Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-04 / 284. szám

8 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1991. DEC. 4. Csókási Márta „olyan, mint a kenyérben az élesztő..." Aki még a tanítványaival is játszani akar Ha egy sportolóról az edzője (akit történetesen Ducsai Gézának hívnak) kijelenti, hogy „olyan, mint a kenyérben az élesztő", nos, az a játékos egy csapásra „gyanússá" válik. Vagy inkább érdekessé. Es ha erről a ­szemléletes hasonlattal megdicsért - röplabdás hölgyről (mert Csókási Márta az!) az egyik hazai mérkőzésen egy remek felvételt készít a lap első szánni sportfotósa, akkor (tu­dom, ez afféle fordított reakció) a tollforgató is pillanatok alatt rábeszéli magát egy miniportré megírására... Nem állítom, hogy a lehető legszerencsésebb időpontban (alig 48 órával az első hazai vereség után) iiltünk le beszél­getni a Szegedi DKE női roplah­dacsapatának 24 esztendős kapitányával, éppen ezért meg­nyugvással fogadtam: Csókási Mártán a mélabú és a „gyász" nyomát sem lehetett felfedezni. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN - Ilyen gyorsan túl tudod tenni magad a kudarcokon ? - A látszat csal. Egy-egy buta vereség után hamar kiborulok, és akkor mindig elhatározom, hogy nem csinálom tovább. Másnap aztán elsőként megyek le edzésre... - Mióta pofozgatod ezt a pillekönnyű játékszert? Tízéves koromban a Tisza-parti Altalános Iskolában Bezdán István „hozott össze" a röplabdával. Nyolcadikos korom­ban leltem igazolt játékos, és ­néhány éves NB Il-es rutinszerzés után - 1987-től (folyamatosan) első osztályban szereplő együttesben játszom. - Némi túlzással, a mai SZDRE­ben te vagy az egyetlen régi bútordarab... - Igen, a csapat szinte idényről idényre kicserélődött, csak én maradtam a „hőskorszakból". A tavalyi gárdából például különböző okok miatt Dobos, Bezdán, Balázsik és B. Tóth sem lehet vel­ünk, így most a fiataloké a főszerep. A hangulat igazán jó, és véleményem szerint ezzel a csikó­csapattal is reális esélyünk van az előrelépésre. - Ez az A csoport „megközelí­tését" jelenti? - Nagyon szeretnénk jövőre a legjobb magyar együttesekkel találkozni otthonunkban, a Tabán iskola tornacsarnokában. Ha Dobos lldiék is lila-zöldben játszanának az idei bajnokságban, szinte biztosra venném a feljutást, ám nélkülük a TFSE és a Dutép is megnehezítheti a dolgunkat. Egy biztos: ha idén sem sikerül a „nagy ugrás", akkor végérvényesen megrekedünk... Pedig a stabil A csoportos csapatok közül a Jászberényt, a Kaposvárt és a Debrecent is elkaptuk már egy-egy felkészülési tornán, vagyis talán nem „lógnánk ki" a nagyok közül... - Mikor lesznek felnőttek a diákröplabdázók ? - Ez a társaság jó két év múlva érhet be, Komáromi, Huff és a többiek akkorra válnak majd igazán jó NB l-es játékosokká. Ma még azért nyújtunk hullámzó teljesít­ményt, mert a csapat átlagéletkora alig több mint 18 év! - Talán szemtelenség egy huszonéves hölgytől ilyet kérdezni, de... meddig szeretnél még röplahdázni? - Tudod, a Tabánban, ahol napközisnevelőként dolgozom, van egy csapatom. Többnyire hete­dikes gyerekek, akik roppant ügyesek és imádják a röplabdát. Szeretném megérni, hogy tétmér­kőzésen együtt lépjek velük pá­lyára... Réthi J. Attila Karatézó gyerekek a Mikulás Kupáért Sajátos módon találkoznak de­cember 7-én 9 órától a Körcsar­nokban a karatézó gyerekek a Télpóval. E kemény sportágat művelő 9-18 évesek ezen a szom­baton a Mikulás Kupa keretében juthatnak ajándékokhoz, az ér­meken kívül például jutalomcso­magokhoz is. Erre már csak azért is módjuk nyílik, meri a verseny lebonyolítását a Magyar Kül­kereskedelmi Bank Rt. mellett a Budapesti Édesipari Vállalat Csemege Csokoládégyára, a Sárisápi Mgtsz Tojásfeldolgozó Gyáregysége és az Erzsébet Áruház is támogatja. Az Állatorvostudományi Egye­tem Sportegyesülete karateszak­osztályának meghívására a mintegy 250 magyar versenyzőn kívül 150 külföldi teszi teljessé a mezőnyt. Többek között az Egyesült Álla­mokból, Németországból, Auszt­riából, Csehszlovákiából, Romá­niából és Izraelből érkeznek gyer­mek- és ifjúsági korú karatékák a viadalra. A rendezők ezúttal kü­lönösen jó munkát kell, hogy végezzenek, hiszen jövőre Buda­pesten tervezik megrendezni a junior karate világbajnokságot. A mostani Mikulás Kupát egyébként hetedszer írták ki, és ezúttal másodszor fogadja az indulókat a főváros. A nemzetközi versenyen természetesen nem „ömlesztve" mérkőznek egymással a gyerekek, hanem mind a lá­nyoknál, mind a fiúknál a kort, az övfokozatot és a súlycsoportot figyelembe véve alakítják ki a kategóriákat. A kumitén, vagyis a küzdelmen kívül kata, tehát forma­gyakorlat-bemutató is szerepel a programban. „Sztárcsinálás" magyar módra A televízió jóvoltából november 24-én figyelemmel kísérhettük az első osztályú labdarúgó-bajnokság rangadóját, a BVSC-MÁVTRANSSPED-UTE talál­kozót. A látottak alapján elmondhatjuk, felejthetetlen produkcióval nem lettünk gazdagabbak, küzdelmes, de közepes színvonalú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született. A statisztikákban a számszerű eredmény marad meg, no meg talán az, hogy egy kiállítást követően a hazaiak kapujába egy pályakezdő fiatal állt. Történt ugyanis a mérkőzés 41. percében, az újpestiek üdvöskéje. Bácsi Sanyi egyedül törhetett kapura. Gáspár - a vendéglátók portása ­kifutott eléje és a tizenhatoson kívül szabálytalanul állította meg a gólhelyzetben lévő támadót. A játékvezető rövid habozás után a piros kártya felmutatásával „jutalmazta" a produkciót. A történtek után Vezér Adóm lett a vasutasok hálóőre, aki ekkor debütált az élvonalban. A bemutatkozás jól sikerült, hiszen kapott gól nélkül fejezte be a mérkőzést. Az igazsághoz tartozik, komoly védenivalója egyetlen alkalommal volt, s háromszor a kapufa is segítségére sietett. Legnagyobb meglepetésemre a kilencven percet követően a fővárosi sajtó sztárt kreált a fiúból. írások sokasága jelent meg teljesítményéről. A Telesport adásában láthattuk a meghatottságtól csillogó szemű édesanyát, aki büszkén nyilatkozott gyermekéről. Összehasonlításul: az Ausztráliában sporttörténelmet író, ökölvívó-világbajnoki címet szerző Kovács István hasonló terjedelemben szerepelhetett a tv-adásban és az újságokban. Elgondolkoztató: a két teljesítménynek hasonló lenne az értéke, vagy Magyarországon még mindig ennyire labdarúgó-centrikusok lennénk ? Eszembe jut egy szintén őstehetségnek kikiáltott kapuvédónek, a csepeli Vámosnak a sorsa, aki egy évvel ezelőtt kapott hasonló publicitást, s azóta csak a legbennfentesebbek tudják, melyik egyesületben játszik. Véleményem szerint helyesebb lett volna, ha a médiák sportrovat-vezetői megvárják, míg Vezér Ádám valóban kibontakoztatja tudását, hiszen hazánkban már annyi, „sztárnak" kikiáltott sportoló eltűnt a „süllyesztőben "... Csonka László Ecclestone és Mosley Budapestre látogat Max Mosley, a Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) elnöke és Bernie Ecclestone, a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnoki sorozat teljhatal­mú ura, a Forma-l-es Konst­ruktőrök és Gyártók Szövet­sége (FOCA) elnöke a közel­jövőben Budapestre látogatnak. A hírt dr. Berényi János, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt. vezérigazgatója, a Hungaro­ring Rt. igazgatótanácsának elnöke közölte az MTI Sport­szerkesztőségével. - Arról is szó volt, hogy a brit sportvezetők még ebben az évben ellátogatnak Magyaror­szágra. de a napokban telex­üzenetet váltottunk, s az év végi hajrá, a közelgő ünnepek miatt januárra módosítottuk az időpontot - mondta dr. Berényi János. - A program valószí­nűleg Sopronban kezdődik, itt Ecclestone úrnak lehetősége lesz arra, hogy korábbi ígéretünk­nek megfelelően, vezesse a GYSEV egyik gőzmozdonyát. Ezzel a kis „kitérővel" talán megalapozhatjuk a jó hangu­latát a későbbi budapesti tár­gyalásoknak, amelyeken szeret­nénk szóba hozni a Hungaro­ring felújítását, a pálya vonal­vezetésének esetleges módo­sítását és jó lenne pontosítani az Ecclestone úr által beígért rangos nemzetközi versenyek időpontját is. Magyar sportdiplomáciai sikerek Palma de Mallorcán A legutóbbi választások nyomán kialakult új összetételében első ülését tartotta az elmúlt hét végén Palma de Mallorcán a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) végrehajtó bizottsága. A spanyolországi fórumon a testület összeállította azokat a szakbizottságokat, amelyek a négy évre szóló mandátum lejártáig működnek a mostani felállásban. A „bizottságszerkesztő" munka magyar szempontból többszörösen is eredményesnek bizonyult, hiszen hárman is szerephez jutnak kü­lönböző minőségben. A legna­gyobb sportdiplomáciai sikerként az könyvelhető el, hogy dr. Frenkl Róbertet megválasztották a FISU orvosi bizottságának elnökévé, méghozzá teljesen egyhangú döntéssel. A Testnevelési Egyetem tanszékvezető tanárát a tanulmányi bizottság élén is szívesen látták volna, amit mutat, hogy külön erre a posztra jelölte őt Primo Nebiolo, a FISU első embere. Megválasztása mindenesetre kuriózumnak számít, hiszen Frenkl professzor, aki tagja a végrehajtó bizottságnak is, az első magyar bizottsági elnök a FISU több mint félszáz éves történetében. Hogy Magyarország képviselete még jobb legyen, arról a VB-ülésen további döntésekkel is gondoskodtak. Gyenge Józsefet az ellenőrző bizottság tagjaként újjáválasztották, míg Földesiné dr. Szabó Gyöngyit a tanulmányi bizottság póttagjává voksolták. A több mint 80 országot tömö­rítő FISU vezérkarának tanácsko­zásán elismerték a három balti államot, ami azt jelenti, hogy Észt­ország, Lettország és Litvánia im­már minden FISU-eseményen önálló csapattal indulhat. A Palma de Mallorca-i össze­jövetelen az elkövetkező esztendők egyetemi és főiskolás világtalálko­zóinak szervezői beszámoltak az előkészületekről. Megnyugtatónak minősítették az 1993-as nyári buffalói Universiade „előképét", ugyanakkor anyagi gondokkal küzd Zakopane, az 1993-as téli Univer­siade házigazdája. Elképzelhető, hogy a jégkorong torna - elegendő megfelelő pálya híján - Lengyel­országból esetleg átkerül Szlová­kiába. Érdekesség, hogy a diákok világjátékai iránt változatlanul