Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-15 / 12. szám

8 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. JAN. 15. OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE. SZEGED, SAJTÓHÁZ, PK.: 153.6740. TELEFON: 12-825. A nőgyógyászati klinika igazgatójának! Január 2-án beutaltak a női klinikára: harmadikán dr. Geréb Ágnes adjunktusnő kisebbfajta műtétet hajtott végre rajtam, ami nem volt kellemetlen, se fájdalmas, az altatós nővér mosolyogva szurkálta belém a tűket, pár pillanat alatt elaltatott. A szövettani eredmény dönti el, hogy sor kerül-e nagyobb műtétre, amelytől egyáltalán nem félek, mert dr. Geréb Ágnes nagy tudásával és gyakorlatával, megjelenésével olyan nagyfokú bizalmat ébresztett bennem, hogy a magam 65 évével bátran állok az esetleges műtét elé. Negyvenkét évesen leszázalékoltak. Nagyon sok klinikán, kórházban - Szegeden. Pesten, Párádon - feküdtem eddig, 23 év alatt sok zárójelentésem gyűlt össze, dc minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy amit a női klinikán lapasztaliam, az egyedülállá. A; a nagyfokú figyelmesség, a betegekkel való törődés, gyógyítás dicséretre méltó. Az ott dolgozók, kezdve a profeszszoroktól, tanároktól, adjunktusoktól az osztályos orvosokig, mindenki éjjelt nappallá téve - és minden ellenszolgáltatás nélkül tették a dolgukat azért, hogy minden egyes beteg életéért megküzdjenek, és meggyógyítsák őket. Ki kell térnem az ott dolgozó nővérekre, akik (három műszakban dolgoznak, 8000 forintos fizetéssel) lelkiismeretesen végzik munkájukat. s ha bárki kért valamit, öt percen belül teljesítették a beteg kívánságát, fáradtan, de mosolyogva, s ez vonatkozik az orvosi kollektívára is. Kis dolog, de érdemes megemlíteni, hogy ízlésesen feltálalt ételt kaptunk, és eleget, amit soha, egyetlen helyen sem tapasztaltam. Akinek nem volt étvágya, ilyen terítés láttán is kedve támadt a táplálkozásra és meg is ettünk mindent, hála a jól főző szakácsnak. És még egy utolsó megjegyzés az Őrmesternek becézett Jutka nővérről, aki nem kímélte erejét, és mindent beleadott abba, hogy ragyogjon minden helyiség. Szeretném még a professzor úr figyelmét felhívni - és az illetékesekét Budapesten, akik megszavazzák a Parlamentben, hogy kinek mennyivel emeljék a fizetését, (itt gondolok országgyűlési képviselőkre, miniszterekre. volt veteránokra) -. hogy figyeljenek oda egy 65 éves rokkantnyugdíjasra, akinek az a véleménye, hogy a fent említett orvosok, nővérek legyenek megfizetve becsületes és kimerítő munkájuk után. És az egy-két éve dolgozó osztályos orvosok is, akik szeretnének csraládot alapítani, lakáshoz jutni. Ők még névtelenek, nincs meg a betegek közötti kontaktusuk, és ezek híján kevesebbet keresnek. mint a közismert orvosok. Nem személyeskedés. mert a legnagyobb tisztelettel hajtom meg ősz fejemet a női klinika összes orvosa előtt, a szigorú tekintetű, dc aranyszívű adjunktus úr előtt, akit dr. Pál Attilának hívnak, akinek sok hálával tartozom. A többi orvost azért nem nevezem meg név szerint, mert nem tudom a nevüket. Továbbá, mint említettem, a nővérek ne csak nyolcezer forintot kapjanak - mert sajnos az infláció olyan nagy, hogy lassan a hideg vízre is kevés -, legyenek ők is megfizetve, ne csak bagóért dolgozzanak, hanem a munkájukért megillető fizetésért. Búcsúzóul megköszönöm, hogy szerény véleményemet meghallgatta a professzor úr, és miután mindezt megírtam, elolvassa a cikket. Mélységes hálával és antiál nagyobb tisztelettel köszön el: Hizó Lajosné Dugonics tér 2. „Disszonáns harmóniák" Kiegészítés a „Leliotka-ügy"-höz Albert Schweitzer írja: A templom