Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-25 / 21. szám

8 DM MAGAZIN SZOMBAT, 1992. JAN. 25. A nyugalmazott (29.) PODMANICZKY SZILÁRD Klasszul inegvirradt. Minden a saját színében pompázott. A kakas nem kukorékolt, lehet, hogy agyonlőtték, picit meglőtték, vagy egy rosszmájú görény az éjszaka kártyán elnyerte az életét. Úgy gondoltam, épp ideje, hogy mint dublőr, beugorjak a kakas szerepébe. A tenyereimből üres öblöt formáztam a szám elé és legalább ötször kukorékoltam. Nem esett nehezemre, jól tudtam utánozni a háziállatokat, legjobban a gyöngytyúkot. És gondoltam arra is, ha a gyöngytyúkból ilyen jó vagyok, akkor talán ezzel kellene meglepnem a papot, aki a meglepetés hatására biztosan és könnyedén ébred majd. És arra is gondoltam, hogy a pap már nyitott szemmel fekszik az ágyon, vagy csukott szemmel, de ébren, és azon töri a fejét, hogy mi történt tegnap, mire jutott. Nem vártam tovább, bementem a pap szobájába. A nyál ezüstösen csillogott a szája sarkában, aztán végig a füle mellett az arcán, a párnán is volt valami nyoma, de ott inkább olyan, mintha cementes víz folyt volna rá. Megfogtam a vállát, és hármat rándítottam rajta. „Atyám, reggel van" mondtam halkan, hogy esetleg beépüljön az álmába, és onnan értesüljön a fejleményekről. A pap lélegzett, de nem mozdult. Most már ötöt rántottam a vállán, és valamivel hangosabban közöltem vele: „Atyám, a nap már felkelt, ezt nem nézheti tétlenül." Semmi eredmény. Leültem mellé a székre, előrehajoltam, a könyököm a combomba fúrtam, az ártamat pedig feltámasztottam a két hüvelykujjammal. A pap fehér és'barna csíkos pizsamát viseli, az egyik gallér begyűrődött a füle mögé. Néztem ezt a csíkos embert, és a tegnapi éjszakára gondoltam, az ügyére, ami, gondoltam, nem is lehet olyan vészes, ha ilyen jól alszik tőle. Na, meg ne beszéljen nekem hitről, aki ilyen pizsamában alszik. Lehet, hogy átvert a pap, gondoltam, az éjjel csak a maszek színjátszó társulatának előadására készült, vagy részegen nem talál jobb témát, és én voltam a századik, akit behúzott a csőbe. Már megint kezdett elragadni az indulat. Fölálltam gyorsan, és a begyakorolt mozdulattal megragadtam a pap vállát: „Atyám, na, ugrás kifelé!" - üvöltöttem. A pap majdnem lefejelt, rémülten fölugrott, és bambán, a frissesség látszatát keltve motyogott: „Mia, ki maga, nincs pénzem, ne bántson!" „Na, te üres hitzsák, nem emlékszel semmire, vagy megint adod az agyadat?" - mondtam. „Te vagy az?" kérdezte, pedig szerintem még mindig nem tudta, hogy én vagyok az. „Nézd meg, nincsen szárnyam, én vagyok az" - mondtam és megfordultam. „Jól van, tudom már" - mondta nekem. Tovább is piszkálódhattam volna, de tudom, ébredés után öt percig teljesen össze lehet zavarni bárkit, azonban ez nem hiányzott nekem. Annál inkább valami meleg lötty a belsőmből, amivel kiáztathatom a tegrtapi vacsora emlékét. „Iszol valamit?" - kérdeztem. „Ma már nem iszom" - válaszolta a pap. „Ezen nem piát értek - mondtam - hanem inkább teát, de ha beöntést kérsz, azt csináld meg magadnak." „Mondtam, hogy ncm'iszom semmit - mondta a pap -, inkább hozd be a dominót a másik szobából, a bal fölső fiókban találod, én reggel mindig dominózok egyet, ha azt akarom, hogy jól induljon a napom." „Mikor dominóztál utoljára?" kérdeztem félig mérgesen, és egy időpontra gondoltam. A pap lesütötte a szemét, én kimentem a dominóért. láttam, gondolkodni akar á válaszon. Nent válaszolt. Kiszórtam a dominót az asztalra, fejjel lefelé. A pap kezdett, de én egyből utána hatalmas előnyre tettem