Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-20 / 298. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1991. DEC. 20. FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Hivatalnokokból magánzók lettek Fölesküdtek a közjegyzők Szegeden „Magyarországon 211 közjegyző áll az Önök rendelkezésérc, akik munkájuk során a függetlenség, pártatlanság, szakszerűség érvé­nyesülése mellett a jog vitán felül álló érvényre jutásáért tevékeny­kednek." A szövegkörnyezetből kiemelt betűkkel ez olvasható a Magyar Közjegyzők Egyesülete által kiadott díszes tájékoztató lapon. A dcl-alföldi régió 31 köz­jegyzője - ha másért nem, hát em­lékbe -""bizonyosan eltesz egyet a kiadványból. Bács-Kiskun. Békés, Szolnok és Csongrád megye 31 közjegyzője tegnap délben megtette az első lépést függetlenedésének útján. A Csongrád Megyei Bíróság elnöke, Fedor Attila előtt becsületükre és lelkiismeretükre esküdtek, hogy 1992. január elsejétől mint magán­körjegyzők, a legjobb tudásuk szerint, a köztársaság törvényeinek megfelelően dolgoznak. A jövő évtől tehát visszaáll a népi de­mokráciában megszüntetett jogin­tézmény. (Mint ismeretes, az egy­séges ügyvédség jegyében a kö­zelmúltban az ügyvédek, jogtaná­csosok, jogi oktatói irodák tagjai tettek esküt.) Az európai jogál­lamisághoz csatlakozásunk egyik feltétele az új jogintézmények be­vezetése, fölélesztése. Hivatalnokból vállalkozó. Rá­adásul ha akarja, ha nem. A ma­gánközjegyzőség kötelezően vá­lasztható, aki nem cl a választás e lehetőségével - nem is tudom, mi lesz azzal. Végül is valamennyien, zömükben nők, bírói vagy ügyészi szakvizsgával rendelkeznek. - Furcsa érzés - vallotta Galambos Gáborné és Teleki Ágnes, akik tíz, illetve hét éve közjegyzők Szegeden -, az év utolsó napján még állami alkal­mazottak vagyunk, másnaptól meg maszekok. Nagy választás elé állítottak valamennyiünket. Szak­mai jellegű félelem nincs bennünk, ám a vállalkozásban teljesen gya­korlatlanok vagyunk. És ránk nem igazán érvényes a korlátlan vállal­kozói szabadság, a hagyatéki ügye­ket például kötelezően intézzük a jövőben is. Az egyéb teendőket, Horthy Miklós és a magyar szik / Uj lap a Dél-Alföldön A kiadó, a Dél-alföldi Média Kft. gondozásában ünnepek előtti meglepetésként - új lap jelent meg a napokban, DAM címmel. A majd negyedévenként felbukkanó, főleg a régió mezőgazdasági termelői, s az élelmiszergazdaság gondjaival, mindennapjaival foglalkozó, 48 oldalas kiadvány országos terjesztésű. A DÁM - Dél-Alföldi Magazin - címlapja az éles kontraszté: Horváth Dezső Magyar szik című fotója mellett Horthy Miklós látható, teljes díszben. Mindkét - képben is megjelenő - téma aktuális, a magyar paraszt ősrégi bánata éppúgy, mint az, mikor kerülnek a kormányzó hamvai a családi kriptába. De elmondják véleményüket a lap hasábjain az agrárágazat érdekképviselői éppúgy, mint a Földművelésügyi Minisztérium tisztségviselői, s természetesen a mezőgazdaság jelenével, jövőjével kapcsolatban. A kék címlapú DAM sok használható táblázatot közöl az Agrárszövetség megyei irodáiról, a budapesti nagypiac díjszabásáról, továbbá céginformációkat kft.