Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-06 / 260. szám

4 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1991. Nov. 6. A jazz szabadsága - A napokban készült el az új lemezetek, melynek Kocsmaopera a címe. S gondolom a kocsma a helyszíne... - így van. A kocsma olyan helyszíh, ahol a társadalom különböző figurái megjelenhetnek és meg is jelennek: ez egy kocsmaország. Azonban nem egy Beatriceféle szakadt hely, hanem egy olyan kocsma, ahová jól szituált emberek is bemennek, de egy koldus is betévedhet kéregetni. - A Tábortűz Mellett album dalaiban már megjelent a kocsma. - Igen, több dalban is szerepelt. Legjellemzőbb az Éjszakai Budapest Blues, hiszen az egész különböző kocsmákban játszódik. De ez nem tudatos, nem ezzel akartam kipróbálni, hogy milyen lesz a következő lemez. Egyszerűen vannak olyan dalok, amelyek megelőzik a korukat. - A kocsma nem kifejezetten vidám hely. Megtörtént a rendszerváltás, most milyen a hangulatod? - Ha arra gondolok, hogy megszabadultunk egy rettenetes nyűgtől, akkor nagyon örülök. De hogy milyenek vagyunk, attól elkeseredem. Van egy ilyen idézet: „Valahol mélyen, ahol a szavak elkopnak, szabadok vagyunk, de nem lettünk jobbak". - Tovább élnek a „piszkos képek?" - A kocsmái általában nem az emberi szépség és szeretet jellemzi, hanem ezek hiánya. Valamiféle gátlástalanság, mely az alkohol segítségével szabadul fel. - Elképzelem a füstös lebujt. Bevetül egy fénysugár. Szerinted kitántorgunk ebbe a fénybe? - Nem, mert vakok vagyunk, és nem vesszük észre a fényt. Ott maradunk, és csak egy-két őrült van, aki befelé révülve várja a reményt. Nem vagyunk hajlandóak igazából egymásra nézni, nem vesszük észre a másikban a szánandót, a segítségre szorulót. S ezt magunkban is letagadjuk, ezért nem találunk egymásra. Ezért ilyen ez a nemzet, ez az ország, mert nem az azonosságot, hanem a megkülönböztetést keresi. Kit lehet még kitaszítani ebből a keretből, még most is, 1991-Jten? Hazug szólamokkal próbálnak Európához közeledni - ezek mind rajta vannak a lemezen, amit kocsmaoperának neveztem el, arcpirító bátorsággal. Játszunk belőle most is kéthárom nótát. Szeretnénk egy helyszínt keresni Szegeden, egy igazi kocsmát, ahol az egészet, mint operát játszhatjuk le decemberben. - Milyen a szegedi közönség? - Mindig is káprázatos volt, hihetetlen módon el voltunk itt kényeztetve. Vezetek egy statisztikát, melybe mindig felírom, hogy hányan voltak, és hogy mit játszottunk, nehogy véletlenül legközelebb önismétlésbe kerüljünk. Az elmúlt 13 évben volt itt legalább 50-60 koncertünk és nem emlékszem egyre sem, ami vereséggel végződött volna. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy nem tartunk minden fellépéstől, mert ez egy olyan műfaj, ahol minden koncert életre-halálra megy, nem szabad hazudni. Rosszul játszhatsz, de lélek nélkül nem. Nagyon nagy megbecsülés, hogy ilyen sok év után is ennyien eljönnek. Ez mindig egyfajta lámpalázat is jelent. Meg tudunk-e felelni újra, hiszen minden alkalommal mást játszunk - ez persze Fotószalon Szentesen a közelmúltban tizenegyedik alkalommal nyílt meg a Dél-alföldi Fotószalon a Művelődési és Ifjúsági Házban. A meghirdetett pályázatra 31 szerző 195 képet küldött. A zsűri 29 alkotó 55 fotóját javasolta bemutatásra. Első díjjal jutalmazták Vincze János (Kecskemét) Homokhullámok