Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-08 / 236. szám

KEDD, 1991. OKT. 8. A VÁROS 7 Miért áll a bérlakások eladása? Akik eddig vitték Moratórium, amiről kevesen tudtak Nagypál Miklós az egykor volt építési osztály, ma műszaki iroda vezetője. Június 1-jéig hozzá tartozott az állami bérlakások eladásának ügye. Az irodavezető az eladási folyamat megakadásának okairól beszélt, Még 1990 végén történt, hogy összeült az ügyek viteléért felelős ideiglenes bizottság, és úgy döntött, hogy felfüggeszti a további lakáskijelöléseket mindaddig, amíg el nem készül az önkormányzat lakásgazdálkodást szabályozó határozata. Egy ad hoc bizottság össze is ült, közös gondolkodásuk eredményeként egy koncepcióvázlat született, amely viszont részleteket nem tartalmazott. Ez érthető is, hiszen akkor a kormánynak sem volt idevágó, kiérlelt elképzelése. Ma sincs. Országos jogszabály nélkül pedig a „dereguláció," vagyis a helyi szabályozás sem lehetséges. Az ideiglenes bizottság moratóriumát viszont csak szóban fogalmazták meg, írásos tájékoztató nem született, így a közvélemény tájékoztatása is elmaradt. Ennek eredményeként egyre halmozódott a feszültség, az igényüket bejelentők mind kevésbé értették, mi az oka a csöndnek, és különféle gyanakvások vertek bennük gyökeret. Ezek egyike volt, hogy az önkormányzat azért tartja vissza az eladható lakásokat, hogy később minél magasabb árat kérhessen értük (ezt az értesülésünket nem a műszaki iroda vezetőjétől, hanem személyes beszélgetéseinkből szereztük). Nagypál Miklós szerint a közgyűlés nincs irigylésre méltó helyzetben. El kell dönteni, mekkora legyen az a lakásállomány, amellyel valóban gazdálkodni lehet, hogyan vonják meg a területi tilalom határát, mely épületek szerepeljenek más okokból a tilalmi listán. A tilalmi jegyzék összeállításának rendező elvei között valószínűleg helyet kapnak a következők: nem adhatók el a városképi jelentőségű, műemléki védettségű házak, azok az épületek, amelyek felújítás alatt állnak, vagy bontási szakvéleménnyel rendelkeznek, telekgazdálkodási szempontból fenntartottak, vagy nem lakáscélú bérleményeket (üzleteket) foglalnak magukban. Jelenleg körülbelül 8000-8500 lakást nem lehet eladni, ebből 3037 található a Belvárosban, amelynek helyzete az egységes felújítást biztosító tömbrehabilitáció szempontjából is.kényes. Ha itt nem lehet lakást vásárolni, továbbra sem indul meg a mozgás, és nehéz lesz a magántőke bevonása is. Nagypál Miklós véleménye szerint központi támogatás - ha úgy tetszik: szociális védőháló - nélkül az önkormányzat nem tud lakásokat építeni, az idén épült bérlakásokat is értékesíteni kellett. Addig tehát, amíg nem tisztázódik, hogy a kormány miképpen tudja megoldani ezeket a problémákat, nem várható a lakáseladások újraindulása sem. És akik folytatnák... Átfutási idő: 432 nap! A látszat csal: igenis folyik az önkormányzati tulajdonú lakások értékesítése - persze csak a megvételre kijelölteket adhatják el. Viszont olyan hosszú a hivatali átfutási idő, hogy tavaly szeptemberi döntés ide vagy oda - jó néhány ügy csak most kerülhetett terítékre. Június 1-je óta a vagyonkezelő és vállalkozási irodára tartozik az önkormányzatú lakások eladása. Báló László építészmérnök arról tájékoztatott, hogy naponta többször is el kell mondania, miért a hosszú várakozási idő, és mikorra várható az értékesítési folyamat újraindítása. Amikor a sokat - de nem eleget! - emlegetett, tavaly decemberi moratóriumról kérdezem, Báló László helyreigazít: pontatlanul fogalmazunk, ha azt állítjuk, hogy csak szóbeli megállapodás született az