Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-24 / 301. szám

- Ön világéletében politizált? - Azt hiszem, igen. Talán úgy 68 tájékán lehetett, amikor Kiss Ferenc irodalomtörténész előállt az ötlettel, hogy alakítsuk meg - tessék figyelni a keserű humort - a Nagy Népi Hurált. Czine Mihállyal, Száraz Györggyel, Csoóri Sándorral hetenként találkoztunk egy kocsmában, néhányszor Kormos István is eljött, meg az egyetemi társaim, köztük Kiss Gy. Csaba. Ez egy eszmei, ízlésbeli azonosságokon alapuló baráti kör volt, és persze sok politikai kérdésről is hasonlóan gondolkodtunk. - Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Bíró Zoltán. Önök az Európa presszóban komplett összeesküvést szőttek a hatalom ellen... - Egyáltalán nem. Mindenféle konspirációt tudatosan kerültünk, nagyon vigyáztunk, hogy még véletlenül se kísérje sutyorgás a szervezkedésünket. Telefonon hívtunk mindenkit Lakitelekre, abban a biztos tudatban, hogy lehallgatják. Nem tűrtünk semmiféle titokzatosságot. - Az utóbbi két év alatt atomjaira hullott szét a 20-25 évig szilárd baráti kör. Miért? - Bonyolult dolog ez, egyszerűsítve azt mondhatnám, más egy fennálló monolitikus hatalommal szemben egy platformra kerülni és megint más egy többpárti demokráciában politizálni. Megváltoztak a célok, szinte valóban egyénenként máshova kerültek a hangsúlyok. Ráadásul egész más a hatalmon kívül lenni és más hatalmon lenni... Felnőtt emberek változásában én nem nagyon hiszek. De a hatalmi helyzet olyan tulajdonságokat hoz ki az emberekből, amelyek esetleg egyáltalán nem jöttek volna elő, ha nem kerülnek hatalomra. Az a tapasztalatom - és nem föltétlenül a hajdani barátaimra gondolok, hanem sokkal szélesebb körre -, hogy itt sokaknak ha nem is a jellemét, de a magatartását és a politikai ítéletalkotását feltétlenül átalakította az a körülmény, hogy egyik napról a másikra hatalmi pozíciókba kerültek. Megfigyeltem, hogy általam jól ismert embereknek mennyire megváltozott a testtartása, a mozgásuk üteme, a beszédmodoruk... - Kónya úr, amint Pető Iván mellett szétterpeszkedik a karosszékben mondták az ominózus vita után a politológusok. Erre gondol? - Mivel Kónya Imrét - sem Antall Józsefet - nem ismertem korábban, nem tudom összehasonlítani a régi és a mai magatartásukat. - Némelyek szerint pusztán mintakövetésről lehet szó: mindannyian Joszif Visszarionovics köpenyéből bújtunk ki. - Semmi esetre sem. Én gyerek voltam abban az időben, amikor Sztálin állítólag nagy hatással volt a tömegekre; állítom, hogy az iskolai „vörös sarok" a világon semmiféle hatással nem volt ránk. legföljebb arrafelé irányítottuk a köpködőcsövet... Általánosabb dologról van szó, a hatalmi ösztön működéséről. - Azoknak van igazuk, akik szerint a mindenkori hatalom ellen nincs más védekezés, mint a demokratikus intézmények léte és működtetése? - Igen. Hozzáteszem, annyi tapasztalatunk már nekünk is van a demokráciáról, hogy a kereteket adja meg egy ésszerűbb, emberségesebb társadalomhoz, ám - meggyőződésem - az emberi természetet gyökeresen nem változtatja meg. A hatalom az hatalom marad. Lehetnek fokozatok az ördögitől a humánusabbig, de az alapvető törvények ugyanazok a Lajosok Franciaországában éppúgy, mint Sztálin alatt, vagy a mi mai demokráciánkban. - Az elméletieskedő viták helyett, hogy tudniillik illeszthető-e jelző a demokrácia elé, vagy nem, alighanem jóval lényegesebb, hogy miként érzik magukat az emberek az egyetlen életükben: jól, vagy rosszul. Ön szerint mi az alapvető oka, hogy ebben a mi demokráciánkban mintha túl sokan rosszul éreznék magukat? - A fő kérdés az, hogy adott történelmi helyzetű társadalomnak megfelel-e a kialakult hatalmi, politikai struktúra. Közép- és Kelet-Európa népei megélték a maguk huszadik századi történelmét, olyant, amilyent, nem lehet rajta csodálkozni. hogy ebből a történelemből nagyon gyorsan át akarnak lépni egy másikba. Mi is. De ezzel az akarattal, amely demokráciát kíván fölépíteni olyan modell alapján, ami csak a jóléti államokban funkcionál, nincs összhangban a magyar közállapotoknak, az életmiMűködnek-e a történelmi reflexeink? Bíró Zoltánnal beszélget Sulyok Erzsébet Kultuszminisztériumi főosztályvezető volt, mikoriban Pozsgay Imre irányította a tárcát. A „négyek bandájának" tagja. Hogy ezt leírom - mintha a történelem ősködébe veszett eseményeket idézném: ki emlékszik már az 1988-as év politikai szenzációjára? Amikor Bihari Mihályt, Király Zoltánt, Lengyel Lászlót és őt, Bíró Zoltánt kizárták az MSZMP-ből? De azt is kérdezhetném: ki emlékszik ma már a Bíró Zoltán-vezette MDF-re? Pedig első elnöke volt a pártnak, amelynek megalakítását ötödmagával határozta el az Európa presszó teraszán, egy verőfényes nyári délutánon, az Úr 1987-ik esztendejében. Pillanatnyilag nem tagja egyetlen politikai pártnak sem, viszont „mozgalmár", Pozsgayval együtt a Nemzeti Demokrata Szövetség elnevezésű társadalmi szervezet alapítója és irányítója. A Hitel című folyóirat főszerkesztője; a szegedi tanárképző főiskola irodalomtanszékének tanára; abban a szobában fogad, ahol én Andersen Nexő műveiből kollokváltam anno. Vajda Lászlónál, aki hiába volt az egyetlen irodalomtudós az én alma materem akkori irodalom tanszékén; 89-ben (vagy 90-ben?) rehabilitálták. Az életünk: csupa politika. nőségnek a mostani, látványos romlása. Nincs történelmi bizonyítékunk arra, hogy a mi helyzetünkben, egy romló folyamatban kiépíthető-e a minőségileg más politikai rendszer. Másfél év telt el, és nem adott választ a történelem, hogy ez megvalósítható-e. - Nyilván nem lehet kifundálni, spekulatíve meghatározni, hogy melyik társadalmi állapotnak milyen politikai berendezkedés felel meg, ezért muszáj kísérletezni. Ebben vagyunk. Viszont mindjárt az elején mozdíthatatlanná rögzítettük a kezdetek politikai struktúráját. Mi a véleménye? - Nagyon veszélyesnek látom a Parlamentnek és a kormánynak ezt a bebetonozottságát. és a velük szembeni elégedetlenséget. Ha túlságosan kemény a beton is. meg a szembenállás is. akkor adott történelmi pillanatban, a rugalmatlanság következtében magát az egész intézményrendszert éri az indulat, s nemcsak egy-egy elemét. Ha valahol elégedetlenek a választók a képviselőjükkel. de nem hívhatják vissza, elégedetlenségük előbb-utóbb az egész Parlamentre és a kormányra irányul; ha a törvény megengedné a képviselő visszahívását, valószínűleg nem mennének tovább az emberek, visszahívnák és másikat választanának. Nem lehetett persze előre tudni, hogy ennyire nehéz lesz az átmenet, ilyen mértékben romlik az életminőség és ilyen fokú lesz az elégedetlenség; akkoriban racionálisnak tűnt az a megfontolás, hogy az átmenetben stabil kormány kell. - Azt azonban lehetett tudni, hogy a kialakult pártstruktúra nem végleges; milyen megfontolások vezették önöket, amikor - Pozsgay Imrével - megalapították a Nemzeti Demokrata Szövetséget? - Látnunk kellett, hogy feltűnően hiányzik egy nemzeti centrumot megjeleníteni képes politikai szervezet - és ez elsősorban az MDF jobbratolódásának a következménye. Ha elképzelünk egy egyenest, amelyre a jelenlegi magyar pártszerkezetet akarjuk fölrajzolni, kiderül. hogy a jobb oldalára elhelyezhető néhány párt, a balra egy-két pártrész, csoport - és nem tudunk tovább rajzolni. Nem az a baj. hogy a jelenlegi magyar pártszerkezet nem követi a nyugateurópai demokráciákban látható mintát, hanem az. hogy nem felel meg a mai magyar társadalomnak. - Mivel tudja alátámasztani azt a reményét, hogy az űrt az önök mozgalma - vagy pártja - fogja majd betölteni? - Az országot járva azt tapasztalom, hogy az utóbbi másfél évben renkívüli módon elbizonytalanodtak az emberek. Mást, többet vártak a rendszerváltástól; nehezen viselik a közéletben gyakran megjelenő, roppant arrogáns demagógiát, s biztosabb értékeket, fogódzókat keresnek. Tömegesnek érzem ezt az igényt. De nem dőlt még el, merre billen a mérleg. Hogy vajon a jobboldali, netán a baloldali szélsőségeknek nyílik-e tér, vagy egyiknek se lesz tere. mert erősebbnek bizonyulnak azok a történelmi reflexek, amelyek mindig is jellemezték a magyar társadalmat. Mindegyik történelmi korban türelmet mutatott ez a nép, kivárt, a békességre voksolt, ha csak tehette. Nálunk nem volt tömegbázisa a szélsőséges ideológiáknak, sem a fasizmusnak, sem a bolsevizmusnak, sem más szélsőségnek. Bízom benne, hogy a történelmi reflexek valamennyire még működnek; az emberek, éppen mert elvesztették biztonságérzetüket, nem a még bizonytalanabb felé mozdulnak, hanem megpróbálják a biztosabb utat és ez nálunk mindig a középút volt. - Valószínűleg egyetért velem abban, hogy nem most van az ideje a közelmúltunk tárgyszerű értékelésének; de nem gondolja, hogy a mozgalmuktól éppenséggel az tarthatja távol az embereket, hogy két volt MSZMP-tag a vezetője? - Remélem, hamarosan eljön az az idő, amikor már tárgyszerűen lehet beszélni a múlt rendszerről. Számomra természetes, hogy szükség van időre; ennyi elfojtás után muszáj talán kibeszélni magunkat, vagy éppenséggel kiordítani. De a most kialakult politikai zűrzavar szűntével, az elfojtott vágyak és ösztönök tobzódása után, amint rájönnek az emberek a hatalomnak nemcsak a jó ízeire, de arra is. hogy a hatalomból milyen nagyot lehet bukni - következik egy józanabb szakasz. S mégegyszer mondom, azt tapasztalom, hogy tömeges az igény egy értéktartó, középutas politikára; úgy vélem, az emberek átlátnak a szitán, észreveszik, ha politikai praktikákban akarják használni őket, s a szűklátókörű politikusokat, a percembereket meg tudják különböztetni a stratégiával rendelkező felelős politikusoktól. - Vagy nem. - Ez dől el rövid időn belül. A tényleges indulatokra, az elkeseredettségre rájátszva, politikai szélhámossággal meg lehet próbálni megmozdítani a tömeget, el lehet szabadítani vak indulatokat, s elsöpörtetni mindent. Ez a veszély kétségtelen. - Ez indította arra, hogy kilépjen az MDF-ből és megpróbáljon új centrumpártot létrehozni? - Hosszú és bonyolult folyamatot kellene összefoglalnom, ha válaszolni szeretnék erre a kérdésre. Kétségtelenül felelősséget éreztem azért, hogy nem sikerült megvalósítani, amit Lakitelken akartunk. Nem szívesen okozok csalódást senkinek. Sokan azért jöttek el Lakitelekre, mert bíztak bennem, bennünk, ebben a csapatban, amelyik az MDF-et megalakította. De ez a szekér elment, én viszont úgy gondoltam, hogy van törlesztenivalóm, meg kell próbálnom véghezvinni, amit eredetileg is akartunk. - Nem mondták önnek, hogy bent kell maradni, ha valamit meg akar változtatni? Miként ez az MSZMP-ben dívott? - Dehogynem. Jól ismerem ezt a lelkiállapotot, ezt az önáltatást. Az igazságnak tartozom viszont azzal: ha nem lettek volna az MSZMP-tagok között sokan, akik ebben hittek is. ha nem próbáltak volna párton belül is csinálni valamit, nem biztos, hogy így sikerült volna a magyar átmenet. Én tehát nem tekintem teljes kudarcnak, önáltatásnak a ..belül kell megpróbálni"-felfogás alapján vállalt cselekvéseket. Igaz. hogy nem tudtunk olyasmit csinálni, amivel látványosan szembe kerültünk volna a hatalommal; de megmentettünk értékeket. Gondoljon a folyóiratokra, amelyeket azért nem tiltottak be, mert „belül" emiatt ütközéseket, esetleg botrányokat kellett volna vállalniuk. Most nyilvánvaló volt számomra, hogy ha az MDF-en belül próbálkozom az eredeti célok megvalósításával, akkor harcolnom kell. ami könnyen a párt széteséséhez vezetett volna. Ezt a felelősséget viszont nem vállalhattam a rendszerváltás kezdetén, egy alakulóban lévő országban és pártban. Utólag is azt gondolom, még mindig jobb egy ilyen MDF, mint egy szétesett, egymással marakodó csoportokra bomlott... Nem volt más választásom. '-Nem találja, hogy hezitáló bölcsészek csinálják itt a politikát? - Nem mondanám ezt. Ha megnézi a koalíciós pártok tevékenységét, olyan rettenetes hezitálást nemigen fedezhet fel. Gyakran még a józan megfontolás elemi követelményét sem. A politizálás egyébként sem szakmához kötött. A politikus - az más. A politizálás nem szakma, hanem képesség, ami valakinek vagy van, vagy nincs A jó politikust az különbözteti meg a rossztól, hogy stratégiája van. Az utóbbi, bármilyen jól ért a politikai praktikákhoz, eljátszhatja szép jelszavak mögé bújtatott hatalmi játékait, mégis csak ideig-óráig maradhat fenn. Nincs távlata, nincs jövője. - De van-e időnk kivárni, amíg hatalmi mámoros, stratégiátlan, rossz politikusok helyett jobbuk jönnek '' Megengedhetők-e ilyenféle időveszteségek egy többféleképpen veszélyeztetett országban? - Arra kell törekedni, hogy az adott helyzethez a legmegfelelőbb legyen a politikai paletta, a személyek, a pártok, az intézmények. Mi ezért szerveztük meg a mozgalmunkat. Mert veszélyesnek tartjuk a szűklátókörű, kisszerű hatalmi praktikákat egy olyan országban, amelyik nincs jó állapotban, kiegyensúlyozatlan, s a nemzetközi környezete is rendkívül feszült. De az is biztos, hogy nem lehet sürgetni társadalmi-politikai folyamatokat: vannak már tapasztalataink a voluntarizmus következményeiről. Amit tenni lehet: olyan lépéseket, amelyek segíthetik a társadalom, az ország helyzetének megfelelő politikiai struktúra kialakulását, segíthetik a pártok érési folyamatát. - Miért nem foglalkozik inkább az irodalommal? - Hiszen éppen arról beszélek, hogy miért muszáj ma minden felelős értelmiséginek politizálni... Csak akkor hagyom abba, ha biztos leszek benne: mindent megtettem, amit lehetett tenni egy ilyen gondolkodásmóddal, etikával, alkattal létező embernek, mint amilyen én vagyok.