Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-22 / 274. szám

4 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1991. NOV. 22. Az állatorvosi ló: a kulturális bizottság Gyimesi Kálmánt leszavazták, de mégis marad Aki figyelt ezen a hosszú városházi estén, elég meggyőző információkat kaphatott arról, milyen okokból vannak időnként működési zavarok az önkormányzatban. Szerdán rendkívüli ülést tartott a kulturális bizottság, mert szakértőknek fölkért nem képviselő tagjai nyílt levelet intéztek az önkormányzathoz, amelyben megírták, milyen feltételeket és garanciákat kérnek további működésükhöz. Ha a jelenlegi helyzet nem változik, nem tudnak tovább dolgozni; ketten közülük - dr. Balázs Mihály egyetemi docens és dr. Csernai László egyetemi tanár - már ki is váltak a bizottságból. Az éjszakába nyúló ülésen ott volt a polgármester, az alpotgármesternő és a közgyűlés frakcióinak vezetői is. A hat gépelt oldal teijedelmű nyílt levélben szóvá teszik ugyan a bizottsági tagok, hogy nem tetszik nekik, ha valódi kritika helyett minósítgetik őket, de nem hagynak kétséget afelől, hogy a rájuk ragasztott „dilettáns" címke miatt nem sértődtek meg (valamennyien kulturális, oktatási intézmények megbecsült munkatársai, a szegedi éitclmiség köztiszteletben illó képviselői). A jelzőparádé azonban megítélésük szerint azt fejezi ki: az önkormányzat és vezetése megengedhetőnek tartja, hogy a bizottság véleményét sorozatosan figyelmen kívül hagyja, a döntéshez szükséges információkat későn, hiányosan, vagy egyáltalán ne juttassa el hozzá...Visszatérőben van az a gyakorlat, hogy szakértelmet igénylő állások betöltésénél pártszempontokat akarnak keresztülerőszakolni, minthogy pedig egyik félnek sincs meg a vezetők kinevezéséhez szükséges kétharmados többsége, fontos intézmények maradnak kinevezett vezető nélkül, az ideiglenesség állapotában." Annak alátámasztásaként, hogy rengeteg munkával előkészített javaslataikat a közgyűlés „nem tárgyszerű okból" rendszeresen elutasítja, két „kirívó esetet" részletez a levél, a színház és a városi tévé ügyét. Olvasóink mindkettőt ismerhetik korábbi híradásainkból, most csak arra emlékeztetünk, hogy a színházról szóló javaslatot az információk elégtelenségére való hivatkozással utasította el a konzervatív frakció többsége - bár több mint fél évig készítették elő a témát, s korábban határozatban kötelezte el magát a testület ugyanolyan szellemű színházi változtatások mellett, mint amit a „lesöpört" javaslat tartalmazott. A városi tévé vezetőjét sem sikerült kinevezni; a kulturális bizottság a pályázatok alapján nem az MDF által támogatott jelöltet, hanem a másikat javasolta, a közgyűlésen azonban nem kapott kétharmados többséget a javaslatuk. A levélírók hét pontban foglalták össze, milyen garanciákat kérnek a szakmai szempontok szigorú érvényesítésére, arra, hogy a döntésekhez szükséges dokumentációt időben és hiánytalanul megkapják, hogy lehetetlenné váljon az informális kapcsolatokon alapuló kamarilla-politika, és mindez folyamatosan, nyilvánosan ellenőrizhető legyen. A vitában nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudnak mindenre garanciákat kapni. Hiába tartják erkölcsileg elítélendőnek, hogy a testületi döntést igénylő ügyekben „személyes vagy frakcióelképzelések érdekében" manipulálnak, hogy szakmailag megfelelő érveket ugyanilyen okból nem vesznek figyelembe - senki sem garantálhatja, hogy ilyen jelenségek és esetek nem fognak megismétlődni. Dr. Lippai Pál polgármester erről a következőket mondta az ülésen: sajnos, ez a levél nemcsak a kulturális bizottságról szól, mert más, megfelelően előkészített, szakmailag indokolt javaslatot is úgyszólván érvek nélkül utasít el a közgyűlés, ha úgy kívánja a politikai érdek. Egyedül a tisztességes, valóban a városra, és nem személyes vagy pártpolitikai törekvésekre tekintő képviselői magatartás lehetne a garancia, ám teljesen nyilvánvaló, hogy vannak képviselők, akik kicsinyes pártérdekből, hatalmi törekvésből - információhiányra, rossz előkészítésre, akármire hivatkozva - képesek lehetetlenné tenni a szakszerű munkát, s mindennek a tetejébe megpróbálják a városérdek kizárólagos képviselőiként föltüntetni magukat. Hasonló okok miatt nemcsak a kulturális bizottságból távoztak már külső szakértőnek felkért emberek, és ez az, ami komolyan veszélyezteti, hogy az önkormányzat képes legyen a politikai-hatalmi szempontokon fölülemelkedve működni. Koha Róbert, a konzervatív frakció vezetője azt mondta, hogy egyetlen képviselő sem kötelezhető arra, hogy megindokolja, miért és hogyan szavazott, de a színházátalakítást nem pártérdekek hiúsították meg, hanem az, hogy az előterjesztés nem volt megnyerő. A kulturális bizottságnak önvizsgálatot kellene tartania, vajon valóban jól végzi-e a dolgát. Hosszas, mert a nyílt szótól meglehetősen ódzkodó vita bontakozott ki a bizottság elnökének, Gyimesi Kálmánnak a munkájáról, míg végül a bizottság egyik „külső" tagja rászánta magát, és bizalmatlansági indítványt tett. Ám a szavazás előtt tisztázódott, hogy az indítványnak semmi köze a legutóbbi színházi botrányhoz, sőt, a bizottság egyhangú szavazással elítélte azt a hangnemet, amit a Magyar Hírlap tudósítója használt szerdán megjelent cikkében a bizottsági elnökkei kapcsolatban. A jelenlévő 8 bizottsági tag közül hatan nem szavaztak bizalmat (egy „igen" és egy tartózkodás mellett) Gyimesinek, „egyszerűen" azért, mert úgy vélik, hogy nem megfelelően látja el elnöki teendőit. A szavazásnak azonban nincs „jogkövetkezménye"; az elnök lemondhat, vagy meghatározott körülmények esetén - a közgyűlés visszahívhatja, de bizottságának „bizalmatlansága" önmagában nem változtat pozícióján. Gyimesi Kálmán nem mondott le, viszont nehezményezte, hogy bizottsága éppen akkor él kifogásaival, amikor úgymond - kap eleget másfelől is. Mindazokat az elnöki teendőket, amelyeket az elnök eddig nem látott el, dr. Simoncsics János, a bizottság titkára vállalta magára, s úgy tűnt szerdán este, ezután sem lesz más választása. A kulturális bizottság tagjai ígéreteket kaptak, hogy a további működéshez igyekeznek megteremteni számukra mindazokat a feltételeket, amelyeket a fönt vázolt viszonyok között lehetséges megteremteni. Ezért úgy döntöttek, hogy maradnak, és megkísérlik az elveik szerinti munkát, amelyben „csak" a fönt megnevezett két professzort kénytelenek nélkülözni. * Arról is szó volt az ülésen, miként kerülhetett nyilvánosságra a színházigazgatói pályázaton résztvevők névsora. A fönt már említett, Magyar Hírlapban megjelent cikkben ráadásul nem azoknak a neve szerepelt, akik valóban pályáztak, ezért dr. Ványai Éva alpolgármester helyreigazítást kért a laptól. Olvasóink tájékoztatását mi sem tartjuk kevésbé fontosnak, mint más orgánumok, ám ebben az esetben is tiszteletben tartjuk a személyiséghez fűződő jogokat; a pályázók némelyike kifejezetten kérte, hogy neve ne kerüljön nyilvánosságra. * A tegnapi közgyűlés elé dr. Ványai Éva alpolgármester azt a javaslatot terjesztette, hogy a testület fogadja el Gregor József lemondását. A Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának művészeti vezetője november 19-én keltezett, az alpolgármesterhez címzett levelében mondott le operaigazgatói tisztéről, döntését morális természetűnek nevezte, s kifejezte, hogy énekesként továbbra is szívesen szolgálja a színház munkáját. A közgyűlés november 19-i hatállyal felmentette a művészeti vezetői munkakörből, és felhatalmazta a színház igazgatóját, hogy intézkedjen az operatársulat vezetői teendőinek ideiglenes ellátásáról. SULYOK ERZSÉBET A rektor nem lesz miniszter Személyi ügyeket is tárgyalt a József Attila Tudományegyetem Tanácsa tegnapi ülésén. (Már a múlt hónapban döntöttek arról, hogy meghosszabbítani javasolják RónaTas András rektori megbízásának idejét; a köztársasági elnök 1991. december 16-ig nevezte ki, de Róna-Tas András a változott körülményekre tekintettel vállalta, hogy 1992. június 30-ig rektor lesz.) Megválasztották a rektorhelyetteseket: Nagypál István és Csirik János továbbra is vállalta a megbízatást, Szalamin Edit azonban nem, így - eddigi munkáját megköszönve - helyére Pál Józsefet választották. A Természettudományi Kar új dékánja Mészáros Rezső lett, a JATE főtitkára pedig Monok István (elődje, Tóth Károly továbbra is közreműködik az egyetemi statútum megalkotásában, illetve oktat a Jogtudományi Karon). Egyáltalán nem hivatalos értesülésünk, vagyis városi szóbeszéd szerint Róna-Tas András a kultuszminiszteri szék várományosa, méghozzá január l-jétől. Megkérdeztük a rektort: valóban? „őszintén érdekelne az eredete ennek a szóbeszédnek, olyannyira, hogy apró nyomozást is végeztem, miután hetek óta másról se kérdezgetnek... A nyomok egy korábbi rektori konferenciához vezettek, amelyen magam nem voltam jelen, de kollégáim szerint hivatalosan ott sem volt szó semmi ilyesmiről. Nos, biztosíthatok mindenkit, akit ez érdekel, hogy sosem állt szándékomban semmilyen politikai funkciót vállalni, márpedig a kultuszminiszterség szerintem ilyen funkció. A szándékomat máig nem változtattam meg, és a jövőben sem fogom." S.E. Összeomlik a nemzetiségi könyvkiadás? Úgy tűnik, hogy befellegzett a nemzetiségi könyvkiadásnak Szlovákiában. No, nem mintha betiltás fenyegetné a Madách Könyvkiadót; sokkal inkább a piac faikastörvényei érvényesülnek. Azt persze teljesen természetesnek tartjuk, hogy a könyvpiacon is van gazdasági megmérettetés, de azt nem, hogy a határon túli magyar könyvek a dollárelszámolást követően drágábban jelennek meg Magyarországon, mint magyarországi társaik. E könyveknek elvben az egész magyar nyelvterület lehetne felvevőterületük, illúzió lenne azt hinni, hogy egy hétszázezres közösség képes eltartani egy kiadót. De még nagyobb illúzió lenne elhinni, hogy a nemzetállam eszméjét hirdető szlovák kormány nagyvonalúan támogatja majd a kisebbségek könyveit. Ezt idehaza kellene megtenni úgy, hogy nem lezárjuk előttük a piacot, hanem előnyös helyzetbe hozzuk a piacon ezeket a kiadványokat. Ez ugyanis ma elsősorban nem gazdasági kérdés kellene hogy legyen. Ehelyett azonban az egymást követő kulturális kormányzatok egymást múlják alul a határokon túli könyvek és kiadók negligálásában. Miközben propaganda szinten éppen az ellenkezőjét hirdetik. Hogy ez nem kitaláció, azt az is jelzi, hogy a pozsonyi Madách Kiadó az idén mindössze 8-10 kiadványt tudott megjelentetni, s ezek Magyarországon éppen a duplájába kerülnek, mint honi társaik. Szél-jegyzet Megbolondultam - hittem a napokban, egészen addig, mígnem az utcára értem. Ott szemlátomást: mindeki megőrült. Az autósok össze-vissza tülkölgettek, mindenfajta meggondolás nélkül, türelmetlenül, gyalogjárók ordítoztak egymással, pedig nem is lehetett hallani, mit, csak szájuk tárult óriásra. A kutyák acsarkodtak, s a fák is, még a fák is egymásra köpték leveleiket. Visszahőköltem, mert ahová léptem volna, meteoritként vakolatdarab hullott, s fröccsent szét. Hát, persze, a szél. A novemberi szél. Mennyivel más, mint az a tavaszi, mikor mókásan sodorja le az ember fejéről a sapkát, kalapot, gurigázza tovább, s nem így, vadul! Az előbbi a titkokat is legföljebb fülünkbe suttogja, a másik, emez trombitálja. Az egyikről azt írja Anna szerelmese: „Szavaid selyme szíven simogat, mint márciusi szél a sírokat." Az őszutóiról Kosztolányi Dezső szavaival a nagy belga, Emilé Verharen misztikusan vacogja: „A vad novemberi szél, A szél, Halljátok, hogy sziszeg a szél, Boszorkánylakta út a cél. Fagyot fütyül, dühvel tele, Remegjetek, tarol a szél, A félelem és jaj szele." Azt vélném, de nem tudom, mert gondolataimat maradék hajzatommal együtt összekuszálja a levegőörvény, hogy az elemek harcából az ember került ki győztesen: hajó- és malomvitorlákba fogta például a szelet, hogy dolgozni tanítsa. Csak azt nem vette észre közben, hogy, ami nem az ő teremtménye, nem lehet rabszolgája, ami kívül dúl, az az agyéban is. Amit nem tud igazából legyőzni, azt utánozni kezdi: Zeusza villámainak mintájára gyárt nyilat előbb, aztán égetőbb tűzfegyvereket, a tájfunoknál pusztítóbb légörvényeket hoz létre bombáival. A szél már nem csupán felhőket sodor és éneket, de olajkutak füstjeit is, telefúja újságok lapjait jajszavakkal. Ez a novemberi különösen ilyesfajta, mint örök bűnös. Hiába menekedtem meg most a nekem szánt vakolatdarabtól, például, ha visszaérek, lehajítom sapkámat, nadrágomról leverem a sarki ház falának pormaradványait, mert nemcsak rádiónkon át fütyül, dühvel tele, vagy a kéménylyukakban, bizony sziszegnek valahonnét a hírek is, onnét, hol születtem. Barcs felől. S most már komolyan el kell töprengenem azon, hogy mi történt volna, ha nem a Dráva innenső, hanem túlsó partján hoz világra anyám, ami annál is inkább megtörténhetett volna, mert egyik ősünk éppenséggel Eszéken látta meg a napvilágot. Olyan kicsi ez a Közép-Kelet-Dél-Európa, hogy térképnyi millimétereken múlhat az ember sorsa. Kisgyerek koromban, amíg el nem aknásították a partot, a szétlőtt hídnál fürdőzvén, mindig átintegettünk a túlsóra, ahonnét vissza. Magyarok, horvátok? Ki tudhatta. Azok is gyerekek voltak, félmeztelenek, mint a barcsiak, s ha jól emlékszem, a gatyájuk is ugyanolyan klottból volt, mint az ittenieké. Nem tudom, miért, pedig a víz is viszi a hangot, kiabálni nem hallottam onnét ide, vagy innét oda, a fölrobbantott híd két parti lába fölött egymást váltó őrségek vezényszavaira pedig nem is figyeltünk. Hazatérve az Almás utcába, egy lebombázott házban bújócskáztunk, s nem tudtuk, hogy a falak olyan omladékonyak, mint a zsíros-cukroskenyeres háború utáni béke. Mindezt csak később tanultuk meg, s azt is, hogy a Dráva határfolyó. De minek is minderre emlékezni? Megint megzavarja az ember eszét ez az őszi szél, mely kályhánkban valami indulót tutul, s aztán kiviszi belőle a meleget. Bolond likból bolond szél fú: azt írtam egyszer: „Szegednek száz kofa s hozzá a tompora. Barcsomnak Bak hava és arany almafa." Korai volt az a testámentum, vélem hideglelősen, mintha attól félnék, hogy ez megint tüdőgyulladás. Pedig csak lélekdidergés. VERESS MIKLÓS RocksaRock Egy igazi Gazember Waszlavik Gazember László. Jeles eredménnyel végzett a szovjetunióbeli Lembergben, elektromérnökként. Majd a KGST-ben minisztériumi delegációknak segített a nyelvi nehézségek leküzdésében. Később saját pályáját fordítja, és a művészetek felé veszi útját. Hogy ki ő igazából? Kevesen tudják, sokan talán bolondnak tartják. Ok azonban megfeledkeznek egy fontos dologról: a Bolondot komolyan kell venni! - Gazi, kezdjük az elején. Hogy lettél rocksámán? - Úgy, ahogy régen: engem is kiválasztottak. Fe Lugossy László barátomtól kaptam ezt a címet és a sámánbotot. - Az egyéniségedet fejezi ki a táskád is? - Ez olyan, mint az én zeném. A magyarság szimbólumai találhatók meg rajta: paprika, csodaszarvas, matyó motívum... - ...de csak egy darab. - Régebben tarisznya volt, de művészeti vitám támadt egy matyó barátommal, s megkéselte a táskámat^Ennyit tudtam megmenteni belőle. De a táska lényege: olyasféle magyarság, ami modern szíjon fiigg - Hasonlóan jelkép a zeneszerszámod is. - Sokféle gyökérből táplálkozik a zeném. Van ősi, népzenei és népi műzenei rétege is, ezt fejezi ki. Yamaha szintetizátor ál) egy ősi szellemiséget sugárzó uszadékfán. Egyfajta modern szimbiózis, ami szerves folytatása a réginek. - Hogy kezdtél el énekelni? Valamennyi tulajdonsággal rendelkezel, ami ezt kizárhatja. - Ez túlzás, bár elég rossz adottságaim vannak. Volt egy zenekarom '77 körül, ahol mindenki énekel - négyszólamban vokáloztak - csak nekem tiltották meg a komyikálást. Először a Beatricében Feró biztatására - rekedt kántálással adtam elő magam, ebből fejlődött ki az éneklés. Szerintem egy átlagénekesnek most már elmegyek. - Nem próbáltad eltüntetni a raccsolásodat? - Két logopédus barátnőm is volt, ők mondták, hogy meg ne próbáljam. így vagyok természetes. - Öledben egy könyvet tartasz. Gondolom, ez nem kellék. - Nem, Hamvas Béla a kedvenc íróm. A műveiből folyamatosan táplálkozom. Egyik fejezetéből csináltam is egy számot, melyben azon tanakodom, hogy miért nem vagyok Magyarország királya. - Tényleg, miért nem? - Mert az alattvalók között vannak olyan emberek, akiknek nem szívesen lennék uralkodója. Nem nagyon irigylem azokat se, akik ma hatalmon vannak. Megfogalmaztam ezt a versemben is: „Rablók, kaméleonok, hunyászok ura mért lennék, a szolgájuk sem voltam soha. Jól megvoltunk elmenvést." - Kikkel szimpatizálsz a politikai életben? - A nemzeti és a konzervatívabb irányzatok állnak hozzám a legközelebb. De nem vagyok híve a totális szabadság-szabadosságnak, ugyanúgy, ahogy nem fogadom el a totális kötöttségeket sem. Pont Hamvas Béla, Bibó István és Konrád Lorenz is a kettő harmóniájának szükségességéről ír. - Ezek szerint arany középutas vagy? - Lehet így fogalmazni. Hamvas Béla is azt mondja, legfőbb dolog a mérték. Esszéiben különböző példaképeket emel ki. Kiemeli a király alakját, de a bolond alakját is - ami én is lehetnék, mert a királyi bolond ugyanazt tudja mint a király. Vele polemizál, a „görbe tükre", a lelkiismerete, s még annyi kötöttsége sincs, mint a királynak. - Sokszor bolondnak skatulyáznak be téged is. - Nem egyértelmű: lehet, hogy a párosból a bolond a tökéletesebb. Én szeretek ilyen királyi bolond lenni, mert így ki lehet mondani mindent, nincs tabu. Sokan a bolondságot veszik le a dolgaimból, mások őrültnek tekintenek, én úgy érzem, egyszerűen csak nyitott vagyok. TAKÁCS VIKTOR