Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-11 / 290. szám

SZERDA, 1991. DEC. 11. BELPOLITIKA 3 Határozatképtelenség közelében Kedden délelőtt, 10 óra után néhány perccel megkezdte munkáját az Országgyűlés. A délelőtt folyamán Kupa Mihály pénzügyminiszter megtartotta expozéját az 1992-es évi költségvetésről. Nehéz 1992-es évet ígért Kupa Mihály pénzügyminiszter, de olyan esztendőt, amely összességében nem rontja az emberek életkörülményeit, s egyben megalapozza egy valódi fejlődés lehetőségét. Kiemelte, hogy a törvénytervezetben szereplő 69,4 milliárd forintos hiány gyakorlatilag 89,4 milliárdos, ugyanis a privatizációs bevételekből 20 milliárd forintot terveznek hiánycsökkentésre fordítani. Beszámolt arról, hogy nem a bevételek növelésével, hanem a kiadások szelektív rtférséklésével igyekeztek reális költségvetést kialakítani. Rámutatott, hogy a kormány nagy erőfeszítéseket tesz a szociális biztonság megteremtésére, amit az is bizonyít, hogy az államháztartás összkiadása jövőre 15 százalékkal, a szociálpolitikára fordított összeg azonban 22 százalékkal növekszik. Az MSZP frakciója nem tartja időszerűnek, hogy a költségvetés ismert szorító helyzetében milliárdokat fordítsanak vagyoni kárpótlásra, ezért kezdeményezni fogják a kárpótlási törvény végrehajtásának egy évre való felfüggesztését. Ezt Békési László jelentette be a plenáris ülés szünetében rendezett sajtótájékoztatón. A szünetre szánt idő második felében a Torgyán-Ugrin-féle kisgazdafrakció találkozott az újságírókkal. Egy kérdésre válaszolva Torgyán József pártelnök megerősítette, hogy Antall Józsefet, a Magyar Demokrata Fórum elnökét és Sur ján Lászlót, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét a pártvezetés és a frakció egyetértésével december 23-ára egyeztető megbeszélésre hívták meg. Győriványi Sándor szerint a találkozón a költségvetési vitával kapcsolatos szakkérdések megbeszélésére kerül sor. Folytonosan a határozatképtelenség közelében ingadozva, kedden néhány perccel hat óra után befejezte munkáját az Országgyűlés. A képviselőknek többszöri szavazási ismétléssel még sikerült dönteniük arról, hogy részletes vitára bocsátják a levéltári törvényjavaslatot, valamint a gépjárműadóról és a földadóról szóló tervezeteket. Az Országgyűlés szerdán reggel 9 órakor folytatja a munkát a jövő évi költségvetés feletti általános vitával. Az SZVT megújulása Szakmai klubok, ahol rang tagnak lenni Az SZVT, vagyis a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Csongrád Megyei Szervezete két évtizeddel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy továbbképzésekkel, tanácsadással segíti a szervezési-vezetési ismeretek terjesztését. Működésük elején ,jól értesült" vezetőket hívtak meg a gazdaság, tudomány területéről, s előadásaikat hallgatva az alacsonyabb szintek irányítói is hasznos információkhoz jutottak. Ugyancsak a kezdeti időszakban ébredtek rá, hogy a vezetéselmélet oktatására is nagy igény van: néhány napos, vagy éppen egy-két hetes tanfolyamokra hívták a vállalatok, intézmények küldötteit, s az akkori gazdasági folyamatok szeleit kihasználva, politikamentesen adták tovább az ismereteket. Később az új időknek új szelei befújtak az ő házuk tájára is: a mened­zserképzésben megjelente^ a profik, de a többi szervezési-képzési terü­letre is betörtek a szakosodott szervezetek. Az MTESZ tagszervezeteként működő társaságnak önfenntartóvá kellett válnia: a központi költség­vetésből már második éve nem részesednek, a támogató vállalatok befizetéseiből, illetve a jelképes egyéni tagdíjakból (évi száz forint!) élnek. Tagjaik ingyenesen látogathatják az előadásokat, amelyek főként az éppen időszerű kérdésekről szólnak. Nemrégen a közigazgatási államtitkár a foglalkoztatási törvényről beszélt, most a módosítás alatt álló munka törvénykönyvéről lesz szó, de már a számviteli törvény megismertetését is tervezik - tematikájuk együtt változik az élettel... A megújulás azonban elkerülhetetlen. Vladiszavlyev András, a társaság elnöke elmondta, hogy az SZVT a továbbiakban katalizátorként kíván működni: a meglévő, szervezési, vezetési ismereteket, vagy más tudnivalókat oktató vállalkozásokból azokat karolja föl. amelyek valódi színvonalat képviselnek. Ily módon a minőségi szűrő szerepét is betöltenék azokon a területeken, amelyeket képesek lefedni. Az első lépés máris megtörtént: hétfőn délután Kómár János vezeté­sével megalakult a könyvvizsgálók klubja. A számviteli szakemberek rendszeres találkozásaik alkalmával kicserélhetik információikat, könnyebben eligazodhatnak a területükön viharos gyorsasággal szaporodó állásfoglalások között. S ez csak első a tervezett sorban, követhetik más szakterületek is: a személyzeti, humánpolitikai munkában tevékenykedők, menedzserek, vállalkozók, és bármely foglalkozási kör, amelynek erre igénye van, lét­rehozhat az SZVT segítségével hasonló klubokat, ahol - éppen a „kvalifikált" társaság miatt - már rang lesz tagnak lenni. Ötleteket, tanácsokat, igényeket szívesen fogadnak. A MTESZ-székházban dr. Susla János szervező-titkár várja a jelentkezőket. Telefonszámuk: 11-511. NY. P Karácsony előtt nem érkezik a nyugdíj-kiegészítés Bár a Nyugdíjfolyósító Igaz­gatóságon megállás nélkül dolgoz­nak az Országgyűlés december 4-i döntése óta, a megfeszített munka­tempó sem teszi lehetővé, hogy a nyugdíjasok a karácsonyi ünnepek előtt hozzájussanak az egyszeri járulékkiegészítéshez - tájékoz­tatták a sajtó képviselőit kedden az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság székházában. Az országgyűlési határozat alap­ján 2,5 millió magyar állampolgár jogosult 2.500; 2.000. illetve 1.000 forintos évvégi nyugdíj-kiegészí­tésre, a Nyugdíjfolyósító Igazgató­ságnak ennyi nyugdíjszelvényt kell kiállítania és a postának átadnia. Ez utóbira ugyan előreláthatólag már december 19-én, illetve 20-án sor kerül, a kézbesítésig azonban ­ahogy arról a posta illetékesei az OTF-et tájékoztatták - a budapes­tieknek még 14, a vidéken élőknek pedig 10 napot várniuk kell. Hiába tehát a Nyugdíjfolyósító Igazgató­ság dolgozóinak igyekezte, az egyszeri nyugdíj-kiegészítést csak december végén, illetve január elején kapják kézhez az érintettek. KÖZÉLETI NAPLÓ HOLNAP A MUNKÁSPÁRT (MSZMP) alsóvárosi, felsőoktatási és tápéi szer­vezetei nyilvánost gyűlést tartanak délután 4 órakor a Szeged állomás éttermében. Napirenden: tájékoztató a XV. kongresszuson elfogadott programról; előadó dr. Krajkó Gyula, a városi koordinációs bizottság el­nöke. Az Algyő, Belváros III. és Északi városrész szervezeteinek taggyűlése a Csap utca 62. szám alatti párházban ugyancsak 4 órakor kezdődik, előadó: Nag^ári László, a munkásbizottság vezetője. A VIKSZ a vagyonelszámoló Átvette kedden az Állami Szám­vevőszéktől az oda