Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-31 / 305. szám

12 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991.DEC.31. Akit kezdetben még a lányok is megvertek Rácz Attila kihívta a világbajnokot! A szeptemberi kick-box Combul Kupán egy 21 esztendős, 57 kg-os (jelen esetben ez nem elhanyagolható paraméter!) szegedi fiatalember komoly „illetlenségei" követett el az újszegedi Sportcsarnokban. Mielőtt talalgatnának: Rácz Attila nem a halászlét próbálta villával elfogyasztani a banketten, hanem megvert egv „öreg embert". Igaz, az áldozat, a negyven felé járó Harald Rögner, a sportág egyik legnagyobb alakja nem is kért kegyelmei a semi-contaclhan versenyző magyar fiútól, sőt mindent megtett azért, hogy látványos összecsapásuk végén őt hirdessék ki győztesnek. Ám ezen a napon Attila ellen a „minden" is kevésnek bizonyult... Ez az alig huszonéves autószerelő már nem akármilyen sportmúlttal rendelkezik, hiszen két Európa-bajnokságon és az angliai vb-n is képviselte a magyar színeket, mi több már érmet is hozott haza a lübecki kontincnsvcrsenyről. - Sokáig tartott, amíg ezt u kemény és férfias sportágat „felfedeztem" magamnak - meséli Rácz Attila -, hiszen iskolás koromban a tenisz, a kézilabda, az atlétika és a birkózás is jobban érdekelt. Hatodikos voltam, amikor a kyohoz hasonló doshikan bűvöletébe estem, és lelkesen gyakorolni kezdtem a legkülönfélébb önvédelmi fogásokat. Egy idő után hiányzott a versenyszerűség, ezért örömmel fogadtam egy 45 kg-os kick-boxos lány(!) kihívását. Mit mondjak, a nem túl hosszú küzdelem során többet feküdtem, mint álltam... - Gondolom, ez az alapélmény döbbentett rá: mégiscsak a kick-box az igazi küzdősport... - Hamar eldöntöttem, hogy a Tisza Budo SE kick-box szakosztálya - amit már ekkor Fekete Péter és Feketéné Németh Erika vezetett - lesz az új (második) otthonom. Aztán úgy hozta az élet, hogy 16 évesen ideiglenesen Békéscsabára költöztem, ahol Gregor László nagy türelemmel foglalkozott velem. Ennek köszönhetően hamarosan már országos versenyt nyertem Szegeden, ami elég nagy feltűnést keltett. 1987-ben (alig 17 évesen!) a felnőtt taekwon-do és a kick-box válogatottba is bekerültem. Ma is vallom, hogy érdemes több stílust tanulmányozni és művelni, hiszen a technikák és a szabályrendszerek hasonlóak, vagyis a „kalan­dozóknak" általában nem egy teljesen új mozgás­formát kell elsajátítaniuk. - A válogatottság minden sportban utazásokat és világversenyeket jelent... - A lübecki kick-box Eb-n második, a madridin ötödik lettem, ám legutóbb a londoni vb-n sajnos csak a 63 kg-ban vettek figyelembe, amihez - ez gyorsan kiderült - nem voltam elég erős. Az 57 kg-osoknál egyébként legnagyobb hazai vetélytársam. Lantos Gyula diadalmaskodott, de állítom, hogy én sem szerepeltem volna rosszabbul! Januárban mindenesetre összecsapunk Lantossal, akit azért hívtam ki. hogy bebizonyítsam: ugyanolyan jó vagyok, mint a világbajnok! - Jövőre ki indul majd az Eb-n az 57 kg-os súlycsoportban? - Remélem, hogy ez még nem eldöntött kérdés. Mindenesetre a Rendőr TE-ben dr. Bánfalvi Attila és Németh Ferenc útmutatása alapján keményen készü­lök, és bízom benne, hogy mielőbb megakad rajtam valamelyik szponzor szeme. A Weider cég már eddig is támogatott, és talán mások is segítenek majd abban, hogy egy újabb Eb-éremmel háláljam meg keresztszü­lcimnck és kisbabát váró feleségemnek a sok-sok törődést és gondoskodást. RÉTHI J. ATTILA A