Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-26 / 251. szám

4 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. OKT. 26. Egy újságíró, aki meghódította Amerikát REXT TUE8DAY üm süs^ t.IBSaj tBp, Hmnkabh^ , M NURA «Í» TORK. «N»R>»T. XRUL M M iTJrsrrbr „-srfr. íz | ítauBtx un> sím xorr. gSpi-Pulitzer József halálának 80. évfordulójára MOTTÓ: „Egy újságnak a hitelessége az, mi nőnek az erény" Az egyetemes újságírás nagy alakja, a reformtörekvéseiről híres amerikai lapkiadó politikus, a világszerte elismert Pulitzer-díj alapítója nyolcvan éve halott. De szelleme a demokráciákban ma is él... Magyar származású volt, ám tevékenységének megítélése az eltelt nyolc évtized alatt idehaza hullámzott, jóllehet munkásságát szülőföldjétől távol, mindvégig az Egyesült Államokban fejtette ki. / Árnyaltabb megítélés Még életében és a halálát követő években-évtizedekben hírlapírók és más hazai szerzők általában kritikátlanul és felszínesen írtak róla. Olykor szinte térdre borulva, alázatosan néztek föl rá, mint legendás alakra. E csodálat elsősorban a szegény kivándorlóból lett milliomos gazdagságának, illetve az önerejéből felemelkedő „sef-madc mah" bámulatos karrierjének szólt. Majd olyan korszak következett, amikor hivatalos sajtóberkekben elítélően illett Pulitzcrt emlegetni, ha ezt a nevet egyáltalán ki merte valaki ejteni. Tudományos értékelés Magyarországon nem született róla: s ez volt az az időszak, amikor a lexikon is sommásan szenzációhajhászként jellemezte a modern újságírás nagymesterét. Egy politikai hetilapunk befolyásos főszerkesztője még 1984-ben is óva intett attól, hogy bárki „követendő példaképnek" tartsa, sót „gátlástalan revolver-zsurnalisztának " minősítette Pulitzert... A nyolcvanas évek közepétől azonban már senki nem talált kivetnivalót életművének elismertetésében. Kismonográfia jelenhetett meg róla (melynek bemutatóján az USA nagykövete is ott volt), s Makó városa 1987-ben dombormű leleplezésével, 1990-ben pedig poszthumusz díszpolgárrá avatással adózott neves szülötte emlékének. Ma már egyre szélesebb körben ismert idehaza is Pulitzer neve és magyar származásának ténye. Új fejleményként a magyar sajtó reprezentánsai egy, nevével fémjelzett díjat (Pulitzer Emlékdíj) is elnyerhetnek már, melyet első ízben 1991-ben osztottak ki hazánkban. NEM mindennapi pályafutásáról a Magyar Televízió többször sugár/ott összeállítást az utóbbi időkben. Amerikában persze Pulitzer neve fogalom, hiszen 1917 óta évről évre odaítélik az általa alapított díjakat a legjelesebb újságírói, irodalmi és zeneszerzői teljesítményekért, ami a kulturális életben országos eseménynek számít, a nyerteseknek pedig életre szóló rangot, tekintélyt és megbecsülést biztosít. A századfordulón Pulitzer az USA vezető napilapjának (The World) élén, annak főszerkesztőjeként és kiadójaként tett szert hírnévre miközben a demokráciáért, társadalmi reformokért küzdött. Politikai függetlenségét mindvégig megőrizte, s a sajtószabadságot a demokrácia legalapvetőbb követelményének tartotta. Elveit, szerkesztői stílusát az újságíró nemzedékek azóta is követendőnek tekintik a tengeren túl. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a zsurnalisztika egyetemi szintű oktatásának bevezetésében is: adománya tette lehetővé az önálló újságírói kar létrehozását a New York-i Columbia Egyetemen (1912). Makó leghíresebb fia volt egyébként az első magyar származású képviselő, aki helyet foglalhatott az Egyesült Államok Kongresszusában immáron több. mint száz esztendővel ezelőtt. Csoda-e hát, hogy 1989. évi budapesti látogatása alkalmával maga George Bush, az USA elnöke is tisztelettel adózott hazánkfia emlékének miközben a demokrácia útjára lépő társadalmunkat így biztatta: Magyarország legértékesebb erőforrása: népe maga. Minden ember maga a végtelen lehetőség, s amire az egyéni tehetségek összessége képes, abban rejlik nemzetük jövője". S ehhez később két nevet tett, két kiemelkedő magyar tehetségét: Bartókét és Pulitzerét... Gyermekévek Makón és Pesten Magyar származását soha nem tagadta, bár nem is igen hangoztatta. A körülmények úgy hozták, hogy szinte minden kapcsolata megszakadt szülőföldjével, hiszen tizenhét éves fejjel vándorolt ki, teljesen új életet kezdett, s már mint ízig-vérig amerikai kamatoztatta tehetségét. Apai ágon ősei Dél-Morvaországból bevándorolt zsidó kereskedők voltak, akik a 18. században telepedtek le a piacközpontnak számító püspöki mezővárosban, Makón, a hajdani Csanád vármegye székhelyén. Házuk a ma is meglévő megyeháza épületének szomszédságában állott és 1847. április 10-én született József, kinek nyolc testvéréből csak három maradt életben. A család jómódban élt. Pulitzer Fülöp a szabadságharc alatt a délvidéki csapatok katonai élelmezője volt, Világos után pedig a császári sereg ellátója lett. Fordulat következett be életükben, amikor 1855-ben, József nyolcesztendős korában Pestre költöztek. A jobb kereskedelmi lehetőségek, rokoni kapcsolataik vonzották őket. József alig múlott tizenegy esztendős, testvérei pedig még nála is kisebbek voltak, amikor apja 1858-ban idő előtt elhunyt. Az árván maradt családra szomorú idők köszöntöttek: eladósodtak, csak egy kis lisztesboltjuk maradt. József, miközben anyja ismét férjhez ment, egy pesti kereskedelmi szakiskolában végezte tanulmányait, ám az ifjút egészen más pálya vonzotta. Önálló életre vágyott, katona szeretett volna lenni minden áron. Eleinte próbálkozásai ezen a téren nem jártak sikerrel, mert túlságosan fiatal kora és gyenge fizikuma miatt a hadseregben nem találták alkalmasnak, mígnem az akkor még dúló amerikai polgárháború toborzóügynökei fel nem fogadták. Tehetségéhez méltónak vélt célját végre elérve, 1864-ben hajóra szállt és útnak indult az Újvilág felé, hogy Lincoln seregében lovas katonaként szolgálja az északiak ügyét. Felfelé ívelő pálya A polgárháború befejeztével, tizenhárom dollár havi obsittal a zsebében és kilenc hónapi katonáskodás keserű tapasztalataival szerelt le. Alkalmi munkákból tengette életét, ám hazatérésre nem gondolt: tudta, hogy Magyarországon csupán szétzilált családja, s legfeljebb a kisstílű kereskedői életforma vár rá. Ambíciója, szorgalma, vállalkozó kedve hamarosan meg is hozta számára a gyors felemelkedést. Az osztrák császári birodalomban nevelkedett ifjú jól beszélt németül, ezért letelepedési helyül St. Louis városát, az amerikai németek központját választotta. Itt hasznos barátságokat kötött, jogot tanult, s a helybeli németek szervezetének lett a titkára. Pártfogásába vette Carl Schurz, Lincoln elvbarátja, a polgárháborúban tábornoka, a német nyelvű Westliche Post című lap szerkesztője. Pulitzer még mindig szegénységben élt, amikor e lap megüresedett riporteri állását ajánlották fel neki. A helybeli újságok munkatársai kezdetben csak gúnyolódtak a lelkes és fáradhatatlan fiatalemberen, aki szorgalmasan próbált megfelelni új feladatának, miközben még az angol nyelvvel is hadilábon állt. Ám később irigykedve lesték az ifjú hírlapíró igyekezetét, aki kiváló érzékkel gyűjtötte össze a híreket, információkat, s akinek kitartó munkával, élénk stílusban írott cikkei jelentősen hozzájárultak a lap sikeréhez. Pályafutása voltaképpen így vette kezdetét. Számára az újságírás egyidejűleg a politikai életbe való bekapcsolódást is jelentette. Nemsokára beválasztották Missouri állam törvényhozásába, s aktív szereplóként vett részt a liberális republikánusok mozgalmában is. A hetvenes évek végén önálló újságvásárlási és lapegyesítési műveletekbe fogott, melynek eredményeként született meg máig létező, első jelentős lapja, a St. Louis Post-Dispatch. Szót emelt közérdekű ügyekben és néhány év leforgása alatt a lap nem csupán közölte és kommentálta a híreket, hanem társadalmi-gazdasági reformokra mozgósító morális erőként hatott a városban. Pulitzert ereje teljében, hatalmas ambíció és önbizalom fűtötte, amikor 1883-ban megvásárolta a hanyatló The World című New York-i lapot. Intellektuális méltóság, nagy műveltség és bizonyos fokú zárkózottság jellemezte. Személyisége energiát sugárzott, ahol csak megfordult. Érdeklődése gazdasági, társadalmi és politikai kérdésekben kimeríthetetlen volt, kedvelte a zenét, történelmet, irodalmat, művészetet. Nagyra becsülte a tehetséges embereket; munkatársait ezek közül válogatta. Annak ellenére, bogy befelé forduló, mondhatni barátságtalan természetű volt, megjelenése, magas termete, határozott arcéle tekintélyt parancsolt maga körül. Országos hírű lapkiadó Tény, hogy a The World példányszáma négy hónap alatt megduplázódott, s a konkurencia egyre aggódóbb szemekkel leste minden megnyilvánulását. 1887-ben, a lap esti kiadásának évében a két újság együttes példányszáma messze felülmúlta bármely más amerikai napilapét, ami persze nem kis profithoz juttatta tulajdonosát. Pulitzer a számára vagyont, hírnevet teremtő sikert itt is mindenekelőtt reformokért küzdő, harcos kiállásának köszönhette. A közérdekkel szemben a magánérdeket sohasem támogatta. Nem volt megvásárolható. Kezdettől fogva a dolgozó osztályok, a bevándorló tömegek védelmezőjeként lépett föl, jóllehet a példányszám, a terjesztés növelését legalább ilyen fontosnak tekintette. Pulitzer látta, hogy a sajtó hitelességének általános szintje milyen alacsony, a tárgyilagosság pedig jószerével ismeretlen. A lapok hasábjain elfogultság, túlzások és politikai részrehajlás láttak napvilágot. Ezért céltudatosan törekedett arra, hogy munkatársait a tények tiszteletére nevelje. Jelszavai voltak: pontosság, tömörség! Gyakran ismételgette: „Egy újságnak a hitelesség az, mi nőnek az erény". Szerkesztői lelkiismeretességben, vezércikkei mondanivalójának józanságában a The World rövidesen felülmúlhatatlan lett. Könnyed, olvasmányos stílusra törekedett. Olvasóit érdekességek, az ízlés határán belüli szenzációk közlésével, a közhangulatot felrázó sajtókampányokkal nyerte meg, ami a társadalmi problémák feltárásával és az ezek iránti kritikus igényességre neveléssel párosult. Az Amerika jelképének számító Szabadság-szobor felállításában játszott jelentős szerepe 1886-ban csak növelte az ekkor már országos hírű lapkiadó politikus tekintélyét. Egy másik, ekkoriban történt epizód Munkácsy Mihály tengeren túli látogatásával hozta kapcsolatba. Abban a lelkes és ünnepélyes fogadtatásban, amelyben a művész New Yorkban részesülhetett, nem kis szerepe volt honfitársának, Pulitzernek is. Munkatársait igényes, kemény munkára kényszerítette, de önmagával szemben sem volt elnéző. A politikai küzdelmek, a sok írás-olvasás azonban felemésztették egészségét, idegrendszerét. Még ötvenéves sem volt, amikor látását szemidegsorvadás következtében elvesztette és ettől kezdve örökös feszültségben, depresszióban élt. Éveken át a tengeren cirkáló luxusyachtjáról és vidéki nyaralóiból irányította sajtóbirodalmát. Lapjainak ragyogó, aranykupolás New York-i székházába, melyre több, mint kétmillió dollárt költött, mindössze háromszor tette be a lábát. Pulitzer az imperializmus korszakába lépő Egyesült Államok jellegzetes történelmi személyisége volt, aki polgármestert, kormányzót, sőt elnököt volt képes hatalomra segíteni vagy székében megingatni. Gátlástalan vetélytársával, Hearsttel vívott könyörtelen konkurenciaharca közben azonban átmenetileg maga is a szenzációéhség kiszolgálására kényszerült. A spanyolamerikai háború (1898) idején az olcsó tömegsajtó, az ún. sárga sajtó módszereinek tökélyre emelésével az alantas emberi ösztönök kihasználásától sem riadt vissza saját fennmaradása érdekében. A nagy „csata" után azonban változtatott módszerein: ismét színvonalas újságírógárdát szerződtetett, s az olcsó szenzációk közlésével felhagyva, újból széles körű elismerést vívott ki magának. Lapjai révén ismét a társadalmi igazságtalanságok. a korra jellemző politikai és gazdasági korrupció, a trösztök, biztosítótársaságok manipulációi elleni küzdelemre összpontosította erejét és ilyen értelemben a haladó polgári újságírás kiemelkedő alakjának számított. Sajtószabadság, közvélemény, népakarat A pártosságát egészen a közelmúltig büszkén hangoztató magyar sajtó napjainkban keresi az igazi sajtószabadsághoz vezető utat. Azok a kérdések, hogy mit is értsünk ez alatt, és hogy mi legyen a sajtó szerepe a demokrácia megvalósításában, Amerikában már a századfordulón felvetődtek. Pulitzer akkor kifejtett gondolatai számunkra ma is aktuálisak. Azt vallotta, a sajtószabadság mindenekelőtt függetlenséget kell hogy jelentsen, mert a sajtó csak így töltheti be végső soron első számú funkcióját, a politikai kontroll szerepét. A jeffersoni gondolatot továbbvíve, Pulitzer ismét hangsúlyozza a sajtó és a nyilvánosság közti összefüggést: „...Az emberek gyors és folyamatos felvilágosítása az ország és a világ dolgairól. A nyilvánosság a világ legjelentősebb erkölcsi tényezője és hatóereje" (1904). A modern hírlapírás fejedelme egy másik tanulmányában a szabadság útjára lépő mai magyar sajtó számára is irányt mutat: „E köztársaság és sajtója együtt fog felemelkedni vagy elbukni. Egy életrevaló, elfogulatlan, közszellemtől áthatott sajtó, amely megfelelő felkészültséggel rendelkezvén tudja, mi a helyes út, s van bátorsága annak hirdetésére, fenntarthatja azt a morált, mely nélkül a demokratikus kormányzás képmutatássá aljasulna. Egy cinikus, mások zsoldjába szegődő, demagóg, korrupt sajtó idővel magát a népet is erre a szintre züllesztheti le. E köztársaság jövőjének formálása az új nemzedékek újságíróinak kezébe van letéve" (1904). CSILLAG ANDRÁS