az orgona legavatottabb helye. Ha koncertteremben kell játszanom, igyekszem mindig templommá varázsolni. Intődy Gábor január 4-i cikke bár több dolgot is érint, én az orgonaépítészeti témához fűzném akkordjaimat. A cikk további részeihez vannak illetékesebb hozzászólók. A háború előtt európai színvonalú orgonaépítészet volt Magyarországon. Ennek legrangosabb képviselői a pécsi Angsterés a budapesti fióküzemmel működő Ríeger-orgonaüzem volt. Annak a pártnak tudatos döntése vc/.etett e két üzem és a többi kisebb műhely elsorvasztásához, amelynek politikáját Lchotka Gábor is híven képviselte. Minden prédává vált. A megépült hangszerek szinten tartására sem volt lehetőség, míg Nyugaton visszatértek a legértékesebb építési stílusokhoz, és ezzel elindult egj^ újabb fejlődés. Húsz évvel ezelőtt még sokan éltek azon szakemberek közül, akik tudásuk átadásával nagyon sokat tehettek volna a magyar orgonák megmentéséért és a szakma továbbfejlesztéséért. Az orgonaépítészet területén ma is aktívan figyelő Angster József tudása is kamatoztatható lett volna, és akkor nem a bátaszéki téglagyárból kellett volna nyugdíjba mennie. (Mellesleg, ő az ország egyetlen orgonamérnöke.) Lehotka vitathatatlan érdeme, hogy azokat az állami pénzeket, amiket beosztása folytán mozgósítani tudott, új hangversenytermi orgonák építésére fordította. Sokat hangoztatott elve volt: ki kell hozni a templomokból az orgonát. Igy kerültek megépítésre az. akkor még NDK-s Jehmlich cég hangszerei, melyek megvalósították a legkényesebb technikai igényeket, de hangzásuk idegen a magyar orgonák világában. Ha a barokk kor hangzásideáljára hivatkozunk, amire német földön számos példa található, nem ez a vonal az, amely követésre érdemes. Vajmi kevés köze van ennek a magyar orgonák megmentésében. Nem tudom, melyek azok a hangszerek, amelyeket ő megmentett, mert erről eddig sehol sem olvashattunk. A szegedi dóm Angster-orgonája az ország legnagyobb hangszere. Számos koncertet játszott itt a művész, de egyszer sem vetődött fel benne, hogy ezt a hangszeróriást ki tartja fenn és miből. Utoljára 1951-ben adott a város pénzt az orgonára. Ez azonban még mindig kivételezett helyzetnek tekinthető, mivel a legtöbb orgona egyértelmű pusztulásra lett ítélve, hisz az egyházakat minden anyagi forrástól megfosztották. Azok a nevetségesen kis összegek, amik némely orgona javítására adódtak, még a „fúrás-faragás" költségeit is csak nagyon szerényen fedezték. Ugyanekkor a passaui dóm (Európa legnagyobb templomi orgonája) két év alatt újult meg: teljesen újraépítve, a legkorszerűbb játéktechnikai és hangzásbeli igényekhez igazítva. Ehhez nem kellett más, mint a nem elsorvasztott német orgonaépítészet és márkamilliók. Nagyon furcsa, kilenc hónap kellett ahhoz, hogy Lehotka Gábor név szerinti bűnbakot találjon Koloss István személyében. Koloss közel 30 éve a Szent Istvánbazilika orgonistája. Aligha vádolható azzal, hogy a 60-as években dicső „tetszelgés" miatt vállalta ezt a feladatot. Akkor ez a tisztség csak hátrányt, megbélyegzést jelentett. Amikor az ország egyik legszebb Angsterorgonájához kötelezte el magát, ő is csak álmodhatott jó és európai szintű hangszerekről, mint sokan mások akkoriban. Reménykedjünk abban, hogy a személyeskedő viták nem terelik el a figyelmet azokról az értékekről, amelyek megmentését nem csak Lehotka Gábor tűzte zászlajára ebben az országban, hanem mások is, de az ő kezükből eddig kivették a zászlót. Pusker János Megkülönböztetés egy szegedi önkiszolgáló boltban!? Január 4-én, szombaton délelőtt 10 óra körül telefonáltak a lakásomra, hogy a Kossuth Lajos