Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-01 / 27. szám
14 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. FEBRUÁR 1. MA 1992. FEBRUÁR 1., SZOMBAT NÉVNAP: IGNÁC A latin Ignutius rövidülése, ez a latin ignis (tűz) szó származéka. A Nap kel 7 óra 12 perckor, nyugszik 16 óra 44 perckor. A Hold kel 5 óra 48 perckor, nyugszik 14 óra 35 perckor. A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 100 cm. SZÁZ ÉVE született Nóti Károly (18921954) író. kabarészerző. Főként egyfelvonásai arattak sikert, sok műkedvelő előadásában is. Zágon Istvánnal együtt írta a Hyppolit, a lakáj című filmet. NYOLCVANOT ÉVES Veress Sándor (sz. 1907.) zeneszerző, népzenekutató, 1943-49 közt a Zeneművészeti Főiskola tanára. Bartók és Kodály tanítványa, munkatársa volt, 1930-ban Moldvában gyűjtött népzenét. 1950 óta Bemben él. NYOLCVANÉVES Petur Ilka (sz. 1912.) Jászaidíjas színésznő, érdemes művész. 1943-50 közt a szegedi színházban játszott. HETVENEVES Rcnata Tebaldi (sz. 1922.) olasz operaénekes, a New York-i Metropolitan tagja. HOLNAP 1992. FEBRUÁR 2., VASÁRNAP NÉVNAP: KAROLINA A Karola latinos továbbképzése. AIDA Verdi Aida című operája címszereplőjének, egy etiópiai rabszolgalánynak a neve nyomán terjedt el az egész világon. A Nap kel 7 óra 10 perckor, nyugszik 16 óra 46 perckor. A Hold kel 6 óra 19 perckor, nyugszik 15 óra 39 perckor. HETVENÉVES Faragó József (sz. 1922.) egyetemi tanár, néprazjtudós, a kolozsvári egyetemen a népköltészet előadója, a Román Tudományos Adadémia főkutatója. Az erdélyi magyar népköltészettel, román-magyar összehasonlító folklorisztikával foglalkozik. ORVOSI ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér (13/57-es). Csak sürgős esetben! SZOMBATON BALESETI SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: a balesetet szenvedett személyeket a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyeletet a Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi Ugyeletet a II. Kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a Sebészeti Klinikán látják el. VASÁRNAP a balesetet szenvedett személyeket a SZOTE Traumatológiai Önálló Osztálya, az új klinika tömbben (Semmelweis u. 6.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyelet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti, osztályán történik. HÉT VÉGI ORVOSI ÜGYELET Szeged, Tápé, Szőreg, Algyő felnőtt lakossága részére: Szentháromság u. 1. Telefon: 10-100. Tiszasziget. Újszentiván, Deszk, KUbekháza községek részére szombaton 7-14 óráig dr. Varga István, újszentiváni orvosi rendelő, telefon: 77-165. Kiskundorozsma: dr. Szirtesi Zoltán, Negyvennyolcas u. 24. Telefon: 61-209. Bordány, Forráskút, Üllés községek részére szombaton 7-14 óráig Vereczkey Csaba, Forráskút, utána dr. Frányó Ildikó, Bordány. Pusztamérges és Öttömös községek részére: dr. Trischler Anna. Pusztamérges, Kossuth u. 49. Telefon: 85-040. Mórahalmon: dr. Fehér