Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-04 / 284. szám

4 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, I 99 I . DEC. 4. vwHnuiManMimMmMnBDnHHnnM Másodszor tervez a szegedi operának. Mindkétszer Bckés Andrással dolgozott együtt. Két éve Kossini Hamupipőkéjét csinálták, most pedig Mozart Varázsfuvoláját. A bemutató holnap este lesz, épp a zeneszerző halálának 200. évfordulóján. Menetel Róberttel (42 éves) világítási próba után beszélgettünk. - Azt beszélik, ez a díszlet 8,5 millió forintba került... - Erről őszintén szólva fogalmam sincs, de ez egy kicsit soknak tűnik. Talán az egész produkció. Az biztos, hogy egy része a színházak központi műhelyében készült Pesten, és az 3,5 millió volt. - De az azért tény, hogy elég drága volt... - Ma már minden díszlet sokban van, még akkor is, ha saját műhelyben csinálják. Bizonyos színpadméret fölött egy egész egyszerű produkciót se lehet 1,5 millió alatt megúszni. - Ebben mi az, ami drága? - Én ezt nem tartom drága díszletnek, sőt... - A Varázsfuvola számtalan problémát vet föl s ezek közül egyik legfontosabb, hogy hol is játszódik a darab. - Amikor elkezdtünk beszélgetni a műről Békés Andrással, egyben biztosak voltunk az első perctől kezdve. Azon kell gondolkodnunk, hogy ma egy vidéki színpadon mivel lehet létrehozni a varázsopera karakterét. Ebben az opera - Én azt halottam, hogy itt elég jól működéi színpadi masinéria van. - Semmi alsó gépezet nincs. Ez a darab minimum három süllyedőt kívánna. Itt csak egy személyi sülylyedő van. de annak is olyan kicsi a mozgástartománya és olyan lassan megy, hogy nem tudjuk használni. Gyakorlatilag csak egy egeret lehetne kitolni rajta. Arra használhatod, hogy kilyukasztod a színpadot. - A tervek alapformája a háromszög. - Ez mindenképen egy centrális mű. Ahogy egyre többet gondolkoztam a dolgon és egyre többet rajzoltam, egyre közelebb jutottam a szabadkőművességhez. A háromszög pedig borzalmasán jól jelöl ki bizonyos fontos pontokat. Főleg az Éj királynőjét és Sarastrót. Én úgy hívom ezt, hogy varázsháromszög, és ebben lett volna egy nagyon nagy süllyedő. - Az absztrakt teret néha nagyon konkrét tárgyak, leginkább növények törik meg. - A fa is voltaképpen absztrakció. Ez eredetileg centrumban volt, de aztán a szélre került, itt könynyebb beállítani. Az már a maketten kiderült, hogy minden élő, organikus elem nagyon jó ellenpont a látványban. Jót tesz egy-egy növény és nagyon jót tesznek az emberek. Hogy ezek nem háromszög alakúak. MÁROK TAMÁS Díszlet 8,5 millióért Szabadkőműves háromszög nagyobb mozgásteret biztosít az embernek. Térben sokkal szabadabban lehet gondolkodni róla. A zene nagyon pontosan eligazít, ezért a látványban nagyobb a mozgástér. Egy olyan színpadon, amely sem nagylétszámú műszakkal, sem nagy technikai apparátussal nem rendelkezik. Ez a díszlet egy nagy operaszínpadon tele lenne mindenféle süllyedőkkel, emelőkkel; ahogy meg van írva. A Franciaországról szóló magyar útikönyvben még az áll: aki keresi a Magyar Népköztársaság konzulátusát, megtalálhatja a Ruc Saint-Jacques-on. Az egyetemi intézetek környékén, a híres tudósokról: Gay Lussacról, Pascalról, Picrrc és Madame Curie-ről, Descartes-ról elnevezett utcákon azonban hiába keresgél mostanság a magyar: nem lel a haza talpalatnyi szigetérc sem errefelé. Attila és a „Pantheon-tisztesség" Megtekintheti viszont a Pantheont, a nagy franciák nagy temetkezési helyét. A hajdani templom kupolája alatt sétálva nem érik váratlanul a találkozások, ám az egyik falra tekintve biztos, hogy szíven üti a látvány a legtöbb magyart. A mi dicsőnek tartott ősünk, Attila óriás, vérszomjas alakja tekint le ránk: körülötte szenvedés és halál. A barbár, akitől - a hagyomány szerint - Genovéva, Párizs városszerte fól-fölbukkanó védőszentje megóvta hajdan a Szajna ölelte települést. A