sugárút 19. szám alatt levő városellátó önkiszolgáló boltban furcsa dolgokat lehet tapasztalni. Mint a közelben lakó városi képviselőt megkértek, hogy legyek segítségükre. Azt tették szóvá, hogy az említett helyen vannak vásárlók, akik kapnak kenyeret, és vannak, akik nem. Először úgy reagáltam, hogy a dolog számomra hihetetlennek tűnik, hisz többnyire én magam is e helyen szoktam vásárolni évek óta, és ilyen esetre nem emlékszem. Egyébként is meg vagyok elégedve minden szempontból az említett önkiszolgáló bolt dolgozóinak tevékenységével. Ezek után igazán meglepődtem, amikor az említett kérésnek eleget téve 10-11 óra között mégis elmentem az önkiszolgálóba (egyébként én magam általában 6-7 óra között szoktam e boltban vásárolni), miután jól hallhatóan kértem fél kiló kenyeret, közölték velem, hogy az már elfogyott, amelyet én szó nélkül tudomásul vettem, hisz ilyen bárhol előfordulhat. Néhány perc múlva, a pénztár előtt várakozva, megdöbbenve tapasztalom, hogy előttem egy vasutasegyenruhában lévő úr kosarában kenyér van (ő később jött a boltba). Továbbá a sorban mögöttem állók között is van, akinek a kosarában kenyér van. Erre csodálkozva kérdezem az illetékeseket, hogy néhány perccel ezelőtt úgy tájékoztattak, hogy a kenyér már elfogyott. Jelenleg csak az úgynevezett „félretett készlet áll rendelkezésre, akik ezt előzőleg igényelték". Ezek után felvetettem azt, hogy ez így szabályosnak tekinthető-e? Tud-e erről a városellátó vezetése? Felháborodott választ kaptam, hogy itt minden a legnagyobb rendben van és ez a városellátó vezetésének tudtával történt. Ezt a tényt panaszkönyvben, illetve írásban szerettem volna rögzíteni, amely elől elzárkóztak. Amikor megjegyeztem. hogy jól látható helyen ki kellene függeszteni a boltban, hogy •ilyen módon is lehet vásárolni, hogy ezzel a lehetőséggel bárki élni tudjon, erre azt a választ kaptam, hogy ezzel a bürokráciát növelnénk... Dr. Kecse Nagy László önkormányzati képviselő Szegény Európa, hol vagy már mitőlünk! J«les közgazdászaink szerint a közeljövőben nem érjük utol Európát. Szerintem már le is köröztük, amit alábbi kis történetem és néhány gondolatom is bizonyít. Ma már minden utcasarkon borkimérést meg játéktermet találni. A munkahelyem közelében is üzemel mindkettő. Úgy hajnali három óra körül megszólal a csengő. Kinézvén látom, két, 18-20 év körüli fiatalember ácsorog az ajtóban. Autógumipumpát kértek volna kölcsön. Nekem ugyan nem volt, de a főnököm összkomfortos Trabantjából odaadta. Mivel eléggé bizonytalanok vagyunk a hajnali váratlan látogatókkal szemben, az egyik fiatalembert a pumpa visszahozásáig „túszul" ejtettük. Jó fél óra múlva hozták a kölcsönkért fújtatót. Na mondom: Sikerült? - Dehogyis, mind a négy gumi ki van szúrva. - Hogyhogy? - Hát úgy. hogy brazil testvéreinkkel kártyáztunk, és nyertünk tőlük száztízezer forintot, és amikor elmentek, hosszúból kiszúrták a gumikat. Tessék nézni - és mutatták a halom pénzt. Közölték azt is, hogy fekete bőrű testvércink be sem mennek a kaszinóba anélkül, hogy a két kabátzsebben elosztva legalább százezer forint ne lenne. Azzal elmentek. Én meg álltam, mint Bálám szamara. Előbb lila lett a fejem, később kék, utána jött a gőz a füleimből, mert az kattant be, hogy van sok-sok olyan nyugdíjas, akinek kétévi nyugdíja sincs ennyi. Meg sok-sok átlagpolgárnak egy évig kell dolgozni, hogy kétszázezer bruttóból (Isten éltesse Kupa urat) száztízezret megkapjon. Meg még sok minden az adóhivatalról, a gazdasági rendőrségről, a nemzetiségi politikáról, és még lehetne folytatna A harag meg a tehetetlenségi érzés elmúltával korszakalkotó