című képét, második díjat kapott Gyeviki János (Szeged) Kötélen című fotójáért, harmadik díjas lett Vágvölgyi Mihály (Mezőberény) Obsit című fotójával. Öten részesültek tárgyjutalomban. A kiállítók között több szegedi fotós is szerepel, így Kukli György, Donáth Béla Attila, Győző Molnár Ferenc, Takács András Attila, Puskás János, Hencz Alajos, Lakatos István, Péntek László, valamint lapunk két fotóriportere Gyenes Kálmán és Schmidt Andrea. Nyitott kapuk November hetedikén, csütörtökön, a Nyitott kapuk akció keretén belül négy szegedi középiskola várja nyitott kapukkal a látogatókat: 15 órától a Csonka János Gimnázium és Szakközépiskola (a szakközépiskolai osztályok iránt érdeklődőket), a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző és a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, 16 órától pedig a Csonka János Gimnázium és Szakközépiskola (a gimnáziumi osztályok iránt érdeklődőket). egy olyan izgalom, ami nélkül valószínűleg az egész nem érne semmit. Ennél a gondolatnál megszakítottuk a beszélgetést, hiszen Hobónak mennie kellett vissza a beállásra. Amíg teljes erővel próbáltak, addigra már jócskán megszaporodott a rajongók tábora is az IH előtt. Majd visszavonult a zenekar az öltözőbe, ahol Hobo írta a műsort, mely úgyis csak tervezet, a színpadon a közönségtől függően rak be még egy-két nótát. A többieken nyoma sem volt a feszültségnek, ugratták egymást. így derült ki, hogy például a legjobban Páka Egon biliárdozik a csapatban. De mire ezt részletezhettük volna, elérkezett a színpadra vonulás ideje. S indítottak, keményen, a Kopaszkutyával. A második nótára már formába lendült a közönség. Talán mondanom se kell, hogy telt házas buli volt. De nemcsak fiatalok, középkorúak is eljöttek. Szóltak a dalok. A nem népnemzetiek, a nem liberálisak, a magyar dalok. Hobo kalapban, a pólóján Jim Morrison arcképével. Mögötte kerek egészként a zenekar. Együtt a legjobb gitáros, basszusgitáros és dobos. Igazi örömzene. Végül is három nótát játszottak az új lemezről, melyből kettőt először itt mutattak be. Miután levonultak a hosszas vastaps után, Hobo egyedül jött vissza. József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat című versét megható némasággal hallgatta a 900 ember. Teljes volt a győzelem. TAKÁCS VIKTOR Kedves Munkatársak! Nem azért választottam ezt a könnyelmű megszólítást, mert benne van a munka szó, hanem mert úgy van az rendjén, hogy amit a művészetben nézni kell, ott akarva akaratlanul a néző is részt vesz a műben, a teremtett kép újraés újrateremtésében. Szóval, Kedves Munkatársak! Dormán László 1968 óta fotózza a jazz-zenészeket, de ő maga nem nevezi ezeket jazz-fotóknak, inkább másnak. Mert ugye mit is jelentene a jazz-t fotózni, vagy mondjuk azt, a zenét fotózni, a jazz-zenét, a hangokat, ami a jazz-nél röviden csak ennyi: a szabadság. És ha már a szabadság hangjai, akkor ehhez életforma kell, olyan életforma, ami szabad, mint a jazz. És akkor lehet a zenészt fotózni, az arcát, egy fintort, a test finom ívét, amint hangszerével küzd vagy beszél, tehát azt a pillanatot, amikor, úgymond, az életforma beteljesül. Ehhez azonban a fotósnak együtt kell élnie a zenével, a zenésszel, egyszerre látnia és hallania kell. Dormán László nem csak, mint sokan mások, szereti a jazz-t, hiszen ez nem magyarázhatná a képek