békés szándékú, kései utód röpke eszmefuttatást végez Isten ostora és a relativitás kapcsolatáról, de vitathatatlanul jogos alázattal hajt fejet az emberiség nagyjai, Rousseau, Voltaire, Victor Hugó és Zola sírja előtt. Még ha Ady a századelőn protestált is a „Pantheon-tisztesség" ellen, mondván: „Az igazi nagyok az emberiségben élnek... Vigyék a Panthconba miniszterek, bíbornokok kadávereit." Nekem tetszik az a végtisztesség, amellyel a franciák adóznak a történelemben, művészetben és tudományban nagyot alkotott, jeles elődeiknek. Tetszik, mert értékrendet sugallnak, útirányt mutatnak a mának. Hol van nálunk az a folyamatos, történelem fűzte kaláris, amely őrzi évezredes múltunk minden, időtállóan értékes gyöngyszemét? Irigylésre méltó az a nép, amely annyi évszázadok óta sem devalválódott névvel dicsekedhet, hogy a táblacseréket elkerülendő, olykor két elnevezéssel illetnek egy-egy utcát, teret, metrómegállót, egyként tisztelve meg az arra érdemeseket. Párizsi napló 7. Keresd a magyart! A templomokban: Liszt és Kodály A Les Halles-ra, Párizs gyomrára ma maga Zola sem ismerne rá. Az egykori vásárcsarnok helyét modern épületek, parkok, terek foglalták el. A zöldségcskofák, halárusok hajdani birodalmában ma föld alá süllyesztett labirintus tekereg. Kereskedelmi negyed, utcácskákkal, mozgólépcsőkkel, butikokkal és áruházakkal, de van itt étterem, uszoda, mozi, pálmaház és tengeri akvárium, szóval minden, mi szem-szájnak kellemes és pénztárcából megfizethető. A közeli rideg csőépület, a Pompidou-ccnter fém-üveg palotájával feleselnek a Halles felszínre bukkanó emeletei: az én reneszánsz palotákat dédelgető szememnek idegen testként hatnak. Csak a Saint-Eustache a régi: több mint 300 éve változatlan szépségében uralja a környéket. Odabenn őrzi Pigalle, Rubens keze nyomát - valamint egy kiváló hazánkfia. Liszt Ferenc szobrát és szellemét. A zenei életéről is híres templomban rendszeresen rendeznek hangversenyeket, s gyakran csendülnek föl ott Liszt miséi is: emlékezve az első, párizsi bemutatókra. Párizs egyébként a zene városa is. A legtöbb székesegyház is rendre helyet ad hangversenyeknek. Az Invalidusok templomában léptek föl a londoni ifjú szimfonikusok, Mozart, Vivaldi, Haydn műveket hallottam a Saint Severinbcn, harangjátékot a Louvre templomában, a Saint Germainben. Októberben a Notre Dame-nak szeretettel fogadott vendégei voltak: a Magyar Rádió gyermekkórusának tagjai. Műértő közönség töltötte meg bemutatkozásuk estéjén a széksorokat; dacolva a hirtelen jött, szokatlan hideggel, valóban szent áhítattal hallgatták a gyerekek énekét, melyet csak a végén, Kodály Cantata Profanaja után jutalmaztak, de akkor kitörő tapssal. Másnap, a vasárnapi fellépésükön, a szentmisén nyilván elmaradt ez a honorárium. Magyar-kereső barangolásaim során jutottam el a Saint Germain des Pres környékére is: Ady, József Attila nyomdokait követve. A legrégebbinek tartott, XI. századi, román stílusú templomban magyar emlékekre nem bukkantam ugyan, kilenc kápolnája közül az egyikben azonban a hunok távoltartásában elévülhetetlen érdemet szerzett Szent Genovévával találkoztam ismét. Irány: a Magyar Intézet A szomszédos híres kávéházak, a Les Deux Magots és a Café de Flore itallapjukon is eldicsekednek egykori irodalmi kapcsolataikkal: Verlaine, Rembaud, Sartre, Apollinaire nevénél ma sem találni jobb reklámot. S ha az irodalom, történelem légkörében kellően átszellemült, kávétól fölfrissült magyar átkel a Saint Germaincn mert sikerül átlavíroznia a millió, illúzióromboló jármű között a másik oldalra - igen prózai dolog, egy útjelző tábla ötlik a szemébe. A Rue Bonaparte felé mutató nyílon ugyanis azt olvashatja: Institut Hongrois. Útközben „belebotlom" Párizs egyik leggrandiózusabb templomába, a Saint Sulpice-be, merthogy itt úgy teremtek évszázadokon át Isten házai, mint máshol erdőben a gombák. Odabenn Dclacroix freskói díszítik a falat, Pigalle-faragta szenteltvíztartó fogadja a hívőket, akik az évszakok szerint változó, bravúros megvilágítású oltár előtt mondják el imáikat. A térből nyíló kis utcában van az a szálloda, ahol nem a rettegett hun, hanem egy másik Attila lakott: a József vezetéknevű magyar poéta. Innen már csak egy ugrás a Magyar Intézet - és a Pantheon mellől ideköltözött Magyar Konzulátus épülete. CHIKÁN ÁGNES Beckett: Godot-ra várva A választáson túl Bármelyik két előadás előtt ugyanolyan üres a színpad és a nézőtér, egyforma minden. Aztán ami ott lesz, az valamiről szólni fog, így szoktuk meg, ahogyan azt is, hogy minden szól valamiről, legkevésbé önmagáról. Az már egészen különös, amikor arról szól, ami nincs, nem volt, meg nem is lesz, pedig mintha ezen múlna minden. Eljátszani a hiábavaló reménykedéssel, szépen adni a hülyét, a reménykedőt, aztán hirtelen át a másik végletbe, az áhított semmibe. Ez a rövid, és pillanatonként felépülő ív, a kín. Az értelmetlen ittlét, a gondolkodásnak olyan megsemmisülése, ami már csak a szavakat és mondatokat ismeri, játszva ismeri, és a gondolkodást is csak, mint formát használja a játékban. Azt hiszem, valami hasonló lehet Beckettnek a Godot-ra várva című darabja, amit egy péntek éjszakán vetítettek az egyes csatornán, a kaposvári Csiky Gergely Színházban készült felvétel alapján. Úgy gondolom, a darabnak hat szereplője volt: Estragon (Koltai Róbert-), Vladimír (Jordán Tamás), Pozzo (Helyey László), Lucky (Lukáts Andor), Fiú (Helyey Áron), Godot () és a fa. De minden szereplő egy és ugyanaz, Beckett, a gondolkodás és megértő szándékon túli Beckett. Akiről (és egyben művéről) azért nem lehet állításokba bonyolódni, mert azok a művek tükrében azonnal törlik is magukat, ahogyan a mű szövege is azonnal érvényteleníti a megértő szándékot, úgy is mondhatnám, csupán élvezni szabad. Beckett Godot-ja ilyen, az már más kérdés, hogy mire képes a rendező és a színészi gárda. A műben, ahogyan a legtöbb beckett-i szövegben, a szerző túl van a választáson, az igenen és a nemen, a tragédián és a komédián. És a rendező mintha ezt nem vette volna figyelembe. A dramaturgiai alaphelyzet itt a várakozás, semmi több, vagyis a többi a „fontos adalék", méghozzá olyannyira fontos, hogy maga a várakozás csupán mintegy emlékeztető jellegű, mint egy apropó. Koltai a maga módján néha elcsípi ezt, mintha sejtené, hogy arról van szó, ki tudja jobban játszani Beckettet. Jordán Tamás láthatólag nem tud mit kezdem a szereppel, s minden adandó alkalommal, ahol a szöveg engedi, a tragédia műfajába transzponálja a darabot. Az egyensúlyt Helyey László alakítása jelenti, ő a legjobb Beckett. Lukáts Andor játéka is a tragikum felé viszi a darabot, holott az egész „szövegkörnyezet" nem ezt feltételezi, hanem a gondolkodás nélküli játék egy darabját, mind közül a legravaszabb szereplőjét. Helyey Áron, a Fiú, vele hadilábon állok. Inkább a szerepét környékezem meg. A Molloy című regényből derül ki talán legjobban Beckett és a gyermek viszonya, ami ugyanolyan, a hétköznapi apa és fiú viszonyon kívüli kapcsolat, mint a darabban. Az viszont bizonyos, hogy a Fiú is ő maga. Még akkor is, ha mindkét műben a fiú alapjában véve csak közvetítő, utasítások végrehajtója: „Igen, uram. Nem, uram." És ez kívül áll bármely gyermeki szerepkörön. A darabban pedig megjenik a gyermeki arc, ami elfogultságra késztet a gyermekkel szemben, míg a mű csak a gyermek szövegét feltételezi, magát a gyermeket nem. Godot alakítása a többieken múlik, a fa pedig állja a sarat. Végezetül csupán annyit, hogy csodálkozom, miután a tv-újság kiemelt helyen foglalkozik a darabbal, mégis éjfél és utáni időpontot választottak a vetítésre. Talán abban reménykedtek, hogy a sznobok addigra elalszanak? PODMANICZKY SZILÁRD