benyújtott vagyonelszámolásokat és az ellen­őrzésről elkészített jelentéseket a Szakszervezeti Vagyont Ideiglene­sen Kezelő Szervezet. Az ÁSZ a törvény előírásainak megfelelően adta át a dokumehtumokat, miután a vizsgálatot elvégezte. A vagyonelszámolások szerint a szakszervezetek a júliusi állapotok alapján 8.8 milliárd forint vagyon­nal rendelkeznek. A szervezet a benyújtott 1907 vagyonelszámolás 88 százalékát tartotta hitelesnek. A számvevőszék jelentését benyúj­totta a Parlamentnek. Ismeretes, hogy több szakszer­vezet is alkotmányellenesnek tartja a szakszervezeti vagyon elszámol­tatásáról szóló törvényt, és az Alkotmánybíróság döntéséig nem tesz eleget a törvényben foglaltak­nak. Az ÁSZ egyelőre befejezett­nek tekinti a vizsgálatot, azonban, ha szükséges, a késlekedők beadványát is értékeli. Nagy Sándor, a radikális „munkásvezér" Bot a ruhatárban A figyelmeztető sztrájk még nincs meghirdetve december 17-rc - mondotta Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke azon a keddi saj­tótájékoztatón, ahol hét szakszer­vezeti konföderáció Lsmertette értékelését a múlt hét pénteken, szombaton megtartott érdekegyez­tetésről. Az MSZOSZ 69 tagszervezete közül 31 csak kilátásba helyezte a figyelmeztető sztrájkot - mondotta az elnök. Az országos sztrájkbi­zottság összehívásához 35 tagszervezet egyetértése szükséges. Forgács Pál, a liga elnöke a jelenlegi helyzetben nem tartotta indokoltnak a figyelmeztető sztráj­kot. Ez olyan eszköze a dolgo­zóknak, amit nem szabad felelőt­lenül alkalmazni, lejáratni. A sztrájk egy bot, amiről tud a tárgya­lófél, de amit szerinte jelenleg ­amikor is a kormány és a munka­adók kimutatták tárgyalókészségü­ket - egyelőre kint kell hagyni a ruhatárban. Mint ahogy az a/ elmúlt hét pénteki, szombati tár­gyalásán is történt. Nagy Sándor vitatkozott ezzel, szerinte a figyelmeztető sztrájk ép­pen arra való, hogy nyomatékot adjanak a tárgyalások közben a munkavállalók követeléseinek. Az MSZOSZ kasszát készített a pénteki és szombati tárgyalásokról, s egyáltalán nem elégedett az eredményekkel. Cheney jött, látott, és el is ment (Budapesti tudósítónktól.) De mielőtt tegnap délben Prágába szállt az amerikai védelmi mi­niszter, Fiir Lajossal közös sajtótájékoztatót tartott a Honvédség Zichy Géza utcai házában, a Népstadion mögött. Dugig volt a nagy­terem, orosz nyelvű kamerák jöttek-mentek, bár kérdexux, na lett volna, nem hangzott el. Öt perc késéssel kezdődött a sajtótájékoztató, s a két miniszter negyven percet tudott rászánni. Néhány újságíró nem került sorra a kérdéseivel, amelyek között egyébként egyetlen olyan sem volt, amely a közismert ügyek felszíne fölé magasodott, avagy alátört volna az igazi mélységekbe. Az oroszok hátában angol nyelvű újságírók tolongtak, s a számos hazai tollnok. Bevezetőjében Richárd D. Cheney elmondta, hogy ő az elsó ame­rikai védelmi miniszter, aki Budapestre látogatott. Ez is bizonyítja, hogy a kapcsolatok megjavultak a két ország között. További bizonyíték a folyamatos párbeszéd, ami egyúttal arra is bizonyságul szolgál, hogy európai biztonsági érdekeink közösek. Elmondta Dick Cheney, látta Budapesten, hogy mi, magyarok is a szabadság oldalán állunk. Kialakítottuk (figyelje az olvasó a sorrendet!) a szabad piac­gazdálkodást és a demokráciát. Találkozói közül a miniszterelnökkel, a külügyminiszterrel és Für Lajossal folytatott megbeszélésére utalt az amerikai védelmi miniszter. „Für Lajossal megbeszéltük - mondotta -, hogy az Egyesült Államok és Magyarország hogyan tud egymásnak segítségére lenni a hadsereg átalakításában. Bush elnök lehetővé tette Magyarország részvételét a külföldi katonai segélyprogramokban." Katonatisztek, kutatók, mérnökök képzését és továbbképzését jelenti ez, és háttértámogatást. Egyezményt írtak alá az információáramlás­ról. Munkacsoportot állítottak fel, amely a magyar honvédség további átalakításán dolgozik. Cheney meghívta magyar kollégáját Washingtonba, de hogy az utazásra mikor kerül sor, tegnap még nem tudtuk meg. Kérdésekre válaszolva Cheney elmondta, hogy az európai válu+ zásokról beszélve, valószínűleg nem használná a széthullás szót. Ö alapvető fontosságú változásokat lát. Ugyanakkor tudomásul veszik, „ez olyan időszak, amikor nagy lehetősége van az instabilitás kialakulásának. Jóakarat és nemzetközi együttműködés kell, hogy ezek a folyamatok békések maradjanak." Für Lajos honvédelmi miniszter elmondta, nem kell megnemtáma­dási szerződéseket kötni a szomszédos országokkal, az ilyen szerző­dések magukban foglalnák azt, mintha valaki meg akarna támadni valakit. Ilyen szándék nem mutatkozik sehol. Á Szovjetunió és Jugoszlávia kivételével minden szomszédos országgal - és nem szom­szédosokkal is - kétoldalú államközi és katonai megállapodásokat kötöttünk, amiket majd a Jugoszlávia helyén valószínűleg létrejövő új államokkal is meg fogunk kötni. „Bonyolultabb - tette hozzá Für - a közjogilag már nem létező Szovjetunió esete. Nem tudjuk, hogy ott miként rendeződnek az egyes államok határai, milyen döntések szü­letnek a hadseregről. Ezek függvényei lesznek a mi döntéseink." Megkérdezték Cheney védelmi minisztert, akar-e elnök lenni Amerikában? „Hogy valaha elnök lennék, ez a gondolat sose fordult meg a fejemben " - válaszcilta. A csillagháborús terv azonban foly­tatódik. Ennek gondolata eredetileg ugyan a Szovjetunió jelentette veszélyhez fűződött, s ez megszűnt, de Cheney becslései szerint tíz éven belül tizenöt-húsz fejlődő országnak is lesz ballisztikus rakétája, amivel atomtöltetet is ki lehet lőni. „Irányvonalunk: nem csak tengerentúli szövetségeseinket és barátainkat védjük meg a ballisz­tikus rakétáktól, hanem magunkat is. Ez a csillagháború gondolata." Für Lajos még nem tudja, hogy Cheney meghívásának majd eleget téve. mit szeretne vásárolni az amerikai fegyverboltokban. Ez a Magyar Honvédség fejlesztési koncepciójától függ. Úgyhogy a bevá­sárlási lista a fegyverekről még nincs. Az egykori NDK bizonyos fegyverzeteinek megvásárlása ügyében pedig mindeddig semmilyen előrelépés nem történt. Kijelentette Für Lajos, hogy Jugoszláviával kapcsolatban semmilyen forgatókönyv nem készült most se. Tájékoztatták egymást felfogásukról, amelyek egyébként nem állnak messze egymástól. ,4 honvédség ereje elégséges nagyobb katonai akciók elhárításához is. de ilyenekre nem kell számítani. Légtérsértések, helyi jellegű, nem biztos, hogy tudatos konfliktusok ezután is lehetnek. Ezek kivédésére elegendő a határőrség. Chenery Jugoszláviát illetően továbbra is bízik a diplomaták erejében, s abban, hogy sikerrel járnak az erőfeszítések, és elindulnak oda a békefenntartók. „A kereszténydemokrácia államszervező ideológia" - A magyarokat mely pártok képviselték? - Magyarország, Horvátország, Észtország, a Cseh és Szlovák