kompozícióját, ő maga is középfokú zeneiskolát végzett, majd a zeneakadémia első fokozatát. Először könyvekből és lemezborítókról fotózta a zenészeket, hogy a szobája falára kirakhassa őket. Az út idáig vezetett. De meddig tart? Biztos forrásból tudom: „Hajnali fotó. Hajnalban megy haza a zenész, hóna alatt a trombitával, egy néger zenész, kijátszotta magát. Nem tudom már, hol láttam, de olyan hangulata volt ennek a képnek... A jazz fotózásában szeretnék eljutni addig a hajnali fotóig (...), mely a harmincas években készült." De melyik pillanat lesz az, a megérkezés pillanata? A kérdés csak azért rossz, mert múlik vele az idő, a szabad idő. Az avantgarde, netán posztmodern műveknél már megszokhattuk a képek szélén feltűnő perforációt, melynek használati szándékát tekintve szinte művenként változott. Dormán László képein is ott a perforáció, ami korántsem jelenti az imént felsorolt irányzatokba való besorolást, sem pedig azt, hogy efféle kifejezésekkel kívánnék dobálózni, még engem találna fejbe. Itt azt jelzi a perforáció, hogy Dormán László filmkockákban gondolkodik és lát, így adhatja meg a képeknek azt a szabadságot, amely magát a jazz-t is jellemzi. Hát ennyit a jazz szabadságáról, mintha többet nem is tudnék. Bedobom a kulcsot, hogy a kiállítás megnyíljon. * Elhangzott tegnap délután az ifjúsági házban Dormán László fotóművész Jazz-fotó című kiállításán. PODMANICZKY SZILÁRD Az élet Mozartja Szegeden ért halottak estéje, és örömmel fogadtam el a meghívást a Nemzeti Színház-beli Mozart Requiem előadásra, melyen Acél Ervin vezényelte a Vaszy-kórust és a Szegedi Szimfonikusokat. Maga a Requiem furcsa kakukktojás a mozarti életműben. Nyoma sincs benne a Don Giovanni alvilági halálhangulatának, annak a szorongó, sírcsokrok és szemfedők párolgását idéző komor démonvilágnak, ahol az isteni zsenikölyök először szembesült az elmúlással. A Requiem a Halált már jól ismerő lélek muzsikája: a mindenséget, a tudatunk legmélyén morajló végtelen óceánokat idézi, amelyben egykoron mindannyian feloldódunk. Mozart ismerte ezt a tengert, amikor csöndes volt, amikor szél korbácsolta, amikor haragos zöldje fehér tajtékokat vetett, amikor visszaszelídült, amikor távoli tájak csillantak tükrén, ahonnan már nincsen visszaút. Vitorlájával szélfútta vizeken siklott meséktói mesékig, látta a csillagok tűzijátékát, a fényözönt, a sokszínű csillogást. Ismerte a Halál óceánjának mozgását és mozdulatlan fenségét. Nem kétlem: filiszterszemüveggel nézve talán sok apró részlettel adós maradi a pénteki előadás. De Monet esős-vízfestményszerú álomkatedrálisai is értelmetlen ákombákomokká torzulnak az avatatlanok szemei előtt, akik túlontúl közel merészkednek hozzájuk. Az arabok szándékosan benne hagynak egy kis hibát legszebb szőnyegeikben is: hitük szerint csak Isten lehet tökéletes. Az ütemekből, sőt, sokszor hangokból összevagdalt digitális technika korában jó volt hallani, hogy vannak, akik merik vállalni az emberközelséget, hiszen a világnak elege van már a hazug áltökéletességből. A pénteki hangverseny örömzene volt, és bensőséges ünnep. Ünnepe a zenének és az el nem múló ifjúságnak. A deresedő fejű karmester az öregséget, az örök-fiatal Mozart a Halált szelídítette ismerőssé. Mindenfajta érzelgősségtől, hamis romantikától, elnyűtt metaforától mentesen. Mennyei lassúságú, fenséges tempókkal, megrázó tisztasággal, és azzal a letisztult bölcsességgel, amelyben a letisztultság azt jelenti, hogy ők tudták: a bölcsesség csak álca, csörgősipka. Acél monumentális interpretációjában a Halál nem iszonyú vízió és elrettentő ellenség volt. Barát inkább, akivel meg kell osztanunk létezésünket. Mindent elsimító és megnyugtató társ, az egyetlen lehetőség. Nem vallásos, hanem életigenlő zene: hétköznapjaink lerombolt templomába való. VARNUS XAVÉR BluessaRock „Ez egy kocsmaország" Lassan már másfél évtizede tapossa a rockzene rögös útjait a Hobo Blues Band. Ezalatt számtalan zenekar alakult és bomlott fel, de rajtuk nem fogott az „idő vasfoga." Állócsillagnak bizonyultak, soha nem a megszokottat nyújtják, mert mindig tudnak rátenni még egy lapáttal ezekkel a gondolatokkal a fejemben baktatok az ifjúsági ház, a Hobo-klub helyszíne felé. Jóval a kezdés előtt érkezem. Gyors tájékozódás a bejáratnál: már 400 jegy elfogyott elővételben. Eszembe jut a tavalyi koncert a Vasutas Művelődési Házban, mely kicsinek bizonyult. Zsúfolásig megtelt a terem, és még így is jó páran kint maradtak. Vissza is jöttek Hobóék tavasszal egy koncertre az IH-ba. Ma is nagy bulira van kilátás. Fent már próbálnak a zenészek, Földes László a küzdőtérről figyeli őket. Innen hívom el egy néhány kérdésre. Készségesen int az öltöző felé, ott nyugodtabban beszélgethetünk. Kulturális hírek Hangversenyek Holnap, csütörtökön 19 órakor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi konzervatóriumának nagytermében Megyesi Schwartz Lucia lép fel, aki a barcelonai énekversenyen bemutatandó anyagából ad elő Bach-, Mozart-, Brahms-, Wolf- és Kodályműveket. Ezt követően bemutatkoznak a Vaszy Operastúdió új tagjai, Börcsök Gizella és Réti Attila. A budapesti Kamaraopera előadásai A Merlin Színházban Johnson: Négyhangú opera című előadását mutatják be november 19-én és 25-én 19 órakor. Az Arany János Színházban három előadással lépnek föl, a Ghelderode drámája nyomán írt Vakok című egyfelvonásos operával, melyet Király László írt, és Konter László rendezett. Bemutató november 11-én 20 órakor. Vidovszki László: a Nárcisz és Echo című, ugyancsak egyfelvonásos operáját Kerényi Miklós Gábor rendezte. Sári László In Sol kamareoperáját Moldován Domokos állította színpadra. Az Új-Symposion estje Az eddig Újvidéken szerkesztett nagy hírű és történetében botrányoktól, főszerkesztő-leváltásoktól sem mentes irodalmi folyóirat estjét láthatják az érdeklődők holnap az újszegedi Móra Kollégiumban este 8 órától. A Tű Megjelent a Tű legújabb száma, amely a JGYTF ifjúságának lapja. A lap szerkesztői utánpótlásgondokkal küszködnek, a szerkesztőgárda többsége negyedéves, ezért fiatal publicistákat, illetve riportereket várnak hétfői szerkesztőségi összejöveteleiken. Elmarad az előadás A Szegedi Nemzeti Színházban 1991. november 7-én este 7 órára meghirdetett Leányvásár előadás technikai okok miatt elmarad. A jegyek a november 9-i este 7 órakor kezdődő Leányvásár előadásra átcserélhetők, vagy a színház jegyirodájában visszaválthatók. Puskás Imre festményei A Képcsarnok szegedi Gulácsy Lajos Termében dr. Herczeg János egyetemi docens csütörtökön délután 5 órakor nyitja meg Puskás Imre festőművész tájképekből és csendéletekből rendezett festménybemutatóját. A tárlat november 16-áig tekinthető meg.