Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-16 / 269. szám

12 HÍREK DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. Nov. 16. Karácsonyi előzetes FOTÓ: GYENES KÁLMÁN A karácsonyi vásár egyébként december 2-án nyílik és 29-éig tart. A rendezők szigorúbbak, a vásár pedig talán rendezettebb lesz - foglalhatta volna össze röviden mondandóját Tűhegyi József alpolgármester tegnapi sajtótájé­koztatóján, melyen a Széchenyi téri karácsonyi vásár előkészü­leteiről számolt be. Bár a szervezési munkák a tavalyi évhez képest három héttel később kezdődtek, az előkészítés olajozottan halad, s a pavilonok minden valószínűség szerint e hónap 29-ig mind „kulcsra " készek lesznek. A pavilonok elvben már mind elkeltek, hiszen óriási volt az érdeklődés, az idő rövidsége miatt azonban egyelőre a pavilonosok ötven százaléka fizette be a kötelező előleget. Eddig csupán négyen vonták vissza igényüket. A szervezők ígérete szerint az idei karácsonyi vásár képe egy­ségesebb, rendezettebb lesz az elmúlt évinél, hiszen az akkor szerzett tapasztalatokat most kamatoztatják. Az árusok például csak 8 és 10, illetve 18 és 20 óra között, a ki- és bepakoláshoz hajthatnak gépko­csikkal a térre. Amennyiben a közelben szeretnék leállítani gépkocsijukat, a vásár idejére 800 forintért parkolójegyet válthatnak. A sátras árusokat - érdekkép­viseleti szervük bevonásával ­sátraik esztétikai küllemének javítására kötelezik, hiszen akik a nyitás napján, vagy azt követően nem felelnek meg az előírásoknak, azok kénytelenek lesznek felszedni sátorfáikat. A tilos helyen parkolókat és minden renitenskedőt, aki nem tartja be a szerződésben vállalt kötelezettségeit, azt az azonnali kitiltás mellett öt évre eltiltják a Széchenyi téri árusítástól. A szervezők a sátras árusok jelentkezését hétfőn délután 6-tól este 9 óráig várják a Bebrits Lajos Szakközépiskolába, ahol novem­ber 21-én, csütörtökön délután négy órakor sorsolják ki a plac­cokat. A pavilon, vagy sátor­hely nélkül maradó árusok még a Mars téri helyekre is felállíthatják majd sátraikat. * A szökőkút melletti fenyőfát egyelőre még nem az angyalkák díszítik, de korán is várnánk őket, hiszen hol van még karácsony? A városgazdálkodási vállalat gépko­csijának hidraulikus emelője röppentette magasba a színes égőket fölhelyező embert. Idén a szokottnál korábban kezdődött a Belváros „átöltöztetése," így a téren mégiscsak megnyíló vásár hangulata még-ünnepibbé vará­zsolódik majd. Számítógépes földnyilvántartás Az egyre szélesebb körű magán­befektetések és ingatlanvásárlások, nem kevésbé a kárpótlás miatt egyre égetőbb szükség van arra, hogy Magyarországon is a legrö­videbb idő alatt megtörténhessenek a tulajdonjogi döntések. Ezt a célt szolgálja majd a földnyilvántartás és telekkönyvezés számítógépes módszere, amelynek vezető prog­ramját az elmúlt héten sajtótájé­koztatón mutatták be a kidolgozói a Hilton Szállóban. A program a Magyar-Amerikai Vállalkozási Alap indítványára jött létre, amely 30 millió forintot fektetett a helyzetfelmérő tanulmány elvég­zésébe. Számítógépes nyilvántar­tási rendszerének műszaki és jogi feltételeit a texasi Stewart Infor­mation Services Corporation (SISCO), ingatlannyilvántartások készítésével foglalkozó cég, valamint a Weil, Gotshal and Manges ügyvédi iroda dolgozta ki. A műszaki javaslat illusztrá­lására, a Földtani Intézet által rendelkezésre bocsátott magyar földadatok felhasználásával, elkészítették a Földrajzi Infor­mációs Rendszer (FIR) számító­gépes modelljét. A modell egyelőre Budapest alaptérképét tartalmazza, amelyre programozni lehet tu­lajdoni és használati adatokat, fejlesztési, közmű és útjogi in­formációkat többek között. A Földművelésügyi Minisztéri­um már döntött arról, hogy a számítógépes adatszolgáltatást egy 4 éves projekt keretében meg­valósítja. Az első évben 9 megye 46 földhivatalát látják el számító­gépekkel és megkezdődik az adatok feldolgozása. A program összhangban lesz majd az EK Phare programjával, valamint a Világbank és az Osztrák Köz­társaság által támogatott kezde­ményezésekkel is. „Tekintetes" Mocsár Gábor Szeged és Debrecen joggal vetélkedhet, melyik városnak köszönhet többet Mocsár Gábor révén a magyar irodalom. Tagad­hatatlan, mindig debreceni írónak vallotta magát - a városhoz közeli gúti erdőben született -, de élete legtermékenyebb éveit Szegeden töltötte, önkéntesnek se mondható száműzetésben. Hét évvel ezelőtt operálták meg Szegeden, érszű­kületét hárították el műtéttel. Nem sokkal utána meghalt felesége, Irma - aki harmadikként vállalta vele a családi együttélést -, és utána „hazament" Debrecenbe, meghalni. Költői fordulat csupán a mondat vége, természetesen élni akart ő, és alkotni, de sajnos, elfogytak napjai. A Tekintet című folyóirat idei 7. száma közli debreceni barátja, Tóth Endre visszaemlékezését utolsó hónapjairól. (így került a címbe a „Tekintetes".) Biztosan visszaem­lékező túlzás az a mondat, hogy a felesége halála után „semmi sem kötötte a Tisza-parti városhoz, ahol több mint húsz évig élt", hiszen itteni kapcsolatait jól ismertük mi is. A vér szerinti kötődés - fia Debrecenben lakik - és a régi, többnyire el nem szakadt szálak hozták meg végső elhatározását. Tény, hogy a távolság nehezítette a szegediekkel való kapcsolattartást, így utolsó napjairól is hézagos értesülések jutottak csak el hozzánk. Érdeklődésre tarthat számot tehát Szegeden is, me­gyénkben is ez a visszaem­lékezés. Két látogatására emlékszik Tóth Endre. Elmondja, mennyire izgat­ták a demokratizálódó közélet eseményei. Minden érdekelte, ami az írásaiba belegyökeresedett Debrecenben történt, és újra be akart kapcsolódni az ottani író­csoport munkájába. El-eljárt egy­kori munkahelyére, a Napló szerkesztőségébe is. Hogy tanácsait és észrevételeit hogyan fogadták az új munkatársak, arról nem szól a visszaemlékezés, csak követ­keztetni tudunk rá, hogy bele­szólási kísérletei nem mindig jártak sikerrel. Borzalmas betegséggel szállítot­ták be 1988 nyarán az Idegklinika C osztályára: teljes jobb oldala megbénult. Beszélni már nem tudott, csak szótagokat dadogott, és azokat is leginkább második fe­lesége értette meg, akivel - lám, furcsa az élet - újra bensőséges kapcsolata alakult ki. Gépírójától tudta meg a visszaemlékező: élet­rajzi regényének harmadik köte­tével elkészült, de az, sajnos, mostanáig nem jelent meg, noha lényeges korszakával, az Alföld című folyóirat szerkesztésével, a személye körüli botránnyal és szegedi száműzetésével foglal­kozik.Legközelebbi látogatása (november 30.) alkalmával már azt mondja kezelőorvosa, sajnos, akármikor bekövetkezhet a vég. Van egy pillanat, amikor úgy érzi, talán megismerte, bár állapota szemmel láthatóan romlott: a bal oldala is béna volt már. Az evilági pokolnak is vannak fokozatai: nemcsak beszélni nem tudott, de mozdulni se. „Lassan, vigyázva megfogom színtelen-vértelen kezét. Búcsúzom tőle, s életünk egy közös korszakától. Elindulok kifelé. Még egyszer visszapillan­tok. Ekkor szemét az ajtó felé fordítja. O is búcsúzik..." Pár nap múlva, 1988. december 3-án kapta a telefonértesítést fiától, hogy meghalt. Temetésén Czine Mihály kezdeményezésére elénekelték a XC. zsoltárt: Tebenned bíztunk eleitől fogva. Tudjuk, ennek sorai ­illetve átfordítása - adták önéletrajzi regényének címeit. Részletet is közöl a kiadatlan harmadik kötetből. H. D. Televíziós technológia a sebészetben Egyre bonyolultabb műtétek végezhetők el ma már anélkül, hogy a beteg testét fel kellene nyitni - számoltak be a legújabb orvosi szenzációról az amerikai sebészkollégium chicagói kong­resszusán. A laparoszkópiának nevezett módszer eddig is ismert volt a nőgyógyászatban és egyes epe­műtéteknél. A módszer abból áll, hogy másfél centiméter átmérőjű, vagy még vékonyabb csöveket ve­zetnek be a testbe, és ezeken keresztül történik az operáció. Most azonban már többfajta nagy műtétnél, például rákos daganatok eltávolításánál is alkalmazható a módszer, hála a sebészeti és a televíziós technológia fejlődé­sének. Az egyik csövön át apró tv-kamerát és világítótestet vezet­nek be, egy vagy több másikon át pedig sebészeti műszereket. A chicagói kongresszuson - íija az Associated Press amerikai hír­ügynökség - a washingtoni egyetem orvoscsoportja arról számolt be, hogyan távolítottak el egy rákos daganatot laparoszkópiás eljárással. A csövön át egy nejlonzacskót vezettek be, és azt felnyitották. Ez után a beteg daganatos veséjét belehelyezték a zacskóba, szétron­csolták a vesét, s a darabkákat a csövön át eltávolították. A beteg mindössze helyi érzéstelenítést kapott, s a műtét után sem volt szüksége fájdalomcsillapítókra. A hatodik napon távozhatott a kór­házból. Ujabb és újabb olyan sebészeti műszereket gyártanak - például szikéket és varróeszközöket ­amelyekkel dolgozni lehet a csövön át. így már bonyolult bélhely­reállítások is elvégezhetők, és sérvet is össze lehet varrni a ha­gyományos, hosszan gyógyuló vágás nélkül - jelentették be a kongresszuson. A nagy amerikai kórházakban már megkezdték a sebészek okta­tását a laparoszkópiás módszerekre. A csövön át végzett műtétekhez ugyanis sok tapasztalat, és nagy gyakorlat szükséges. Az egyik legnagyobb veszély az, hogy a vérzés elállítására szolgáló elekt­romos eszköz véletlenül elégetheti a környező szöveteket - mondotta az egyik kaliforniai kórház vezető sebésze. Cs.M.-i Gabonaforgalmi Vállalat értesíti Tisztelt Vásárlóit, hogy a Szeged, Kiss Emő u. 3. sz. alatti szakbolt az épület átalakítása miatt átköltözött Gogol u. 6. sz. alá. Nyitás: 1991. november 19-én. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! A Szegedi Tejüzem felvételre keres: - 1 fő lakatost (lánghegesztő vizsgával) - 1 fő targoncavezetőt (országos érvényű jogosítvánnyal) -2 fő raktárkezelőt (középfokú végzettséggel) - 1 fő laboránsnőt (középfokú végzettséggel) Jelentkezni lehet a Budapesti út 6. sz. alatt az üzemi munkaügyön, vagy a 25-822196, 116-os telefonszámon. Laing Kft. olyan cégeket, vállalkozásokat keres üzleti partnernek, melyek a kft. termékeinek területi forgalmazását végeznék. Jelentkezési feltételek: tervezési, kivitelezési, értékesítési tevékenység, épületgépészeti képesítés a fűtéstechnika területén. Jelentkezőket az alábbi címre várunk: Cegléd 2700 Külső-Körösi út 42. Telefon: 06 (20) 11-754 ISMÉT ASZL a A FÖNÍCIA héten F^NICIA november 14—20-ig téli csizmák reklámáron. Női bőrcsizma Női bélelt csizma Férfi hótaposó Férfi bélelt csizma Lányka bélelt csizma 2990 Ft 2990 Ft 1490 Ft 2450 Ft 1390 Ft Címünk: Kárász u. 16. Gázszerelés, központifűtés-szerelés tervezéstől az üzembe helyezésig. Rendkívül kedvező árakon, rövid határidővel vállal SZÉSZ Épületgépész Szerelőipari Kft. Szeged, Béke u. 4. T.: 14-064. Ugyanitt gázkészülék-javítás. T.: 14-097 A Szeged Tourist Idegenforgalmi Hivatal az alábbi kereskedelmi és vendéglátó helyiségek bérbeadását hirdeti meg egyévi időtartamra: Napfény étterem, Szeged, Dorozsmai út 4. Camping büfé-étterem, Szeged, Dorozsmai út 4. A.BC-bolt Szeged, Dorozsmai út 4. Kemence csárda, Csongrád, (Sregvdr u. 54. A pályázati feltételek a Szeged Tourist Idegenforgalmi Hivatalnál (Szeged, Victor Hugó u. 1.) Ocskó Júlia rendszerszervezőnél átvehetők. A pályázati feltételek szerint a pályázatok beadásának határideje: 1991. december I. o,|í j|* 0 ^^k gg* l# Eii WJ* w m * i-. UJ UJ CM Hl? O- N I <3 to i I- -­O te w ri ^ O Cj m .O CM o se •: > < -I O. NI I (O I 1 1- r­S111 a DO CM < * .. • O < _l O N UJ ! oc (O I­ÖT SZAKÜZLET EGY HELYEN. SZEGED, BRÜSSZELI KRT. 19-21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom