Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-21 / 247. szám

4 KULTÚRA DÉLMAQYARORSZÁG HÉTFŐ, 1991. OKT. 21. FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Kishalak a hálóban Bemutatták a Stuart Máriát Valószínűleg máig nem találta ki az emberiség, hogyan kell csinálni a politikát. Ezzel a rezignáltsággal lehet fölállni a páholyból - hoppá, a Kisszínházban nincs is páholy, szóval a színházi székből Szegvári Menyhért Stuart Máriája után. Az előadás legföltűnőbb, feszülő ellentéte: képi. Ez a Stuart Mária „kosztümös", vagyis adnak a korhűségre Vágvölgyi Ilona jelmezei, Csányi Árpád színpada viszont időtlen. Kemény, hideg, fémes anyagból van a kulissza, a vasajtók minden alkalommal riasztóan csapódnak, valahányszor kimegy, vagy bejön valamelyik szereplő. Mint a börtönben. Vasrács nincs, de finom fémháló - az igen. Meg labirintus-imitáció. A szintekre osztott térben különfélék a korlátozottság jelzései: lent, Mária fogságának helyszínén Ariadné fonala sem segítene a szabaduláshoz. Fönt. Erzsébet csak viszonylagosan állandó birodalmában (a nagy találkozáskor, s az utolsó képben a királynők helyet cserélnek, Mária a fölső régiókba'kerül) szintén a rabság az úr, látszólag, „látványilag" a háló miatt. Fogva van mind. ki itt színre lép, időtlen börtönben. Legföljebb a ruha teszi az embert, mond valamit a koráról, aktuális gondolkodásáról, de ez a lényegen nem változtat: valamennyi homo publicus, a köz ügyeivel foglalkozó ember - fogoly; de legalábbis csak korlátozottan szabad. Az előadás legjobb jelenetei ezt a - ha akarom, aktuálisan szomorú, kiábrándító, a mi legutóbbi szabadságmámorunk múltával is ránk omlott fölismerést erősítik. A politika hálójába került ember menthetetlen - sugallja Szegvári rendezése (számomra - a tévedés jogát fönntartva - még akkor is. ha ó Arany Jánost citálná erre, mondván, gondolta a fene...). így, vagy úgy. de veszít, énjének darabjait hagyja el az úton, míg végül majdnem mindegy lesz, eleven marad, vagy elpusztul. A machiavellista Erzsébet („Nem érdemünk szerint, a látszat után ítélnek" - idézi Mortimemek Machiavellit) győzelme milyen szomorú: nincs nála sebezhetőbb, kiszolgáltatottabb. elhagyatottabb. Tisztára mint „áldozata", Mária. Közhelyek következnek: két pazar női szerepről van szó, s Fekete Gizi (Erzsébet) és Bede-Fazekas Annamária (Mária) egyaránt jó alakítással lep meg bennünket. Ennél többet mondani róluk a mesterségbeli jó teljesítmény iránti illó tisztelet kötelez, amúgy nem sok szó kívánkozna ide, merthogy ebben az előadásban nem ők, nem a királynők az igazi főszereplők. Mielőtt a paradox állítást bárki zokon venné, még két bővített mondat: 1. Fekete Gizi egészen különleges eszköz birtokában van. Ez nem más, mint a hangja. Olyan fémes-hidegen képes csendíteni, hogy pusztán ezzel hátborzongató érzékletességgel közvetíti a mesterkéltséget: iszonyú belső feszültséget, életkínt rejt a királyi tartás. Megkapó, stílusos szerepformáláshoz segítette ez a készség a színésznőt. 2. Bede-Fazekas Annamária lélegzetelállító mutatványt végez: hajszálvékony madzagon egyensúlyoz némely jelenetben; emberszabású királynőjét néha már-már egy vérbő mosogatólányhoz hasonlítanánk - de nem! Egyensúlyt talál. S hogy ki akkor a főszereplő? Rossz kérdés. Főszereplők az összes többiek, akik „rendesen" mellékszereplők. A hatalom, a politika vezéralakjai körül sürgölődő sokaság: főemberek, alfőemberek, kincstárnokok, államtitkárok, követek, őrök, fullajtárok, kegyencek, szolgák. A halalmi-politikai hálóba keveredett szerencsétlen foglyok. Közülük a leginkább figyelemre méltó - Hegedűs Zoltán játékának köszönhetően - Davison, az államtitkár; emlékeznek, neki adja a királynő a már aláírt halálos ítéletet, erőszakosan ráhárítva az életontás felelősségét. Ahogy Hegedűs előadja a tudást, hogy milyen az: még a „parancsra tettem"-kibúvótól is megfosztva szolgálni - parádés. Igen jó Sinka Károly (Burleigh), mint az államraison őre. Főként a néma összeomlás pillanatában. Amikor Erzsébet - ím, a szolgálat .jutalma" - elbocsátja. Kiegyensúlyozott, érett alakítás Király Leventéé, csúcsán azzal a jelenettel, amikor a pecsétőr „korengedményes nyugdíjba" vonul. Ragó Ivánnak (Leicester) az a kép sikerült legélesebbre, amikor színt vált, Mária iránti érzelmeit megsemmisítve ellenálhatatlan erővel kitüremkedik belőle az érdekember, a hatalom hátsó felénél otthonos prakticista. Aligha lehet véletlen, hogy ezek a hangsúlyos jelenetek Szegvári színpadán. S bár a tetemes húzások ellenére Schiller retorikája próbára teszi a nézőt, érdemes beülni, s megnézni ezt a Stuart Máriát. SULYOK ERZSÉBET Díszdoktor lesz az egykor elbocsátott rektor Baróti Dezső köszöntése Baróti Dezső Radnóti Miklóssal egyidőben. 1930ban iratkozott be a szegedi tudományegyetemre, s együtt voltak az egy esztendővel később mmmmmmm megalapított,, növelő közösségben", a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában. A Kollégium adta ki első. Juhász Gyuláról írt tanulmányát, majd doktori értekezését (Dugonics András és a barokk regény) is. Tanárának, Sík Sándornak fizctéstelen tanársegéde lett, majd egyetemi magántanár, később tanszékvezető, bölcsészkari dékán, végül az egyetem rektora (1955-57). „1956 mindenekelőtt az emberi elszántság rendkívüli próbája volt számára. Már lezajlott A 80 esztendős emeritus professzor urat köszöntik közvetlen és közvetett tanítványai, volt tanszékének egykori és mai munkatársai kedden délelőtt, a JATE magyar irodalomtörténeti tanszéken. Délután 3 órakor ünnepi tanácsülés lesz az aulában, amelyen Baróti Dezső díszdoktori oklevelét veszi át Róna-Tas András rektortól. az első nagy terrorhullám, s letartóztatási kampány, a tudományegyetem rektora azonban „nem vonta vissza tanait", sőt arra vett bátorságot, hogy a március 15-i ünnepségen az értelmiség közérzetét Juhász Gyula metaforájával. a „hamu alatt parázsló tűz" képével, az igazsághoz való feltétlen hűség eszméjével ábrázolja. A bíróság előtt - noha érthető emberi gesztus lett volna nem szépítette szerepét, mindent elismert, amit a nehéz időkben mondott, vagy tett. Inkább barátainak volt köszönhető, mint önnön vallomásának, hogy börtönéből idő előtt szabadult. Később, mún zeumi tisztviselőként se folyamodott könnyítésért: türelmesen kivárta, hogy ne a hatalom, hanem az idő rehabilitálja." így ír Baróti Dezsőről Grezsa Ferenc annak az Actának az ajánlásában, amelyet a mostani alkalomra bocsátott ki az egyetem, s amelynek szerzői neves irodalomtörténészek. Bíró Ferenc, Czigány Lóránt, Fried István, Olasz Sándor, Péter László, Széles Klára, Szigeti Lajos Sándor, Szörényi László. Gyuris György az eddigi legteljesebb Baróti-bibliográfiát közli a kötetben. / Újraolvasva... (Gábriel García Márquez: A pátriárka alkonya) ...a Nobel-díjas latin-amerikai író 1968-75-ben írt, nálunk - Dely István remek fordításában 1978-ban kiadott regényét, elámultam a mű korábban észre sem vett aktualitásán. S most nem a remekművek örök időszerűségére gondolok, hanem arra, hogy e távoli, számunkra egzotikus világban játszódó történetnek igen sok mozzanata a közelmúlt középkelet-európai történelmébe is beleillik. s hogy a dél-amerikai diktátorok tucatjaiból összegyúrt, százötven évig élő és uralkodó tábornok legendássá, egyben abszurddá növesztett alakja a mi nemrégiben letűnt főtitkár-diktátoraink vonásait is magán viseli. Ahogyan elindul - analfabéta katonatisztként, és ahogy - veszéiytásaival fokozatosan leszámolva - eljut a hatalom örömtelen csúcsára; ahogyan puritán öltözékét - a rangjelzés nélküli vászonuniformist - élete végéig megtartva. mérhetetlen vagyont halmoz fel maga körül, de ennek élvezetét átengedi környezetének - Sztálint idézi fel bennünk; a kitüntetések, címek szorgos gyűjtögetése és az, hogy szenilitása mélypontján már csak az alantasai által gondosan megszűrt információk jutnak el hozzá - Brezsnyevet, hogy a terror alkalmazását mindig egy hű kiválasztottra bízza, s amikor a nép elkeseredése a lázadás határára jut, a végrehajtót bűnbakként áldozza fel, egyszerre juttatja eszünkbe az államvédelmi minisztereit periodikusan kivégeztető Sztálint és a mindenféle minisztereit ugyanilyen rendszerességgel elzavaró Ceausescut, és ismét Ceausescut az a rövid életszakasz, amikor a tábornok-elnök egy elrabolt apáca személyében feleséget vesz maga mellé, s az asszony féktelen mohósággal veti rá magát a boltokra, piacokra, s akárcsak Elena, ő is a „kormányhoz" küldeti a számlákat... S a tábornok egyre sűrűsödő magánya, a hatalom legbelső szentélyeibe való fokozatos visszavonulása; az, hogy élete őszén már csak felsőbbsége látszatához ragaszkodik, de ahhoz foggalkörömmel; hogy az emberektől megundorodva a teheneihez, tyúkjaihoz menekül - akad-e köztünk, aki nem Kádár János végnapjaira gondol? S „kádári" az északamerikai tengerészgyalogosok pökhendi megszállásának megideologizált elviselése is, amely - a távozásuk után - remek alkalmat ad a néppel való összekacsintásra: minden, a megszállók által barbárnak talált népszokás újraengedélyezésére. (Nálunk erre a megszálláson belül került sor.) Amiben Márquez regényhőse leginkább eltér a mi tegnapi zsarnokainktól, nem a hatalomgyakorlás módozataiban, hanem a tábornok mértéktelen - latin férfierejében keresendő. Fénykorában ágyasok százait tartja palotájában, s közülük a déli szieszta órájában mindig találomra választ ki egyet, hogy „sietős férji lihegéssel" kielégítse vágyát, s aztán csalódottan menjen a dolgára. A mi vezetőink többnyire fatökűek voltak - nem véletlen, hogy népeiket is általában másokkal erőszakoltatták meg a „testvéri segítségnyújtás" jegyében. Persze, Márquez regénye sokkal több rétegű, mint ami ebből a hevenyészelt aktualizálgatásbó! kiderülhet. A trópusi őserdők burjánzását idéző, figyelmünket a véghetetlen körmondatok liánjaival megkötöző stílus - itt egy, az író által először és utoljára alkalmazott fogással; a mondatközbeni narrátorváltással, egy különös, de követhető nyelvi polifóniával párosulva - hadd nyerjen épp csak említést -, ám az se lenne becsületes, ha erre a látszólagos nehezen-olvashatóságra nem hívnám fel a figyelmüket. S maradjon tárgyalatlan az a csodálatosan kidolgozott nőtipró-férfiszűz kettősség is, amely a pátriárka jellemrajzán végigvonul - a dúvadságtól a cukrosbácsivá süllyedésig!... Egy híressé vált kifakadás villan fel bennem a rendszerváltás évéből: - „Ezek azt hiszik, hogy itt rövidesen Ausztria lesz. Hát nem Uruguay lesz vagy Honduras!" Próféciának hatnak ma ezek a szavak. Hogy el tudjuk helyezni magunkat a változások után, olvassuk a „szakirodalmat", a latin-amerikai írókat: a perui Llosát, az argentin Borgest, a kubai Carpentier-1 és mindenekelőtt a kolumbiai Gábriel García Márquezt, aki Nobel-díját - hazája szokásainak megfelelően - hófehér díszruhában, kezében rózsaszálat tartva vette át. A hangszórók ugyanekkor - az ő kívánságára Bartók Concertóját sugározták. Nekünk - magyaroknak - szólt ez a gesztus? Nem hiszem - inkább a bartóki egyetemességnek, amelyhez annyi közünk van (de annyi biztosan!), mint az osztrákoknak Mozarthoz. Mégis - emiatt is szeressük másoknál is jobban és olvassuk a Száz év magány, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, a tavaly megjelent Szerelem a kolera idején, és - nem utolsósorban - A pátriárka alkonya szerzőjét, a mágikus realizmus megteremtőjét, századunk egyik legnagyobb és legérdekesebb íróját! BAKA ISTVÁN Republic A negyven perces dobszólók esete - Megjelent az első lemezetek, majd bearanyozódott. Milyen szerződésetek volt a második lemezre? - Csak előszerződési jogunk volt, azaz a Hungarotonnak kellett felajánlani az anyagot. Viszont a feltételeik nem feleltek meg az mmmmtmmm elvárásainknak, el akartunk jönni az MHV-tól, s hogy meggyorsítsuk ezt a folyamatot, azért adtuk be ezt a dobszólót. Amit el is fogadott a Hungaroton. - Gondoltátok, hogy megjelenik? - Dehogy - szól közbe Boros Csaba zenekarvezető -, akkor tettünk volna rá egy-két pengetést vagy más őrültséget, de komolyra fordítva a szót: nem gondoltuk volna, hogy kiadják. - A kazettaborítón egy szerződés olvasható, miszerint tudjátok, hogy elfogadta a lemezgyár az anyagot. - Azt tudtuk, hogy elfogadta. Ekkor írt a menedzserünk egy szerződéstervezetet, amelyet a Hungarotonnak kellett volna visszaküldenünk. Ezt mind a mai napig nem kaptuk meg, a mi beleegyezésünk nélkül jelent meg a kazetta, a borítót sem egyeztették velünk. Tehát teljesen jogszerűtlenül jártak el. 1990 a bálna éve volt, no nem a kínai horoszkóp szerint, hanem a magyar popéletben. S azt is már szinte mindenki tudja, hogy a bálna nem úszik, hanem repül - legalábbis a Republic szerint. Ahogy ezt a zenekar az első lemezén állította. Most azonban megjelent a második és a harmadik lemezük is, mej.vek körül fokozza a feszültséget, hogy a második az „Úss a kazettára!" ugyan nem hamisítvány vagy kalózkazetta, de nem is igazi Republic-zene. A kazettán ugyanis csak kazettán jelent meg - Nagy László Attila püföli 40 hosszú percen ál a dobokat. E különös történet kapcsán először a legilletékesebbeket kerestem meg, a Republicot. A zenekar énekesét, Cipőt kérdeztem az okokról. - Ha jól tudom, egy hónap múlva kellett volna a Hungarotonnak válaszolni a szerződésre. - Igen, letelt a hónap, s mi csak azután szerződtünk a Quinthez. Ahol is a napokban jelenik meg az igazi. immáron harmadik nagylemez. - Ötezer példányt dobott a piacra a Hungaroton a kazettából. Azért ez nem kis pénz. - Tudomásunk szerint körülbelül 750 ezer forintba került, s ebből akár egy kezdő zenekar lemezét is kiadhatták volna. Egyszerűen nem értem ezt a dolgot, miért volt erre szükség! - Talán ez a botrány jó reklám is lehet... - Nem. nem lehet - fordul felém Tóth Zaltán gitáros -, különben is még fiatalok vagyunk, fogyott rendesen a lemezünk. Egyszóval nem szeretjük és nincs is szükségünk a botrányokra. - Evezzünk békésebb vizekre. A napokban kerül a boltokba a „Hoppá, hoppá!" album. Mennyiben más, mint az első? - Erre én azt szoktam mondani veszi át a szót ismét Cipő -, az első az kedvesen jó volt, ez pedig szemtelenül jó. Tényleg úgy érzem, hogy jobb, egységesebb és komolyabb. - Ugyanúgy gyermekien tiszta és mélyen bölcs? - Talán még inkább az, végül is ez csak egy cél, azt nem lehet mondani, hogy tökéletesen olyan. Ez csak egy idea. Igen, a „gyermekien tiszta és mélyen bölcs" csak idea, az viszont valóság, hogy kapható a boltokban a Republic 2 kazetta. S aki bemegy a boltba, nem figyelmezteti az eladó és megveszi a zsákbamacskát 300 forintért, csak otthon döbben rá, hogy nem ilyen lovat akart. Valószínű, hogy nem a Hungaroton termékeit fogja szidni, hanem a zenekart. Pedig nem a zenekar csapta be. Hoppá, hoppá! - milyen aktuális lett az igazi cím... TAKÁCS VIKTOR