szert, akkorára, hogy a papnak elment a kedve a dominózástól, és azt mondta, hogy inkább hagyjuk, vagy hagyjam magam, mert szerinte nem jó korán reggel vereséget szenvedni. Felálltam az asztaltól és a fürdőszoba felé mutattam: „Mosakodj és fésülködj meg, vegyél tiszta ruhát, de ne az ünneplődet, nagy nap ez a mai." „Miért?" - kérdezte. „Mert nem tudod elrontani - válaszoltam -, bár tudom, minden hájjal meg vagy kenve. De azt jól vésd az eszedbe, ma kimegyünk a bányatóhoz az erdő szélérc, és ott töltjük a napot. Na, csipkedd magad." Meghívás egy győri vacsorára - Kölcsönfrakk a tanár úrtól Jack is segített „A ti Mozart-csapatotok" - Szokatlan és merőben eredeti kérdéssel kezdem: mi a siker titka? ÁGI: - Hogy van-e titok, nem tudom, de minden a csapat-összeállítással kezdődött. Illés Mihály igazgatóhelyettes úr a verseny előtt három hpttel kész tervvel keresett meg engem, és megbízott a kapitánysággal. Én új embereket is hívtam, ami nem volt könnyű, hiszen az ötfordulós verseny éppen vizsgaidőszakra esett. A három hétből kettő a szervezéssel ment el, s csak az utolsó napokban kezdtük a felkészülést. ZOLI: - Krétafehér arccal ültünk le a könyvhalmaz mellé, annyira kétségbe voltunk esve... azaz inkább csak a többiek, én igyekeztem tartani bennük a lelket. - Mutassátok be magatokat! ÁGI: - Huszár Lilla negyedéves a főiskolán, hegedű szakos. Tamás Péter klarinétos, másodéves főiskolai hallgató. Tamás Katalin (csak névrokona Péternek) harmadikos a Tömörkény gimnáziumban, ő zongorázik. Megyesi Zoltán is középiskolás, másodikos ságvárista spec. mat. tagozaton, és hat éve harsonás. Én ugyancsak negyedéves vagyok, a főiskola cselló-szolfézs szakán. - A tévében láthattuk, hogy fokozatosan lendültetek bele. Nehéz volt? ÁGI: - Az első fordulóban még negyedikek voltunk, aztán fölmentünk másodiknak, utána lecsúsztunk eggyel, de az utolsó előtti menetet ismét másodikként zártuk, végül a döntőben is megtartottuk ezt a helyet. - Pedig a győzelemre is esélyetek volt. Miért nem sikerült? ZOLI: - Mert a végére megváltoztatták a szabályokat! A villámkérdésekkel már nem lehetett annyi pontot szerezni, mint korábban, ezért tulajdonképpen már az ötödik fordulóban lefutottá vált a verseny, nem hozhattuk be a győriekkel szembeni húsz-egynéhány pontos hátrányunkat. - A zsűrivel hogy voltatok megelégedve? ÁGI: - Hiányzott a verseny lényegéről alkotott koncepciójuk (vagy legalábbis nem árulták el nekünk), de később már FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Megyesi Zoltán, a hangszerek és „Jack" Czéh Ágnes, Huszár Lilla, Tamás Katalin, Tamás Péter és Megyesi Zoltán - a január 12-i döntő óta büszkék lehetünk rájuk, hiszen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi konzervatóriumának csapataként második helyezést értek el a televízió országos Mozart-vetélkedőjén. A teljes gárdát, sajnos, néni tudtuk összeverbuválni, Zolival és Ágival (ő kicsit később érkezett, ezért nem kerülhetett a fotóra) a főiskola könyvtárában beszélgettünk. előre kitaláltuk, mit fognak kérdezni. Szerintem ez a megközelítés nem volt méltó a főiskolákhoz, ehhez elég lett volna gimnazistákat versenyeztetni. ZOLI: - Rájöttünk, hogy a „tévészerűbb" részletek érdeklik őket, ezért ha valami furcsaságra, különlegességre bukkantunk, azt bebifláztuk. Ott volt például egy Stadler nevű klarinétos, akit Mozart egyik levelében „ribizliképűnek" nevezett. Gyakran mulattak, biliárdoztak együtt. Biztosan tudtuk, hogy ezt nem fogják kihagyni. Tamás Peti - Stadlerként - még klarinétozott is. - Kik segítették