Éva, Felszabadulás u. 32. Telefon: 81-243. Zákányszéken: dr. Sebestyén Balázs, Petőfi u. 3. Telefon: 81-620. Kisteleken ügyelet a körzeti központi rendelőben, Kossuth tér 2. Telefon: 64-740. SZEMÉSZETI ÜGYELET: szombaton 8-12 óráig a II. Kórház szemészeti rendelésén (Kálvária sgt. 57.), 12-től hétfő reggel 7 óráig a központi ügyeleti szolgálaton (Szentháromság u. 1.). GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13 órától 19 óráig, hét végén és ünnepnapokon reggel 7.30-tól 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambulans ellátása, ezen időszakon belül. 22 órától 06 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 22-655. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI: szombaton reggel 8-tól 12 óráig szakrendelés az újszegedi Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37., telefon: 22-655), 12 órától vasárnap reggel 8 óráig a FülOrr-Gégeklinika tart ügyeletet (Tisza Lajos krt. 111., telefon: 10-2331200-as mellék), vasárnap reggel 8 órától hétfő reggel 7 óráig a Gyermekkórház tart ügyeletet (Temesvári krt. 37. Telefon: 22-655.) FOGORVOSI: szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7-től 22 óráig csak indokolt esetekben: Csongrádi sgt. 76. (a régi körzeti fogorvosi rendelő). Telefon: 14-127. MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 15.30-18. pénteken 11-12.30 óráig. S.O.S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: minden este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. A hívás ingyenes. SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS, OPTIMÁLIS CSALÁDTERVEZÉS: Család- és Nővédelmi Tanácsadó, Debreceni u. 2. Telefon: 22-740. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig: Szeged-Felsőváros. Északi városrész, Petófitelep, Baktó, Algyő, Tápé területén: dr. Herczeg István, Szeged, Pacsirta u. 9. Telefon: 27-589. Szeged város egyéb közigazgatási területén: dr. Somlai Tibor, Szeged, Retek u. 15. Telefon: 23-345. Szőreg, Deszk, Kübekháza. Tiszasziget, Újszentiván: dr. Mender Ferenc, Újszeged, Küküllői u. 5. Domaszék, Röszke, Zsombó: dr. Retkes Sándor. Szeged. Dugonics u. ÍOA. Telefon: 14-330. Baks, Csengele. Dóc, Opusztaszer, Kistelek, Pusztaszer: dr. Farle Csaba, Kistelek, Tömörkény u. 28. Balástya, Sándorfalva. Szatymaz: dr. Szántó Vince, Sándorfalva. Telefon: 73-260. Zákányszék: dr. Müller Károly, Dózsa Gy. u. 70. Mórahalom: dr. Érben István, Felszabadulás u. 55. Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Rúzsa: dr. Szanka János, Rúzsa. Telefon: 85-031. Bordány, Forráskút, Üllés: dr. Bordás János, Újszeged, Töltés u. 10. Telefon: 55-182. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. KÖMDEKLTTÁM MENTQK: 04. RENDŐRSÉG: 07. TŰZOLTÓSÁG: 05. MÁV-INFORMÁCIÓ: 10-906. VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 13-098. AUTÓMENTŐ: 26-555. ZÖLDTELEFON: 12-513. ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 22-844. GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: Munkanapokon 7-18 óráig: 12-287; 12-487. CELSIUS KFT.: 12-572. Éjszaka és munkaszüneti napokon: 14-968,14-722. (Dégáz) GÁZKÉSZÜLÉKJAVÍTÁS, HIBABEJELENTÉS: 14-097 (SZÉSZ); 12-572 (CELSIUS KFT.) 28-896 (UNIK^LOR) TÁVFŰTÉSI ÜGYELET éjjelnappal: 13-944. VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 10-155. ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE. Szeged. Szilágyi u. 2. Fogadóórák: hétfőn'8-17, keddtől péntekig 8-10 óráig. Telefon: 21-83323. Közép-Pont Diákszolgáltató és Információs Iroda. Kálvin tér 7. Telefon: 21-103. Dél-magyarországi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Szeged, Deák Ferenc u. 29. Tel., fax: (62) 10-595. Alapítvány a nevelőotthoni Spermtksors gyermekekért. Szeged, Londoni krt. 15. Tel.: 11-090. MNB 289-98008-34080-1. A RUBIN SZOLGÁLAT saját otthonában vállalja rászoruló betegek folyamatos gondozását. Kárász utca 16. Telefon: 12-340. NAPFORDULÓ SZOLGÁLAT - testi, lelki támaszadás daganatos betegek és hozzátartozóik számára: kedden 8-12, csütörtökön 13-16 óráig. Telefon: 21-622/279. Rákóczi tér, megyeháza. SEGÍTHETÜNK? - minden szombaton 6 órától vasárnap 6 óráig személyesen (Kossuth L. sgt. 53.), vagy a 13-007-es telefonszámon. RF.NT A CAR AUTÓKÖLCSÖNZŐ Szeged, Kiss Menyhért u. 2. Ügyfélfogadás hétközap 9-16 óráig. KÁRPITOZOTT BÚTOROK JAVÍTÁSA: Párizsi krt. 28. Telefon: 24-212. SÁNED-FRISCO FÉRFI-NŐI FODRÁSZ-KOZMETIKA, SOLARIUM Szeged, Vitéz u. 5. Telefon: 21-713. SZILÁNK ÜVEGEK.NSZK TÜKRÖK, FÜSTÜVEGEK méretre vágása, beépítése expressz határidővel is. HŐSZIGETELŐ ÜVEG garanciával. Teréz u. 42. Telefon: 62/26-095. CELSIUS KFT. Fűtési ügyelet 1 szombaton 9-15 óráig. Gázkészülék, gázkazán, klíma, hűtőgép, hűtőkamra, valamint háztartási nagykonyhai készülékek bü zemeiése, javítása, karbantartása. Szeged, Ág u. 3. Telefon: 12-572, 11-883. LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS! Ik&ftm 8 Ft kiállással: lakásra, egészségügyi intézményhez, nyilvános telefonfülkéhez, iskolákhoz, kollégiumokhoz. \GABRIEL] TEHER tLsza ÚJ'ÚJ! hűtőgépjavnás részletre, rövid határidővel és ezen kívül 40 ezer Ft-ot is nyerhet! Cím: Szeged, Moszkvai krt. 15. Telefon: 23-677,23-638. Szervizek: háztartásigép-javító 11-928, hűtő 14-108, TV, videó 26-333. JUNI AJÁNLATAINK SEGÍTÜNK A VALASZTASBAN! \ HEVESINÉ K. KATALIN KÖNYVKERESKEDŐ Fekete sas u. 22. Telefon: 11-122. Hegedűs Géza: A költői mesterség, 236 Ft Bevezetés a magyar verstanba. nn) MOZAIK OKTATÁSI STÚDIÓ HUj 670' Szeged, Pf. 301. fj» (621/28-247 Künymlwlf: Szegd, Csongrádi sgt. 73, ÜST* Kisiskolások anyanyelvi gyakorlókönyve 1-3. m g\ EGY JO ASZTAL Jf BELVÁROSI DISZNÓTOROS SVÉDASZTAL ^^Vjfe^ a BOTOND étteremben (volt Debreceni) vasárnap gfp 12-15 óráig, 260 Ft-ért. Telefon: 12-435. - Ruszin káposztás bableves, Magyar korona, Szatmári böllérsült, Tócsis sertésköröm... 7 FOGÁSOS EBÉD SVÉDASZTALRÓL 260 Ft-ért Szegeden, a Kck Csillag étteremben. Minden vasárnap 12-15 óráig. Telefon: 6251-677. FIZETŐVENDÉG-SZOLGÁLAT Gondja van? Nincs hol fogadnia üzletfeleit, barátait? Megoldja a MARIKA PANZIÓ. Komfortos szobáival, családias környezetben, zárt udvari autóparkolóval, szolid árainkkal várjuk kedves vendégeinket. Szeged. Nyíl utca 45. Fax/telefon: 6213-861. Személy-vagyon-értékvédelem fegyverrel, kutyával, elektronikával. Pénz és nagyobb értékű szállítmányok biztosítása. Magánnyomozói tevékenység törvényes keretek között. Komplett rendészeti rendszerek tervezése, szervezése, kivitelezése. Nemzetközi Testőr Biztonságszolgálati Kft. Szeged, Royal Szálló. Telefon: 12-911/235. DUGULÁSELHÁRÍTÁS, FALBONTÁS NÉLKÜL, VÍZ-, GÁZ-, FŰTÉSSZERELÉS. Telefonügyelet: 67-253. SZÁMÍTÓGÉPES BÉLYEGZŐKÉSZÍTÉS névjegykártya és kiadványszerkesztés dátum-, sorszám-, kör- és exkluzív tolí bélyegzők automata és kézi kivitelben arab és orosz nyelven is 1 óra alatt Szegeden a legolcsóbban Saliber számítástechnika Szeged, Gogol u. 6. Tel.: 62-10676 BETÖRÉSVÉDELEM KOBRA BIZTONSÁGI ZÁRAKKAL Lőwy S. u. 12. Telefon: 25-618. NYELVTANFOLYAMOK A SZABADIDŐ GMK-NÁL Angol, német nyelvtanfolyamokat indítunk kezdők és haladók részére. Jelentkezés az irodánkban: Takaréktár utca 5. szám alatt. Telefon: 56-044. GYORSMASOLAS kiváló nyomdai minőségben, japán csúcstehnológiával, Szegeden a legolcsóbban! Minta alapján vagy szövegszerkesztéssel 100 példányon felül. Színes papírra is, hatféle színből választhat! CAROL BETÉTI TÁRSASÁG Szeged, Zoltán u. 12. T.: 26-526. Nyitva: hétköznap 8-15.30 óráig. MOSÓMEDVE Autómosó Szalon Super Polis gépi mosás. Szeged, Szamos u. 4. Nyitva 7-20 óráig, vasárnap 7-12-ig. NYUGATI-KELETI AUTÓK karosszériajavítása, rövid határidővel. Szarvadszki László karosszérialakatos-mester. Szeged, Leányszállás köz 10. Tel.: 22-952. Nyitva: 8-17 óráig. EXPORT-IMPORT ÜGYINTÉZÉS! - Hazai, külföldi cégek részére képviselet, szaktanácsadás! - Kisteherautók bérbeadása! Szeged, Tisza Lajos krt. 2^1. 6720 Telefon: 14-763. Fax: 22-705. BUSINNES SCHOOL kezdőknek és haladóknak az EMINENS OKTATÁSSZERVEZÉS és KÖNYVKERESKEDÉSNÉL, Kálvária sgt. 8. - angol anyanyelvű tanár vezetésével. Német, angol nyelvtanfolyam kezdőknek és haladóknak februári kezdéssel! KIÁLLÍTÁS ^BADIDŐSZÓRAKOZÁsJ TESTKULTÚRA Tanfolyamok az SZVSE sporttelepén. Női torna: kedd, csütörtök 19-20 óráig (300 Ftfő). Ju-Jitsu: hétfő, szerda, péntek 19-21 óráig (400 Ftfő). Body building: hétfőtől péntekig 8-12; 14-20 óráig, szombaton 8-12 óráig (400 Ftfo). Cím: Szeged, Kossuth L. sgt. 74C. Telefon: 14-707. AEROBIC hétfőn, csütörtökön 18 órától a Textilipari Szakközépiskolában (József Attila sgt. 115.). Tanfolyamvezető: Bibarc Tünde. DISZKÓK AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN: VIDEÓ JOUR - Tinidiszkó minden szombaton és vasárnap 18-22 óráig. Lemezlovas: Kakuszi Béla. Belépés csak diákigazolvánnyal. Filmvetítés szombaton 18 órakor Palimadár; vasárnap 18 órakor Amerikai vérbosszú. ÉJSZAKAI DISCO SHOW minden szombaton 22-05 óráig. Műsorvezető: Kakuszi Béla. % „ A JUHÁSZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN VIDEÓ JOUR minden pénteken és szombaton 18-22 óráig; NIGHT DANCE minden pénteken és szombaton 22-03 óráig. Műsorvezető: Horváth András. NaNa EROTIC BÁR masszázsszalon Nyitva: WQ7 naponta 14-03 óráig. 6400 Kiskunhalas, Fűrész u. 16. Telefon: 77/22-071. A FEKETE 8 AMERIKAI POOL BILIÁRDKLUBBAN eredeti amerikai versenyasztalokon játszat. Nyitva: kedd, szerda, csütörtök, vasárnap: 18-24; péntek, szombat: 16-02 óráig. Telefon: 22-926. Gyertyámos utca. SZEGED ART GALÉRIA Arany János utca 9. Klasszikus festmények, grafikák kiállítása és adásvétele. Keresünk készpénzes fizetéssel RÉTH Alfréd- és KAUFMANN Izidor-festményeket. ¥ KÍNAI DÍSZTÁRGYAK kiállítása a Szegedi Ifjúsági Házban február 3-áíg. Megtekinthető naponta 10-18 óra között. % KÍNA RITKA ÁLLATAI ÉS TERMÉSZETI SZÉPSÉGEI Színes fotók kiállítása a Százszorszép Gyermekházban (Kálvin tér 6.). Megnyitja Udvari Gábor, a Sárkány Magazin főszerkesztője ma, szombaton 15 órakor. Megtekinthető február 1-20-áig naponta 10-13 és 15-18 óra közön. KULTURÁLIS PROGRAMOK MA CSIRIBIRI GYERMEKKUCKÓ 9-12 óráig az ifjúsági házban. A keze-lába mozgó, vastag kartonpapírból kivágott báb régi ismerősünk. Elkészítheted kedvenc állatodat, ha eljössz a foglalkozásra. AR 9-12 óráig a Százszorelji Ml ESEVAR 9-12 óráig a szép Gyermekházban (Kálvin tér 6.). A programból: Az aranyszőrű bárány (baránykészítés, szituációs játékok), Három kívánság, A kék béka (vidám tejes vetélkedő) A rendíthetetlen ólomkatona (papírhajtogatás, ólomöntés, az ólomkatonáidat hozd magaddal). LljTRA és DINO-klub 9-11 óráig, PARKERESOK KLUBJA 18-23 óráig a Juhász Gyula Művelődési Központban; koncert a rok-klubban 19 órától. MUZEUMI MATINÉ 10 órától: ifj. Lele József tart néprajzi foglalkozást a Móra Ferenc Muzeumban, Február jeles napjai címmel. SÁRKÁNY NÁP 15-17 óráig az ifjúsági ház termeszeti házban. Kína ritka állatai és épségei című, színes fotókiállítást Udvari Gábor, a Sárkány Magazin főszerkesztője nyitja meg délután 3 órakor. A programból: sárkánykészítés, „modem sárkányok" repülomakettek készítése papírból, számítógépes játékok, falfirka, elsárkányosodás - óriási vetélkedő, Kína, a sárkányok birodalma - videó. ROCK AND ROLL-PARTY 20 órától a JATE-klubban. HÉTFŐN ALBAKLUB 17-19 óráig az ifjúsági házban. GYERMEKTORNA (szerdán is) 16-17. FELNOTT-TORNA (szerdán is) 17-18 óráig a Juhász Gyula Művelődési Központban, Vörösmarty u. 5., tel.: 12-248. A NEMZETI FILHARMÓNIA HANGVERSENYE a Liszt Ferenc Zenekonzervatórium dísztermében 15.30 órakor (Szeged általános iskolai bérlet 2. hangversenye). Közreműködik a Weiner Leó Kamarazanekar, vezérnyel: Weininger Richárd. Műsoron Bach-, Haydn-, Farkas Ferenc- és Weinermuvek szerepelnek.