Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-01 / 230. szám

4 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. OKT. 1. Ha kedd van, akkor az Belgium. Ahol a Természetrajzi Múzeumban nem őriznek egyetlen rekonstruált Anatosaurust sem. így azután a kis belga nebulók - maguk is szájukat tátva - nem kukkanthatnak eme majd hat méter magas őslény nyitott állkapcsába. Ha ugyanis belepisloghatnának és a tanító néninek is volna türelme kivárni, a szeleburdiak összeszámlálhatnák a roppant állatnak mind a kétezernél is több fogát. Az Anastosaurus volt ugyanis a valaha élt legtökéletesebb lény a Földön. Mármint rágás tekintetében. Ennek a barátságos teremtménynek a feje ugyanis szinte kizárólag a szájából áll. Van szeme is - lássa, hogy mit eszik - és valami tarajok és púpok, már amúgy ősesztétikailag, ám feltűnően nincs igazából egyvalamije. Nincsen neki agya. Vagyis elhanyagolható. Néhány alapfunkció. Mozgás, emésztés. És a folyamatos rágás. Még szerencse, hogy az Anatosaurus nem tudott beszélni, mert ha tudott volna beszélni, akkor vagy annyit beszélt volna, mint amennyit rágott, vagyis állandóan, és ennek következtében azonnal éhen halt volna, mert beszéd közben nem tudott volna étkezni, vagy egyáltalán nem beszélt volna, mert úgy ítélte volna meg, hogy nincs mit hozzátennie a földtörténetnek ahhoz a szakaszához, melyben van szerencséje élni. Vagy annyit beszélt volna, mint némely belga politikus. Némely belga politikus sokat beszél. Némelyek keveset. Az igaz, hogy a sokkal is meg a kevéssel is ugyanannyit mondanak. Azután vannak olyan belga politikusok, akik csak rágnak. Elirigyelve azt a böhöm sok fogat. Irgalmatlan szájat. És most mindent kívánnak. Ha pár száz fog bele is törik valami keményebb dióba néhanap, még mindig ott a többi. Sőt! Ezek a beletörések mintha fokoznák az éhséget. Van, aki nem is elégszik meg azzal a hat méterrel, amekkorára az elmúlt években nőtt, de most már tizenkettő szeretne lenni. Nem tucatban, méterben. Van olyan belga férfiú például, aki mindjárt a legnagyobb kívánna lenni. Nem a legnagyobb belga, mert az már foglalt, hanem a legnagyobb lény. aki valaha is élt a földön. Sajnos az őserdő, a belga dzsungel sokkal már nem lehet nagyobb, mint amilyen kicsi - bár van akinek a szomszéd liánosa jobban tetszik, mondván, valamikor az is belga volt de a dzsungellakók lehetnek minél nagyobbak. Vertikálisan. Ott ugyanis a határ csak a csillagos ég. Lehetnek akár Dinosaurusok is. Bár az kevesebb foggal jár. De az is igaz, hogy azt a korszakot már nevezhetjük a belga őstörténet intenzív szakaszának. Csupa Dinosaurus, meg pár millió palimadár. Erre is veheti a figurát a most történő belga őserdőtörténelem. Vajon az Anatosaurus mit evett? Mert a Dinosaurus már beéri növényekkel. NanA! A.z már nem mozog, legföljebb a szélben. Az már be van betonozva. A növénnyel már intézményesített evést lehet folytatni. De lehet, hogy szegény Anatonak még mindent meg kellett ennie. Minden területet birtokolni. Föld, ég, elektronikus sajtó. Mindent. És mindent lerágni. A legutolsó csontot is. Többször. Sőt, mindjárt csűstül, azaz csontostul. Szőröstől, csőröstől. Éjjel-nappal őrködni e hatalmas étvágy fölött. Azután... Azután persze minden elfogy. Őstörténet, jégkorszak, üstökös. Marad néhány múzeum. Néhány rossz kölyök, jön, zsibong. És megnézik az őslényeket az őslény, a politikusokat pedig az antropológiai múzeumokban. BALOG JÓZSEF 10 magyar film Indul a Gruber László filmklub A mozik műsorait böngészve egyre kevesebb eredménnyel járunk, ha magyar fdmeket, vagy szerényebben: filmet szeretnénk beiktatni az esti tévézés helyett. De nem csak igényeink lehettek szerényebbek, hanem a filmgyártásra szánt összegek is. Mindezek ellenére október 13-tól egészen december 15-ig minden vasárnap délelőtt reggel 9 órától összesen 10 magyar filmet láthatunk a Korzó moziban. Persze nem friss alkotásokról van itt szó. A filmklub nevét, azt hiszem, nem kell ragoznom: Gruber László. A filmklub műsorának szerkesztői az 1939-es évtől 1943-ig válogattak a „termésben". így láthatók: Fűszer és csemege; Beáta és az Ördög; Gül Baba; Karosszék; Iglódi Diákok, és még jónéhány magyar specialitás. Újra a vásznakra kerül tehát Jávor Pál, Páger Antal, Kabos Gyula, Gázon Gyula, Csortos Gyula, Latabár Kálmán, Kiss Manyi... Aki nem hiszi, az bérlettel a kezében utánajárhat. Zenei világnap Szegeden Kétszáz éves kompozíció bemutatója a szerző szülővárosában Folytatódik, illetve a mai eseménnyel befejeződik az egyházzenei hangversenysorozat A szegedi Szent Rókus templomban ma este 8 órakor a Zenei Világnap alkalmából a Szegedi Szimfonikusok és a Vaszy Viktor Kórus ad koncertet. Karigazgató: Gyüdi Sándor. Az esten közreműködnek: Vajda Júlia, Albert Tamás, Erdélyi Erzsébet és Szakály Péter. Vézényel: Molnár László. A repertoárban Mozart- és Sonnleithner-művek szerepelnek. Ma, október elsején, a Zenei Világnapon az egész földkerekség valamennyi kultúráját megbecsülő településén hangversenyeket rendeznek. A koncertek műsorában 1991-ben minden bizonnyal az éppen kétszáz esztendeje elhunyt Mozart művei vannak túlnyomó többségben. A szegedi hangversenyen a zenetörténet e géniuszának művei (Exsultate, jubilate; Templomi szonáták) mellett olyan darab szerepel, amely egészen biztosan csak itt szólal meg a sokezer koncert közül: a bécsi klasszicizmus mára már elfeledett, de a maga korában ismert szerzőjének, Christoph Sonnleithnernek C-dúr miséje, mely éppen városunkban figyelmet és megbecsülést érdemel. Shristoph Sonnleithner ugyanis Szegeden született 1734. május 28-án! Szegedi szerzőnek sajnos mégsem nevezhetjük, hiszen a családdal hatéves korában Bécsbe költözött. Gyerekként zenét nagybátyjától, Leopold Sonnleithnertől tanult, aki templomi orgonista volt. A Sonnleithner család ismert osztrák zenepártoló és műkedvelő muzsikus família volt, legnevesebb tagja talán Joseph Sonnleithner, aki színházi titkárként Beethoven Fideliójának szövegkönyvét írta; a „mi Christoph-unk" unokája. Marié pedig a költő Grillparzer felesége lett. Christoph Sonnleithner jogi doktorátust szerzett, tekintélyes ügyvéd lett, egy időben a bécsi jogi fakultás dékánjaként is működött. A herceg Esterházy-család alkalmazásában is ügyvédeskedett, így kapcsolatba került a nála két évvel idősebb Joseph Haydnnal is. Ez a kapcsolat bizonyára fontos lehetett Sonnleithner számára, hiszen ekkorra többé-kevésbé ismert zeneszerző volt, de a herceg Esterházy Miklósnak ajánlott szimfóniáinak előadásához Haydn támogató közreműködésére is feltétlenül szü kség volt. Vonósnégyeseinek többsége még magasabb méltóság számára íródott: II. József császárnak, aki gyakran nevezte Sonnleithnert kedvenc zeneszerzőjének, noha Mozartot és Haydnt is személyesen ismerte. A most megszólaló C-dúr mise egyébként a korabeli osztrák egyházzenei gyakorlatnak megfelelő darab, kissé emlékeztet Haydn fiatalkori miséire, takarékos hangszerelésében talán Mozartnak a salzburgi dómbeli liturgikus előadásra szánt műveire hasonlít. A szegedi aktualitású szerző felfedezésétől kezdve sokan támogatták ezt az ügyet. Több mint egy évtizede Jancsovics Antal hívta fel a komponistára Weninger Richárd figyelmét, aki felkeltette Papp Györgynének, a város zenei referensének érdeklődését. Az ő biztatása nyomán kutatott Pál Tamás az Országos Széchényi Könyvtár zenei archívumában, ahol a Pécsi Székesegyház kottatárából származó szólamanyagok másolatára bukkant. A szólamkottákból Nagy Imre számítógépes eljárással rekonstruálta a partitúrát, ezzel a darab megszólaltatható formába került. A Nemzeti Filharmónia Szeged város hathatós támogatásával felvette új egyházzenei bérletének műsorába, és ettől kezdve az előadóké a főszerep: Molnár László irányításával Vajda Júlia, Erdélyi Erzsébet, Bárdi Sándor és Szakály Péter, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus készül a két évszázados művet a szerző szülővárosában először bemutatni. A mi számunkra megbecsülésre érdemes, helyi érdekességet jelentő Sonnleithner-darab és a zenetörténet óriásának, Mozartnak művei egyazon koncerten való előadása - összhangban a Zenei Világnap alapgondolatával - a lokális és az egyetemes értékek összekapcsolódását fejezi ki. Reméljük, hogy a muzsika ereje a közönséget is meggyőzi e nemes szándék igazáról. GYÜDI SÁNDOR Volt egyszer a szegedi zenekarban egy ütőhangszeres, akiből neves karmester lett. Makláry Lászlónak hívják. Gondoltam, megkérdem Bárkányi Páltól, neki nem voltak-e valaha hasonló ambíciói? - Nem, nem, soha. Azazhogy... A békéscsabai színházban dolgoztam, mielőtt hazajöttem, 1962-ben, Szegedre. Ott játszottunk három olyan zenés darabot is, amelyeknek a dirigálását rám bízták. De hát ez régen volt, s azóta se kaptam hasonló feladatot, megmondom őszintén, nem is ambicionáltam. - Mondja, művész úr, nem találja, hogy egy kicsit zajos ez a pálya? - Összesen 33 éve játszom szimfonikus zenekarban. Csak egyszer kirándultam másik műfajba, Hulinék jazz-zenekarával koncerteztem hat évig. Mi tagadás, bármennyire szeretem a jó zenét, a próbák, az előadások és a tanítás rövid szüneteiben a csöndet szeretem legjobban. Számomra nem az otthoni zenehallgatás a kikapcsolódás. -Hanem mi? - A kapálás a kertben, vagy bármi más fizikai munka, tevésvevés. Az is igaz, hogy a fiam ennek ellenére lepipál a kertészkedésben, valószínűleg ilyen pályát is fog választani. Bárkányiék - zenész család, a feleség fuvolaművész a zenekarban; a nagyfiú (nyolcadikos) zongorázni tanult, de abbahagyta; azt mondja, nem szívesen választaná a szülők pályáját, fix munkaidőben szeretne dolgozni. No igen: a muzsikus élete bizony nem teljesen úgy fest, ahogy kívülről látszik, a szmokingos ünnepi estéket megelőzi az időigényes, megterhelő felkészülés, tanulás, folytonos gyakorlás. Az egyszer elért színvonalat tartani kell, hiszen verseny van, kopogtatnak a fiatalok, a tehetségesek, meg a még tehetségesebbek... Bárkányi Pál ismeri őket, hiszen tanít a konziban is, a kisteleki zeneiskolában is. - El tudnak-e helyezkedni a tanítványai? - Csak alapfokon tanulnak viszonylag többen, s általában azért jelentkeznek, mert valamilyen könnyűzenei együttesben szeretnének játszani. Amikor rájönnek, hogy az áhított gyors siker nem is olyan gyorsan jön, abbahagyják. Felsőfokon évente csak két-három növendék végez. Sok tanítványom a tanári pályán helyezkedett el, náhányan rock-együttesekben vannak. Szurdi Zsolt, akit sokan ismernek Szegeden, szintén nálam tanult. Szimfonikus zenekar nincs olyan sok Magyarországon, s nem is olyan nagy a fluktuáció, hogy valamennyi konzervatóriumot végzett ütős zenekari tag lehetne. - És ha igen, akkor sem élne meg ebből, ugyebár? - Ez valószínűleg így van. Nekem ennyi év után sem sikerül, úgyhogy - bár szeretek is - kénytelen vagyok a munka mellett tanítani. Nem akarok persze panaszkodni, tulajdonképpen megszoktam, hogy örökké abban reménykedjek, egyszer majd a művészetek művelői akkor is megélnek, ha csak azt csinálják, amihez a legjobban értenek. SULYOK ERZSÉBET A Szegedi Szimfonikus Zenekarban igen becsülendő hagyomány, hogy a szezon végén minden esztendőben titkos szavazással választanak maguk közül valakit, akit érdemesnek tartanak elsősorban szakmai szempontok alapján - a kitüntető címre: az évad legjobb zeneművésze. A választott művész aztán ilyenkor, a zene világnapján ünnepi külsőségek között a városházán veheti át az erről szóló oklevelét; tegnap Bárkányi Pál ütőhangszerművésznek adta át dr. Ványai Éva alpolgármester. Az év zenésze: Bárkányi Pál FOTÓ: SOMOGYI KÁRÓLYNÉ A jövendő muzsikusok SCHMIDT ANDREA