eladások szüneteltetéséről. Az ideiglenes bizottság döntését jegyzőkönyv rögzítette, bár az is igaz, hogy a sokakat érintő elhatározás megérdemelte volna, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon. Ugyancsak a pontosság kedvéért idézte a 32/1969-es számú kormányrendeletet, amely „lehetőséget ad a lakások elidegenítésére." „Lehetőséget ad" - hangsúlyozza Báló László - „de nem teszi kötelezővé! A hivatal természetesen segíti az állampolgárokat, hogy éljenek e lehetőséggel, de a követelőzésnek nincs helye." Az említett kormányrendeletet egészítette ki a 8/1989. VIII.7. SZ.M.V.T. rendelet, amelyet többször próbáltak módosítani - eredménytelenül. Tavaly márciusban a tanácsi vezetők - a szeptemberi helyhatósági választásokra gondolva - „rövid mandátumukra" hivatkozva hárították el a módosítások elbírálását. Az újonnan választott vezetés pedig több oknál fogva sem tűzte napirendre. Az érvrendszert egységbe foglalva úgy összegezhetnénk, hogy az önkormányzati tulajdonba kerülő lakásállomány minden szempontból egységes kezelést igényel, vagyis „komplex módon" kell gondozni a sokmilliós lakásvagyon!. A kezelésnek csak egyik része az eladás, ezen felül még más szempontokat is figyelembe kell venni (például az önkormányzati tulajdonban tartandó lakásállomány nagyságának meghatározása, a „szociális háló" biztosítása azok számára, akik saját erőből sohasem jutnának lakáshoz.) Amíg hiányzik a kormány lakáskoncepciója, lehetetlen elvárni, hogy ezt helyi szinten előbb teremtsék meg. Idén szeptemberre ígérték a lakástörvényt - és már októbert írunk... Báló László szerint a legoptimistább számítások szerint is csak 1992 őszén indulhatnak újra a kijelölések. Gondolatmenete a következő: ha decemberben mégis megszavazzák a törvényt, január-február, mire „hivatalos lesz," azaz megjelenik a Magyar Közlönyben. Ekkor kezdődhet el a helyi koncepció kidolgozása, ami feltehetőleg több hónapot igényel. Június-júliusra készen lehet a javaslati anyag, dönthet a közgyűlés. És már el is érkeztünk 1992 őszéhez... A folyamat újraindítása tehát nem elhatározás kérdése. Valószínű, hogy felülvizsgálják a teljes lakásállományt, és szűkül a tilalmi lista. Sok vita várható az egységes kezelést igénylő Belváros házainak eladhatóságáról. Ha fel is oldják a most Tisza Lajos körúton belül érvényes tilalmat, később akkor is csak lakóépületenként dőlhet el, szabad-e a vásár. Báló László még megjegyzi: a moratórium ideje alatt is jelöltek ki épületet - egészen pontosan csak egyet. A Jósika utca 7. helyrajzi szám szerint szorosan a már korábban kijelölt szomszédaihoz tartozik, csak itt később jelentették be vételi szándékukat a lakók. A tavaly szeptember előtt zöld utat kapott vásárlások menete pedig csöppet sem rövid: több, mint egy év is lehet az átfutás (bár a 432 napos, még „normálisnak" tekinthető határidőt nézve inkább az „átcammogás" kifejezés lenne helyénvaló). Ez az idő a lépésenként biztosított elintézési határidőkből áll össze. Ebből látható, hogy a hivatal malmai is lassan őrölnek... FOTÓ: GYENES KÁLMÁN A lakásbérlők véleménye a lakbéremelésről „Ne így jusson pénzhez az önkormányzat!" A Szegedi Lakásbérlők Egyesülete máris határozott véleményt formált a még csak készülőfélben lévő lakásgazdálkodási koncepció azon részéről, amely az állami - azaz most már önkormányzati - tulajdonú lakások bérének jelentős emelését is kilátásba helyezte. Szögezzük le: a lakásgazdálkodásról még kormányszinten sincsenek kikristályosdott elképzelések, s ennek hiányában nem született meg a helyi szabályozás sem. Arról mégis sokan gondolkoznak már, hogyan fest majd az új helyzet, ami szeptember l-jétől tulajdonképpen elő is állt. Az önkormányzati tulajdonba került lakásállomány fölötti gazdálkodás is a helyi vezetők dolga lesz, és nagyon valószínű, hogy nem maradnak változatlanok a lakbérek sem, amelyek kifizetése már most is sokakat hoz nehéz helyzetbe. Nemrégiben rövid hírt közöltünk arról, hogy egy lakásgazdálkodási szakember szerint elképzelhető a belvárosi lakbérek négy-ötszörös emelkedése, tekintettel arra a különbségre, amely például egy lakótelepi panellakás és egy Kárász utcai bérlemény presztízse között a szabadpiaci árban már megmutatkozik. Erre a véleményre reagált most Halasi Gábor, a Lakásbérlők Szegedi Egyesületének elnöke. Véleménye szerint meggondolandó, hogy az önkormányzat csak a „szabadpiaci ár" mindenhatóságának jegyében alakítja-e ki elképzeléseit, mert ez súlyos igazságtalanságot eredményezne azokra nézve, akik nyugdíjasként, esetleg egyedülállóként élnek egy belvárosi lakásban, amelynek új, „piaci" lakbérét semmiképpen sem tudnák megfizetni. Ezért kénytelenek lennének sok évtizede megszokott lakásukat elhagyni, és a számukra még megfizethető külvárosba költözni. Szempontjaikat még akkor is figyelembe kell venni, ha tudjuk, hogy jó néhány helyi hatalmasság családja hogyan kapott esetleg különösebb jogosultság nélkül - jó helyen fekvő, belvárosi lakást. Azokról sem szabad megfeledkezni, akik nem szabad akaratukból, hanem a lakáshivatal kiutaló határozatának megfelelően költöztek a Belvárosba - az ő esetükben lehetetlen eltekinteni a szociális szempontok mérlegelésétől. Ha kissé távolabb kerülünk a Belvárostól, amelynek lakásai - a Tisza Lajos körúton belül - jelenleg eladási tilalom alá esnek, újra csak a „piaci viszonyokkal" találjuk szemben magunkat. Egy - csak példaként említett - kétmilliós eladási ár újra sokakat állíthat megoldhatatlan feladat elé, s nekik sincs más útjuk, mint a kiköltözés. Rájuk is érvényes, amit az előbb állítottunk: beköltözésükkor nem a pénz, hanem egyéb szempontok játszottak döntő szerepet, így irreális, ha most egyedül az anyagiakat tekintjük fő szempontnak. Halasi Gábor szerint valóban piaci lakbért elkérni csak ott lehetséges, és - talán helyénvaló itt e kifejezés - erkölcsös, ahol a lakás tulajdonosa és fenntartója valóban tett is valamit azért, hogy a lakás, a ház is a piacon eladható állapotba kerüljön. Egyszerűbben szólva: csak felújított épületben jogos „piaci lakbért" kérni. Olyan helyen, ahol nem omlik le a födém, és működik a kaputelefon. De ha két napig rossz a lift, ennek „kárát" vonják le a - már piaci! lakbérből. Az egyesület véleménye az, hogy megoldásként három lehetőség kínálkozik. Az első szerint, ha az önkormányzat elvárja az értékekkel való gazdálkodást, maga is gazdálkodjék, és ennek első lépéseként teremtse meg a valódi lakásgazdálkodás feltételeit: építsen új lakásokat. Tudomásul kell venni: a lakásvagyon nagy része „szociális bérlakás" volt, és döntően erre jogosultak lakják. Éppen ezért innen nem kivenni kell a pénzt, hanem - a befektetési szakaszban - „belepumpálni," vagyis felújítani, és építeni. Ez minden vállalkozás működési alapszabálya: a pénzszerzést mindig megelőzi a befektetés. Hiába akarnak most többletlakbért szedni, egyszerűen nem lesz, aki fizesse. Azokból a lakásokból egyébként sem szabadna az önkormányzatnak gazdagodnia, amelyeket például húsz éve nem újítottak föl, s most szolgáltatás nélkül jutnának általuk többletbevételhez. Ha építésre nincs pénz - és jól tudjuk, hogy így van -, akkor a meglévő vagyonnal kell gazdálkodni. Ha az önkormányzat nem győzi, el kell adnia azt a lakásállományt, amelyre megvan a fizetőképes kereslet. Oldani kell a most is érvényes tilalmakat, s ezel is könnyíteni a vásárlást. Ahol lehet és indokolt, az önkormányzat valóban kérjen többletlakbért - de azt elkülönítve csak felújításra szabadjon költeni! (Ezen a ponton megegyezik az egyesület és az IKV véleménye.) Gyakran elhangzik az az érv is, hogy többe kerül a felújítás, mint az építés. Akkor viszont mégiscsak építeni kell - amennyit lehet. Egy érdekes eset Ugyanaz - mégis drágább? A József Attila sugárút végén, a villamos-végállomás mögött meghúzódó ötszintes panel földszintjén nyugdíjas hölgy fogad, és mutatja a vételárajánlatot. Földszinti lakása a hivatali papírokon „fölrepült" egy szintet, és első emeleti lett belőle mégpedig következetesen. Valószínűleg elírásról van szó, és nem arról, hogy az első emeleti lakásért többet lehet kérni... Az összehasonlítási alapul szolgáló lakás két lépcsőházzal odébb van, azt egy másik cég becsülte föl még tavaly. Ott a lakások alatti garázs is olcsóbb, úgy 20 ezer forinttal. A vételárajánlat mindkét házba egy időben érkezett, csak az értékbecslők jöttek különböző cégektől - és különböző időben. A levélíró azt állítja, nála a küszöbön zajlott az értékbecslés: a hivatalos embernek valószínűleg nagy rutinja lehetett, mert csak annyit kérdezett, hogy penészes-e a fal (az volt), azKülönös levelet kaptunk - természetesen ez is lakásvásárlásról szólt. Az állt benne, hogy ugyanaz az lakás, amely két lépcsőházzal odébb 353 ezer forintba kerül, itt már 432 ezer. Vajon miért? Mivel úgy gondoltuk, mások is kerülhetnek hasonló helyzetbe, utánajártunk a történetnek. tán már ment is. Pedig ha bemegy, láthatta volna a kisebbik szoba ablakpárkánya alatti rést, ahol egy ideje bedől az eső, és ha még az éléskamrába is bekukkant, eltűnődhet a falon végigfutó repedés eredetén. A „hátrányos helyzetű" két lépcsőház lakói értetlenségüknek a polgármesteri hivatalba írt levélben adtak hangot, és azonos elbírálást kértek, arra hivatkozva, hogy nekik bizony még 10-20 ezer forintos különbség is számít, nemhogy 70-80 ezer... * A dolgot mi sem értettük, ezért megkérdeztük az IKV egyik szakemberét, aki maga is „hivatásos" értékbecslő: mi lehet a különbség oka? A válasz meglehetősen egyszerűen hangzott: nincs két egyforma lakás, még ha „szemre" hasonlónak tűnnek is. Sokat számíthat a nyílászárók állapota, a szellőzés, az is fontos, hogy a bérlő mennyit költött a lakásra (tapétázás, szőnyegpadló stb.), mert ezeket a költségeket le kell vonni a forgalmi értékből. Az sem közömbös, milyen állapotban van a lakáshoz tartozó „közös tulajdonú házrész, " vagyis például a tető, hiszen egy állandó javítgatásra szoruló födém költségei - még egy lakásra elosztva is - jelentősen befolyásolhatják a forgalmi értéket. Ugyanígy számításba kell venni, milyen fekvésű a lakás. A több napsütésben részesülő, délre néző lakások drágábbak, mint az árnyékos, hidegebb, nyirkosabb északiak. De a különbség adódhat abból is, ha két, egymástól független szervezet végzi az értékbecslést. A lakáspiacon szinte megállt a mozgás, nincs igazi viszonyítási alap, nem lehet a valódi kínálat-kereslet szerint megállapítani a pillanatnyi forgalmi értéket, annak megállapítása a legnagyobb jóindulat mellett is - tételezzük fel ennek működését! - nehézségekbe ütközhet. És - bármilyen fájdalmas - számít az a néhány hónap is, amely a két értékbecslés között eltelt. A hónapról hónapra növekvő infláció megmutatkozik a különböző időben végzett becslések eredményében is. Az OLDALT ÍRTA NYILAS PÉTER