Köztársaság. Lengyelország, Románia, Litvánia, Szlovénia és Bulgária azon pártjai vettek részt a konferencián, melyek tagjai a Kereszténydemokrata Interna­cionalénak. így a magyarságot nem csak a kormánykoalíció három pártja képviselte, hanem a Romániai Magyarok Keresztényde­mokrata Pártja és a szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom küldöttsége is képviselte. - A tanácskozás témája: a kereszténydemokrata pártok a demokratizálódás folyamatában. - Az ottani kormánykoalíció legerősebb pártja, a CDA szervezte kongresszuson szó esett a pártszervezésről, a sajtó és a pártok kapcsolatáról, a párt és a parlamenti frakció viszonyáról, a kereszténydemokrata ideológiáról. Az előadók között volt parlamenti képviselő, a hollandiai miniszter­elnököt adó CDA általános titkára Közép-Kelet Európa kereszténydemokrata pártjait látta vendégül a hét végén a hollandiai testvérpárt. A CDA kilenc országból 16 pártdelegációt hívott tanácskozásra és tapasztalatcserére a hollandiai Wassenaarba. A Kereszténydemokrata Néppárt küldöttségének tagja volt dr. Kovács Kálmán, a szegedi szervezet társelnöke, akit tapasztalatairól kérdeztünk. és tudományos kutatóintézetének igazgatója, illetve az amerikai demokrata párt sajtóügyekkel foglalkozó munkatársa. Az ese­mény jelentőségét mutatja, hógy a kétnapos tanácskozás végén Wilfried Martens, belga miniszter­elnök mondott beszédet. Milyen hasznosítható tapasztalatokkal tért haza? - A legfontosabbnak azt tartom, hogy az ottani előadók is hangsú­lyozták, hogy a kereszténydemok­rácia nem vallási, hanem modern, polgári államszervező ideológia. Egyik alapelve a KDNP program­jában is rögzített szubszcidialitás, melyet egyszerűsítve a gyengébb társadalmi csoportok, rétegek megsegítésének nevezhetünk. A párt struktúrájáról szólva derült ki, hogy a nyugat-európai országokban sem jellemzőek a nagy létszámú szervezetek. Például a 15 milliós Hollandia legerősebb pártja, a CDA 25 ezer tagot számlál. Ott a pártélet két fő színtere az alap­szervezet, a területi szint és az országos szervek. A munka két nagy szakaszra tagolható: két választás között a parlamenti és kormányzati tevékenységre koncentrálnak, a választás közeled­tével az alapszervezeti és a területi tevékenység válik fontossá. Figye­lemre méltó, hogy a hollandiai listás választásra a párt egy-egy jelöltjét különböző kurzusokon mi­nimum három évig készíti föl. A parlamenti képviselőcsoport füg­getlensége szintén hasznosítható tapasztalat. - Teljes egyetértés jellemezte a tanácskozást? - A sajtó és a pártok viszonyáról több előadó is szólt, de nem értet­ték a kelet-európai küldöttségek megjegyzéseit. Számukra ismeret­len például, hogy egy lap nem képviselteti magát egy parlamenti párt sajtótájékoztatóján csak azért, mert ellenzéki beállítottságú. Az elhangzottak azonban megerősítet­ték, a pártok számára az egyetlen járható út: türelemmel, információ­áradattal erősíteni kapcsolatukat a sajtóval. - A szegedi szervezet számára mit hozott ez az út? - A hivatalos programok mellett szakmai kapcsolatot is sikerült kezdeményezni: itteni fiatal mezőgazdászokat várnak tapaszta­latcserére. A hollandiai keresztény­demokrata Szövetség (CDA) támogatja pártunkat. A konferen­cián többször is hangoztatták álláspontjukat: a következő ma­gyarországi választásokon a KDNP lesz a meglepetések pártja. ÚJSZÁSZI

Next

/
Oldalképek
Tartalom