ötleltem támadt. A közelgő választásra való tekintettel javaslom a tisztelt választópolgároknak, hogy 380, jól képzett hamiskártyást válasszunk képviselőnek. Az Országházat rendezzük be játékkaszinónak (sokszor már így is az). A képviselőknek „csak" kártyázni és nyerni kellene a sok vita, veszekedés, szundikálás. újságolvasás, meg a jó ég tudja mi helyett. Garantáltan telt ház lenne mindig, nem kellene bekurjongatni a folyosóról senkit szavazásképtelenség miatt. Számoljunk: 300 négy-hatórás „munkanapot" figyelembe véve, csak százezer forint (lehet deviza is) nyereséggel számolva az 300x100000x380. A nyereményt beraknánk a bankónkba, a kamatból fizetnénk a már kétszer visszafizetett adósságunk adósságának a kamatos kamatjának a kamatát. Biztosítva lenne a választási ciklus utáni adómentességünk, és már nálunk állnának sorba hitelt kérni, és nem a Világbanknál. Megszűnne a munkanélküliség, a nyomor, a pénzért árusító ..ingyenkonyha". Mindenkinek lenne hajléka, nem kellene félni, hogy az oroszok elvitték a „légvédelmet" huszárokra bízra az országot, „körkörös" védelemben környező sok-sok „barátunk" miatt. Európa, nézheted a hátunkat! Vajda János A vadakat lelövik, ugye? * A vadászat joga eddig az államé volt... a vadászat pedig az '50-es években főúri hobbi, később bizonyos elvtársi körök számára misztifikált kiváltság. Az biztos, hogy eddig a vadászat nyereséges ágazat volt... legalábbis a vadászszövetségek számára. Hogy a túlszaporodott vad milyen károkat okozott országosan, fel sem merült... ez idáig. Nagyot fordult a világ, bonyolítja a helyzetet, hogy divat lett a puska. Szép számmal akad a vadásztagság soraiban egyszepl munkás is... de olyan is vehet fegyvert, aki életében nem járt erdőn-mezőn. A státusvadászok után a legrettegettebb a pénzes vadász, pénzükért ész nélkül... csak az a fontos, hogy halomra'lövik az állatokat, mégpedig minél rövidebb idő alatt. Éhben a „sportban" a vadászetikett, a megfigyelés, a tenyésztés... nem a vendégre tartozik. Világhírű a szarvasállományunk, bőséges, jó minőségű a gazdag vadállomány. Nyugaton már régen kivették az állam kezéből a vadászati jogot. így pillanatok alatt elfogyott a vad. Azoké lett, akiké az erdő, a gazdaság, ahol nevelkedik, él, s bizony, pusztít is. Nem csoda, hogy hazánk a pénzes vadászok paradicsoma. Nem csak az őzek, nyulak reszketnek, a vadásztársaságok is remegnek, féltik az elszaporodott vadat. Az egész ország a vadászati törvényre vár... egy folyamat elkezdődött, a múlt év tavaszán. Az erdészeti gazdaságok mindenesetre felrúgták a vadászati haszonbérleti szerződéseket: a bérleti díjakat negyvenszeresére emelték. Veszélybe került a „kétkezi dolgozók sportja". A vadászok szerint egyenesen tragikus lenne, ha majmolnánk a Nyugatot. „Elhibázott" rendeletekkel „meggondolatlanul" zavart keltenénk (a vadak között?), eljönne a vég (nemcsak a vadásztársaságoknak), befellcgezne a nyereségnek. Nevetségesnek tartják, hogy a vadászat joga az erdészé, az erdőgazdaságoké legyen. Azé, akinek a területén születik, táplálkozik, és sok milliós kárt okoz. S felháborítónak, hogy ilyen alapon a mezőgazda is igényt tarthatna rá, hiszen a töméntelen vad ott él, mozog a földjén. Az újravetett kukorica, a szétrágott gyümölcsös szélén arról ábrándozhatna, hogy kártérítési procedúra helyett, valami köze lehetne „misztikus" vadjaihoz. Sári Géza Domaszék Még béklyóban az egyházi megújulás? folytatás a 7. oldalról - Mára - gondolom - érdektelenné váltál az elhárítás számára, remélhetőleg főnöködet sem próbálják rábírni az eltávolításodra. Úgy gondolod, „helyeden" vagy? - Csodálatos dolog filozófiát tanítani. Óriási élmény az, hogy néha sikerül találkozni a hallgatókkal a mindig izgalmas, és tökéletesen ki nem fejezhető igazságnak a keresésében. S ez sokkal szebb és mélyebb dolog, mint egy tananyag kötelességszerű leadása. Én azonban nem filozófus vagyok. Igazán akkor érezném magam otthon, ha teológiát taníthatnék. Megjegyzem, ez létszám szempontjából is indokolt lenne, hisz nem túlzás azt állítani, hogy életveszélyes túlterhelésben vannak, akik Szegeden teológiát tanítanak. Azt hiszem azonban, hogy ahhoz még sokat kell változnia az egyházi közgondolkodásnak, s a döntési joggal bírók gondolkodásának, hogy Magyarországon hétköznapi dolog legyen civilnek teológiát tanítani. Igy hát most „másodállású" teológus vagyok: cikkeket írok. kutatok, és továbbra is együttműködöm a bécsi egyetemmel, ahol a doktori disszertációmat írtam. - Mindebbcíl az is látható: a civil értelmű rendszerváltás komoly változásokat hozott számodra. De van-e az egyházban rendszerváltás? - Kétségtelen, hogy a póráz már lekerült az egyház - az egyházak nyakáról. Mostmár nem az állam határozza meg a szabadság fokát az egyház számára, hanem saját bátorsága, megújulási készsége, gondolkodásának irányai, személyiségei. Ami a legnagyobb áldása a rendszerváltásnak az egyházra, hogy a szólásszabadság, az önállósulási törekvések kezdenek beszűrődni, s érzékelhető valamelyes öntudatra ébredés az egyház tagjai között. Van egyfajta bátortalan hajlandóság a belső egyházi megújulás érvényesítésére. Nagyon nehéz azonban megtalálni azt a beszédstílust, azt a problémafölvctési módot, amivel az ember a megújulást, az egyházon belüli modellváltást, gondolkodásváltást is szorgalmazza, ugyanakkor megkérdőjelezhetetlenül bemutatja az egyház lényegéhez való hűségét. Nagyon nehéz elfogadni ezt az öntudatra ébredést azoknak is, akik az egyházban a biztonságot a papság pozíciójának megerősítésében látják. - Lehet tehát az egyházi rendszerváltás megindulásáról beszélni? - Arra kellett rádöbennem: még akik tűzközelben vannak, azok közül is sokan riadtan figyelik, hogy az egyházban megmerevednek a korábbi struktúrák, és nem képes a rendszerváltás lehetőségeit modellváltással és gondolkodásváltással kihasználni. Elképesztő élményeim vannak arról, hogy püspökök, katolikus újságírók aggódnak egy tradicionalista irányvonal erősödése miatt, s amiatt, hogy az egyház nem képes a társadalom szomorúságával szemben a keresztény remény örömét képviselni, hanem az egyházon belül is a szomorúság a meghatározó. - Ez a számodra azt is jelenti: ugyanolyan távol érezheted ma is magadat a hivatalos egyháztól, mint a'szemináriumból való kicsapatásod idején? - 1985-től kezdve, elsősorban-az ifjúsági pasztoráció területén kezdeményezője voltam - néhány más civillel ás pappal - a szegedi közösségek koordinálásának. Ennek ellenére ma éppen úgy hiányzik a biztonságérzet, mint egykor. Szeretnék hinni abban, hogy engem és a hozzám hasonlókat az egyház elöljárói nem hiteltelenítenek az egyházi nyilvánosság előtt, hanem élnek tudásunkkal és készségeinkkel. Egy nagy különbség van a korábbiakhoz képest: ma lehet publikálni a világi és az egyházi sajtóban egyaránt. Reménykedem , hogy a katolikus autonómiára épülő, a keresztények felnőttségét hangsúlyozó egyházfelfogás, s az Isten emberbarátságát középpontba állító teológiai fölfogás táptalajra talál a hívőkben. Bízom abban, hogy a tevékenységem által részese lehetek egy ébredési folyamatnak. Eldobhatnám a történetem, s az okleveleim, ha nem hinném, hogy az egyház jegén rianások keletkeznek majd. Ami persze néha nagy robajjal jár.