Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-20 / 298. szám

s LETMOD MAGAZIN Jézus vegetáriánus volt A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti bárányt?" A kérdés Máté evangéliumában olvasható (26. fejezet), mint ahogy a válasz is, amelyből kitűnik, hogy a tanítványok „elkészítették számára a húsvéti bárányt". Mindez az utolsó vacsorán történt. Ezzel szemben mit ír don Mario Canciani, a római San Giovanni dei Fiorentini templom plébánosa? Nem egyebet, mint az, hogy Jézus vegetáriánus volt, ennélfogva nem is ehetett bárányt. A La Repubblica közlése szerint a szerző tekintélyes dokumentációt gyűjtött össze állításának igazolására, és azt a Noé bárkájában című könyvében közzé is tette, javasolva az egyházi hatóságnak, hogy a liturgiából is vegyék ki az érintett szöveget. Az utolsó vacsora - így a szerző - a Sión hegyén lévő egyik házban történt, és ez a ház vegetáriánus zsidók tulajdonában volt. Tehát Jézus sem fogyaszthatott bárányhúst. Don Canciani szerint azonban Jézus olyan vegetáriánus volt, aki nem csupán növényi eredetű ételekkel táplálkozott, haneíi halat, tojást és tejet is fogyasztott. A könyv szerzője azt is tudni véli, hogy a tanítványok ebben is követték a Mestert, szintén vegetáriánusok voltak. A vélemény egyházi fogadtatása egyelőre nem ismeretes. Telepátia Gyógyító ásványok „Tokaj szőlővesszejét" is táplálják Van-e, aki cáfolná: az ásványok a földi élet hordozói. Az élet mintegy 600 millió évvel ezelőtt ásványi közegben fogant, így az azóta eltelt idő, az emberiség története lényegében a kő, a réz, a bronz, a vas fölhasználásának története. Vajon napjainkban mit kaphatunk a földkéreg természetes anyagaitól? Dr. Mátyás Ernő geológus, a földtudomány kandidátusa a kérdésre adott válaszát azzal kezdte: a modem tömegtermelés sajnos kizsigerelte a talajtakarót, amely a növényi élet, az állati és emberi táplálékszerzés alapja. Hiányoznak a nyomritka elemek a fölső néhány deciméteres talajtakaróból, amelyek az élő anyag számára oly fontosak lennének. Többféle módja van annak, hogy ezeket a hiányzó anyagokat pótoljuk. A talajjavítás azonban nagyüzemi méretekben túl költséges, az állatok takarmányának dúsítása sem a legjobb megoldás, főként aromaszegénységük miatt. ígéretesebb, gyorsabb beavatkozásnak tűnik, ha az ásványi anyagokat, nyomelemeket, a katalizátorokat közvetlenül visszük be az emberi szervezetbe. Hogy vannak-e Magyarországon ilyen „ehető" minőségű ásványok? Abban a szerencsében van részünk, hogy Tokaj környékén a hajdani vulkáni működés termékeiből kiszabadíthatóvá vált a bennük lévő nyomelemtömeg, így ott több tíz méter vastagságban rakódtak le ezek az értékes anyagok. Méghozzá olyanok, amelyek az emberi szervezet számára mérgező elemeket nem tartalmaznak. Ezeknek köszönhető a Tokaj-hegyaljai bor kiváló minősége is. Hazánkban az 1950-es években kezdődött ezeknek az ásványi anyagoknak a kutatása, amelyet talajjavító készítmények, majd állati takarmánykiegészítők gyártása követett a 70-es , 80-as években. Ettől már csak egy lépés volt, hogy emberek számára is alkalmas árukat kínáljanak. A Tokajihegység területén működő Geoprodukt Kft. ma már 24 olyan ásványi terméket állít elő, amely alkalmas a beteg, senyvedő növény, a kizsigerelt talaj, az összezsúfoltan tenyésztett állatok és a túlcivilizált ember gyógyítására. Áruikat a 126 boltból álló üzletlánc valamelyik egységében, de határainkon túl, Finnországban, Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Dél-Afrikában és az USA-ban is megvehetik a vásárlók. A kft. tudós gárdája a hadiiparban is használt nyomritka elemeket békésebb célok: a növényi, állati és emberi egészségvédelem szolgálatába állítja. Biotermékeikkel egyebek között a hiánybetegségektől szenvedő, ideges ember gyomorfekélyét, a csontritkulást, az allergiás asztmát, a pattanásos bőrt is lehet kezelni, sőt természetes dezodorokat is készítenek ásványi anyagokból. Ch.Á. Az emberi elme képes felfogni, vagy talán inkább megsejteni olyan érzékszerveinkkel felfoghatatlan információkat, amelyek kívül esnek a normális érzékelés fogalmán. Emberek ezrei tapasztalnak nap mint nap ilyesmit. Évtizedek óta foglalkoznak a kutatók a különleges jelenségek vizsgálatával, s e jelenségek megnevezésére 50 év óta használják az ESP-t, az érzékeken kívüli érzékelés elnevezését. Igaz. kísérletek ezreit végezték már el, hogy tudományosan is bebizonyítsák, megmagyarázzák a különleges jelenségeket, de a kísérletekből és a spontán esetek tanulmányozásából is kiderült, nem beszélhetünk izolálható jelenségekről. Az ESP többféle parajelenséget foglal magában. A telepátiát, a clairvoyancet és a prekogníciót. Dr. J. B. Rhine és felesége 1927-ben kezdte el vizsgálni ezeket a jelenségeket. A telepátia volt az, amelyet más kutatók is előszeretettel vizsgáltak már egy évszázaddal ezelőtt is. De mi is az a telepátia? Olyan jelenség, amely során egyik ember gondolatátvitel útján kapcsolatba léphet egy másik ember gondolataival. Rene Warcollier 1920-ban Franciaország és az Egyesült Államok között végzett gondolatátvitellel kapcsolatos kísérleteket. Persze azelőtt is akadtak s lepleződtek le szélhámosok és csalók. Az angol Olivér Lodge professzor a századfordulón kísérleteket végzett két lánnyal, akik azt állították, hogy telepatikus kapcsolatban állnak egymással. A lányok azonban a kísérletek során foghatták egymás kezét. Ha ezt nem tették, akkor a kísérleti eredmények a véletlen szintjére zuhantak vissza. Joggal feltételezhető hát, hogy a lányok valamiféle érintéses kódrendszer alapján kommunikáltak egymással. A Saint Lous-i egyetem a 80-as évek elején egy 500 ezer dolláros adományból létrehozott egy paranormál képességeket kutató laboratóriumot. A Missouri állambeli egyetemen elindult a kutatási terv a Project Alfa. Peter Philips fizikaprofesszor vezetésével kü lönböző paranormális képességeket vizsgáltak, köztük a telepátiát is. Két 18 éves fiatalemberrel, közel három évig folytak a kísérletek, dokumentáltan sikeres eredményekkel. Természetesen kutatások másutt is folytak, és folynak ma is. Néhol csalók, néhol valóban különös képességekkel rendelkező emberek tűntek és tűnnek fel. A hivatalos tudomány ma már egyre kevésbé utasítja el az ESP és benne a telepátia létezését. Talán egy napon képesek leszünk megérteni, és akaratunknak megfelelően alkalmazni különleges lelki képességeinket és így a telepátiát is. P. T. P. Gondja van? Oldja meg álmában! Rohanó világunkban, amikor a nap nem elég hosszú arra, hogy minden ügyünket elintézzük, gyakran előfordul, hogy az alvás rovására hosszabbítjuk meg az időt. Ez hibás megoldás. Amerikai tudósok újból bebizonyították, hogy az, aki naponta egy órával több alvást engedélyez magának, nagyobb teljesítményre képes a munkában. Aki egy órával többet alszik, annak növekszik a koncentráló és teljesítő képessége. Egyes tudósok azt állítják, hogy az extra alvás bizonyos körülmények között olyan álmot biztosít, mely segít a problémák leküzdésében. Sokan úgy tartják, hogy az alvás egyenlő a kikapcsolódással. Ez viszont nem így van. Áz alvás nem jelent nyugalmat. Álmainkban igen sok a mozgalmasság és a jövőt formáló potenciál. Az intenzív álom a reális viselkedést is befolyásolhatja. Egy San Franciscó-i pszichológus könyvében az alábbi tanácsokat adja arra, hogyan oldja meg az álom a problémákat: - Tíz perccel a lefekvés előtt gondoljuk át alaposan a problémánkat., az okokat, az érzéseket, a megoldási lehetőségeket. - A problémát tegyük fel kérdés formájában. Például: „miért félek a sok ember előtti felszólalástól?" - Ezután oltsuk el a villanyt, és a kérdést tegyük fel magunknak újra és újra, egészen addig, amíg el nem alszunk. Ilyen módon néhány problémát valóban meg tudunk álomban oldani. Életmód magazinunk az Állami Népegészségügy i és Tisztiorvosi Szolgálat Csongrád Megyei Intézetének egészségnevelési osztálya, valamint a Magyar Vöröskereszt városi vezetősége támogatásával készült. A mellékletet összeállította: Chikán Ágnes II FO-TÖRTÉNELEM Az egyik nagy hírű angol napilap, a The Field szerkesztősége egy szép napon a következő meglepő levelet kapta: „Uram. nemrég, amikor a Buckingham megyében lévő Stowe-tavon halásztam, egy helyi ismerősöm, Mr. Dick Herring, egy különös fogást csinált. Nem messze kiszemelt halászhelyétől ugyanis a vízben egy félig lebegő, félig az iszapba merült kerek tárgyat vett észre. Miután sikeresen lemosta róla a rátapadt sarat, kiderült, hogy fogása egy hatalmas tojás volt, melynek kerülete nem kevesebb, mint 35 inch. A tojás héja, színe hasonlatos volt az erezett kőhöz, és kitűnő állapotban volt. Repedés sehol sem látszott. Elvittük egy jól ismert ornitológushoz, aki megállapította, hogy a tojás a világ legnagyobb, valaha élt madara, az Aepiomis tojása, mely repülni képtelen madár egykoron Madagaszkár mocsaraiban lakozott, de már 200 éve végleg kihalt. Ennek a madárnak a tojásait azonban nagyon ritkán még felfedezték a közelebbi időkben is, innen származhatott a „Rok" madár legendája az arab mesékben. A természettudósok szerint ez a madár a csontjai alapján mintegy 10 láb (3,30 m) magasra nőtt. A strucc közeli rokona volt, de teljesen szárnyatlan. Az omitológus szerint, a Stowe-tóban talált tojás kora megközelítő becslés szerint körülbelül 500 év. Itteni létére az egyetlen épelméjű magyarázat szerinte, hogy valamelyik Buckingham herceg ritkasággyűjteményének része volt egykor. Ennek ellenére marad néhány komoly kérdőjel: hogy maradhatott egy ilyen törékeny holmi ennyi ideig felfedezetlen a Stowe-tóban, vagy egyáltalán, hogy és miért került ide?" Ennyi a levél, amelyet Ivan T. Sanderson, a neves zoológus közöl természetrajzi furcsaságokat egybegyűjtő könyvében (Investigating th Unexplained, 31. 1.), s azóta is hümmögünk. Hiszen, ha egy ilyen becses darab eltűnik egy gyűjteményből, biztos keresik. Vagy, ha már elemélte valaki, miért dobja a vízbe? Agatha Cristie legyen a talpán, aki erre az ügyre fényt derít. Lehet egy kerékkel több? 1956. április 3.. Perzsa-öböl. „A hajó bal oldala felé a vízben párhuzamos fényrudak haladtak, négy ponton érintve a hajót, majd a hajó alatt átbújva, a jobb oldalon hagyták el. A fényrudak körülbelül 3 másodpercenként követték egymást. A hajó előtt fényes folt tűnt fel, s ahogy megközelítettük, látszott, hogy ez összemosott fénypacnikból tevődik össze. A párhuzamos fényrudak elfogytak. Amikor már jól áttekinthető volt mélységében a kép, az egész egy lassan Parabolha A csodatojás forgó kerékké alakult. A kerék minden küllője számtalan különálló fényrúdból állt össze, a küllők egésze mentén a fény intenzitása csökkent a középpontból a szegély felé haladva. Áz alkotó fényrudacskák sem voltak tökéletesen egyenes vonalúak, inkább enyhén íveltek, az óramutató járásával egyező irányban. Az egész jelenség forgott, kivéve a központi magot. A hajó bal oldalától mintegy mérföldnyi távolban haladt el a tünemény, ám a küllővégek még a hajó jobb oldalán túl is elnyúltak, végük fokozatosan mosódott bele a környezetbe, nem meredeken következett valamilyen határ. A kerék egyszerre forgott és haladt előre. A küllőkön fényvillanások cikáztak végig, körülbelül egy villanás másodpercenként. Az első fénykerékkel egy időben, újabb kerekek is feltűntek. Egyes kerekek jól elkülöníthetőek voltak, mások egybemosódtak a hozzájuk közel állókkal. Egy adott pillanatban a hajó minden oldaláról fénykerekekkel körülvéve haladt. Megjelenésére a többi fénykerék az elsővel azonos volt, a forgást kivéve. A tanúk egybehangzó véleménye szerint, csak az első kerék forgott, ám a forgásirányt tekintve, két ellentétes csoport alakult ki. (Evans, H.: Phospherescent Wheels. Marina Observer, 27. évf., 1957., 91.1.). Nos, ha nem lenne annyi szemtanúnk, akkor azt hihetnénk, a derék matrózoknak elment a kereke. Vagy hogy egy pár kerékkel több volt nekik. Ám ha végiglapozzuk, türelmesen, a Marine Observer és más természettudományi lapok poros évfolyamait, itt is, ott is előbukkan egy-egy hasonló leírás. Bár a tudósok egyelőre semmit sem tudnak kezdeni ezekkel a leírásokkal. senki sem érti, hogyan jöhetnek létre e víz alatti fénykerekek, a valóság makacs, a kerekek vannak. Talán egyszer majd valaki megfejti a keletkezésük titkát is. A madáremberek esete 1945 nyárutóján, szeptember hónap elején vagy augusztus végén, az olaszországi Tarente kikötőjében tartózkodott B. A., akkoriban a haditengerészet kötelékében a Duilio cirkálón szolgálatát töltő tengerész. Este, 19 óra körül, a fedélzeten a lenyugvó Napban gyönyörködött egy rögzített fedélzeti felderítőlátcsővel, mikor valami szokatlan dolgot észlelt a tiszta kék égen. Valamilyen sötét formák úsztak a mennybolton. A látcső fonalkeresztjében jól kivehetően, különös emberi lények lebegtek. Pontosabban az arcuk teljesen emberszerű volt, ám a testük többi része inkább madárra hasonlított. Egy hatalmas, mintegy 3 méter magas madárra. Formája a testeknek emberszerű volt, ám tollak borították. Hajuk a fejükön egyeseknek emberszerű volt, másoknak piros. Lábuk csupasz volt és emberszerű, ám az ujjak helyén három hatalmas karom volt. A karjaik hatalmas kiterjesztett szárnyakká alakultak át. V alakú csoportban lebegtek, az elöl repülő madárember szája mozgásáról ítélve a jobbján haladóhoz beszélt. A szemtanú megdörzsölte a szemét. A látomás teljesen hihetetlen volt. Repülő emberek? Szemtanúk után nézett, ám szerencsétlenségére a fedélzet üres volt, mivel a legénység zöme kimenőt kapott, míg a hajó a dokkban állt. Kétségbeesetten nézelődött segítség után. de a móló is kihalt volt. sehol egy lélek. Ismét belenézett a látcsőbe. Csak az ég kékje látszott benne. Szabad szemmel kereste az előbb jól láthatott alakzatot, de sehol semmi. Majd látcsővel pásztázta át az eget, ám ismét semmi. A különös lények mintha felszívódtak volna. Ha behunyta a szemét, világosan maga elé tudta idézni a képet. Az esetet Alberto Costanzo és Loris Innocenti az olasz II Giomale dei Misteri kutatói fedezték fel és Sergio Conti írta meg ugyanebben a lapban. A kutatók nem tudják kizárni a hallucináció lehetőségét, ám azt sem, hogy esetleg valamilyen különös jelenség ritka szemtanúja volt ama szorgos hivatalnok. A hallucináció ellen szól, hogy vallomása szerint soha többször nem fordult elő vele hasonló, s az is, hogy a hozzá közel állóknak is csak hosszas rábeszélés után mesélte el a történetet, évtizedekig magában tartotta, mivel úgy érezte, nem állhat a nyilvánosság elé bizonyítékok nélkül. Bizonyíték pedig nincs. Vannak viszont hasonló vallomások a föld különböző pontjáról. Megfoghatatlan valamik a földön 1910. Ursebach, Svájc Minna Büchler képzőművésznő meséli, hogy amikor 7 éves volt. egyszer csak a mezőn nagyapja rákiáltott: „Fogdd meg!" Szénát raktak a mezőn, s nagyapja leszúrt valamit a vasvillával, ami fényes szálakból álió szénának tűnt a kislánynak. Ám az a fényes valami átbújt a vasvilla villái között, és felszárnyalt az égbe. 1950. szeptember 27.. Philadelphia. Pennsylvania John Collins és Joseph Kennon rendőrök egy fura. kocsonyás képződményt vettek észre lebegni a talaj felett. Körbejárták a sohasem látott valamit, persze, kibiztosított pisztolytáskával, hogy ha kell, elő lehessen rántani a hatlövetűt... De az a valami nem csinált semmit. Ott remegett előttük, mint valami kocsonyás medúza. Ekkor az egyikük összeszedte a bátorságát, és beledugta kezét a valamibe. Nem történt semmi, nem érzett semmit. Ám ahogy visszahúzta a kezét, ott az a kocsonyás valami egyszerűen felszívódott. A tárgyon egy lyuk képződött. Most már lassan oszlani kezdett a valami. Egy fél óra múlva teljesen eltűnt. 1953 nyara, Kolozsvár Szift úr, gyermekként a Hója tetőn, az erdőben játszott, amikor feltűnt, hogy az egyik bokorban mintha különös csillogás lenne. Egy botot dugott oda a fénylésbe, s legnagyobb megdöbbenésére a bot vége eltűnt a semmiben. Kihúzta a botot. A bot újra egész volt. Ekkor a kezét dugta oda. A keze is eltűnt. Érezte, hogy van, de nem látta. Aztán kihúzta, s érezte, hogy különös erők járták át a testét. Erről regélnek a korabeli lapok. Mandics György