Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-11 / 9. szám

SZOMBAT, 1992. JAN. 11. DM M AGAZIN* 9 -E //&e$iT€L£Sl.„ >4 '^/(iídl SCMÍKC*. y^lJK'J * JÍ/Iata? /Mg. ?• /K^ •A^trTKjitrtcl - JhC-rrCA^ í-v l-tni KitA-.. 4a"K <J*M Ay^cu. Ere it ovxX/^E 14. líÍJ /ni... v 0 KM - eLt vJMlrtigx^ ^íeJL XcíXiAM IC*lu, AtLSri, / En ot dicsérem csak, a lustát Nem úgy van! Nem a munka tette emberré az embert, hanem a pillanat, amikor lejött a fáról, felfedezte a dús lomb hűvös árnyékát, és odafeküdt pihenni. Közben pedig a lét, a fáról lemászás értelmében filozofálgatott: lustálkodott, vagyis. Utána, persze, végezvén a gondolkodással, bár semmit meg nem oldva, elkészülhetett a szakóca is. Csak úgy mellékesen. Miért ne? A lustálkodó ember! Az eszközkészítő, a játékos, az értelmes, a szorgalmasan háborúzó között ő az én vágyképem. Egy ilyen mondat például: „Sietek lustálkodni!" De szép a lusta! Ráérősen éldegél, az eszét nem azért jártatja, mert valamit meg kell oldania, hanem csupán azért, hogy megkülönböztesse így magát mindazoktól az emberi és állati lényektől, akik-amik nem jártatják az eszüket. Nincs nekik. 6 a hatalmas vágykép! A lusta, aki csak ágy purlapúr, érdek nélkül old meg nehéz feladatokat. (Hogy egykor volt szegedi esztétikatanáromat idézzem. Az SZKP rövidített történetéből kinyert ismeretekre támaszkodva ő mondotta rendszerint a purlapúrt a lárpullár helyett.) Azonban hiába. A robot, ami mellé a sors odaláncolt, nem engedi meg, hogy lustálkodhassam. Most is, ahogy sorban állok a lenti kisboltban, a kezemben a notesz, s rovom ennek az átkozott tárcának az unalmas sorait. Kit érdekel ez? A sok szövegnek egyetlen haszna van: nagy mennyiségű papír felületét lehet vele megtölteni, s így e papírtömeg könyv vagy újság formájában bekerül a gazdasági körforgásba. A tulaj a Bahamákra megy belőle, én meg tornacipőt vehetek a gyereknek. Ennyi a gondolkodás értelme. Állok a sorban, írom a tárcát, lábammal tolom előre az önkiszolgáló kaszárnyazöld kosarát, harangoznak. Zeng az óra, s eszembe juttatja a boldog tájakat, ahol a déli harangszó nem a törököket, a nándorfehérvári diadalt juttatja az emberek eszébe, hanem a sziesztát. Itt nincs ilyesmi. Pláne télvíz idején. Nem halad a sor. Egyre hosszabbodik a tárca. Amatőr a pénztárosnő! Egy profi másodpercek alatt kilapátolná az egész boltot! Ez meg maszatol. Egészen agresszív gondolatok érlelődnek bennem. Ha hirtelen egy kobra mászna elő a pénztárgépből, biztos, hogy gyorsabban kapkodná a mancsait a kiscsaj. (Már kiscsaj, nem pénztárosnő.) Rengeteg a fölösleges mozdulat. Kinyitja a fiókot, kivesz egy kis pénzt,, betolja, kevés a pénz, megint kinyitja, újra betolja a fiókot, megszámolja a pénzt, most meg több, kinyitja a fiókot, visszateszi a többletet, s végre visszaad. Nna. De vevőket se képezték ki a szerepükre! Mire megtalálják, hogy melyik zsebükbe tették a pénztárcát, addig egy gyorsabb helyen nyugdíjba megy a személyzet, az őserdő visszahódítja a kenyeres konténert, a mélyhűtőt a sivatag forró homokja. Szörnyű... De hova sietek én? Mi dolgom van nekem azonkívül, hogy valami kaját akarok hazavinni, meg ezt a tárcát, hogy holnap is a pénztárgép elé járulhassak? Semmi dolgom nincs. Akkor meg? A motor! Az alapjárat... Hogy nem tudok lelassulni. És ez borzalmatos. Csak rohannék, mint egy „modern ember", mert erre vagyok beidomítva, s arra, hogy idegesítsen, ha meg akarnak akadályozni ebben. Eszközeimben, értelemben, játékomban, gonoszságomban, jó szívemben már eleget csalódtam. Most megint veszítettem emberségemből. Már lustálkodni is csak elméletben tudok. (Bort prédikálok, de vizet iszom.) ZELEI MIKLÓS Bevezetés az utcanévtanba 6. Az utcanévadás tízparancsolata Összefoglalva a korábbiakat, az alábbi irányelveket ajánlom mindazoknak a figyelmébe, akik Szeged utcaneveinek ügyében döntésre jogosultak. 