Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-03 / 28. szám

8 MEZŐGAZDASÁG DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1992. FEBR. 3. s Szenzációs sportünnep Újszegeden Vágás Már a tévéműsorra is rácsodálkoztam. Pontosabban, nem értettem. Honnan tudják, hogy a Magyarország-Idegenlégiósok röpladamcccs éppen másfél óráig foglalja majd el a képernyőt? Merthogy a „kiírás" szerint 11 órától 12.30-ig tart a közvetítés. Utána: Foci angol módra. Legfeljebb kimarad gondoltam magamban -, hiszen egy élő közvetítést „odafent" is többre becsülnek egy „konzervnél". Amikor hazaértem, akkor értesültem róla, hogy tévedtem. Pontban fél egykor Szeged elköszönt (folytatás este, a Telesportban), és jöttek az angolok. Imádom a labdarúgást, de egy percről percre izgalmasabb röplabdamérkőzést is szívesen (végig)nézek. Ha tehetem. Szerencsére, a helyszínen voltam, azaz engem nem bosszantott fel az, amit családom egyik tagja így fogalmazott meg: elvágták magyar módra... R.J. A. Ahol a vesztes kapitány is jól érezte magát Nem hittem a szememnek, amikor már reggel fél kilenckor gyülekezni kezdtek a nézők a Sportcsarnok lelátóin. Eddig abban a tévhitben éltem, hogy Szegeden csak 4-500 ember „vevő" a röplabdára (jó esetben ennyien szurkolnak végig a lila iskolában egy-egy bajnoki rangadót), erre tegnap már két tucatnyi „régi harcos" véresen komoly bulimeccsére is legalább ezren váltottak belépőt. A magyar öregfiúk válogatott (Tatár Mihály. Buzek László, Mondi József, Petrekanits Máté, Nagy István, Sárosi György, Czakó Kálmán, Kasziba István, Policsányi István, dr. Dávid László, Stevik Péter, Lukács György, ifj. Kiss Lajos) és a szegedi Old Boys együttes (Nyári Sándor, Petre Béla, Arany János, Katona János, Huszta Péter, Csorba Tibor, Lénárt Imre, Pesti Csaba, Klem Pál, Tóth Gyula, Seremet Attila) játékosai vélhetően elhatározták: lesz, ami lesz, meghálálják a korán kelők érdeklődését. Buzek „Öcsi" úgy bombázta a parkettet, mint fénykorában. Nyári Sanyi rendszerint a rajzfilmhős Vuk legendás ravaszságával paskolta át a labdát a háló fölött, Tatár Mihály hiba nélkül osztogatott, Arany Jani a legmagasabb sáncot is többször zavarba hozta, szóval kivétel nélkül mindenkinek volt emlékezetes megmozdulása. A percről percre népesebb közönség persze élvezte a dolgot, és az igazán szép poénok után hosszú másodpercekig zúgott a taps. Az „öregek" csak köszönetet érdemelnek ezért a (2:l-es „vendégsikerrel" zárult) produkcióért, még akkor is, ha néhányan oxigénmaszkért kiáltottak, ha esetenként csak három és fél Van egy csapat Sinka László, a röplabdaszövetség főtitkára nem győz hálálkodni. Számolni is képtelenség, hányszor köszöni meg Nyári Sándornak, Bálint Ákosnak és a Délmagyarország újságíróinak, hogy ilyen jó hangulatú meccset szerveztek. En meg azon csodálkozom, miért rázza minden közelébe keveredő szegedi kezét, hiszen az érdem elsősorban az övé, vagyis a röplabdásoké. Igaz, hogy nem a szövetség fizette a mezt, a pénzdíjat, a termet, más adta a szállást és az ételt, mégis azt kell mondani, a főtitkár keze nyoma rajta volt ezen a gálán. Miért is? Mert az a hatvan, a világ minden tájáról összeverődött sportember olyan magától értődő természetességgel telepedett a közös asztalhoz, mintha egy vallási rend tagjai volnának. Különös és felemelő érzés volt látni öt tucat jól megtermett férfit a teljes és önzetlen barátság fényében. Hányszor és hányszor láthattunk szétesett, acsarkodó, kényeskedő csapatot, és hányszor hiányoltuk az összetartás szép jeleit. És