növekvő az érdeklődés, jellemző példa, hogy Ottawa már most bejelentkezett: szeretné megren­dezni a 2001-ben esedékes nyári Universiadét. Javul a Lineker bébi állapota Javul George Linekernek, az angol labdarúgó-válogatott nép­szerű csapatkapitánya, Gary Line­ker kilenchetes kisfiának állapota, akit a múlt héten szállítottak kór­házba Londonban, akut fehérvérűséggcl. Gary Lineker és a kezelőorvos kedden közös nyilatkozatot adott ki, amely így szól: „George még mindig nincs jól, de állapota lassan javul". A Lineker bébi szombat óta újszerű, gyermekeken eddig még ki nem próbált kezelést kap. Ebben a kemoterápia hatását különleges fehérjekészítmények segítik azzal, hogy az immunrendszert támogatva enyhítik a kemoterápia káros mellékhatásait. Világ Kupa-gála Barcelonában A jövő nyári, barcelonai ötkarikás játékok előtt számos sportág tart főpróbát a katalán fővárosban, megtapasztalandó, miiyen körülmények várják a versenyzőket júliusban-augusztusban az igazi olimpián. E sorba illeszthető be a súlyemelők Világ Kupa-gálája is, amelyet szombaton rendeznek meg a Pabellon de la Espanya Industrialban. Ez az esemény az idei VK-sorozat lezárását jelenti, ahol nem csupán a férfiaknál avatnak győztest, hanem lebonyolítják az olimpiai felvételért küzdő női súlyemelés reprezentánsainak vetélkedőjét is. A tárcsás összejövetelről előre el lehet mondani, hogy - bár már ez a 12. súlyemelő Világ Kupa - még egyetlen korábbi gálán sem vonult fel olyan szupermezőny, mint a mostanin. Legalábbis a meghívásokból és az invitálás elfogadásából erre lehet következtetni. A 15 versenyző alkotta férfi mezőnyben például három olimpiai bajnok, s további hét világbajnok található. A kilenc női súlyemelő közül hárman mondhatják el magukról, hogy már vb-aranyat is nyertek. A gála szereplői öt kontinens 15 országát képviselik. A résztvevők között sajnálatos módon ezúttal nincs magyar versenyző. A korábbi VK-állomásokon mutatott produkciójával egy ideig esélyesnek tűnt a barcelonai előolimpiai fellépésre a szekszárdi Czanka Attila, illetve a tiszaújvárosi Szanyi Andor is, ám későbbi gyengébb teljesítményük, s mindenekelőtt huzamosabb sérülésük meggátolta őket abban, hogy ott lehessenek a szombati gálán. Gajda és Szomódy I. osztályú szintet teljesített Az elmúlt hét végén a KSC által rendezett területi minősítő verse­nyen és a regionális csapatbajnok­ságon indultak a Szeged SC súlyemelői. A versenyévad utolsó előtti találkozóján néhányan meglepetéssel szolgáltak, hisz Gajda Zoltán és Szomódy Andrea révén I. osztályú teljesítmények is születtek. A kék-fehér-feketék fiataljai 10 súlycsoportban nyertek, míg a Kocsis A., Gajda Péter és Zoltán, Horváth A., Hajdú és Varga Hflwmrai A. összeállítású szegedi csapat 4834 pontot teljesített. (A csapat­bajnokság országos rangsorát a MSSY később teszi nyilvánossá.) A Szeged SC versenyzőinek eredményei: Felnőtt kres. 52 kg: 1. Kocsis A. 190 kg. 60 kg: 1. Gajda Z. 232,5 kg (105; 127,5). 67,5 kg: 1. Horváth A. 252,5 kg. 75 kg: ... 2. Fodor I. 220 kg. 82,5 kg: 1. Varga A. 235 kg. Junior kres. 60 kg: 1. Gajda P. 205 kg. 82,5 kg: 1. Koszów I. 207,5 kg. Ifjúsági kres. 75 kg: 1. Hajdú G. 220 kg. 82,5 kg: 1. Török Á. 200 kg. Serdülő kres. 82,5 kg: 1. Szatmári Sz. 177,5 kg. Nők. 82,5 kg: 1. Szomódy A. 170 kg (75; 95). Szomódy Andrea - útban az L. osztályú szint felé

Next

/
Oldalképek
Tartalom