1. Az utcanév nem egyetlen módja a nagy történelmi, politikai, művészeti személyiségek iránti tiszteletadásunknak. Életművük kiadása, terjesztése; szobraik, emléktábláik fölállítása; iskolák, intézmények nevében történő hagyományozása az utókor számára - megannyi lehetőség. Az úgynevezett tiszteleti nevek mostanára túlzottan megszaporodtak. Nem szabad folyton számon kérni, hogy hány és miféle politikusról, íróról, művészről van vagy nincs a városban utca, tér elnevezve. Csak olyannak a neve való a táblákra, aki tartósan a városban vagy a városért munkálkodott. De még az ilyen jogosult utcanévadást is korlátozhatják a vitathatatlan nagyság ellenére alaki, nyelvi szempontok. így zavart okoz, ha azonos vezetéknevűeknek adunk utcát. Nem célszerű még rokonhangzású neveket (Dugonics - Dugovics; Berzsenyi - Bercsényi stb.) sem adni. 2. Régi (különösen száz évnél régebbi) utcanevet ne változtassunk meg. A változtatgatás célszerűtlen, mert zavart okoz és pazarló. 3. A város történetét, sajátosságait őrző utcanevek ugyanúgy védendők és őrzendők, mint a műemlékek. Ilyen főként az irányjelzó név (pl. Csongrádi sugárút: a Csongrád felé vezető út); a jellegzetes intézményt megörökítő (Oskola utca, Régi posta utca s hasonló), sajátos nyelvi alakot őrző név (Budzsák, Föltámadás, Kácsa, Palánk, Tarján széle stb.). 4. Új nevet csak új utcák kapjanak. Az új neveket átgondoltan, nem ötletszerűen, hanem lehetőség szerint több utcára vonatkozóan egyszerre, a szomszédos utcák neveiben bizonyos egyöntetűséget teremtve kell megtervezni. A tájékozódást segíti, ha az azonos fajtájú nevekből névbokrokat alakítunk ki. (Pl. virág-, madárnevekből, hangszerekből, katonai rendfokozatokból, rokonfogalmakból stb.) 5. Személyről csak halála után tíz évvel lehet utcát elnevezni. A történelmi tapasztalatok arra intenek, hogy sok túlzás, elhamarkodott, ötletszerű fölbuzdulás a jelentőségén túlmenő nyomot hagyott utcaneveinkben. Az így szükségessé váló visszaváltoztatgatásoktól megfelelő higgadási idő megtartásával megkímélhettük volna magunkat. Egy évtized nagyjából elegendő annak lemérésére: az illető személyiség valóban olyan maradandó életművet hagyott-e maga után, hogy föltétlenül szükséges - és éppen ott - róla utcát elnevezni. 6. Külföldi vagy idegen nevű személyiségekről ne nevezzünk el utcát. Az ilyen nevek a társadalom széles rétegei számára nehezen kiejthetők, leírhatók, megjegyezhetők, tehát nem szolgálják céljukat, korlátozzák a tájékozódást. Egyébként egészséges nemzeti önérzetünk is berzendkedik az ellen, ha túl sok idegen név kerül házaink falára. Ez nyelvünk és műveltségünk önállóságának,természetes védelme. Ne feledjük Kosztolányi intelmét: „az utcatábláknak van a legnagyobb olvasóközönségük". Ez a nagyon fontos alaki követelmény sokszor fájdalmunkra tesz lehetetlenné különben érdemes nagyságokról való elnevezéseket. Könnyen lehetett elnevezni utcát a fővárosban és másutt Puskinról vagy Majakovszkijról, Debrecenben az olasz Monti ezredesről, mert nevük a magyar átírásban, kiejtésben nem okoz zavart. De Szegeden a Victor Hugó utca, Roosevelt tér célszerűtlen. Bármilyen tiszteletre méltó, ezt kell mondanunk Raoul Wallenberg nevéről is. Az ő példája a legjobb bizonyíték, hogy utcanév helyett külföldi nagyságoknak a szobra, emléktáblája a megfelelő tiszteletadás. 