Bp. Honvéd a kupagyőztes LOSÁRLABDA Olk Nyolc fiúcsapat részvételével, négynapos torna keretében Szege­den bonyolították le a kosárlabda Országos Ifjúsági Kupa döntőjét. Az újszegedi Sportcsarnokban tegnap délelőtt a helyosztókat játszották. A 7. helyért: ZTE-Szeged SC 114-60 (57-33). Vezette: Forrai, Halni. Legjobb dobók: Bánhidi (29), Pergel (20), ill. Ország (19), Gerc (10). Az 5. helyért: Paksi Alomerőmü SE-Tungsram SC 103-74 (46-45). Vezette: Faidt. Missura. Ld.: Gulyás (50), Marbucsek (19/9), ill. Jusztin (236), Horváth (12). A 3. helyért: Bajai Bácska-Szolnoki Olaj­bányász SE 91-80 (32-50). Vezette: Farkas. Halm. Az 1. helyért: Hp.Honvéd-Kórmend-Hunor 84-78 (42-35). Vezette: Faidt, Mustos. Ld.: Kovács (23/3), Czirkos (16). ill. Nagy (22), Hencsei (16). Az 1991-es OIK végeredménye: I. Bp.Honvéd, 2. Körmend-Hunor. 3. Bajai Bácska, 4. Szolnoki Olaj­bányász SE, 5. Paksi Atomerőmű SE, 6. Tungsram SC, 7. ZTE, 8. Szeged SC. Különdíjak: A legsportszerűbb csapat: Sze­ged SC. A legjobb edző: Bódi Tibor (Bp.Honvéd). A legjobb középjátékos (egyben a legered­ményesebb kosaras): Gulyás Róbert (Paks, 125 pont). A legjobb mezőnyjátékos: Balogh György (Bp.Honvéd). A legjobb védőjá­tékos: Czirkos Balázs (Bp. Honvéd). A legjobb irányító: Hencsei Tamás (Körmend). A különdíjakat a Városi Sport­igazgatóság, a megyei szakszö­vetség, Czinner István bőrdíszmű­ves, valamint a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. ajánlotta fel. A legjobb „roncsderbisek" A Kunfehértói SE roncsdcrbisei - élükön Farkas Gáborral és a versenybírói vizsgával is rendel­kező Kois Jánossal - elhatározták, hogy az 1991-es év eredményei alapján rangsorolják a „szakma" legjobbjait. Tíz versenyt vettek figyelembe az értékelésnél, és mindkét géposztályban hamar kijelölték a legkiválóbbakat. I. géposztály: I. Császár J. (Kunfehértói SE) 2. Törteli L. (Kunfehértói SE) 3. Kozák L. (Tázlári SE). II. géposztály: I. Istákovics I. (Kunszentmártoni SE) 2. Farkas G. (Kunfehértói SE) 3. Farkas B. (Tázlári SE). A roncsderbisek egyébként azt tervezik, hogy jövőre már „igazi" bajnokságban versenyeznek, és reményeik szerint a nyár végén Szegeden is rendezhetnek majd egy színvonalas futamot... Asztalitenisz ­gyerekeknek Nyílt asztalitenisz-versenyt rendez az újszegedi Sportcsarnok­ban január 4-én 8.30-tól a városi sportbizottság serdülő lányok és fiúk (1977. július l-je után szü­letettek), valamint újonc lányok és fiúk (1979. július l-je után szü­letettek) részére. Nevezni a hely­színen lehet, újoncoknak 30, serdü­lőknek 50 forint személyenként. Kocsis István Franciaországban vizsgázott A tai-jitsuban nincs felesleges „hókusz-pókusz" - Kicsit meglepődtem, de kétségtelenül boldog voltam, amikor Boucabeille úr közölte velem, hogy 1991 második felében szívesen látna egy fran­ciaországi „részképzésen". Nagyon jól tudtam ugyanis, hogy én vagyok az első kelet-európai, aki lehetőséget kap a tai-jitsu tökéletesítőitől a szakág alapjainak elsajátítására. - Mennyiben kü­lönbözik a tai-jitsu a mifelénk is ismert jui­jitsutól? - A jui-jitsu Japánból indult el hódító útjára, mmmm ahol annak idején a fegy­veres testületek tagjainak oktatták. Ez a speciális harci művészet bizony nem nélkülözte az európaiak számára szokatlan és érthetetlen „hókusz-pókuszokat", és a XX. század - nem éppen szamuráj-mentalitású - (sport) embere igyekezett is lefaragni a Ez a történet tula jdonképpen akkor kezdődött, amikor az év elején egv francia úr, Claude Boucabeille - aki „mellesleg" hal dános shotokan és három dános tai-jitsu mester - elfogadta a meghívást a szegedi nemzetközi rendőr karateversenyre. És ha már egyszer elfogadta, ígéretéhez híven el is jött a Tisza partjára. Ahol természetesen hamar barátokra lelt, hiszen a küzdősportok kedvelői és művelői „csupán" az edzéseken és a mérkőzéseken gyötrik egymást ­különben , jól megvannak". Kocsis István, a Szegedi Rendőr TE jui-jitsuval (is) foglalkozó ügyvezetője mindenesetre nem elégedett meg a figyelmes házigazda szerepével, hanem a tai-jitsu iránt is érdeklődni kezdett. Amikor az esztendő utolsó heteiben beszélgettem vele, egyértelműen kitűnt szavaiból: nem bánta meg a „kíváncsiskodást"... - A négy hónapos kurzus végén - amelyen egyébként a Tai-jitsu Világszövetség elnöke, Dániel Dubois úr is jelen volt - meg­szereztem az egy dános mester „minősíTést". Az igazsághoz hogy ez újabb lökést ad a tai-jitsu hozzátartozik, hogy a Boucabeille terjedésének. Januárban szeretnénk totális megsemmisítése a cél, hanem a saját védelmem. Vagy nyerni kell, vagy - túlélni! Ez pedig minden esetben feltételezi az adott szi­tuációhoz való alkal­mazkodást. Ugye, mi­lyen egyszerű? - Legalábbis nem hangzik kínaiul (vagy inkáb japánul?...). De lesznek-e itthon követői? - A Rendőr TE-ben már sokakat „megfer­tőzött" a tai-jitsu, hiszen ez a szakág nem a ki­zárólagosságra törek­szik, hanem más ön­védelmi sport űzését is megengedi. 1992-ben egyébként maga Dubois úr látogat majd Szegedre, és tart egy hetes edzőtábort. Biztos vagyok benne, úrtól kapott vizsgaanyagot közel fél külsőségekből. Lényegében a éven át tanulmányoztam, és Fran­megalakítani az országos szö­vetséget is, és persze addig is franciák érdeme, hogy a felesleges dolgok - pl. a szamuráj-eskü ­kiiktatásával, egyes elemek korszerűsítésével néhány év alatt egy új sportág honosodott meg a vén kontinens nyugati felében. ciaországban a gyakorlati tudni- folyamatosan várjuk az érdek­valókon kívül pedagógiából (!) is meg kellett felelnem a követel­ményeknek. A tai-jitsuban hasz­nálatos technikák nem sokban térnek el attól, amit korábban már - Ön ősszel Le Mans-han már elsajátítottam, de a „megközelítési „belekóstolt" a tai-jitsuba, sőt mód" teljesen más, mint a karate vizsgázhatott is. legtöbb ágában. Nem az ellenfél lődőket Párizsi körúti tornacsar­nokunkban. Az edzések kedden fél 6, szerdán és pénteken fél 5 órakor kezdődnek., de a 23-011/1159-es telefonon is szívesen adunk felvilágosítást. R. J. A. Hírcsokor Mindössze néhány mérkőzésen ült csak a Szegedi ESK női kézilabdacsapatának kispadján Börcsök József. Arról kaptunk ugyanis hírt, hogy Börcsök és az NB l-es együttes útjai szétválnak. A jövőben a Tisza Volán SC másodedzője, Farkas József irányítja majd á Szegedi ESK gárdáját. * Wágner Zsolt, az UTE 23 éves labdarúgója tavasztól a Szeged SC-ben folytatja sportpályafutását. * Jelmezes szilveszteri futóverseny lesz december 31-én délelőtt 9 órakor Szegeden. A már hagyományos húrom kilométeres kocogás az idén is a Dóm térről indul és oda is érkezik meg. Az útvonal pedig a következő: Móra park-Stefánia-Belvedere-alsó rakpart. Nevezési díj 30 forint. Hatvannégy Bosszantó bakik Blázsik Zoltán rovata Mindenki elkövet hibákat. A sakktáblán és azon kívül is. Azonban ha játék közben tévedünk, azzal csak önmagunknak ártunk, sőt az ellenfélnek még örömet is szerzünk. Kezdő sakkozók lépéseit figyelve annyi