Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-14 / 38. szám

18 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. FEBR. 14. / Ujabb fogadást ajánl Nyári mester Az SZVSE szeretné kibérelni az első helyet A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság táblázatának élén az SZVSE áll. A csapat teljesítményének értékelését kezdjük talán egy kis statisztikával, az őszi idényt bármilyen szempont szerint vizsgáljuk, mindenben a vasutasok vezetnek. A meg­szerezhető 30 pontból 26-ot gyűjtöttek. A gólkülönbségük 39-6, ami azt jelenti, hogy a 16 együttes között ők ren­delkeznek a legeredményesebb góllövőkkel, s a legbiztosabb védelemmel. Egyetlen vereségüket hazai pályán a Tápétól szenvedték el, de a Kistelek és a Sándorfalva elleni döntetlent is a Kossuth Lajos sugárúti stadionban „szedték össze". A nők a Délép SC ellen búcsúznak RÖPLABDA NB I. - Elégedett vagyok úgy a csapat, mint a játékosok telje­sítményével - mondta a napok­ban dr. Tóth János, az SZVSE játékos-edzője. - Pedig elég sok labdarúgó megfordult nálunk míg kialakult az ütőképes együt­tes. Tíz játékos távozott az őszi idényben: hetet a bajban lévő Zákányszéknek, kettőt a Sző­regnek, egyet pedig a Móravá­rosi Kinizsinek adtunk kölcsön. - A csapatformálódás, úgy tűnik, most sem ért véget. - A téli szünetben Gréczi Gábor a Dózsához távozott. Ugyanakkor Szűcs Gábor, a HLC-ból hozzánk tart, egyelőre nem egyeztünk meg a vásár­helyiekkel a labdarúgó kiada­tásában. Volt játékosunk, Szabó János pedig most szerel le. - Ezzel, azt hiszem, elérkez­tünk a mához. - Nehéz tavasz elé nézünk. Nagyon kiegyensúlyozott a mezőny: 8-9 egyforma tudású csapat van. Ezzel pedig egyér­telműen a nézők járnak jól. - Nem hiszem, hogy lenne okuk az aggodalomra. - A négy pont előny csak az átlagszurkoló szerint elegendő, gyorsan „elolvadhat". Két vereséget összeszedni egy kie­gyenlített mezőnyben nem olyan „nehéz". Az első öt for­dulóban már nagyon sok min­denre választ kapunk. Ha túl­jutunk a Mindszent, Sándor­falva, Tápé idegenbeli soroza­tunkon, már én is nyugodtabb leszek, vagy még idegesebb... - Számomra mindig talány: hogyan lehet összeegyeztetni a játékot és az edzőséget? - Véleményem szerint nem nagy ördöngösség. Soha sem tartottam magam tökéletesnek egyik poszton sem. Én is hibáz­hatok, de mindenki szemébe merek nézni. Egyébként meg­próbálom a kettőt teljes össz­hangban végezni. Képzelje el, mennyire előnyös az, ha én ott benn a pályán tudok taktikát módosítani. - Gondolom, az SZVSE-nél a labdarúgókkal szemben csak egyetlen elvárás van: bajnok­ságot nyerjenek. Vajon az NB lll-ban való helytálláshoz együtt lesz a pénz? - kérdeztem Nagy Zoltán szakosztályveze­tőtől. - Egyre nehezedik a helyze­tünk. A feltételeink, a léte­sítmény tekintetében, még egy NB l-es csapatnak is meg­felelnek. Amit pedig eddig a játékosainknak megígértünk, azt maradéktalanul teljesíteni tudtuk. Úgy érezzük, ez az év lesz a legnehezebb, aztán bízhatunk a gazdasági fellendü­lésben. A vasutas labdarúgó­csapatnak mindig volt egy törzsközönsége. A múltbeli sikereink pedig rengeteg szimpatizánst állítottak mellénk. Őket szeretnénk a pályára csalogatni, s meg­keresni azokat a vállalkozókat, akik szponzoraink tudnának lenni. SÜLI JÓZSEF Két héttel ezelőtt, pedig még hátra volt a Malév SC és a Vasas SC elleni rangadó, fogadást ajánlott Nyári Sándor, a Papíron SC Szeged