a jó szereplést? ÁGI: - Meszlényi László tanár úrhoz bármikor fordulhattunk kérdéssel, sőt még a frakkját és a karmesteri pálcáját is kölcsönadta Zolinak, amikor a „maestrót" alakította a g-moll szimfónia oboaklarinét-vitájának eldöntésében. Weninger Richárd igazgató úr pedig elmesélte, hogy a fuvola-hárfa-verseny szinte lejátszhatatlan, mert Mozart nem tudta, hogy csak négy ujjal hárfáznak és nem öttel. ZOLI: - De ne felejtsük a súgócsapatot sem, olyan remek hangulatot teremtettek, amiben öröirwvolt versenyezni. Kitettünk a faliújságra egy felhívást, hogy jöjjenek buzdítani. így írtuk alá: „Á ti Mozart-csapatotok." A legtöbbet azonban Jutka néninek, a konzervatórium zenei könyvtárosának köszönhetjük, aki irodalommal, kottákkal látott el bennünket, és helyet adott a felkészülés ideje alatt. Tőle kaptuk a ,Jack" névre hallgató játékteknőst, amit a műsorvezető mindjárt az első adásban bekonferált, de a képernyőn közben engem mutattak, mint kabalát. - Díjak, ajándékok? ÁGI: - Á főiskola számára nyertünk 150 ezer forintot, megérkezését most várjuk. Aztán jött egy oklevél, igaz kicsit szakadton, de azért így is örültünk neki. ZOLI: - És kaptunk egy-egy Mozart-könyvet, ami már mindegyikünknek megvolt, úgyhogy el is ajándékoztuk. Annak nagyon megörültünk, amikor a döntő végén a győriek meghívtak bennünket egy vacsorára, mert a verseny közben megkedveltek bennünket. Februárban talán elutazhatunk. így a két főiskola diákjai közti kapcsolatot is erősítjük. NYILAS PÉTER Gyógyító természet Rangja lesz a füvesasszonynak? A Magyar Természetgyógyászati Tanács szervezte, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet pedig forintokkal segítette annak az egyhetes összejövetelnek a létrejöttét, ahol a honi természetgyógyászat ismert emberei vettek részt. A természetgyógyászati tanács fiatal elnöke, dr. Tamasi József nem „idegen" Szegeden, hiszen ott végezte az orvosegyetemet. Szendrei professzor és Tóth docens bábáskodtak a diplomamunka megszületésénél. Tamasi doktor az egyetemi évek alatt keleti gyógymódokkal ismerkedett, kezdőként Kiskunfélegyházán belekóstolt a dietetikába, majd egy esztendőn át (Nyugat-)Németországban dolgozhatott, egy természetgyógyászati klinikán. Ott akupunktúrát - annak elektromos válfaját is -, távol-keleti mozgásgyógy módokat tanulhatott. Fő szervezője volt az egyhetes aggteleki tanácskozásnak, ahol az t olt a legfőbb cél, hogy elvi alapvetéseket tegyenek a természetgyógyászat orvosi-egészségügyi szakmaként való elismertetésében. Nem kevesebbről, mint a természeti orvoslás szakmai, etikai, jogi vonatkozásait áttekintve azokat az alapokat kellett megteremteni, amelyeket egy későbbi törvénykezésben fölhasználhatnak majd. „Szinte pillanatok alatt kell megteremtenünk mindent - állította a fiatalember, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet osztályvezetőjeként-, de nem tehetünk mást, hiszen óriási az igény a betegellátás részéről, s azok részéről is, akik a természetgyógyászatot tanulni szeretnék egy későbbi praktizálás reményében." - Laikus számára a természetgyógyász az az ember, aki kezét a beteg fölé tartva különleges energiákat ad át, és így gyógyít. Vagy az, aki kiválóan ismeri a gyógyfüveket, pedig soha nem tanulta semmiféle iskolában. Kik is azok a természetgyógyászok ? - E tanácskozás alatt, úgy véljük, teljesen összefoglaltuk az ismérveket, és eszerint tizennégy fő területét határoztuk meg a természetgyógyászatnak. Abból például csak egyetlen terület az ön által is említett bioenergetika, az energia kisugárzása, ez az, amit kérdésében említett. Tehát nagyon is összetett tudományról van szó. amelyben a sokféle módszert együttesen, de legalábbis több módszert alkalmaznak akkor, amikor egy-egy betegséget leküzdenek. Terveink szerint több szinten praktizálnak majd a hozzáértők. Szakorvosként, főiskolát végzett természetgyógyászként, középszintű képzést vállaló szakasszisztensként. Ezekhez természetesen kapcsolódik három terület. Az egyik a természetes életmódot megismerő, azt tovább adni tudó életmód-terapeuták csoportja. - Említette, hogy három csoportról van szó. • - Nos, a harmadik csoportot a népi gyógyászat szakértői alkotnák. Ok ezt a múltban sorvasztásra ítélt területet mérték föl. Sajnos, termérdek tudás örökre elveszett már, ám ami még megvan, ami még föllelhető az országban, azt össze kell gyűjteni, rendszerezni szükséges, és természetesen nekik kell megteremteniük az alkalmazás szélesebb körét is. A népi gyógyászat ismerői semmiféle hivatalos papírral nent bírnak, de számtalan pap, füvesasszony él. akiknek egyébként a tudását a WHO is elismeri, fem csoda, hiszen a világban a gyógyítóknak legalább nyolcvan százaléka soha, semmiféle egészségügyi képzésben nem részesült. - Az orvosegyetem orvosokat képez, ezek szerint nagyobb hangsúlyt fektetve a természetgyógyászatra. De miféle tudást kapnak majd a delikvensek a főiskolán? - Az egyetemen nem lesz ez önálló szak, de szervesebben épül majd az oktatásba. A főiskolán viszont önálló szak lesz majd a természetgyógyászoké, ez pedig teljes elmélyülést kíván ebben a tudományban. A végzettek pedig posztgraduális képzésben részesülhetnek. - A; ön szavaiból, ebből az egyhetes tanácskozásból is az tetszik ki, hogy a hivatalosság elfogadta a természetgyógyászatot, annak beépítése a hivatalos, hagyományos orvoslásba immár elkezdődött. Nem volt ez mindig így. Sőt! Orvosaink közül nem kevesen ma is legyintenek, ha természetgyógyászatról hallanak. Sarlatánok - mondják. Megváltozott volna egyszerre minden ? - Segítségünkre van, hogy a világot elöntötte a zöldhullám, a természet újbóli fölfedezése, s ez a zöldhullám Magyarországot is „mossa" már. Ez tény. Nem titok az sem, hogy az orvoslás válságban van, ez mindenképpen erősítette a természetgyógyászat helyzetét mindenütt, noha az orvostársadalom egy része szkeptikus. Viszont Magyarországon az egészségügy vezetésében többen megértették, hogy a megelőzésben és a gyógyításban mérhetetlen tárházat tud maga mögött a természetgyógyászat. Hihetetlenül sok a lehetőség. Segítségével megújítható az orvostudomány is, ha integrálódik a többi orvosi szakma közé. Az a szemlélet, amit most a szakkormányzat képvisel, Európában is újszerű. A nagy tudást fölhalmozó német természetgyógyászatot sem engedte még a hivatalosság rangjára a konzervatív orvoslás. Azt hiszem, hogy az Európai Közösség is a magyar szisztémát veszi majd át. - Azt gondolom, hogy ha önök a hivatásos orvoslás vonalába akarják emelni a természetgyógyászatot, akkor a korosabb csontkovácsok, füvesasszonyok - akikben az emberek bíznak vehetik a kalapjukat. Törvény készül ellenük? - E pillanatban annyit mondhatok, hogy igyekszünk megteremteni azokat a központokat, ahol képezhetik vagy elismertethetik magukat. Természetesen hosszú türelmi idővel eszünkben sincs ellehetetleníteni őket. Az a célunk, hogy ki-ki a maga helyén legyen, ott munkálkodjék, vessünk véget a szélhámosságoknak. Legyen természetgyógyász csak az, aki valóban az, és tud gyógyítani így, vagy úgy. Megteremtjük a természetgyógyászat rangját. HORTOBÁGYI ZOLTÁN