kisebb-nagyobb hibát látunk, hogy segítő szándékkal beleszólunk, kijavítjuk elnézéseiket. Mi persze tudjuk, hogyan kellelt volna! Velünk egyenrangú partnerünk megjegyzéseit, kritikáit ha nyerünk sokszor nem fogadjuk el, pedig nem biztos, hogy a győztesnek mindig igaza van. Ahogy tréfásan mondani szokták, a sakkban az győz, aki az utolsó előtti hibát véti. Érdemes ezen a szellemes mondáson egy kicsit elgondolkodni. Mit is jelent az hogy .jaj, elnéztem"? Ez bizony elég szubjektív fogalom. Vannak persze nyilvánvaló elnézések, például „mattba lépünk" vagy elveszítjük egy tisztünket. Egy nagymester számára azonban elegendő lehet, ha ellenfele egyszer nem a legjobbat lépi, máris ki tudja ezt használni. De mit is jelent a „legjobb lépés"? Bizonyos állások már mindenképpen veszítenek, másokban pedig csak egyetlen lépés ígéri a győzelmet vagy a döntetlent. Ezt az egyedüli utat kell megkeresni. Sokan mondták már egy-egy vesztett parti után „pedig már minden nyert". Ilyen azonban nincs, a legjobb állást is elronthatjuk egy óvatlan húzással. A sakkjáték minden szinten szórakoztató tevékenység. Örülünk a győzelemnek akkor is, ha az ellenfél nem játszott elég jól. hiszen így tudtunk felülkerekedni. Másrészt viszont egy-egy fontos mérkőzésen elkövetett végzetes hiba után a legnagyobbak is érezhetik úgy, hogy „abba kéne hagyni a sakkozást". Szerencsére mégsem teszik. Sax Gyula világbajnokjelöltként a Korcsnoj elleni mérkőzése hetedik játszmájában tisztnyerést hagyott ki, amivel továbbjutása valószínűvé vált volna. Sax sötéttel játszott és I. Hf3 Hf6 2. c4 c5 3. Hc3 d5 4. cxd5 Hxd5 5. d4 Hxc3 6. bxc3 g6 7. e3 Fg7 8. Fd3 0-0 9.0-0 Vc7 10. a4?! Hc6 II. Fa3 b6 12. Bbl Bd8 13. Ve2 Ha5 14. dxc5 bxc5 15. Bfdl Fd7 16. Fb5 a6 után világos „úgy gondolta" egyszerűsít és úgy is lett, mert 17. Fxd7 Bxd7 18. Bxd7? Vxd7 19. Fc5?? Vxa4?? után a 24. lépésben döntetlenben oldódott fel a nagy tét miatti feszültség. Korcsnoj elnézte a figurát, amit nagymesterünk 19. - Vf5 után leüthetett volna. No de ki gondolná, hogy Korcsnoj ekkorát tud bakizni! Pedig még nagyobbal is tud. Nézzük csak! Baguióban 1978. augusztus 26-án a Karpov elleni világbajnoki döntő 17. játszmájában sötét 38. lépése után a következő hadállás alakult ki: Vil. (Korcsnoj): Kgl, Ba3, Bh7, a4. g2, h2. Söt. (Karpov): Ke2, Bc6, Hd2, He4. Az óriási küzdelem végére elfogyott az idő, a koncentráció csökkent, így 39. Bal?? Hf3fU következett és a matt elkerülhetetlen. Anatolij Karpov sem örülhet mindig. Világbajnokként Kaszparov ellen 1985. október elsején a 11. partiban, nehéz állásban „sikerült megtalálnia" a legszebben vesztő lépést. Vil. (Kaszparov): Kgl, Vg4, Bdl, Bel, Fd5. Hf3, a3, b2,f2, g2 g3. Söt. (Karpov): Kg8, V/6, Bc8. Bd7. Fb7, Hc6, a7, b6. f7. g7, hő. Következett 22. - Bcd8??. amire a nem tervezett vezéráldozat 23. Vxd7U befejezi a küzdelmet, mert 23. - Bxd7 24. Be8f Kh7 25. Fe4t után jogos a feladás, ugyanis 25. - g6 26. Bxd7 után még egy tiszt elvész. Nem lett volna holtverseny az előző példa két szereplője között Skellefteában egy Világ Kupa versenyen, ha az ábraállásban Kaszparov világossal nem egyezik meg Ribli Zoltánnal döntetlenben: abedefg h a & A A A A A a m JL i i X i i 1 X m * abedefg h 26. Bxb5 Fxe3 27. Bd8U Vxb5 (27. - Bxd8-ra 28. Bd5U) 28. Vd6 Fxf2t (28. - Be8 29. a4! Vxa4 30. Vei!) 29. Kxf2 után a világbajnok ­Vaganjan szerint - szépen nyerhetett volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom