Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-16 / 269. szám

4 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. NOV. 16. Erzsébet királyné és Szeged Alig ment férjhez Erzsébet, hamarosan a rokonszenvhez, melyet iránta a magyar és a szegedi nép is érzett, a sajnálat is párosult. Az uralkodói pár élete annyira a nagy nyilvánosság előtt zajlott, hogy minden apró készletnek híre ment a Burgon túl is. így hamarosan mindenütt beszélték, hogy a magyarok körében joggal gyűlölt Zsófia főhercegnő, a császár anyja, Erzsébetet teljesen hatalma alá gyűrni törekszik. Minden magatartásába beleszólt, mindent ő írt elő, az Erzsébet által annyira gyűlölt spanyol etikett szerint, amely szabályok kíméletlen betartására igyekezett szorítani a császárét... Ilyen légkörben érkezett a híre annak, hogy a császári pár Magyarországra látogat és itt körutazást tervez. Nagy volt az érdeklődés és a várakozás amikor ismertté vált, hogy Szegedre is ellátogatnak majd. Bár a császár iránt még a részleges amnesztia után sem tudott a magyarság felmelegedni, Erzsébet látogatását osztatlan lelkesedéssel várták. Amikor I. Ferenc József megérkezett Pestre, a főnemesség jó része megjelent a fogadásán. Erzsébetet pedig kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadta Pest népe, és egyébként is mindenütt, ahol csak megjelent szépségével és kedvességével meghódította az embereket. Ekkor került sor arra, hogy a konzervatívok egy csoportja memorandumot kívánt átnyújtani a császárnak, amelyben bizonyos változásokat sürgettek. A császár azonban megtagadta a memorandum elfogadását, annak ellenére, hogy Erzsébet erre külön is kérte. Ekkor Erzsébet elsírta magát, ami nem maradt észrevétlen és újabb rokonszenvhullámot váltott ki. Mindez persze gyorsan terjedő hírré vált, s mire a császári pár elindult az Alföldre és Szegedre, mindezt már itt is tudták. Bár az uralkodói pár látogatása csak május hónapra volt várható, Szeged város tanácsa már februárban megkezdte az arra való felkészülést. Fogadóbizottságot delegált, amely megkezdte üléseit Lengyel Pál ügyvéd elnöklete alatt. Az egyes üléseken váltakozva vettek részt Gyöngyösi Gamperl Alajos (aki később nevét királyi engedéllyel Gyöngyössy-re változtatta) polgármester, Krebsz Mihály vaskereskedő és városi tanácsnok, id. Feldmayer Antal kékfestógyáros és „magister artis tintorae", közösségválasztmányi tag, Mészáros György „Caes. Reg. Civitatis Szeged protocolista", Drucker József és Farkas János városi tanácsnokok, Neskovics György ügyvéd, Aigner Károly és Rohrbach Antal gyógyszerészek, Bainville József városi „egyenesító-mérnök". A bizottság széles körű felhatalmazást kapott a foganatosítandó intézkedések dolgában és egyben a részben rendelkezésre álló, részben pedig kölcsönök útján biztosítandó pénzfedezet felhasználására. A bizottság hozzá is fogott nyomban a megfelelő előkészületek foganatosításához. Elrendelte a bajor, a császári és Habsburg családi zászlók beszerzését. Mivel Szegeden nem volt katonazenekar, megbízta a bizottság tagját, Aigner Károlyt járjon el egy ilyen zenekarnak Szegedre küldése érdekében. Elredelte az összes elérhető díszhintók begyűjtését, összeállította a meghívandók névsorát. Indítványozta a városi hatóságnak a közterek, utcák rendezését, feltöltését, járdák fektetését. Beszerezni rendelt egy ezüst bográcsot, melyet a város nevében ajándéknak szántak a császár részére. Meghívta Pestről Feszi Frigyest és testvérét, kik közül az egyik meg is jelent és rajzokat terjesztett a bizottság elé, melynek alapján az az ünnepi létesítmények és díszítések felől határozott. Beszerezte a város ünnepélyes kivilágításához szükséges lámpákat, gyertyákat, mécseseket, fáklyákat. Rendelkezett díszkapuk felállítása felől. Előirányozta színielőadás rendezését. A Kárász-ház előtt egy halásztanya felállítását javasolta, melyet Bécsben megrendelt műbútorokkal kívánt berendezni. „Villany-tüzeket" rendelt Pesten a tanácsháza megfelelő kivilágítására. Bár korábban már beszerezte a város I. Ferenc József és Erzsébet királyné arcképét, úgy látszik, ezt nem tartották elegendőnek, és ezért mindkettőjükről újabb festmény vásárlását határozták el. Megbízták Burger Zsigmond „szépműkereskedő"-t ezek beszerezésével, és nem kevesebb, mint 375 forint összeget fizettek ki a leszállított képekért. Ez a bizottság állította össze a bevonulási tervezetet és általában a fogadás minden részletének - ma úgy mondhatnánk forgatókönyvét. Míg a bizottság ily módon dolgozott, megérkezett a megyefőnök utasítása is, amely most már közölte, hogy a látogatás május 12-ére tervezett, s hogy ennek folytán díszes „elfogadásukra" intézkedések teendők. 0 császári felségeik ugyan nem május 12-én, hanem 24-én érkeztek meg Szegedre, de a látogatás mégis megtörtént. Az idelátogatást nem csak nagyarányú előkészületek előzték meg, hanem maga a nép is messzi vidékekről sietett Szegedre, a császári pár üdvözlésére. Ahol a vonat Csongrád megyében elhaladt, minden állomáson hatalmas tömeg gyülekezett, és viharosan éltette, lelkendezve köszöntötte elsősorban a császárnét, akire mindenki kíváncsi volt, és aki erre az időre már a magyarság szívéhez nőtt. Valami ebből a császárra is kisugárzott, akit inkább a hatósági közegek ünnepeltek hivatalból, s kevéssé meggyőződésből. A vonat Ceglédről jövet az „államvaspálya indóház"-ra futott be Szegeden, amely épület akkor a mai rendezőpályaudvar helyén állt. Már itt díszes külsőségek fogadták a magas vendégeket, itt volt felállítva az első diadalkapu, amelyen a vonatból kiszálló császári párnak és kíséretének majd át kellett hajtania. A pályaudvaron a város polgármestere fogadta az uralkodói párt és ünnepi beszédet mondott. Ezt követően került sor az egyes vezető személyiségek bemutatására. Majd a vendégek díszhintóba szálltak, és az ez alkalomra Erzsébet császárnéról elnevezett tiszai rakparton, az Árpád utcán át a Templom térre hajtattak. Itt a Szent Demeter székesegyházban istentiszteleten vettek részt. Amerre csak haladt a menet, a felsorakozott lakosság viharos éljenzéssel kísérte őket. Mivel a vonat délután három óra körül érkezett, már jól benne voltak a délutánban, amikor a templomból az Oskola utcán keresztül a Piac térre a Kárász-ház elé megérkeztek. Akkor még nem állt a Kiss Dávid-palota és a Wagner-, meg az Aigner-ház, amely a mai Széchenyi teret a Klauzál tértől elválasztja. így a Kárász-ház előtt nagy szabad térség terült el. A Klauzál tér 5 alatti - ma is álló - Kárász-házba vonultak be a magas vendégek, fényesen és újonnan berendezett lakosztályaikba, majd megjelentek a ház erkélyén és fogadták a lelkes tömeg üdvözlését. A program továbbra is zsúfolj volt, mert most következett a helybeli, a vidéki hatóságok, valamint a katonai alakulatok vezetőinek fogadása, bemutatkozása, aminek végeztével délután 5 órakor ünnepélyes udvari díszebédre került sor. Ezalatt a téren népünnepély folyt, halsütéssel a felállított halásztanyán. Ebéd után átadásra került az ezüstbogrács is. Este pedig színielőadáson vett részt a felséges pár. majd megszemlélte a városi kivilágítást, a fáklyamenetet és - nyilván holt fáradtan vonultak vissza lakosztályukba. Erzsébet királynét itt is, mint mindenütt magyarországi útja során, mélyen meghatotta az a közvetlen, szívből jövő szeretetnyilvánítás, amelynek Bécsben nyomát sem tapasztalhatta. Megragadta a magyar bandériumok színes felvonulása, a nagy számú szebbnél szebb paripa, amelyek iránt, mint kitűnő lovas, különös elószerettel viseltetett. A fogadtatásán való elérzékenyülése csak további ragaszkodás megnyilvánulására vezetett. Másnap a császár és császárné programja elvált egymástól. I. Ferenc József szokása szerint korán kelt és már reggel fél hatkor katonai szemlét tartott a Piac téren, majd végiglátogatta a szegedi hivatalokat. Erzsébet a kórházat látogatta meg. Reggel 9 órakor már a Tisza partján találkoztak és az ott horgonyzó „Sas" (vagy Adler) gőzjachtra szállva folytatták tovább útjukat... Megjegyzendő, hogy ez az országjárás megörökítődött egy alkalmi emlékérmen is, amely azonban aligha volt hivatalos kiadású, ónból készült. Ez az emlékérem több változatban is elkészült, s ugyancsak eljutott Szegedre is. Egyebekben a császári pár útja, minden ünneplésük ellenére sem volt szerencsés, mert alig értek annak végére, hírét vették Zsófia leányuk megbetegedésének. Azonnal visszasiettek Pestre, ahol a gyermeket súlyos betegen találták, aki néhány óra múlva anyja karjai közt meghalt. A kétségbeesett anyát a mindenhonnan érkező részvétnyilvánítások kevéssé tudták megvigasztalni. Megnyugvást csak az hozott valamelyest, hogy Erzsébet ismét gyermeket várt és 1858. augusztus 21-én megszületett a várvavárt trónörökös: Rudolf. Szeged városa a hírt örömmel fogadta és az alattvalói hódolat tanúságául a községi választmány 50 000 forintos alapítványt tett a szegedi főreáliskola fejlesztésére, amely ettől kezdve Rudolf főherceg nevét viselte. Rudolf születése újabb alkalmul szolgált emlékérem kibocsájtására. Az érem első oldala most is a király és királyné arcképét mutatta, belőle Szegednek is jutott... 1867. június 8-én került sor Pesten megkoronázásukra. A császár fogadtatása szertartásos volt. Erzsébetet viszont virágözönnel és olyan elragadtatással fogadták, amelyre eddigi életében nem emlékezhetett. Ennél a fogadtatásnál jelen volt Szeged város küldöttsége is. Ennek tagjai voltak Hódy Imre, Korda István tanácsnokok, Kreminger Antal prépost, Lengyel Imre, Ördögh János, Masa József és Szekerke József. Az összehordandó koronázó dombhoz Szeged is elküldte fél köb-láb földjét, a városi tanács pedig hódoló feliratot intézett a felségekhez. És míg Pesten felvonult a koronázási menet és ősi szokás szerint pénzt szórtak a nép közé, Szegeden is az egész város ünnepelt. Minden templomban istentiszteletet tartottak és alkalmi tartalmú beszédek hangzottak el. Az intézményekben, hivatalokban, iskolákban ünnepélyeket rendeztek, melyeken szónoklatok hangzottak el, megemlékezve a neves napról és Erzsébetről. A város zászlódíszben állt, este kivilágították. A koronázás lefolyásáról napi- és hetilapok revén érkeztek hírek, képek. Külön foglalkoztak Erzsébet személyével, aki ekkor volt asszonyi szépségének delén. Egy szegedi polgár megszerezte a koronázáskor szórt pénzek példányait, és azokat megtekintésre hirdette. Nagy lelkesedést váltott ki az a hír, hogy Erzsébet - most már királyné közbenjárására a koronázási ajándék 50 00050 000 aranyát ezúttal kifejezetten a rokkant és munkanélküli honvédek, valamint a honvéd özvegyek és árvák megsegítésére ajándékozta az uralkodói pár. Ez a gesztus sok szegedi családot is érintett. Ehhez járul az újabb közkegyelem, amely az utolsó nyomát is igyekezett elmosni a megtorlásnak. Erzsébetet házi koronával koronázták meg, hiszen nem királynője, hanem királynéja lett az országnak. A szent korona csak a vállát érintette. De ő volt az, aki a koronázási palástot, harisnyát és magát a koronát is kijavította, kibélelte. Hetekig szóbeszéd tárgya volt ez Szegeden is. A koronázásra vert emlékpénzek közül olyan is volt, amely nem a királyi párt, hanem csak Erzsébetet ábrázolta. Az emlékérmek is eljutottak természetesen Szegedre is, egyesek ma is őrzik. Közel tíz év múlva Szegeden rendezték a főreáliskola (ma a Tudományegyetem központi épülete a Dugonics téren) termeiben és a mögötte elterülő , szabad térségen az Első Országos Ipar-, Termény- és Állatkiállítást. A szabad térség ma a Toldi utcai óvoda kertje és épülete, s itt akkor két pavilon állt. Az egyik ilyen csarnok bejáratánál került felállításra két méteres pilaszteren Erzsébet királyné életnagyságú mellszobra, vele szemben I. Ferenc Józsefé... Szeged számára lesújtó volt a bekövetkezett árvíz tragédiája, amely a várost lényegében a földdel tette egyelővé. Erzsébet ekkor Írországban volt, de hírül vette a tragikus eseményt. Nyomban elhatározta, hogy ottani vadászatát megszakítja. Közben híreket kap újságoktól, amelyekből kibontakozik az egész tragédia nagysága. Levelet ír férjének, melyben közli hazatérését, mert úgy érzi - írja hogy jobb, ha most hazatér. Nem tartotta összeegyeztethetőnek, hogy amikor szeretett országát ilyen csapás éri, ő szórakozzék. Még az is eszébe jut, pedig a pénz értéke felől sohasem volt fogalma, hogy ilyenkor takarékoskodni kell s a felesleges kiadásokat mellőzni. Ilyen körülmények között persze Szeged városa - mely most nem is létezik - nem vehetett részt azokon az ünnepségeken, amelyeket egy hónappal később rendeztek Bécsben a királyi pár egybekelésének 25. évfordulója alkalmából. Mindössze egy szegedi híradás az, amely megemlíti, hoy Temesvárott megünnepelték ezt az évfordulót. Ez alkalommal is forgalomba kerültek emlékpénzérmék, belőlük Szegedre is került. Erre az időre esik a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete megalakulása, melynek védnöke Erzsébet királyné lett. Alakuló közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 1880. május 10-én tartotta, Erzsébet királyné elnöklete alatt. Bár az egyesület elsősorban háborús sérültek ellátására létesült, ritkábban béke időben is folytatott jótékonysági tevékenységet. Ez utóbbit éppen a szegedi árvíz kapcsán indította el, amikor is széles körű gyűjtést kezdeményezett az árvízkárok elhárítására. Ez a tevékenység egybeesik Szeged rekonstrukciós munkálataival. Az Egylet a gyűjtésből jelentős részt juttatott Szeged városának, azzal a rendeltetéssel, hogy azt a szeged-rókusi óvoda felépítésére fordítsa. Érdemes itt megemlíteni, hogy már a császári pár egybekelésekor Szeged községválasztmánya alapítványt tett a belvárosi óvoda fenntartására. Most ismét óvodáról volt szó, éspedig a rókusiról. Itt már korábban is működött óvoda, amely azonban az árvízkor elpusztult berendezésével egyetemben és így a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium elhatározta új óvodaépület emelését. Ehhez azonban hiányzott a kellő fedezet. Ezt bocsátotta rendelkezésre - nyilván Erzsébet királyné hozzájárulásával, vagy esetleg éppen szorgalmazásával - a Vöröskereszt Egylet, azzal a kikötéssel, hogy az adomány napján, illetve miden év Erzsébet napján (november 19.) tizenkét szegény gyermek teljes ruházattal való ellátását vállalja. Az óvoda megnyitása is Erzsébet királyné névünnepén történt, 1882-ben. Később, két év múlva, a Vöröskereszt Egylet központja megajándékozta az óvodát Erzsébet királyné mellszobrával. A szobrot, talapzaton, a munkateremben helyezték el azzal, „hogy a szeretett királynénk Erzsébet nagyasszonyunk irátni legmélyebb tisztelet külsőleg is mindenkor megnyilvánulhasson." A szobor, melyre még visszatérünk, sorsa a továbbiakban ismeretlen. A nagyárvíz a régi városháza jellegzetes épületét is annyira megrongálta, hogy az életveszélyessé vált, le kellett bontani és újat építeni helyébe. Az építkezéssel 1883. év végére készülék el és a nagyon szépen kialakított közgyűlési teremnek a térrel szembeni, főbejárati oldalán az ajtótól jobbra és balra a király és királyné képeit helyezték el. A királyné képe, akárcsak féijéé életnagyságban, teljes alakban ábrázolja a királynét. Mindkét kép id. Vastagh György szegedi származású festőművész alkotása volt, aki azokat a városi tanács megrendelése alapján készítette. A városházát és a termet a király az 1883. év végi látogatása alkalmával avatta fel, maga is ebben az épületben lakott ez alkalommal. A két festmény, de különösen az Erzsébet szépségét híven tükröző portré sok csodálót vont körébe. Később ezeket a képeket eltávolították és azok jelenleg a szegedi Móra Ferenc Múzeum képtárának birtokában vannak... Amikor ezeréves jubileumot ünnepelte Magyarország, a millenniumi kiállítás az egész országot mozgósította. Ekkor hangzott el Erzsébetre vonatkoztatva Budapest polgármesterének az a kijelentése: „a haza védőasszonya." Egyébként a nagyszabású kiállításra az egész ország a legjobb termékeit küldte el. Ezen a kiállításon mutatta be a szegedi Lengyel Lőrinc-cég a budai vár királynői kertje részére készített kerti bútorait, amelyek később a párizsi világkiállítás díszes darabjai lettek. A szeged rókusi elemi iskola növendékei pedig ebben az évben tartották iskolai ünnepségüket, amelyen sok szülő jelenlétében az iskola kertjébe Árpád fejedelem, I. Ferenc József és Erzsébet királyné tiszteletére illetve emlékére három diófát ültettek. A fák régen elpusztultak, de az iskola épülete ma is áll, jelenleg a Szegedi Orvostudományi Egyetem kórbonctani intézete. A közvetlen szomszéd kertjében álló diófák utalnak arra, hogy valóban állottak ilyen fák a néhai iskola udvarán is. Erzsébet királyné életéből ekkor már nem volt sok hátra. Két évvel később Genfben merénylő áldozata lett. Ez sok szenvedéstől mentette meg, hiszen nem kellett megérnie férje halálát és a monarchia szétesését. Emellett szép halála volt, nem is érezte, hogy megsebesítették. Halála mély megdöbbenést és gyászt váltott ki országszerte és elsősorban Magyarországon, mely jól tudta, hogy személyében mit vesztett. Ausztriában sohasem volt közkevelt, és ezt tudva mondta fia halálakor, hogy úgy megy majd el az életből, hogy nyoma sem marad Ausztriában ellenlábasai nagy örömére. Szegeden, az egykorú feljegyzések szerint „az emberek csoportokba verődve álltak az utcán és arcukon a megdöbbenés és mély fájdalom vonásaival adták egymásnak szájról szájra a borzasztó hírt, amely páratlan részvétet keltett az egész városban." A kávéházakban, éttermekben elhallgatott a zene, megszakadt a dal a cigány hegedűjén és mindenütt dermedt csend támadt. Nyomban közgyűlést hívtak össze a városháza nagytermébe, ahol Erzsébet királyné pompás képe alatt határozták el a városi képviselők, mindannyian feketébe öltözve, a karzatot megtöltő gyászoló hölgyek jelenlétében a teendőket, a főispáni gyászbeszéd után. Jegyzőkönyvbe foglalták fájdalmas együ ttérzésüket, elhatározták a felterjesztendő részvétnyilvánítás szövegét. Küldöttséget rendeltek a temetésen való képviseletre és annak lefolyásáig általános gyászt rendeltek el. Két országos napilap gyűjtést sürgetett egy létesítendő Erzsébet-emlékmű javára és Szegeden elsőként dr. Regdon Károly orvos ajánlott fel összeget, egyben sürgetve, hogy Újszegedet, amelyet eddig is spontánul Erzsébetvárosnak neveztek, hivatalosan is nevezzék el ekként. A temetésen Szegedet László Gyula polgármester-helyettes, Fluck Ferenc és Pálft Viktor képviselte. A temetés ideje alatt Szegeden minden felekezet templomában gyászistentiszteletet tarottak és alkalmi beszédek hangzottak el. Oltványi Pál emlékalapítványt tett, melynek kamatai a létesítendő Erzsébet-emlékmű költségeit szolgálták volna valamint az évenkénti emlékünnepen szegénysorsú tanulólányok segélyezésére fordították volna. így kívánta az irányában érzett tiszteletet osszú időre fenntartani. Minden intézményben, hivatalban megemlékeztek az országos gyászról. A szegedi jótékony nőegylet a Belvárosi óvodában gyülekeztek Erzsébet királyné életnagyságú mellszobra körül, mely talán a rókusi óvodából kerüt később erre a helyre. Itt tartottak megemlékezést. A Dugonics társaság külön ülést hívott egybe, melyen az elnök. Kovács János, mondott gyászbeszédet. Szávay Gyula „Apotheosis" c. ódáját-olvasta fel, Milkó Sádor pedig alkalmai novellájával tisztelgett a királyné emléke előtt... Szegednek sikerült megszereznie 1907-ben Ligeti Miklós fehér carrarai márványból faragott, szép és kecses, életnagyságú ülőszobrát Erzsébet királynéról, amely ma is Szeged egyik legszebb köztéri szobra, mely jelenleg a Várkertben elhelyezve. (Részletek a szerző a Szegedi.Könyvtári Műhely 87-89/1-4. számában megjelent tanulmányából.) HABERMANN GUSZTÁV