íme. Ilyenkor mondja azt némi elégedettséggel a hivatásos kommentátor: van jövő. Hála Istennek. D. I. centiméterre dobta fel őket a „rugó", ha... A Papiron-DM-gála fénypontja, a magyar válogatott (Mészáros, Gubik, Schildkraut, Tomanóczy, Kántor, Úrfi, Hulmann. Csíkos, Vámos, Király, Sárik, Nyúl, Batai) és az ideA kapitány Tavaly még a juniorválogatott tagjait tanítgatta, néhány napja viszont már a felnőtt elit szakmai munkájáért felel. Az új szövetségi kapitány, Németh Lajos tulajdonképpen a tegnapi gálán esett át a tűzkeresztségen... - Azt hiszem, mindent elmond erről a sportünnepről, hogy még a vesztes csapat kapitánya is jól érezte magát rajta. A meccset természetesen komolyan vettük, és sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni. 4 szegediek közül Hulmann keveset játszott, de Csíkos és Vámos produkciójával maximálisan elégedett vagyok. Úgy érzem, ennek az együttesnek van jövője... genlégiósok (Hvorostianov, Dolia, Lapsin, Voronkov, Serges, Smoguilev, Gilic, Luksys, Borús, Pavalek, Dalacu, Szpacsenko) találkozója előtt a szövetség vezetői azokat az edzőket és játékosokat köszöntötték, akik tavaly kiemelkedő eredményt értek el csapatukkal vagy csapattagként. (1991 legjobb ifjúsági játékosának egyébként a szegedi Csíkos Gábort választották, aki fiatal kora ellenére a felnőtt válogatottban is helyet követel magának.) Az első játszmában (amelyben 2 perc játék után ünnepélyesen elbúcsúztatták a 266szoros válogatott röplabdazsenit, Buzek Lászlót) az „idegenek" ráijesztettek a magyarokra, hiszen viszonylag rövid idő alatt 15:7-re megnyerték a szettet. A következő két játékrészben viszont a most bemutatkozó szövetségi kapitány, Németh Lajos fiai a Sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő nézősereg tombolása közepette 15:13-ra és 15:6-ra hozták, és ekkor úgy tűnt, nem kell már a döntő játszma izgalmaitól tartanunk. Aztán a vendégmunkások mégiscsak megrázták magukat, és 15:9-es részsikerük azt jelentette: jöhet az ötödik szett! Amelyikben már minden ütés pontot ért. 10—10-ig együtt haladt a két gárda, ám a hajrát a légiósok bírták jobban idegekkel, így végül 3:2-rc ők nyerték ezt a szenzációs mérkőzést. A rendkívül hálás szurkolók pedig ünnepelték a két csapatot (és talán egy kicsit magát a rendezvényt is), és legbelül jó néhányan arra godoltak: jövőre, veletek, ugyanitt... RÉTHI J. ATTILA „Ocsi" A párhuzam elkerülhetetlen és jogos. Ami a magyar futballnak Puskás „Öcsi", az a magyar röplabdának Buzek „Öcsi". Vagyis a sportág nemzetközi viszonylatban is számon tartott - óriása. Aki már bőven negyvenes éveit tapossa, és a németek (merthogy egy ideje a Ruhr-vidéken él) még mindig rajonganak érte. O az, aki első szóra jött, pedig ezért a gáláért egész éjszaka autóznia kellett. Mégis boldog volt. Újra együtt lehetett azokkal a „fiúkkal", akikkel annyi felejthetetlen pillanat köti össze őt. A régi jó barát és játszótárs, Nyári Sándor azt is megszervezte, hogy „Öcsi" a mai válogatottban is pályára lépjen, csupán azért, hogy méltóképpen elbúcsúzhassanak tőle. Buzek nem mondta, de mindenki látta: jólesett neki ez a gesztus, ami talán már korábban is „természetes" le(hete)tt volna... Ahogyan fotóriporterünk, Gyenes Kálmán látta Öröm a köbön - a két szegedi. Csíkos és Vámos főszereplésével Csíkos Gábor olykor a „fellegekből" ütött „Sanyi, ezt komolyan gondolod?! - néz. szánakozva Kuzek „Öcsi" Nyári Sándorra A tömegsportos táncosoknak (Zsilák Zsuzsannának és Palánkai Lászlónak) sem volt idegen a parkett Emelkedjünk! Emelkedjünk?...