. Hogy miért nem „szerepelt" többször? Szerinte nem igazán fontos, hogy kiállítsa őket, hogy mindenféle intézményekben előszobázva bizonygassa a munkáit. Talán érthető. Nem titokzatos, érthető. - Kezdhetnénk egy rövid életrajzzal is. Mik voltak a legfontosabb események? - Igazán fontosról nem beszélhetnék, vagyis olyan dolgokról, amik egy életrajzba be szoktak kerülni. Inkább vágyak, érzések maradtak meg. - Mondjuk azt, hogy nincs életrajzod? - Nem igazán úgy állnak össze az elmúlt idő dolgai, hogy most előszedegessem magamból. Ami fontos volt, az megmaradt bennem, de nem azért, hogy bármikor elővegyem magamból, mint egy emlékfotót. - Mielőtt nekifognál egy munkának, hogy' hozod magad „helyzetbe"? - Nagyon könnyen helyzetbe hozom magam, ha a belső állapotok megkívánják, ha valami összeállt, fölhalmozódott, amit le kell vezetni. Nekem nagyon fontos a közeg. Ha nincs olyan helyiség, ahol jól érzem magam, akkor képtelen vagyok dolgozni, hiába van bennem feszültség. - Miért csak embereket rajzolsz, formázol? - Istenigazából csak ez érdekel. Lehet, hogy azért, mert egy kis túlzással én is ember vagyok. Ezentúl szeretem az állatokat, a fákat is, ezeket a szereplőket. De elsősorban minden dolgot úgy látok szépnek, amilyen szép a nő. - Ez azt jelenti, hogy nálad a nő egy esztétikai etalon? - A férfi is az, de más jelleggel. - Mi a különbség? - A nő számomra egyszerre feszültségkeltő és feloldó. A férfifigurák bennem csak feszültséget okoznak. A női test valamilyen feloldást ad, enyhítést, azáltal, hogy nő. De a hosszú távon fenntartott viszonyban az enyhítés is átmegy feszültségbe. - Ennek a viszonynak, akár rövid fenntartásához is valamilyen komunikáció kell, ellenben a képeiden szinte minden alaknak csukva a szeme, a föld felé hajolnak, a karjaikkal eltakarják az arcukat. Mintha csak saját magukkal kerülhetnének valamilyen viszonyba. - Azt hiszem, ez csak látszólagos álláspont. Én az önismerést tartom a legfontosabbnak, amíg ez nincs meg, addig nem jöhet létre kontaktus egy másik emberrel. Tudni kell, hogy milyen igényekkel akarok, avagy nem akarok azonosulni. Igaz, befelé fordulnak az alakok, de mindig hagyok jelet egy mozdulattal, kézzel, vagy redővel. Másképpen nem is működne a befeléfordulás, csak ha valamilyen jel által ez kapcsolatban van a külvilággal, mintegy útkeresés képpen. - Az ábrázolt figuráidat olyan testhelyzetben látom, mintha ezzel arról beszélnének, hogy számukra nincs Isten, hogy Istentelenek. - Ez a túlzott bezártság szerintem azt igazolja, hogy „a másság keresésében vannak". Arra a másságra vágynak (vágyok), ami nem ez a valóság, amit megszületésünk miatt kénytelenek vagyunk elfogadni. Én nem nagyon törődök ezzel a világgal, hagyom, hogy menjen a maga útján, semmi sem ösztönöz arra, hogy valamerre, valamiben elinduljak. És azért tűnhetnek Istentelennek és inkább emberinek, mert kizárok minden megoldást, egyetlen helyzet sem jó az egyénnek. Másrészt pedig csak emberként tudom ábrázolni az alakokat. Bár lehet, hogy holnap vagy máskor pontosabban elmondanám, és inkább képben beszélnék. Én abban bízom, hogy a másságban megmutatkozik a dolgoknak az az arca, ami a folytonosság útján továbbvisz. - Úgy tűnik, hogy a női alakok szépek, valami melegség árad belőlük, ellenben a férfiak ördögiek. - Talán tartalmilag így tartható meg az a kettősség, ami bennem is megvan. Az ördögi is én vagyok, de szeretném ezt oldani, enyhíteni a női alakban, keresni a kiutat. Végtelennek látszik a kiútkeresés, ahogyan soha nem tekintek egy képet befejezettnek, lezártnak, mert hát saját magamat sem ismerem teljesen, nem vagyok lezárt, nem vagyok kész. - Mi jár a fejedben, mikor önarcképet rajzolsz vagy festesz? - Egyetlen egyszer tükörből festettem önarcképet. Akkor zárult le bennem a modellség kérdése. Modellek nélkül dolgozok. Annak semmi értelme, hogy egy modellt leábrázoljak, mert akkor a modell fontosabb lesz, mint amit csinálok. Csak akkor tudok azonosulni egy dologgal, ha nincs, ha csak a vágyaim éltetik, ha azok vezetnek hozzá. * Balogh Sándor első szegedi kiállítása március elején nyílik az ifjúsági ház minigalériájában. PODMANICZKY SZILÁRD