Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-19 / 246. szám

SZOMBAT, 1991. OKT. 19. DÉLMAGYARORSZÁG DM MAGAZIN 7 Amikor fegyverszünetet kértünk Beszélgetés Horthy lstvánnéval múltról és jelenről „Ma minden józan eszű ember előtt nyilvánvaló, hogy Németország elvesztette a háborút..." A mondat 1944. október 15-én hangzott el a Magyar Rádióban, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó huszonnegyedik órában közzétett kiáltványában. A következmények ismertek. A részletek 47 esztendő múltán is új megvilágításba kerülhetnek, ha módunkban áll a tanúkat kérdezni. Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő, a néhai kormányzóhelyettes, Horthy István felesége, 1991 októberében Budapesten tartózkodott. Vele beszélgettünk. - Horthy Miklós ezt írta Önről visszaemlékezéseiben: „Menyem... különösen az utolsó napokban fáradhatatlan segítőés munkatársamnak bizonyult." Mi volt az Ön tulajdonképpeni szerepe 1944. október 15-én? - Két lényeges momentumban vettem részt. Az egyik: a Veesenmayer követtel való tárgyalás volt. Az apósom engem választott ki, hogy a szomszéd szobában legyek, amikor megmondja, hogy fegyverszünetet kértünk. Ezt követően Ambrózy Gyula államtitkárral. a kabinetiroda főnökével azonnal közölnöm kellett, hogy a proklamáció minél előbb elhangozzék. Hogy miért éppen engem választott, nem tudom. - Erről később sem esett szó? - Nem. Emlékszem, azt mondta: „Téged kérlek, hogy csináld." Valószínű azért, hogy a szomszéd szobából ne zavarják. Többen említették, hogy én a nyitott ajtónál álltam. Ez nem így volt, csukott ajtónál tárgyaltak. De hallottam az egész beszélgetést és amikor apósom közölte Veesenmayerrel a döntést, kimentem és jeleztem Ambrózynak, hogy a proklamáció indulhat. Legnagyobb meglepetésemre a szöveg Hlatky államtitkárral még a Várban volt, pedig már a rádiónál kellett volna lennie. És mivel ez rám lett bízva, mondtam, hogy azonnal vigyék le, mert ha Veesenmayer elhagyja a Várat, már nem lesz módjuk a rádióba menni. Ambrózynak, a jogásznak azonban még voltak bizonyos észrevételei, hogy a követtel való találkozás után még talán meg kellene kérdezni a Kormányzó urat, hogy mikor hangozzék el a proklamáció? Én nem akartam ellentmondani, ezért javasoltam, hogy Hlatky azonnal menjen a rádióba, üljön a telefon mellett és eközben valószínűleg meg tudjuk kérdezni az apósomat. így is történt. Előttem ugyanis világos volt, hogy Veesenmayer azonnal intézkedni fog: megszállják a rádiót, hiszen nagy erők voltak Budapesten. S ha varunk, talán már a városba se lehet eljutni. Apósomat tehát megkérdezték, mire ő visszakérdezett: „Hát miért nem ment ki máris?!" Azt hitte, hogy a proklamáció már el is hangozott. „Horthy egyedül maradt" - Abban a helyzetben vagyunk, hogy az elvetélt kísérlet elemzését több forrásból is ismerhetjük. Kádár Gyula vezérkari ezredes például azt írta, hogy „Horthy betartotta a lovagiasság szabályait a világ leglovagiatlanabb hadseregével szemben ". Fölmerült-e vajon később, a Kormányzó környezetében, hogy másként kellett volna csinálni, hogy voltaképpen elkéstünk? - Elsősorban azt kell mondanom, hogy ő egyedül maradt. Ha lettek volna mellette, akik ugyanazt akarták, akkor talán másképpen történhettek volna a dolgok. Esetleg. Másodsorban tudni kell, hogy árulások sorozata érte. A vezérkar például nem engedte tovább az utasításait, azokat, amelyeket korábban megbeszélt a hadtestparancsnokokkal. - Tehát az emigrációban nem esett szó arról, hogy a kiugrást korábban kellett volna végrehajtani? - Arról, hogy előbb kellett volna megtenni, nem esett szó. Az események miatt valószínű korábban nem lehetett volna megtenni. Azért állította be Lakatos Géza vezérezredest minisztéflenöknek, mert úgy vélte, h'ogy bármi is történik, egy katonakormány együtt fog működni vele. Aztán kiderült, hogy sokan tétováztak. A lényeg azonban, hogy egyedül maradt. - Tudomása volt-e arról, hogy Portugáliában Horthy Miklósban fölmerült, hógy korábban más lépéseket kellett volna tennie? - Ez foglalkoztatta. De mindig arra a következtetésre jutott, hogy ő másképpen nem cselekedhetett. Mint hajóskapitány a hajóját, Magyarországot nem hagyhatja el. - Ön két lényeges momentumot említett korábban a szerepét illetően. Mi volt a második? - Október 15-én éjszaka jöttek hozzá, hogy fogadja el a német védőőrizetet. Apósom ezt határozottan megtagadta. Akkor engem hívtak ki és arra kértek, hogy beszéljem rá. Én azt mondtam: Nagyon sajnálom, de nem beszélem rá, mert ha így határozott, ezt így kell tudomásul venni. „November 4-én feladta" - Térjünk át egy másik október eseményeire. Keveset tudunk arról, hogy Horthy Miklós és családja hogyan élte meg Portugáliában az 1956-os magyar forradalom eseményeit? - Előre kell bocsátanom, hogy apósom a 88. évében is nagyon jó egészségben volt, rendszeresen járt a tengerhez az unokájával, István fiammal. Amikor meghallottuk a forradalom hírét, állandóan a rádiónál ült, az újságokat olvasta. Egy percig sem nyugodott, látszott, hogy minden hír nagyon érdekelte. Aztán amikor november 4-e bekövetkezett, lezárta a rádiót és többé ki sem nyitotta. Újságot nem vett a kezébe. Az eseményekről egyetlen szót sem szólt. Az anyósommal nem tudtuk, mi történt. Azt hittük, most már nem érdekli a külvilág. Én utólag jöttem rá, hogy november 4-én tulajdonképpen rádöbbent: minden reménytelen, már nem érheti meg, hogy a hazája szabad lesz. Holott addig rendíthetetlenül reménykedett Magyarország felszabadulásában. Azt hiszem, november 4-én feladta; kialudt benne a remény. Egy hónap múlva nem kelt föl az ágyból, nem tudtuk, mi baja. Megvizsgálták, a szíve, a tüdeje, minden szerve jól működött. Az orvos általános kimerültséget állapított meg. - Szeretném, ha röviden Horthy Istvánról is beszélhetnénk. Feltűnő, hogy a vele foglalkozó írások egyértelműen utalnak németellenességre. Ez önmagában is ellentmondást rejt, hiszen már kormányzóhelyettesként vett részt a háborúban. Mennyire volt ismert ez a politikai magatartása? - Akik ismerték, tudták, hogy náciellenes, és hogy ezt nem is leplezte. Azt pedig a legelejétői nyilvánvalónak tartotta, hogy a németek nem nyerik meg a háborút. „Ha Horthy István nem hal meg" - Édesapjával is beszélt erről? - Igen. Előtte is többször mondta, hogy a németek elvesztik a háborút. Ehhez tudni kell, hogy erős angol-amerikai kapcsolatai voltak. Hosszú ideig dolgozott az Egyesült Államokban. És Angliában is számos jó barátja volt, magasabb politikai körökben is. Ezért mondták nekem, hogy az ő berlini dossziéja rosszabb, mint Ciano olasz külügyminiszteré, akit aztán ki is végeztek. így aztán érthető, hogy amikor kormányzóhelyettessé választották, 1942-ben, Németországból egyetlen gratuláló távirat sem érkezett, egyetlen szó el nem hangzott. - Tudjuk, a történelem sohasem ad választ arra a kérdésre, amely úgy kezdődik, hogy mi lett volna, ha... Most mégis megkérdezem, Ön szerint mi történhetett volna, ha Horthy István nem hal meg a fronton, 1942-ben? - Azt hiszem, ha ő itt lett volna, a befejezés másképpen alakulhatott volna, hiszen sokkal fiatalabb volt. Azonban azt is el kell mondanom, hogy ez a másféle befejezés is megkérdőjelezhető, hiszen amikor 1942 nyarán Kijevben találkoztunk, kifejtette nekem, hogy ő itt többet tenni nem tud; hogy ki fog menni Amerikába, vagy Angliába, de mi erről ne is tudjunk. Még azt is mondhatjuk, hogy áruló volt és elment. Mert segíteni itt már nem lehet, ez a háború el van veszítve. - A magyar közvéleményt még mindig foglalkoztatja Horthy István repülőhalála. Tud-e újabbat ezzel kapcsolatban? - Igen. Arra készülök, hogy közreadjak néhány dokumentumot. Amikor megjelent, elküldték nekem a Hogyan történt? című könyvet, amelyben összegyűjtöttek mindent a balesetéről. Hiányzik azonban néhány tény, ami most bukkant fel. Élnek ugyanis tanúk, akik már akkor jelentkeztek, vallomásukat azonban nem továbbították. Szabotázsok történtek. - Ön tehát azt mondja, hogy a balesetet szabotázs előzte meg? „Nem a pilóta hibázott" - Ez nem bizonyítható. A szemtanúk azonban átadták nekem a vallomásukat, aláírásukkal és megvannak a korabeli jegyzőkönyvek. három is. Ezek bizonyítják az akkori és a mai vélemények azonosságát. És ez nagyon fontos, mert mindig is azt tartottam, hogy ami történt, az nem az ő hibája miatt következett be. Egyetlen hibaként azzal érveltek, amiről velem Kijevben beszélt, két nappal a balesete előtt. Szeretném, ha ezek a dokumentumok jövőre, a haláleset 50. évfordulójára megjelennének. - Kimondható tehát, hogy nem a pilóta hibájáról van szó? - Kimondható. A tanúvallomásokból pedig következtetni lehet arra, hogy mi is történhetett. - Térjünk át az Ön magántörténelmére. Hogyan alakult az élete? - 1954-ben férjhez mentem egy angol ezredeshez és elkísértem a különböző megbízatásaira is. Irakban például négy évet töltöttem. Angliában is éltünk és végül Portugáliában telepedtünk le. Gazdálkodtunk. - Ez a világ legtermészetesebb dolga. A^glőzmények ismeretében azonban azt kell mondanom, hogy talán mégsem... - Nos, ez azt jelentette,.hogy vettünk egy farmot. Én gyümölccsel kezdtem foglalkozni, a férjem állattenyésztéssel. Először sertésekkel próbálkozott, de a különféle vészek miatt ezt abba kellett hagyni. Akkor szarvasmarhákat vásárolt, felhizlalta és így adta el őket. Nagyon jól csinálta, pedig katonaember volt. Nekem szerencsém volt a gyümölccsel. Portugáliában nem ismerték a málnát, én véletlenül hozzájutottam néhány dugványhoz. Ezzel kezdtem, s aztán később gyönyörű málnám volt májustól egész decemberig. Nagyon sokat dolgoztunk, de jól éltünk, mert mindent magunk termeltünk. - Bizonyára tudja, hogy viták voltak Horthy Miklós hamvainak esetleges hazahozatala körül. - Igen, hallottam. Mi ezt családi ügynek tekintjük és egyáltalán nem sietünk. - Végrendelkezés is említi, hogy mi történjék a hamvakkal? - A végrendelet erről nem szól, de nekem határozottan kifejezte az apósom azt a kívánságát, hogy amennyiben Magyarország még az én életemben felszabadul, vigyem haza a hamvait. „Kötelességem a rehabilitálást kérni" - Most hol tart az ügy? - Tárgyalunk. Jövőre, vagy azután kerülhet rá sor. Meg kell nézni a költségeket, a lehetőségeket. - Hol helyeznék el a hamvakat? - Természetesen és csakis a családi kriptában, Kenderesen. - Fontos Önnek érzelmileg, hogy Kenderesre látogasson? - Nagyon fontos. Már jártam is ott többször. - Hogyan érinti Önöket az itthoni rehabilitálás? - Csak annyit mondhatok, hogy kötelességemnek érzem a rehabilitálást kérni, hiszen fiam, öt unokám és három dédunokám van. Beadtuk a kérést. - Elképzelhetőnek tartja, hogy a népes családból valaki haza is költözik? - Ezt most még nem tudhatom. Ugyanis jelenleg mindegyiknek megvan az érdeklődése a világban, de elképzelhetőnek tartom, hogy valamelyik leszármazottamat ide húzza a szíve. KIRÁLY ERNŐ BOZSIK PÉTER VERSEI Felejtődik a vers Költői üresjárat Olykor elkap az alkotási vágy. Megiszom ebéd előtti pálinkámat. és írogatok. Valamit kéne mondani. vagy ténymegállapítani. Aztán ahogy kortyintok pálinkámból (költői üresjárat). érzem. ezen élvezet áldozata lesz versem. .Áldozata lesz. A versnek. A szónak. Még lesz költői üresjárat, s ebéd előtti pálinkázgatás közben. Míg szenilis vénember módjára felejtem a versáldozatom. Pedig ha tudnátok, miket felejtek el... Na, menjünk - ha Hittem, a költészet nőket hódít - engem is csak saját rímem bódít, s közben becsap, jó nagyokat lódít, na. menjünk tovább, ha van, mi szólít. Kérkedtem, míg voltam verseket töltő iszákos, szószátyár, fecsegő költő. Fröcskölt a nyálam. Hencegtem ott-itt, hittem, a költészet nőket hódít. És aztán jött sok, korral járó bajom: tudtam, a tudás nem hatalom már. Rájöttem, aki vagyok, holt itt, s engem is csak saját rímem bódít. Bár nem eléggé. Jobban kéne, mert akkor ki a fene félne? Hiúságomból fakadna a Hit, ami becsap, jó nagyokat lódít, de teremtene egy biztos burkot, mi elvágná nyakamon a hurkot. De Hit nincs. S ez levesembe rondít. Na. menjünk tovább, ha van, mi szólít. 1989. január-március Verseid olvasva Zalán Tibornak leszek aki leszek máról holnapra olvasom verseid melyek tarkómat bizsergetik mint álmodott szűz leányok cirógatása érzem: hogy mindketten érezzük mint kattognak fölöttünk a megszámlált koporsószögek, vesémbe látnak hetyke soraid: vágnak magányt hasítva egy földarabolt földre, s míg te a hajnal bíborhintaján bolyongsz én néma pohárhoz porladok lazán és már a Magyar Szót is csak néha olvasom, lásd: ablakból hajolnak gondolataim s fanyar tintafoltokat facsar elmém, doromboló eszmék dörömbölnek koponyámon de én görcsösen markolom a magad matatta fonalat mi mondatokká, szavakká, hangokká rongyolódik a májfoltos tükörlapon, kinek énekelsz - énekelünk? sokszor marnak belém keserű kétségek: Verseid olvasva.