-król. bankokról, téeszekről. Helyesírási verseny A Pedagógiai Intézel múlt heten rendezte meg a középiskolások helyesírási versenyének megyei döntőjét, ahol a tanulók iskolatí­pusonkénti kategóriákban verse­nyezhettek. A megyei döntőn a következő crcdméynck születtek. Gimnáziumok: 1. Kertész Gab­riella (Szeged, Deák Ferenc Gim­názium, felkészítő tanára: dr. Ár­pás Károly), II. Fodor Eszter (Sze­ged, Széchenyi István Gimnázium, dr. Kovács Zoltánné) és Bottyán Edit (Szentes, Horváth Mihály Gimnázium, dr. Luczfí Istvánné) Szakközépiskolák: I. Márkus Anita (Szeged, Kórösy J. Szakkö­zépiskola. Farkasné Székely An­géla) és Mocsonoky Miklós (Sze­' -n A TENLIN-TÉVÉ első adása ma este 20 órakor jelentkezik a Telin képújságcsatornáján (04-es csatorna). A PAGODA-DISKURA témája: Kínából Kínába félúton... Vendég: Dr. Makra László adjunktus a JATE Éghajlattani ^y / \tanszékéről. IMPULZUS Kft. belvárosi Divatházában 1991. december 20-án 17 órai kezdettel kibővített árukészlettel női-férfi FEHÉRNEMŰ- és KOKTÉLRUHA­BEMUTATÓT tart, melyre szeretettel meghívja Önt. (Szemben a Technika Házával) például hitelesítéseket, végrende­leteket az ügyfelek megbízásából végezzük. Kötelezően előírt tarifák szerint dolgozunk majd. Meg­látjuk... Mindenesetre hálásak va­gyunk a bíróságnak, hogy jövő év március 31-éig a jelenlegi helyün­kön (Tábor utca 4.) működhetünk, az épületet addig ingyen hasz­nálhatjuk. Héjjáné Kovács Ilona papíron öt éve a vásárhelyi bíróság közjegy­zője: - Gyesen voltam három évig, éppen hogy elkezdtem újra dol­gozni. A magánközjegyzőség sze­rintem jobb lesz mindenkinek, nekünk is, az ügyfeleknek is. Re­mélem, magasabb színvonalú jogi szolgáltatást nyújthatunk majd. Az év végéig a bíróságon maradok, jö­vőre pedig a Nyizsnyai utcában lesz az irodám. Számítógépet ve­szek, persze, hitelből..., remélem boldogulok. Tudja, ideje lenne már, hogy a mi szakmánkat is rangjának megfelelően becsülje a társadalom. M. E. Kitüntetés A Magyar Köztársaság Érdem­rendjének Középkeresztjét adomá­nyozta a köztársasági elnök Csorba Győzőnek költői életműve elisme­réseként, hetvenötödik születés­napja alkalmából Kesztyű NYILAS PÉTER Az egyik kéz kicsiny volt, alakja aranykeretes medalionra hasonlított, amelyet egy kétszáz esztendeje élt asszony viselt vékony láncra fűzve finom szövésű ruhája alatt. Dombjai és völgyei pu­hánfogták körbe, s talán a bőr rózsaszínnel árnvalt fehérsége miatt olyan érzés lehetett megfogni e kezet, mint gyöngéden, ám biztonságot adó erővel megölelni egy kisdedet. Az ujjak gyermekiek voltak még. ám bennük rejlett a megsejtett ígéret, mint Rubens ártatlan asszonyalakjain, s puhaságuk szinte hívta azt az egyetlen másik kezet, amely egyedül neki ren­deltetett. mint nappalnak az éjszaka. A körmök ívelt gyöngyházfényű csillogással sorakoztak, és szün­telenül áradt belőlük a napsütés téli ködben deren­gő sugárzása, gyermekkori mesék világosságát kelt­ve életre. A másik kéz hosszú volt és könnyen remegő, a fi­nom határozottsággal kidomborodó erek vonala még inkább hangsúlyozta a benne vibráló örökös változást, amely nem adja meg a magára ismerés nyugalmát. Az ujjak végei gyakran kihűltek, és a testből a csuklón és kézfejen át áramló meleg kevés volt, hogy életet küldjön beléjük. A körmök néha a tenyérbe mélyedtek, mintha azt büntetnék a szen­vedésért, amelyben pedig egy volt a kéz minden íze. A két kéz természetesen találkozott egy napon. Ebben csak annyi a csodálatos, hogy nem történ­hetett magasabb rendű közreműködés nélkül, amely­nek létezésében - bevallottan, vagy maguk előtt is titkolva - szüntelenül reménykednek mindazok, akik születésük előtti létükből kapott hozományként tudják az egész ember