vezető­edzője. Komendálásában azt ígérte, ha a fővárosban legyőzik a „repülősöket?, a rájátszást a második helyen kezdik! Most, bár még két mérkőzést játsza­nak, hajlandó növelni a tétet, mondván, senki és semmi nem akadályozhatja meg őket abban, • hogy ne a jelenlegi pozíciójuk­ban várhassák a következő kört. A listavezető Kaposvár, most legalábbis, megingathatatlanul ül a trónon, a szóbanforgó második helyre pedig a Papíron SC, az NYVSC és a Tungsram SC pályázhat. A pénteki páro­sítást (Papíron SC-KSC, Tung­sram SC-NYVSC, Kaposvár­Malév SC) véve figyelembe, a jelenlegi sorrend - 1. Kaposvári SSC, 2. Papíron SC, 3. NYVSC, 4. Tungsram SC ­csak a 3-4. helyen változhat... - Tartom szavamat és megtoldanám még azzal, hogy a végelszámolásnál biztos, hogy ott leszünk a legjobb négy kö­zött, amiben ugye a bajnoki címtől kezdve minden benne van! - célzott nem titkolt vágya­ikra a szakember. - Nagyot lendített a csapaton Lapsin és Voronkov „beugrása" valamint Csíkos ugrásszerű fejlődése. Ilyen közel még soha nem vol­tunk a nagy „kiugráshoz", élni akarunk a nagy lehetőséggel. - Az utolsó helyen álló, nye­retlen kecskemétiek, de a nyolcadik, mindössze öt győ­zelemmel dicsekedhető új­pestiek sem jelenthetnek aka­dályt a hetek óta remeklő Hulmannéknak. Vagy az edző másként látja? A tavaszi idényben a CSLSZ veszi át a megyei III. osztályú bajnokság üzemeltetését a makói szövetségtől. A héten döntöttek abban is, hogy az eb­ben az osztályban az őszi idény­ben elmaradt mérkőzéseket (Székkutas-Ambrózfalva ­február 29-én találkozik a két csapat -, Eperjes-Magyarcsa­nád, Földeák II.-Állattenyész­tési Főiskola, Ferencszállás­Királyhegyes) legkésőbb már­cius elsején 13 órakor kell le­játszani. ^ Az új szabály szerint a jövő­ben nem kell cserénél a part­jelzőnél bemutatni az új játékos igazolását, hanem a csapat összes játékosának könyvét a mérkőzés előtt át kell adni a Tyson versenyezheti?) A WBC elnöke, Jose Sulaiman röviden intézte el a Tysont nemi erőszakban bűnösnek találó esküdtszék ítéletét: - Egy tisztességes nő nem megy fel éjjel kettőkor egy ismeretlen férfi szobájába és főleg utána nem jelenti fel erőszakért. A szememben Tyson ártatlan, és ha szabadlábon van, szervezet­ünk bármelyik mérkőzésén szorítóba léphet... „Nyit" a Maty-ér Jó hírrel szolgálhatunk a téli álmukból ébredező horgászok­nak, holnap, szombaton kinyitja képzeletbeli kapuit a közkedvelt Maty-ér! A Mohosz Csongrád Megyei Intézőbizottsága úgy döntött, hogy a területi enge­délyen jelzett időponttól el­térően már február 15-től - az érvényben levő rendtartásnak megfelelően - lehet horgászni a víztározón. - Nem, nem, a KSC ellen itt­hon például csak a 3:0 az iga­zán elfogadható eredmény! Amennyiben simán nyerünk, s miért ne lenne így, vasárnap az UTE otthonában presztízst csinálunk az összecsapásból. Magyarán, nem akarjuk, hogy megszakadjon hetek óta tartó veretlenségi sorozatunk! A kecskemétiek elleni mérkőzés ma délután 5 órakor kezdődik a Lila iskolában. Hírek a CSLSZ-ből játékvezetői hármasnak, akik azt a találkozó végéig maguknál tartják. * Ezentúl külföldi játékos csak abban az esetben igazolható le, ha a Magyar Közlöny 1991. évi 115. számában előírt munkavál­lalási engedéllyel rendelkezik. * Az amatőr bajnokságban szereplő játékosok orvosi vizs­gálatát, csak az erre illetékes sportorvos végezheti el. Ez annyit jelent, hogy ezentúl a körzeti- és az üzemorvos tag­sági könyvi bejegyzése ér­vénytelen. A Dutép elleni meccs „Becsületbeli ügy" Idén sem jött össze... Már bizonyos, hogy a Szegedi DRE NB l-es női röplabdacsapata nem tudja megszerezni a B csoport első két helyének valamelyikét, azaz a február Változatlanul érvényben maradt az a rendelkezés, hogy a megyei bajnokságban egyetlen találkozó sem maradhat el játékvezető távolmaradása miatt. Ilyen esetben a két csapat köteles megegyezni abban, hogy ki vezesse le a jelenlévők közül a mérkőzést. Megegyezés hiányában az a csapat veszti el a két pontot, amelyik nem járul hozzá valamelyik jelölt működéséhez. * A megyei szövetség a jövőben felfüggeszti annak a csapatnak a bajnokságban való részvételi jogát, amelyik nem fizeti be a tagdíjat. A mérkőzé­seire pedig nem küld játék­vezetőt, ha mégis megtartják a találkozót, akkor azt jogosulat­lan játéknak minősítik. legvégén induló rájátszásban a Ducsai-lányok nem mérkőz­hetnek a 7-12. helyre pályázó együttesekkel... - Továbbra is csak azt tudom mondani - kezdte beszélgeté­sünket tegnap délelőtt a Radnóti gimnáziumban tanító edző, Ducsai Géza -, hogy ezzel a gárdával már az is bravúrként könyvelhető el, hogy az utolsó három fordulóig versenyben voltunk a Dutép SC-vel és a TFSE-vel. A tavalyi, rutinosabb játékosokból álló csapat is csak a 13. helyet tudta megkaparin­tani, így nem lehetek elégedet­len, ha a fiatalok „lekopíroz­zák" elődeik teljesítményét. - Az alapszakasz utolsó és tulajdonképpen tét nélküli összecsapásán a Dutépet fo­gadják. - A Tabán iskolában szom­baton 13 órakor kezdődő talál­kozón a sérült Nagy Andrea nélkül is szeretnénk „elkapni" a csoport legjobb együttesét. Egy esetleges győzelem ugyanis kellő önbizalmat adna a foly­tatásra... Komáromi Vera, aki civilben radnótis diák, „egyenruhában" pedig az SZDRE kitűnősége, a következőket mondta: - Úgy érzem, hogy véglegesen két héttel ezelőtt, Kőbányán foszlottak szét álmaink. Ha azt a meccset nem veszítjük el, akkor talán a TF ellen is máshogy alakultak volna a dol­gok. Persze most már csak előre szabad nézni, vagyis „becsü­letből" meg kell verni a Dutép SC-t! Két első helyezés CSELGÁNCS Az elmúlt hét végén országos gyermekversenyt rendeztek Budapesten, ahol a Szeged SC sportolói remekül szerepeltek, s az alábbi eredményeket érték el. Gyermek „B" korcsoport: 28 kg: ...2. Neu Gábor. 30 kg:... 2. Neu László. 32 kg: 1. Berényi Gábor; »..5. Szűcs László. 35 kg: ...3. Czinkota Gábor. 38 kg: ... 3. Kovács Máté. 41 kg: ... 5. Juhász Tamás. +58 kg: ... 2. Miklós Andor, 3. Jeszenszky Péter. Gyermek „A " korcsoport: 32 kg: 1. Kakuszi Attila. 45 kg: ...2. Rózsa Gellért. 53 kg: ...5. Farkas Gábor. +63 kg:... 5. Csiszár Dániel. Sportműsor PÉNTEK Röplabda NB I. Férfiak. Papíron SC-Kecskemét SC, Lila iskola, 17. SZOMBAT Kézilabda Városi Kézilabda Szövetség teremkézilabda tornája. Felnőtt férfi, női és ifjúsági kategóriában, újszegedi Sportcsarnok, 9. Kosárlabda NB II. Nők. Tanárképző-KSC, Topolya sor, 10.30. Vízilabda OB I. Férfiak. Szeged SC-Bp. Spartacus, újszegedi Sportuszoda, 17. Röplabda NB I. Nők. Szegedi DRE-Dutép SC, Tabán iskola, 13. Az ifjúságiak a felnőtt mérkőzés után játszanak. Teke NB I. Férfiak. Rájátszás a 7-12. helyért, a Szegedi Postás, MOM és a Szolnoki MÁV részvételével, Postás-tekepálya, 10. VASÁRNAP Kézilabda Városi Kézilabda Szövetség teremkézilabda tornája. Felnőtt férfi, női és ifjúsági kategóriában, újszegedi Sportcsarnok, 9. Teke NB I. Nők. Szegedi Postás-Tatabányai Bányász, Postás-tekepálya, 11. Szegedi ESK-OKGT, Délép-tekepálya, 11.15. Vízilabda OB I. Férfiak. Szeged SC-BVSC, újszegedi Sportuszoda, 17. Felhívás olimpiai vetélkedőre A Művelődési és Közoktatási oktatási intézmények hat fős Minisztérium, az Országos csapatainak jelentkezését a Testnevelési és Sporthivatal, a megyei sportigazgatóságon Magyar Olimpiai Bizottság, a (Szeged. Tanácsköztársaság Magyar Olimpiai Akadémia és útja 6.1 február 29-ig. A a Magyar Diáksport Szövetség vetélkedő két részből tevődik az 1991.92-es tanét re meg- öss/e a/ olimpiai eszme je­hírdeicit Citius. Altius. Fortius gyében: szellemi és sportolási olimpiai diákjátékok keretében lehetőséget biztosító játékból, országos felmenő rendszerű Bővebb felvilágosítást a (62) vetélkedőt hirdet. Várják az 22-7()7-es telefonszámon alap- és középfokú nevelési és adnak. Détárit védi a Bologna - a szövetség fegyelmi elé állítja Détári Lajos hét közben újra részt vett a Bologna edzésén Castel Deboléban, a klub gyakorlópályáján. A klub vezetői és Nedo Sonetti edző kijelentették, hogy „nincs semmiféle Détári-ügy". Változatlanul érvényes azonban, hogy az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága megidézte Détárit egy helyi rádiónak adott felelőtlen nyilatkozatáért. Détári vasárnap, a Messinában játszott, és a Bologna 1-0-ás győzelmével végződött mér­kőzés után kijelentette, hogy az utolsó percben „akarattal hagyott ki" egy gólhelyzetet, mert játékostársai „nem adnak neki elég labdát, és mert el akar menni a Bolognától". „Másfél éve mondom már ezt, de a vezetők úgy tesznek, mint­ha nem hallanák" - mondta egy magánrádió mikrofonjába Détári. A szövetség e nyilatkozat nyomán fegyelmi eljárást indított a játékos ellen az etikai szabály­zat l. pontja alapján, amely arra kötelezi a hiva­tásos játékosokat, hogy becsületesen küzdjenek a pályán klubjuk színeiért. „Détári nyilvánosan kijelentette, hogy akarattal hagyta ki a helyzetet. Mind a tény, mind a kijelentés ütközik a sporter­kölccsel" - hangoztatta a szövetség illetékese. A kérdéses eset a második félidő 43. percében történt. A bologna 1-0-ás győzelemre állt. Détári kicselezte a kapust is, de nem rúgta be a labdát az üres hálóba, hanem hagyta, hogy a kapus megkaparintsa azt. Hétfőn és kedden lázas betegségre hivatkozva nem jelent meg az edzésen. A Bologna elégedett a győzelemmel és nem tulajdonít különösebb jelentőséget Détári olasz futballvilágban szokatlan és botrányos megnyi­latkozásának. „Aki ismeri Lajost, az jól tudja, hogy nem szabad jelentőséget tulajdonítani mindannak, amit mond. Hajlamos arra, hogy össze-vissza fecsegjen, különösen újságíróknak" - jegyezte meg a klubelnök. Sonetti edző a leg­határozottabban kijelentette, hogy számára „nincs Détári-ügy". "A Bologna most jó perió­dusban van. A magyar jól játszott a Messina ellen is. Folytatnunk kell a pontok gyűjtését, és erre kell összpontosítani, nem felfújt ügyekre" ­jelentette ki az MTI tudósítójának. Sonetti azt is elmondta, hogy úgy fogadták az edzésre visszatért Détárit, mintha mi sem történt volna. „ Én semmit sem szóltam neki. A gya­korláson rendesen dolgozott. Nekem a csapattal kell törődnöm, legközelebbi feladatunk a Brescia elleni mérkőzés. Más nincs."

Next

/
Oldalképek
Tartalom