7. ,4: új nevek lehetőleg helyi vonatkozásúak legyenek. Nincs értelme szapo'''-inunk az olyan utcanevek számát, amelyek az ország majdnem minden városában vagy falujában megtalálhatók. A Kossuth, Petőfi, Lenin, Sztálin, Dózsa György utcák ilyenek voltak. Most az a veszély áll fönn, hogy mindenütt utcát akarnak elnevezni Nagy Imréről, Maiéter Pálról. Ez az elv azt is jelenti, hogy egy-egy esetben még az országos nagysággal szemben is előnyben kell részesítenünk a hatókörben, jelentőségben ugyan kisebb, de helyben megbecsülésre érdemes személyiségeket. Egy település utcanévrendszere egyebek közt az ilyen nevekkel válik jellegzetessé, sajátossá. 8. Az utcaneveknek - a félreértések kizárásának határán belül - a rövidségére kell törekednünk. Mellőzzük a fölöslegesen hosszú (a tapasztalat szerint általában négy-öt szótagnál terjedelmesebb) neveket. Hagyjuk el a címeket, rangokat (Bem tábornok utca, Dr. Boros József utca). Célszerűtlen a Rosenberg házaspár utca, mert az ilyenekből születnek a torz rövidítések (Rosenberg hp. u.). Ne alkossunk keltezésből utcaneveket, mert használatuk nehézkes. Terjedelmesek, helyesírásuk és jó magyarságú kimondásuk bonyolult, s rendszerint a helytelenre csábít. Például Október 6. (ejtsd: hatodik) utca helyesen Október 6-a (hatodika) utca volna. Ugyanezért kerüljük a birtokviszonyt tartalmazó (útja, tere) elnevezéseket. Ezek szintén hosszadalmasak, nyelvileg - különösen jelzői szerepben - bonyolultak, a napi használatban nehézséget okoznak. (Pl. Aradi vértanúk terei OTP-fiók!) 9. Új személynévi elnevezéskor az utca sarkán (I. vagy 2. sz. házán) tömör magyarázótábla ismertesse a névadó munkásságát a város lakóival és vendégeivel. Ezt tervszerűen és fokozatosan a régi utcákban is pótolnunk kell. Ez fölöslegessé teszi, hogy némely utcanevünk terjedelmét szükségtelenül megnöveljük, ha netán homályban maradt névadójukat tüzetesebben meg akarjuk jelölni. Például Nagysándor utca (Nagysándor Józsefről). Ady, Bartók, Kodály, Tömörkény s^ hasonlók neve nem kívánja, hogy keresztnevüket is kitegyük. Ok összetéveszthetetlcnek! 10. Ne elsősorban személynevekből, hanem inkább szép természeti nevekből alkossunk új utcaneveket. Városaink, községeink utcanévanyaga, mióta a spontán, hagyományos, természetes névadást a hivatalos elnevezés váltotta föl, arányaiban kedvezőtlenül változott meg, a sok személynév a szép természeti nevek fölé kerekedett. Az utcák, terek nevei Esztergomban 67, Debrecenben 40, Pécsett 37,5, Szegeden 25 százalékban személyekről kapták nevüket. Ez aránytalanul sok. „Névtani ' szakemberek - írta a már idézett Kálmán Béla - annál roszszabbnak tartják egy-egy város utcanévrendszerét, minél több a személynévi utcaelnevezés." A történelmi utcanevek fokozatos visszaadásával, az új utcák gondos elnevezésével arra kell törekednünk, hogy legföljebb minden ötödik-hatodik utcanév viscljcn-személynevet. Mindenkit - kormánypártit és ellenzékit - óvnék attól, hogy most kampányt indítsunk utcaneveink tömeges, elkapkodott átkeresztelésére. Meggondolt, fokozatos helyesbítésekre, főként a történelmi nevek visszaállítására és itt-ott nélkülözhetetlen igazságtételre kell törekednünk. Egy-egy város, falu utcanévrendszere az évenként öt-hat változtatásnál többet nehézség nélkül nem bír el. Ha tehát ennél nagyobb beavatkozás látszik szükségesnek, többéves tervet kell készíteni, időt hagyva a lakosságnak, a postának, mentőknek stb.. hogy a változtatásokat földolgozhassák, megszokhassák. A fontolva haladás jelszava érvényes az utcanévrendszer tökéletesítésében. (Vége:) PÉTER LÁs/i ó