kettészakitásának ősidőkbeli történetét. Nevezetesen, hogy az Isten (megrettenve teremtménye tökéletességétől) úgy találta helyesnek, ha férfivá és nővé választja szét, s a két felet arra ítélte, hogy szüntelenül keresse a másikat. Igy talált egymásra a két kéz, s amikor össze­fonódtak, a mozdulatban eggvéolvadt föld és tenger, egybefolyt élet és halál, egymásba zárult porszem és csillag. És mert tél volt, amelynek lehelete ott remegett a platánok alatt, a sétány lámpasorának fénykörében, abban sincs semmi meglepő, hogy a kezek egy kesztyűben találkoztak. Ketten bújtak be egy fehér, barnával és a nap sárgáinak árnyalataival csíkozott, kötött kesztyűbe, amely annyi nagylelkűséggel és gyöngédséggel fogadta be őket, mintha tudná, hogy ezzel tölti be valódi rendeltetését. Az ujjak összezáródtak, mint kettéhasadt drágakő darabjai, amelyek egyedül csak egymásba illeszt­hetők, mert ez egyetlen igazolható állapotuk a világ­ban. A tenyerek egymásba lehelték forróságukat, a bőr láthatatlan rajzolatai mozdulatlanul simultak össze, s ölelésükön kívül maradt a tél hidege. Boltok nyitva tartása A kereskedők így év vége felé remélik eladni azt, amin ez idáig nem sikerült túladniuk, ezért amikor csak módjukban áll, üz­leteiket biztosan nyitva tartják. Ne aggódjunk tehát, annak ellenére, hogy a boltok nyitva tartását - a korábbi gyakorlattal ellentétben ­nem határozták meg központilag, az ünnepek előtt és között biztosan találunk még vevőket váró boltot, trafikot, butikot. Az Éliker árudái például 21­22-én a szombati, 23-án a pénteki, 24-én tizenkét óráig ismét a szombati nyitva tartási redjük szerint állnak vásárlóik rendel­kezésére. 24-én a piacok délben zárnak, bár a pavilonos árusok ettől eltér­hetnek. A nagyposta ezen a napon délután két ójáig tart nyitva, pénzt viszont csak egy óráig vesznek fel. Az ügyeletes gyógyszertár, mint azt már megszokhattuk, a Kígyó patika lesz. A Virág cukrászda 24-én kivéte­lesen délután három óráig kínálja finomságait, majd ezt követően mindennap - így az új év első napján is- kinyit. , Ünnepi menetrend ROSSZ HÍR ged. Bebrits L. Szakközépiskola, Némethné dr. Balázs Katalin), III. Nvemcsok Sándor ( Szeged. Vedres I. Szakközépiskola, Slynek Györgv­né) Szakiskolák, szakmunkáskép­zők: I. Fazekas Erika (Szentes, 603. Számú Szakmunkásképző In­tézet, Erdei Istvánné), II. Gábor Anita (Szentes. Boros Sámuel Gép­és Gyorsíró Szakiskola, Fári Ist­vánné). III. Szabó Anikó (Hódme­zővásárhely. 602. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet, Pa­lóczjté Koppány Márta) A nyertesek jövő év február 28-án és 29-én a gyulai területi döntőn vehelnek részt. Szerdán Szegeden, a Belvá­rosban ismét több ezer forintot, zsebeltek egy a Klauzár téri IBUSZ­irodából az utca tömegébe lépő férfitől. A Jókai utcában feltörtek egy gépkocsit, a Tápai utcában par­koló gépkocsiból pedig benzint loptak. Á Nagy Jenő utcában már másod ízben törték be a Klára butik kirakatát. A város és a megye területén számtalan koccanásos baleset történt, többségük a gépkocsi­vezetők figyelmetlenségének és rutintalanságának számlájára ír­ható. Csütörtökön késő délután nagy anyagi kárt okozó baleset törént az E75-ös főút Kistelekre bevezető szakaszán, ahol öt kamion és három személygépkocsi összecsú­szott. A balesetben egy személy könnyű sérülést szenvedett, a járművek pedig hosszabb ideig eltorlaszolták az utat. A forgalmat az addigra lefagyot földutakra terelte a rendőrség. A Szegedi Közlekedési Vállalat járművei is a megszokottól eltérően közlekednek karácsony este. A 3-as vonalon 21.20-ig, a 6-oson 16.28-ig, a 8-ason 16.14-ig, a 90-esen 16.30 járnak a kocsik. Az l-es villamosokat 16.40 után 40 percenként a rókusi állomástól, a 3-asokat 16.10-től 40 percenként a Dugonics tértől, a 4-eseket 16.10-től óránként a tarjáni vég­állomásról, az 5-ös trolikat 16.30­tól óránként a Vértói úti vég­állomásról, a 7-eseket 17 órától, a 9-eseket 16.30-tól óránként a Hont Ferenc utcától, a 2-es buszokat 16 órától óránként a Vértói úti vég­állomásról indítják. December 25. és 30. között az SZKV járatai a vasárnapokra meg­hirdetett menetrend szerint indul­nak, kivéve a 4-es villamosokat, melyek december 25-én, 26-án üzemkezdettől üzemzárásig 20 percenként járnak. A megváltozott év végi munka­Nívódíj ­munkatársunknak A Magyar Agrárkamara meg­alakulását követően nívódíjat alapított a sajtó munkatársai számára. Az ideit a Délmagyar­ország Kft. által kiadott kék Délvilág újságírójának, Fekete Klárának ma adják át Budapesten, a Földművelésügyi Miniszté­riumban. rend miatt december 22. és január 5. között - a várható utasigé­nyekhez igazodva - változások lesznek a személyszállító vonatok menetrendjében - tájékoztatta az MTI-t szerdán a MÁV Vezérigaz­gatósága. A változásokat az állo­másokon kifüggesztett menetrendi értesítő részletesen tartalmazza. Számolva a december 21-én kezdődő iskolai téli szünet miatt megélénkülő forgalommal, már december 20-án délután - a nagy forgalmú vonalakon - több men­tesítő vonatot indítanak. Karácsony előestéjén és szilveszterkor a késő délutáni óráktól kezdve - az eddigi gyakorlat szerint - több vonat nem közlekedik. A munkanap-áthe­lyezés miatt a személyszállító vonatok december 24-én kedden a szabadnapokra érvényes, december 28-án szombaton pedig a mun­kanap szerinti menetrendnek meg­felelően szállítják az utasokat. „Békesség a földön az embereknek" 1991. december 21-én, szomba­ton délután 5 órakor a Széchenyi téren felállított betlehemnél közös gyertyagyújtást terveznek, imád­sággal, énekkel könyörögve azo­kért, akik idén nem ünnepelhetik békességben a karácsonyt. (x) Biztonságtechnikai és Szolgáltató, Kereskedelmi cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 53-777. 6726 Szeged, Gyapjas Pál u. 31. sz. % • • < autómentes, Díjtalanul hívható! Folyóparton - Jean, kössön egy kötelet a derekamra, és a másik végét dobja bele a lékbe! -Minek, uram? - Ki akarom húzni a telet. (aser) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Északnyugat felől beborul az ég, és újabb előfordulhat. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet havazás kezdődik. Napközben északnyugaton néha 0 és 5 lók között, északkeleten, keleten -10 fok felszakadozik a felhőzet, másutt borongós, körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 csapadékos idő várható, havas eső, eső egyaránt fok között várható. Irhavásár! Karácsony előtt az utolsó alka­lom! 1991. december 20-án 10 órá­tól 17 óráig a Pannónia-Szeged Szőrmeipari Rt.-nél (Szeged, Attila u. 17. szám alatt) rendkívüli ked­vezményes irhavásárt tartunk. Termelói áron női és férfi­irhakabátok kaphatók, egyes termékeknél árengedménnyel. Várjuk kedves vásárlóinkat! Még most jön a tél! Pannónia Szőrme, Szeged, Attila u. 17 (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom