Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-14 / 241. szám

4 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1991. OKT. 14. A közélet kamaszai Beszélgetés Bodor Pállal „Ahogy senkit sem lehel rábeszélni a szerelemre, úgy senkit sem lehet lebeszélni a gyűlöletről." Ezt Bodor Pál, alias Diumus mondta; Erdélyből áttelepülve nyolc esztendőn át írta napi egy flekkjeit a Magvar Nemzetbe. Ennek a lapnak a munkatársai most sztrájkolnak. Bodor Pál 10 hónapja távozott a Nemzet szerkesztőségéből, s aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, nagyjából ugyanazok az okok kényszerítették ki a távozását, mint most a sztrájkot. A nagy szakmai tekintélynek örvendő publicistái egv héttel ezelőtt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének közgyűlése a szövetség elnökének választotta; azóta egyfolytában támadják. Szinte hallom, amint az olvasó fölháborodottan mondja: de hát kit érdekel mindez? Kit érdekelnek a sajtó belügyei? Megértem. Csakhogy, akarjuk, vagy sem, mindannyiunk ügyei a sajtó látszólagos belügyei; a nyilvánosság nem választható el a demokráciától. A mi jelenlegi demokráciánkban pedig túlságosan ki vagyunk szolgáltatva indulatos, gyűlölködő, erzelmi alapon politizáló - önmagunknak. Erre utal Bodor Pál fent idézett mondata, amelyet a Liberális Szegedért Alapítány péntek esti rendezvényén hallottunk tőle; rajta kívül itt volt Bethlen János (Magyar Televízió), Gádor Iván (Magyar Hírlap) és Kristóf Attila (Magyar Nemzet), akik a sajtöberkek legújabb pletykáiba is beavatták a hallgatóikat. Bodor Pált a magyar nyilvánosság viszontagságairól és az új pozíciójában ot ért legújabb atrocitásokról kérdeztük. II Megnyílt az Oszi Tárlat Minden eddiginél több kiállító részvételével nyílt meg vasárnap délben Hódmezővásárhelyen a gazdag múltra visszatekintő Őszi Tárlat. A Tornyai János Múzeumban 38. alkalommal megrendezett kiállítás főként a vásárhelyi iskolát képviselő, valamint a Képzőművészeti Főiskola most és nemrégiben végzett fiatal alkotóinak seregszemléje. A 168 művész 629 alkotását nagyszámú érdeklődő közönség előtt mutatták be. A festmények, grafikák, szobrok és érmék témáiban az ember és a természet hagyományos kapcsolatán túl helyet kaptak az újszerű, jelképértékű megjelenítési formák is. A kiállítás - amelyet Supka Magdolna művészettörténész nyitott meg - november 24-ig tekinthető meg. Aggódós" tanműhelytan Egy ,.aggódós" cikket írjon - javasolta a most következő téma egyik megkérdezettje. Igaza lehet: olyasmiről volt szó, ami idén még csak itt-ott okoz gondot, de jövőre már talán az egész város költségvetését érintheti. A városi önkormányzat közművelődési irodájához, az utóbbi hetekben több szakközépiskolából is jelzés érkezett arról, hogy a szakoktatáshoz szükséges tanműhelyek üzemeltetése egyre bizonytalanabbá válik. - Egy héttel ezelőtt nem szakadt ugyan se ketté, se többfelé az újságírók országos szövetsége, de mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy eltérő politikai érdekek feszítik a kereteit. Mit gondol, erősehbek lesznek-e az összszakmai érdekek? Megmarad-e egy szervezetben a plurális újságírótársadalom? - Több helyen alkalmam volt már elmondani, hogy a legtermészetesebbnek gondolom, ha az új, politikailag plurális társadalomban egy szakmai szövetségen belül különféle pártclkötelezettségű emberek akár markáns politikai csoportokba tagolódva élik az életüket. Nem látok semmi ellentmondást a MUOSZ érdekvédelmi, érdekképviseleti, etikai, szakmai feladatköre és a tagjainak politikai tagolódása között. Azt remélem, a szövetségnek sikerül oda hatnia, hogy polémiáinkban mi is a jóhiszeműség vélelméből induljunk ki - úgy, ahogy a jogban oly ismert és fontos az ártatlanság vélelme. Mindenekelőtt tételezzük föl, hogy a másik, a vitapartner, az ellenfél, a vetélytárs is jót akar; tételezzük föl ab ovo, hogy esetleg neki van igaza és nem nekünk. - Ha nem haragszik: ez szép álom: éppen ön mondta, hogy senkit sem lehet lebeszélni a gyűlöletről... - Sajnos, e pillanatban a magyar közélet rendkívül ellentmondásos, gyakran képmutató, olykor pedig szemérmetlen. Ezen nem szabad csodálkozni. Újfajta közéletet próbálunk kialakítani és úgy viselkedünk benne, mint a kamaszok. Magyarországon e pillanatban érzelmi pártok működnek, érthető hát, ha a közélet is érzelmes és indulatos. Való igaz, hogy az érzelmekre nemigen lehet racionális érvekkel hatni. Mégis reménykedem, hogy rövidesen érettebbek leszünk, kinövünk a pubcrtáskorból és abbahagyjuk a zsigerekből fakadó vádaskodásokat. Az újságírásnak rendkívüli szerepe lenne abban, hogy moderálja, temperálja, csillapítsa, enyhítse a fölösleges csoportgerjedelmeket, s egy objektívebb, tárgyszerűbb, tárgyilagosabb közélethez vezessen mindannyiunkat. - Nem teljesen értem, miből meríti optimizmusát éppen most, amikor röpke egy hét alatt sorozatban érték a legnagyobb kormánypárthoz közelálló kollégák támadásai. - Rettenetesen rosszul esett, mennyire félreértelmezték egy rádióinterjúban elhangzott hivatkozásomat. El kell mondanom, hiszen az olvasók talán nem tudják, hogy a szövetségünk közgyűlésének első napján a néhány nappal azelőtt megalakult Sajtószabadság Klub képviseletében Bencsik András, a Pesti Hírlap főszerkesztője örömünkre bejelentette, hogy a Klub nem a MUOSZ ellen alakult, nem akarja megtörni a szakmai egységet, nem akar robbantani, ellenkezőleg, a higgadtság és józanság légkörének kialakítására törekszik. A közgyűlés utolsó napján, vasárnap viszont a rádió Vasárnapi Újság című műsorában Balaskó Jenő ennek az ellenkezőjét mondta a Sajtószabadság Klubról és nyomdafestéket nehezen tűrő szavakkal jellemzte a MUOSZ-t. A többi között vagyonmentésről, titkos privatizációkról és egyéb bűnökről hangzottak el vádak ebben a jegyzetben, ami azért is meglepő, mert Balaskó egy hetilap helyettes főszerkesztőjeként tudhatná, hogy az ilyen állításokat illik ellenőrizni. Még súlyosabb szavakat is mondott, amelyeket nem kívánok megismételni, mert szellemi ügyekkel kapcsolatban nem szíveken beszélek bélgázokról és fekáliákról efféle szöveganyag torlódott ebben a Balaskó-jegyzetben. Nos, ezután - nem saját kezdeményezésemre megpróbáltam jelezni egy rövid rádióinterjúban, hogy az istenért, senki se tévessze össze a szerzőt valaminő testülettel, senki se higyje azt, hogy ebben a jegyzetben netán a kormány, vagy valamelyik politikai párt - koalíciós, vagy ellenzéki - véleménye mutatkozik meg. Ez egyetlen ember álláspontja. Erre, legnagyobb megdöbbenésemre. a Magyar Fórum vezércikke úgy utalt a nyilatkozatomra, ntinha én a Sajtószabadság Klubról mondtam volna, hogy disszonáns hangú, törpe kisebbség. Hasonló gondolatokat ismételt meg Seszták Ágnes a Pesti Hírlapban közölt tárcájában. Alig kezdtem tehát el a munkámat a MUOSZ elnökeként, máris elkezdődött a szavaim elferdítése, a szövegeim meghamisítása. Mindezt csak példaként mondom arra, hogy ne csináljuk ezt, próbáljuk meg végre tisztelni a másik igazát, ha nehezünkre esik is, legyünk tárgyilagosak önmagunkhoz és másokhoz. Azért, mert most olyan világtörténelmi kavarodásban élünk, amelyben ennek a törékeny kis Magyarországnak oly kevés az esélye, az ereje, az energiája, hogy azt nem pazarolhatjuk egymásra lődözésre. Meg kell próbálnunk összefogni, azért, hogy ennek az országnak minél jobb legyen a starthelyzete. A Vasárnapi Újság szerkesztőjének, Győry Bélának a kérésére ezt fogom elmondani vasárnap reggel a rádióban is. Nekem az a meggyőződésem, hogy a magyar sajtó egészében annyi a kitűnő tehetség, a szellemi erő és erkölcsi érzék, a nemzet iránti kötelességtudat, hogy ha sikerül a legjobb erők szellemét kiterjeszteni a sajtóra, akkor a polémiák, viták, nézeteltérések fölött kialakulhatnak legalább a nemzeti érdekek alapkérdéseiben azok az egységesebb álláspontok, amelyek nélkül a nemzet - ki merem mondani - el is pusztulhat. SULYOK ERZSÉBET * A magyar sajtóetikában eléggé példátlan modorban a Vasárnapi Újság szerkesztője tegnap, a Bodor Pállal történt beszélgetés után ismételten helyt adott Balaskó Jenő „szöveganyagának", amelynek stílusa alig valamiben tért el a fent jellemzett múlt vasárnapitól. A jelenségnek két oka lehet, mindkettő a szakiskolákat patronáló, s a tanműhelyeket fenntartó vállalatokkal függ össze. Először: ha az illető vállalat privatizálás előtt áll. Az iskolákban úgy vélik, az új tulajdonos nem biztos (vagy biztosan nem) tartja majd kifizetődőnek, hogy a cég - más célra is felhasználható - helyiségében oktató munka folyjék. Ebből ugyanis közvetlen nyereség nem várható, s ha a vállalatot mégsem a közvetlen haszon ösztönözi majd, vagyis a tanműhelyt továbbra is fenntartaná, külső támogatást akkor sem kapna, már ami az üzemeltetést illeti. S itt felvetődik a kérdés: érdeke lehet-e egyáltalán egy magánkézben lévő cégnek az állami szakoktatás támogatása? De idáig még el sem jutottunk. Jelenleg (másodszor:) állami kézben lévő (és maradó) vállalat is kerülhet olyan helyzetbe, hogy mérlegelnie kell, érdemes-e az általa régóta üzemeltetett tanműhelyt megtartania. Erre már konkrét példa is van. Szeptember 30-án a vízügyi technikusokat is képző Széchenyi István Szakközépiskola vezetősége értesítést kapott az Alsó-Tiszai Vízügyi Igazgatóság részéről, amelyben a vállalat tudatja, hogy az iskola tápéi tanműhelyének fenntartására „a megváltozott gazdasági körülmények miatt" nincs tovább lehetősége. A javaslat szerint az iskola forduljon költségkiegészítésért az önkormányzathoz, egyébként pedig november elsejétől az ATiVizIg az egymillió 319 ezer forintos évi üzemeltetési költséget - túlnyomó részét a rezsi-díj teszi ki - nem állja. A vállalatnál megtudtuk: ez nem azt jelenti, hogy a vízügyi szakoktatást a jövőben egyáltalán nem támogatják; olyan intézkedésről van szó, amely a nem nyereségirányú vállalat kiadásait csökkenti, hiszen az üzemeltetési költség önmagában 300 alkalmazott bérezését fedezi. Különben a jelenlegi hfelyzetben az iskolából évente kikerülő 15-20 vízügyi technikus közül legfennebb ha kettőt tudnak foglalkoztatni. Mit válaszolhat erre a szakközépiskola? Bene László igazgató úgy véli, amíg tisztázatlan, hogy a gyakorlati szakképzés iskolai feladat-e avagy vállalati, addig az ügy nem mozdul előre. Véleménye szerint nem jelent igazi megoldást az sem, ha az iskola bérleti szerződést köt a műhelyépületekre, hiszen a fenntartási költségek emelkednek, s az önkormányzat már a mai árak mellett is nehezen biztosítaná az üzemeltetést. Maradna az ingatlan megvásárlása - az iskolában ezt előnyösebbnek tartják - dehát a város zsebe is lapos. Az ügy tehát, amely egyelőre függőben van, mindenképpen a városházán folytatódik majd. Hogy miként, arról még keveset tudni, de ennyiből is biztosra vehető: az önkormányzati költségvetés rövidesen újabb kiadási tételekre számíthat. S. P. S. Az októberi Tiszatáj A Magyar Köztársaság és az 1956-os forradalom ünnepe előtt néhány héttel a Tiszatáj októberi száma a Magyar Köztársaság című, először nyolcvan esztendővel ezelőtt megjelent hódmezővásárhelyi folyóiratnak, valamint főszerkesztője, Nagy György országgyűlési képviselő tevékenységének szentel összeállítást. A lap közli Szabad Györgynek, az Országgyűlés elnökének 1990. október 17-én, a köztársaságpárti politikus vásárhelyi emlékszobájának avatásakor elhangzott beszédét és Horváth András tanulmányát a Magyar Köztársaságról és a Nagy György-féle republikánus mozgalomról. Párhuzamos életrajzi vázlatában Vigh Károly állítja egymás mellé a két köztársaságpárti politikus, Károlyi Mihály és a tőle alig négy évvel fiatalabb Nagy György életútját és politikai törekvéseit. Károlyi Mihály "kormányzásának" Nagy György csak tehetetlen szemlélője lehetett, aki ugyan a forradalom továbbfejlesztése mellett szállt síkra, de azt is csak önzetlenül, közkatonaként kívánta volna megcselekedni. (...) Maga Károlyi csak jóval később, az emigráció éveiben ébredt rá arra, hogy "Nagy György a forradalom legtisztább, legnemesebb és legbuzgóbb munkásai közé tartozott" - olvashatjuk Vigh Károly életrajzi eszmefuttatásai között. Az októberi szám költői Tolnai Ottó (WS az Adrián), Tornai József (Csillag-bozontú és Sziszüphosz-arcú, A költészet legkényesebb kérdése, Szókrátész utolsó szavaiból). Veress Miklós (Az utolsó diáktangó Kapósban), Fodor András (Táncjáték, Bertók levele), Géczi János (a történet-éghajlat). Árpás Károly (Kilovaglás az őszi erdőből, Fény-tisztás, Tükör előtt. Széttárt karok ideje), és az erdélyi Kovács András Ferenc (Nonszensz táncrend). A lapszámban az ötvenes évek terménybeiratós, kuláklistás magyar vidékéről Aszály címmel Ágh István közöl novellát, illetve Tandori Dezső párizsi, európai ihletésű esszéje olvasható, Orallis, Alezeray avagy kitől, mire várj (Olvasandó: félhalkan. rajt-cél, nagy iramban) címmel. A megjelent könyvkritikák (és könyvek) közül említésre (és olvasásra) érdemes Szakolczay Lajos kritikája a kolozsvári egyetem irodalomtörténész-professzorának, Cs. Gyimesi Évának. Szilágyi Domokosról írt monográfiájáról. A kritikus által is elismerten „versíróközpontú" mű az első átfogó Szilágyi-értelmezés, mely a költő 1976-os tragikus halála után napvilágot látott. Mandics György Temesvári Golgota című regényényéről Fűzi László értekezik, Főidényi F. László A túlsó part című könyvét pedig Szincsok György recenzálja. __ FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Muzsika a zsinagógában Jótékonysági hangversenyt rendezett a Probitas Alapítvány a TV 2 és a Rudolf Nurejev vezényelte. A műsoron Stravinsky, Prokofjev és szegedi körzeti tévéstúdió közreműküdésével tegnap délelőtt a Csajkovszkij művei szerepeltek. A hangverseny - melynek fővédnöke zsinagógában. A koncert érdekessége volt, hogy a Failoni Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke volt - bevételét az Kamarazenekart a legújabban karmesterként fellépő neves táncművész, egészségkárosodottak javára fordítják.