Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-05 / 285. szám

Rt ALAPÍTVA: I 91 O-BEN CSÜTÖRTÖK, 1991. DEC. 5., 81. EVF. 285. SZAM |GF Az 1981-ben elkészült Termál­fürdő nyolc évig bírta csak. hogy szellőzési-fűtési gondokkal küsz­ködnek üzemeltetői. A felelősöket kereső és megtaláló bírósági per lezárultával a vállalat saját erejéből csak csukott kapuk mögötti, lassankénti felújításra futotta. S idővel a fürdeni vágyók, sajnos, a SZUE-ból is kiszorultak... Hogy a sajnálkozáshoz mi közük a kép­viselőknek? Túl azon, hogy való­színűleg ők is szeretnek fürdeni télen, „csak" annyi: a vállalati közgazdászok SZUE-bezárási érvelését elfogadva, ám a város­lakókat fedett. melegvizű fürdő nélkül nem hagyhatván, négy millió forintot megszavaztak a kug­lófcsarnok megnyitásához legszük­ségesebb munkák fedezésére. S tegnap a képviselők közül jóné­hányan meggyőződhettek róla: jó helyre ment ez a nem túl nagy, de azért év vége felé mégis csak nehezen előteremthető összeg. Több is elkelt volna, de a január közepi nyitáshoz némi vállalati pótlással elég lesz. (A „pótlás" valószínűleg viszi a csekélyke nyereséget...) Mire futja négy millióból? Két, nagyteljesítményű termoventil­látorra, melyek meleg levegőt fújnak a csarnokba, s hat elszívóra, hogy a légcserének se legyen akadálya. (Ennek hiánya tette tönkre korábban a kupola tartó­elemeinek egy részét.) A villa­mossági szereléseket a cég munka­társai vállalták föl. a használ­hatatlanná vált csövek cseréjét is. Itt-ott egy kis átalakítás, vezeték­savazás, takarítás, büfényitási HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 185 FT, ARA: 7,40 FT Vízviziten, kuglóf nézőben Négy millió - jó helyen FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Tegnap délelőtt házon kívül tartózkodott a szegedi polgármesteri hivatal fél vezérkara, nem voltak elérhetők sem az alpolgármesterek, sem a főépítészi, s a műszaki iroda vezető munkatársai, de még némely, az önkormányzat mellett működő bizottság tagjai sem. Igazolhatjuk: igazoltan voltak a városházától távol. S velük az Országos Vízügyi Hivatal, a Magyar Hidrológiai Társaság, az Építéstudományi Egyesület egy-egy rangos tisztségviselője is. E magyarázkodás összefügg azzal, hogy a Szegedi Vízművek és Fürdők munkatársai - új igazgatójuknak, Mészáros Gábornak ötletére - a város lakóit képviselő szenátorokat, a testület és a vízügyi szakma országos vezetőit megkínálták a személyes tapasztalatszerzés lehetőségével. Előbb az északi vízműtelep, kint, Algyőn, aztán más víztermelő és szennyvízátemelő bázisok voltak a vízvizit állomásai. Az igazán várt és izgalmas látnivaló persze az utolsó megálló, a Termálfürdő, melyet - mint azt november közepén nem egészen véletlenül „kiszivárogtattuk": a városatyák szerint is sajnálatosan - nélkülözni kényszerül a város már két éve. előkészület - s aztán lehet uszi- Sziki és a Ligetfürdő nyitásáig, vízellátás teljes rekonstruk­kálni! (Már most jelezzük: csak a Akkor ugyanis a fedett fürdőben ciójához.) jó idó beköszöntéig, a partfürdő, a hozzákezdenek a fűtés és a Mint Mészáros Gábor igaz­gatótól megtudtuk, a biztonságos vízhozamot 1500 méter talpmély­ségű, 72 Celsius fokos vizet adó kút garantálja majd, melynek vizét előbb fűtésre (azaz gázenergia megtakarítására!) , s utóbb a me­dencék töltésére használják majd. Még akkor is negyven fokos lesz. Természetesen fel kellett ten­nünk azt a kérdést a vízművek munkatársainak, hogy ha a SZUE bezárását annak ráfizetéses vol­tával magyarázták, nem tartanak-e ugyanettől a Termálfürdő esetében. Válaszukat - a nem-et - érdemes részleteznünk, hiszen így jó hírekkel szolgálhatunk. A vízműveknél úgy számoltak: míg a nyitott SZUE vendégkörét jobbára a notórius téli fürdőzők alkották - naponta pár tucatnyian, a fedett termálfürdőt bizonyára többen, több százan keresik majd fel. Annál is inkább, mert a nyugdíjasokat, gyerekeket, mozgás­sérülteket megillető kedvezmények rendszerét már a nyitáskor beve­zetik. Számítanak a tornaóráikat a fürdőben töltő iskolai csoportokra is, s mindazokra, akik reggel hattól nyolcig élnek majd az árenged­ményes fürdés lehetőségével. Lesz egyébként - végre! - félnapi jegy is . Úszásoktatás, asztmatikus gyerekek mozgásterápiájának helyszínéül ugyancsak kínálkozik majd a Termálfürdő, s ha jól kalkuláltak, a vízműveknél dolgo­zókna k már biztosan nem kell tartaniuk attól: üres lesz a kuglófcsamok... PÁLFY KATALIN I f SUAyti NEMZETKÖZI BÍRÓI TESTÜLET felállítását javasolja az ENSZ-nek Pérez de Cuellar, távozó főtitkár, annak eldön­tésére: joga van-e a világszervezetnek a beavatkozásra egy-egv állam belügyeibe. A főtitkár kifejtette, hogy adott esetben a világszervezet kénytelen lesz átlépni a belügyekbe történő he nem avatkozás határait, egyebek között a jugoszláviai válságra is hivatkozott javaslata megtételénél. Jelenleg a világszervezet alapokmánya tiltja, hogy az ENSZ beavatkozzék a tagállamok belügyeibe, belső problémáiba, több ország azonban már korábban felvetette, hogy amennyiben a humanitárius érdekek megkívánják, ezt az előírást figyelmen kívül kell hagyni. LEMONDOTT JOHN SUNUNU, az amerikai elnök kabinet­főnöke. Távozását a republikánus vezetők mind hangosabban követelték, különösen azóta, hogy az elnök népszerűségi mutatója a korábbi 80 százalékról a napokban alig 50 százalékra csökkent, ^v LIBANONI SÍITA FEGYVERESEK tegnap szabadon engedték utolsó amerikai túszukat, a 44 esztendős Terry Anderson újságírót. Hat évet és 9 és fél hónapot töltött fogságban. Az amerikai újságíró honfitársai közül utolsóként nyerte visssza szabadságát: az Irán-barát csoportok a héten három amerikait engedtek el, és már csak két német állampolgár van fogságukban. ^ A SZOVJETUNIÓBAN NEM LEHET KIZÁRNI a katonai puccs veszélyét, s egy ilyen puccsot, ellentétben az augusz­tusival, a lakosság jelentős része támogatna - jelentette ki Anatolij Szobcsak, Szentpétervár polgármestere a Le Figaro című francia lapnak. Szobcsak úgy ítélte meg, hogy a „rendteremtés" céljával jelentkező puccs sokaknak lenne az országban rokonszenves, míg augusztusban világos volt, hogy csupán a keményvonalas kommunisták visszatértét akarták kivívni a puccsisták, ezért a lakosság elutasította azt. D A KORMÁNY MAI ÜLÉSÉN várhatóan felhatalmazzák Antall József miniszterelnököt, hogy hazánk nevében aláírja a Magyar Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti baráti együttműködésről és az európai partnerségről szóló szerződést. A testület foglalkozik azzal a javaslattal is, hogy Magyarország vegyen részt az 1992. évi Genovai Szakvilág­kiállításon. Ez nem igényelne költségvetési támogatást, miután a részvétel a kereskedelemfejlesztési alapból és a szervezők támoga­tásából finanszírozható. Merre mozdul a gazdaság? Cégbíróból „cégalapító" - A Fővárosi Bíróságon a Cég­bíróság 1944 ulán is működött, bár je­lentősége kétség­telenül csekély volt. A cégjogi intéz­mények a jogász­képzés anyagában 1944-től például nem is szerepeltek. Az első törést az oszthatatlannak hitt szocialista tulajdonban az 1978. évi 4. törvény hozta, amely a jogi személyiségű társulásokról és a jogi személyiséggel nem rendel­kező társaságok alapításáról és működéséről rendelkezett. Később, az 1982-től működő gazdasági munkaközösségek - ismertebb nevükön GMK-k - hulláma elöntötte a Cégbíróságokat, mert a rájuk vonatkozó jogszabályok kötelezővé tették cégbejegyzésü­ket. - Hat év múlva jött egy újabb hullám. - Óriási jelentőségű volt a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény. A hatálya alá tartozó gazdasági társaságok számára kötelezővé tette a cégbe­jegyeztetést, s a cégbíróságok jelentőségét lényegében az 1944 A gyorsuló gazdasági rendszerváltás, a privatizáció nemcsak a közgazdászoknak ad rengeteg új feladatot, a jogászokat is alaposan megdolgoztatja. Dr. Japport Katalin hosszú évekig dolgozott polgári-, később cégbíróként Szegeden, majd Budapesten a Legfelsőbb Bíróságon. Ma ismét Szegeden van, egy másodmagával nyitott ügyvédi iroda keretein belül, a cégek átalakulását, alapítását, privatizációját vezényli. Az egyik oldalon összegyűjtött szakmai tapasztalatait kiválóan hasznosíthatja a másikon, a gazdasági életben. Először egy nagyon rövid cégbíróság-történet felvázolására kértük. •HHMHiainai előtti jogszabályokkal azonosan állapította meg. A további ágazati jogszabályok a cégbejegyeztetésre vonatkozó kötelezettséget a gazdálkodó szervezetek széles körére kötelezővé tették. Tudni kell azt is, hogy a Cégbíróság a gazdasági társaságok és más gazdálkodó szervezetek alapítását nem csak regisztrálja, hanem az alapítás feletti törvényességi felü­gyeletet is ellátja. Az átalakulások esetében ugyancsak gyakorolja a törvényességi felügyelet jogkörét, és a nem jogszerű átalakulásokat a cégjog sajátos eszközeivel megaka­dályozza, illetőleg a jogszerűtlen átalakulásoknál sajátos jogi eszkö­zöket alkalmaz. - Egy-egy cégalapítási, privati­zációs megbízásnál milyen felada­tokat kapnak? - Kérhetik tő­lünk az egész fo­lyamat végigkísé­rését, de vállalunk speciális, jogi taná­csadói feladatokat, valamint az átala­kuló szervezet igé­nyei szerinti rész­feladatokat is. A privatizációnál pél­dául javaslatot te­szünk az általunk legmegfelelőbbnek tartott társasági formára, és a dolgozói részvételre. Közben tapasztaljuk, hogy amit egykor hónapok alatt államosí­tottak, azt igen nehezen, esetleg évek alatt lehet csak - úgymond ­privatizálni . - A jogi munka során kitűnően nyomon követhetik a gazdasági változásokat. Azt mondják, most éppen hozzánk menekül a jugosz­láv tőke. - Erről természetesen nem nyilatkozhatom, de tanulságos lenne végiglapozni az elmúlt egy-két hónap új cégbejegyzéseit. Az persze nem titok, hogy nö­vekszik déli szomszédaink érdek­lődése a magyar gazdaság iránt. KA TARTALOM Össztűz alatt VMDK....2 Tápé - ugrás a sötétbe? 3 Hetedhét határon 6 Nyugdíjas = szegény?...7 Magyarország a harmadik ^kslBpbdn 8 Bronzvasárnapi ajánlatok 9-10 Gazsó L. Ferenc tárcája 16 Kiárusítás Az egykori nagyvállalat ma is nagy irodaházának, pontosabban a földszintjének tekintélyes hányadát egy kezdetben kicsi, majd az idők folyamán egyre növekvő, később osztódással is szaporodó korlátolt felelősségű társaság bérli. Mára úgy elterpeszkedtek, hogy az ere­deti lakók az emeletre szorultak, még sincs harag az őslakosok és a „betolakodók" között. Miért is lenne, hiszen nagyon jól kiegészítik egymást. A privatizálás előtt álló és meglehetős kapacitásbőséggel küszködő vállalat már régen csődöt jelentett volna az albérlők nélkül, így azonban osztoznak a rezsin és jut hely a bérleti díjnak is. Ez kapcsolatuk hivatalos része - nem is párját ritkító ebben a városban -, amit még tovább erősít a dolgozók között szövődő, különben teljesen hétköznapi okokra vissza­vezethető harmonikus kapcsolat. Az újak ugyanis rendszeresen kiárusí­tásokat, olcsó vásárokat rendeznek a nagy ház földszintjén, amire az emeletről is érdemes lerándulni. Egy másik előny, hogy a fentiek mindezt munkaidőben is megte­hetik, hiszen leterheltségük lehe­tővé teszi az alapos nézelődést, a vásárlást. Ezek a szinte már kiszá­míthatóan ismétlődő akciók annak köszönhetőek, hogy az albérlő ­egyebek mellett - elsősorban a kereskedelemben utazik, s mint ilyen, meglehetősen vállalkozó szellemű. Mindez egészen pontosan azt jelenti, hogy időnként nagyon bevásárol, úgymond kutyának sem kellő dolgokal telik meg a nem tál nagy raktár. A nem kell termé­szetesen csak a szokásos kereske­delmi üzletmenetre igaz. amikor a beszerzési árra még rárakódik a ­látszat szerint igazán nyugodt, kiegyensúlyozott - megélhetést biztosító haszon. Amikor már túl nagy kupac gyűlik össze a kísérleti árukból, akkor az utóbbiról ­mármint az árrésről - lemond a kft. Esetenként természetesen még ennél is tovább megy, a veszteséget is vállalja. Reklám se nagyon kell, viszik a hírt az emeletiek, miután napközben békésen kivárták soru­kat a földszinten. Mert legyenek bármily kevesen is odafönt, minden egyes akció sorbanállással kez­dődik, különösen már ilyenkor, karácsonytájt. KOVÁCS ANDRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom