Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-11 / 264. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1991. NOV. LL. A HÉT Vukovárnak el kell esnie - jött a hír a jugoszláv néphadseregtől múlt hétfői lapzártánk előtt, és Vukovár mai lapzártánkkor még tartotta magát. Azóta egy hét telt el, ismét háborúban. A hadsereg eközben a vízi deszantegységektől a nehéztüzérségig, Seselj vajda csetnikeitől a kényszerrel toborzott katonákig mindent bevetett a város ellen, amelyet a múlt keddi hágai konferenciáig kellett volna megadásra kényszerítenie. Vukovár azonban bevárta még a NATO-csúcsot is. Kómában csütörtökön az Észak atlanti Szövetség kétnapos csúcstalálkozója kezdődött meg, amely saját belső stratégiájának megújítására gyűlt össze, de a jugoszláv válság rányomta bélyegét, mint korábban az ENSZ-közgyűlésre is. (Madrid kis sikere.) Az elmúlt hét elején átmenetileg egy régebbi válság megoldásának erőfeszítései kötötték le a világ figyelmét. Madridban a közel-keleti békekonferencia nyitónapjai után akadozva bár, de megindultak a közvetlen béketárgyalások. Előbb az egyesített palesztin-jordán küldöttség szánta rá magát az izraeli tárgyalási javaslat elfogadására, majd - Baker amerikai külügyminiszter erőteljes közbelépésére - Libanon és Szíria delegációja is. Az eredmény: egy palesztinjordániai-izraeli közös nyilatkozat, amelyben többek között a további megbeszélések alapelveit szögezik le. Eszerint a tárgyalások fő sarkalatos pontja továbbra is a megszállt területek hovatartozása, ám az elkövetkezendő tárgyalások első szakaszában átmeneti megoldásként szóba kerülhet a palesztin önkormányzatok létrehozása a megszállt területeken. A madridi békecsúcs tehát, úgy tűnik, meghozta eredményét, legalább annyit, hogy a jövőben remény van az arab-izraeli tárgyalásokra. (A NATO-ig csak lépésben.) Manfréd Wörner, a NATO immár újraválasztott főtitkára előre bejelentette: nem kíván spekulációkba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mi történne, ha a jugoszláviai polgárháború átterjedne Magyarország vagy Albánia területére is. Azzal ugyan mindenki már a római csúcs előtt tisztában volt, hogy ebben az esetben valamit tenni kellene, de a kérdésre annál kevésbé lehetett előre választ kapni, mivel a NATO előtt a hét elején egyelőre az sem volt világos, hogy békeidőben hogyan kezelje a Nyugat felé katonailagvédclmileg különben is közeledni kívánó kelet-európai országokat. A nyilatkozatok aztán a római csúcs idején sem vesztettek óvatosságukból, de Rómából már sokatmpndó jelzéseket kapott az aggódó magyar diplomácia. Az Egyesült Államok ugyanis, amelynek NATO-n belüli vezető szerepét politikai nyilatkozatban ismerték el a tagállamok, már nem zárkózott el attól, hogy számot vessen Kelet-Európa NATO-hoz való távlati csatlakozásával. Talán ennek következménye, hogy a Washingtonban tárgyaló Kodolányi Gyula államtitkár hét végi Fehér Ház-i megbeszélései után a kérdésre már azt a választ kapta, hogy a NATO számára elfogadhatatlan minden fajta agresszió a visegrádi hármak ellen, még akkor is, ha az atlanti szövetség erre nem vállal külön garanciát. (A rég beígért szankciók.) A NATO római csúcsa a jugoszláviai válsággal kapcsolatban ugyanúgy járt, akár a legutóbbi ENSZ-közgyűlés, amelynek fő témája a már akkor aggasztó szerb-horvát csaták ellenére az iraki ellenőrzés kevésbé fontos kérdése maradt. Nyilván a római csúcsértekezletet sem a jugoszláv események miatt hívták össze, hiszen ha a katonai szövetség politikailag alkalmassá válna is a válság rendezésére, előtte feltétlenül szembe kellett néznie saját stratégia-megújító gondjaival. Az esemény mégis jól jött egy másik döntés meghozatalához: az EK tagállomok külügyminiszterei pénteken végül is életbe léptették Jugoszlávia ellen a rég tervezett közös piaci szankciókat. (A tizenharmadik tűzszünet elé.) Még a Jugoszláviát sújtó szankciók bevezetése előtt világos volt: ezek az intézkedések gazdaságilag nem lesznek olyan hatással egy háborús állapotban lévő országra, hogy a megbékélést szolgálhassák. A szankciók sokkal inkább az Európai Közösségek hágai erőfeszítéseinek sikertelenségét jelzik, s ez azért különösen lehangoló, mert mindeddig az EK volt az egyetlen nemzetközi fórum, amely konferenciáit konkrétan a jugoszláv válság megoldásának szentelte. Á legutolsó hágai értekezleten Lord Carrington mindössze egy tizenkettedik tűzszüneti felhívást volt képes kieszközölni, de amint a tegnapi hírek mutatják, ez is az előző tizenegy sorsára jutott. Ezt felmérvén, a római külügyminiszteri találkozónak más választása valóban nem volt, mint a gazdasági szankciók. (A béke mint hadisiker.) Elképzelhetetlen, hogy a gazdasági szankciók, mint negatív intézkedések, pozitív eredményt hoznának a polgárháború kimenetelében. Életbeléptetésük inkább az EK által sikertelenül folytatott közvetítés szakaszának lezárultát jelzi, s egyben azt is, hogy most már az ENSZ közbeavatkozására lesz szükség. Ehhez kapcsolódik egy tegnapi hír, mely szerint Románia ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanács soros elnökeként támogatja a horvátországi szerb szárny azon javaslatát, hogy Horvátország területére küldjenek ENSZ-megfigyelő egységeket. Ha figyelembe vesszük, hogy ezt eddig éppen Szerbia ellenezte, e tény már önmagában is a hadihelyzet változását mutatja. A jugoszláv néphadsereg ugyanis időközben Vukovár és Dubrovnik kivételével elfoglalta azokat a területeket, amelyeket Szerbia magának követel. Most, az új helyzetben, a jelek szerint, a megszállt területek megőrzését az ENSZ békefenntartó csapatok által szeremé biztosítani PANEK SÁNDOR Fronton a békeharcos Szerbia lépései látszólag kiszámíthatatlanok. Újra és újra váratlan, s ezért megdöbbentő politikai manőverekkel lavirozik be nem vallott céljai felé. Kimerültnek tűnő csapatai, valamint a Jugoszláv Néphadsereg és a montenegrói önkéntesek végső leszámolásra készülnek Dubrovnik és Vukovár védőivel. Ez utóbbi szlavóniai városka, melyet mostanában gyakran a horvátországi Sztálingrádként emlegetnek minden valószínűség szerint már nem sokáig szerepelhet a jugoszláv hadijelentések között: védői kilátástalan helyzetbe kerültek. E heves támadások oka nyilvánvaló. Nem úgy a csonka államelnökségnek az ENSZ-hez intézet kérelme, mely a világszervezet kéksisakosainak Jugoszláviába invitálását illeti. A félig lerohant Horvátország frontvonalain eszerint az ENSZ csapatainak kellene szétválasztania a hadban állókat - azaz békét teremtenie. A hír sokféleképpen kommentálható, mi azonban csupán egy megjegyzést tennénk mindéhez: a zentai béketüntetés neves szónokát, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökét, Nenad Csanakot akit a rendőrség letartoztatott, majd átadott a hadseregnek, katonaruhába bujtatták és Vukovárra vezényelték... Ennyit a Jugoszláv Államelnökség békevágyáról. Az ENSZ még nem, Szerbia viszont már rég tudja mit akar. VARGA IVÁN Háborúba ájult Horvátország Richárd Cheney amerikai védelmi miniszter szerint a kelet-közép-európai országok végül is tagjai lesznek majd a NATO-nak, de csak azt követően, hogy szilárd, sikeres, demokratikus rendszerük van. Az amerikai politikus a jelenlegi helyzet bizonytalanságaira a csehszlovák példát hozta fel, ahol még folyik a vita a két nép között a jövőben követendő útról. Jól értesült washingtoni körök szerint Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország NATO-tagsága megadásának fő ellenzője az amerikai külügyminisztérium, míg a hadügyminisztérium és a Nemzetbiztonsági Tanács inkább hajlana arra, hogy az Egyesült Államok biztonsági garanciákat adjon e három országnak. Borisz Pankin szovjet külügyminiszter kedvező irányú lépésnek nevezte a NATO római csúcsértekezletén elfogadott nyilatkozatot. Pankin moszkvai sajtóértekezletén úgy vélekedett, hogy ezzel a NATO, ha kissé megkésve is, de válaszolt a Varsói Szerződés feloszlatására. Pankin jelezte, hogy a Szovjetunió végleges és hivatalos választ a NATO-javaslatok alapos tanulmányozása, illetve a köztársasági vezetőket és a szovjet elnököt magába foglaló államtanács ülése után ad majd. Moszkva a háború kiszélesedésének megakadályozására és tűzszünetre szólította fel vasárnap a jugoszláviai feleket. A szovjet külügyminisztérium nyilatkozata szerint a balkáni ország elleni korlátozó lépésekről az ENSZ keretein belül konzultációkat kell folytatni, a Biztonsági Tanács tagjai közötti előzetes egyeztetések alapján. A moszkvai állásfoglalás egyformán elmarasztalja a szerb és a horvát felet a Dubrovnik elleni katonai akciókért, illetve azért, hogy a háború Szerbiára is kiterjedt. A szovjet megítélés szerint a harci cselekmények kiszélesedése azt jelzi, hogy egyik félben sincs meg a készség és a képesség a moszkvai egyezmény érvényesítésére. Fellángoltak a harcok Dubrovniknél Tudjman horvát köztársasági elnök tegnap általános mozgósítást hirdetett Dubrovnik környékére. A későbbi hírek szerint Dubrovniknél ellentámadást indítottak a horvát erők, s visszafoglalták a Brdo Bosanka magaslatot. Innen, valamint a Szrd-hegyről, Lokrumról és más körzetekből támadást intéztek a katonai állások ellen, a Bosanka hegyen pedig közelharcot vívtak. A horvát rádió szerint a hét végén zajlottak a leghevesebb harcok a város ostromának kezdete óta. Zvonimir Separovic horvát külügyminiszter szombat este kijelentette. hogy Horvátország üdvözölné, ha az ENSZ békeerőket küldene a köztársaságba. Ezt a jugoszláv elnökség szerb szárnya szombat délután kérte. Borisav Jovic szerb elnökségi tag televíziós nyilatkozatában azzal indokolta a kéksisakosoknak Hajnalban a jugoszláv néphadsereg háromezer katonája heves támadást indított Dubrovnik városa ellen. A hírek szerint a harcokban tüzérséget is bevetettek, több találat érte Dubrovnik óvárosát és a szállodákat; megrongálódott a Belvedere Hotel. A reggeli jelentések tizenegy halálos áldozatról szólnak. Eközben Dubrovnik város tanácsának elnöke bejelentette: nem engednek a nyomásnak és nem teszik le a fegyvert. Horvátországba irányítására vonaikozó belgrádi kérést, hogy a tűzszünet megteremtésére tett összes eddigi törekvés kudarcok vallott, illetve hogy a hadsereg ellen „féktelen propagandát" folytatnak. A horvát kormány vasárnapra virradóra megtartott ülésén egy hónappal meghosszabbította azt a határidőt, ameddig a hadsereg alakulatainak el kell hagyniuk a köztársaság területét. A határidő most vasárnap járt volna le, de horvát erők nyilván nincsenek abban a helyzetben, hogy érvényt szerezzenek a korábbi zágrábi döntésnek. Az új határidő december 10-ike azoknak az alakulatoknak az esetében, amelyeket Szerbiából, Crna Gorából és Boszniából dobtak át Horvátországba. Nekik eddig az időpontig el kell hagyniuk a köztársaságot, egyébként ellenséges és megszálló erőnek tekintik őket. A Horvátországban korábban is jelenlevő katonai helyőrségek távozásának határideje december 25. Kéksisakosok Horvátországba? Románia, mint a Biztonsági Tanács soros elnöké támogatja azt a kérdést, hogy a világszervezet küldjön békefenntartó erőket Horvátországba - jelentette a Tanjug jugoszláv hírügynökség a román külügyminisztérium közlésére hivatkozva szombaton. Borisav Jovic, a jugoszláv államelnökség tagja szombaton kijelentette, hogy támogatja az ENSZ békefenntartó erőinek horvátországi jelenlétét, ameiyet az államelnökség szerb szárnya kért a nap folyamán. Véleménye szerint, amelyet a Tanjug tolmácsolt, a „kéksisakosok" horvátországi jelenléte elősegítené a Hágában folyó jugoszláviai békekonferencia sikerét. Véresebb háború várható Jugoszláviában valószínűleg hosszú, az eddiginél is véresebb polgárháború várható, de a Nyugat katonai beavatkozásáról szó sem lehet - a gazdasági rendszabályok pedig nem lesznek igazán hatékonyak. Ezt fejtette ki péntek esti tv-nyilatkozatában az amerikai külügyminiszter első helyettese. Lawrence Eagleburger, aki korábban belgrádi nagykövet is volt, a válság valamennyi szereplőjét felelőssé tette a helyzetért, mondván, „sok kis ember akarja a maga kis birodalmát". A legveszélyesebbnek mindenesetre a szerb Slobodan Milosvicet ítélte, aki, mint az amerikai politikus megállapította, az Adriáig terjedő Nagy-Szerbiát akar teremteni. A Szovjetunió külügyminisztériuma bírálta a Jugoszláviában szemben álló feleket amiatt, hogy megszegik megállapodásaikat, és arra szólította fel őket, hogy vésnék véget harcuknak, és működjenek együtt az Európai Közösséggel békeerőfeszítéseiben -jelentette a Reuter. A Jugoszláviával szemben elrendelt gazdasági szankciókkal kapcsolatban a moszkvai közlemény a válság békés megoldására irányuló erőfeszítésre helyezte a hangsúlyt és azt írta, hogy a Szovjetunió megértéssel fogadja az EK-államoknak azon intézkedéseit, amelyeket kényszerűségből hoztak Jugoszláviával szemben. A Reuter értékelése szerint a Szovjetunió ezzel óvatos támogatásáról biztosította az Európai Közösség lépését. Békefelhívás Hágából Az Egyesült Államok és az Európai Közösség szombaton Hágában közösen kiadott ünnepélyes nyilatkozatban a nemzetiségi és etnikai viszályok békés megoldására szólította fel Kelet-Közép-Európa és a szovjet térség nemzeteit, Bush amerikai elnök pedig a Közösség vezetőivel tartott megbeszélései után jelezte, hogy az Egyesült Államok kész csatlakozni az Európai Közösséghez azok felelősségre vonásában, akik „soviniszta ambícióik révén felelősek a jugoszláviai polgárháborúért". A világkereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban Bush nem jelentett be áttörést, sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, milyen fontos lenne az uruguayi forduló eredményes befejezése. A kelet-közép-európai országokról szóló nyilatkozat az aláírók aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a nemzetiségi és etnikai konfliktusok kiéleződése türelmetlenségre, agresszív nacionalizmusra vezethet. Noha a konfliktus Jugoszláviában a legélesebb, hasonló veszélyek fenyegetik a térség más országait is, állapítják meg, és tárgyalásokat sürgetnek a problémák megoldására. A nyilatkozatban arra hívják fel a kormányokat Közép- és Kelet-Európában és a Szovjetunióban, hogy újra erősítsék meg az EBEÉ okmányaiban foglalt elveket, s hat pontban foglalják össze őket: 1. A konfliktusoknak a demokratikus értékekkel és gyakorlattal összhangban álló megoldása, 2. párbeszéd és tárgyalás az erőszak helyett; az utóbbi teljesen elfogadhatatlan és alkalmazóik nemzetközi elszigetelődésére vezet; 3. a meglévő belső és külső határok tiszteletben tartása: ezeket csak az érdekelt felek békés egyetértésével lehet megváltoztatni; 4. a társadalomnak a demokrácia és a jog elsőbbsége alapján történő újjáépítése, ami magában foglalja a szabad és igazságos választásokat, a sajtószabadságot, az önkényt kizáró igazságszolgáltatást, a toleranciát és a kultúraközi megértést; 5. az emberi jogok tiszteletben tartása, beleértve a nemzeti kisebbségek igazságos és egyenlő kezelését; 6. a nemzetközi törvények és kötelezettségek, valamint az EBEÉ keretében (párizsi charta, koppenhágai, genfi és moszkvai emberi és kisebbségi jogi tanácskozások) keretében kinyilvánított értékek, elvek és kötelezettségek tiszteletben tartása. Húszezer magyar menekült el a Vajdaságból A polgárháború, az erőszakos mozgósítás elleni múlt heti bácskai tömegtiltakozások arra utalnak, hogy megérett a helyzet olyan köztársasági rendelet meghozatalára, amely a szerbiai albánok és muzulmánok mintájára, a magyarokat sem mozgósítaná, és nem küldenék a frontra, az ott levőket pedig sürgősen hazavezényelnék - ez áll többek között a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Elnökségének a szerb parlamenthez intézett levelében, amelyet eljuttatott a hágai békeérfekezlet alelnökéhez és a nyugati nagykövetségekhez is. Az elmúlt hónapokban több mint húszezer vajdasági magyar menekült külföldre - folytatja a levél - a teljes bizonytalanság és az erőszakos mozgósítás elől. Itt az ideje, hogy a szerb parlament, a Vajdaság nemzeti összetételének erőszakos megváltoztatása miatti objektív felelősségének csökkentésére, felhívásban kérje hazatérésre a magyar menekülteket, szavatolva számukra a hazatérés biztonságát, és a szankciók elkerülését azok esetében is, akik a behívók elől szöktek külföldre. A bácskai békemegmozdulások és a fenti levél kapcsán Ágoston András, a VMDK elnöke az MTI tudósítójának kijelentette: - Olyan módszerekkel mondott tömegtüntetéseken véleményt a vajdasági magyar kisebbség kollektív politikai szubjektumként, amilyenre még nem -volt példa. Az elhangzott követelések megegyeznek a VMDK álláspontjaival. Ez nem a magyarok háborúja. Saját akarata ellenére senki sem szólítható polgárháborúba. Egy másik adat szerint minden ötödik halott tartalékos - magyar nemzetiségű. A VMDK emberjogi bizottságot alakított a mozgósítást megtagadók támogatására, segítségért pedig az Amnesty International szervezetéhez fordul. 91 ország határsértői Az idén október végéig majdnem 26 ezren sértették meg a magyar határt, s ez a szám több mint kétszerese az elmúlt év hasonló időszaki adatának - mondta pénteken az MTI érdeklődésére Zubek János szóvivő. A határőrség 91 ország állampolgárával szemben intézkedett. A legtöbbször román - 16 600 -, török - 2500 - és pakisztáni - 1542 - állampolgárok „okoztak munkát" a határőröknek. Összességében a magyar államhatárt 37 alkalommal sértették meg külföldi repülőgépek, ezen belül október 31-ig 19 esetben észleltek légtérsértést a magyar-jugoszláv határszakaszon. Zubek János azt is elmondta, hogy a jugoszláviai polgárháború kezdete óta 6658-an kértek ideiglenes védelmet a határőrségtől.