Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-07 / 210. szám
SZOMBAT, 1991. SZEPT. 7. DÉLMAGYARORSZÁG A HELYZET 9 Képviselő-testületi viták Kisteleken Nő a munkanélküliek száma, önálló lesz a zeneiskola Csongrád megyében Baks után Kisteleken a legmagasabb a munkanélküliség aránya: két és félszerese az országos átlagnak. Ez abból a tájékoztatóból derült ki. amelyet a sáros képviselő-testülete legutóbbi ülésén a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ kisteleki kirendeltségétől megkapott. A tanácskozáson mindenekelőtt a város és vonzáskörzetének munkaerő foglalkoztatási helyzetét tekintették át. A tendencia egyre elkeserítőbb. A mezőgazdaság válságban. A piacok beszűkülése és a termelés visszaesése miatt mind több ember veszíti el állását. Az 1991. július 31 -i statisztika szerint, 721 személy részesült valamilyen ellátásban. Negyvenöt pályakezdő fiatal adta be kérelmét munkanélküli segélyre, közülük hatnak folyósítják a segélyt, a többiek várakozási idejüket töltik. Számuk várhatóan tovább nő, hiszen jószerével semmi esélyük az elhelyezkedésre. Ahogy az ülésen részt vevő Vladiszavlyev András, a Csongrád Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda vezetője elmondta, a térség foglalkoztatási gondjainak megoldására újabb munkahelyteremtő pályázatokat írnak ki. Valamennyi vállalkozó figyelmébe ajánlják ezt a lehetőséget. A képviselők érdeklődésére, mely szerint hogyan akarják ellenőrizni a segélyezettek „fekete" munkáit, az irodavezető közölle: országosan mostanában dolgozzák ki azt az ellenőrző hálózatot, amely hivatott lesz erre feladatra. mmmm^ttmmmtmmmmmmmmmmmmmmtmmm Az Amway Magyarországon A továbbiakban a testület a képviselők költségtérítésének formájáról határozott. Júliüs l-jétől, személyenként havi 3000 forintos átalányt hagytak jóvá és havi plusz 500 forint illeti meg a bizottságok elnökeit.A tizenhárom képviselő közül négy ezt a juttatást máris felajánlotta a város gyermekintézményeinek fejlesztésére, illetve második világháborús emlémű építésének támogatására Régi ügy végére tettek pontot a képviselők a-zzal a döntésükkel, amely megadta a lehetőséget, hogy a város zeneiskolája 1992. január l-jétől önállósodjék. Továbbra is társbérletben élnek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával, de a tantestület kérésére, ideiglenes megoldásként birtokba vehetik az MHSZ-székházat. Ezzel a bóvitéssel, százhatvanhárom helyett, 210 gyerek tanulhat zenét a városban. Az igazgatói poszt betöltésére pályázatot írnak ki. Az önálló intézmény működési feltételeinek kidolgozásával, az átszervezés gyakorlati lebonyolításával Dobcsányi László zenetanárt bízta meg a testület. Az ülés utolsó mozzanataként bejelentették: szeptember 26-án lakossági vitafórumot tartanak. amelyen a város készülő rendezési tervével kapcsolatban mondhatják véleményüket a résztvevők. G.E. Negyvenezer ügynök Az Amway Részvénytársaságot 1959-ben alapították az USA-ban. A két alapító. Jay Van Andel és Richárd De Vos ma is a cég vezetői. Az Amway az egyik legdinamikusabban fejlődő vállalkozásnak bizonyult, ma a világ 40 országában 1,3 millió ügynöke tevékenykedik. A cég 5500 terméket forgalmaz, 1990-ben a 2,2 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le. A volt szocialista országok közül elsőként Magyarországon próbálkoztak, június l-jén indultak nyolc termékkel: mosó-, mosogató- és egyéb tisztítószerekkel. A tájékoztató után Ipper Pétenó\ kértünk interjút. - A; utóbbi hónapokban meglehetősen sok cég kereseti ügynököket magas jutalékkal, ám a legtöbb üzlet nem teljesítette az előzetes várakozásokat. Ön minek tulajdonítja az Amway sikerét? Három hónap alatt negyvenezer ügynök - ez bármelyik titkosszolgálattól derék teljesítmény volna. Ez esetben azonban nem besúgókról van szó, hanem termékforgalmazókról. Június 1. óta éppen ennyit mondhat magáénak az Amway Hungária Kft. A cég szerdai tájékoztatóján az érdeklődőknek és üzlettársaknak a Hungaria Szálló nagy terme szűknek bizonyult: lehettek vagy háromszázan. asííiíisatsi) - Elsősorban a marketing tervnek. Ez az üzlet a lehető legtisztességesebb: mi nemcsak ígérjük a jövedelmet. A jutalékot nem a központ utalja ki, hanem az eladás után nyomban a termékforgalmazónál van. Az ügynök a raktáráruházban megveszi a terméket, és egyszerűen eladja 30 szézalékkal drágábban. Ezen felül a cég a forgalom után is fizet jutalékot, úgynevezett bonust. Ezeket a központi számítógépes nyilvántartás alapján átutaljuk a forgalmazó vzámlájára. Bizonyára fontos tényező az is, hogy itt mindenki önálló vállalkozó lehet, s a befektetés ehhez elenyésző, mindössze 5500 forint. - Apropo központ. Hányan dolgoznak a kft. központjában? - Huszonötén vagyunk. - Mekkora a cég havi forgalma ? - Ezt üzleti titokként kezeljük, de a szám felül van száz- Ez egyébként több. vagy kevesebb. mint amire az rt. amerikai vezetői számítottak? - Jobb az eredmény. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor 50 induló ország közül mi lehetünk a legsikeresebbek. - Akik azon gondolkodnak, hogy belépjenek-e az üzletbe, azoknak legfőbb aggodalmuk, hogy hamarosan telítődik a piac. - Úgy látszik, nincs igazuk. Hogy miért van így, azt én sem tudom pontosan. Mindenesetre érdekes, hogy ez nyugaton sem következik be , pedig ott jóval nagyobb a konkurencia. MÁROK Strandkrach, uszoda-uzsora? Záróra a fürdőkben Állítólag a világon nincs olyan fürdő, amelyik önfenntartó, pláne nyereséges lenne. Egy márkához kettőt tesz hozzá a helyi önigazgatás - végső soron tehát az állam - , hogy strandolhasson, uszikálhasson a német polgár. Minálunk sincs ez másképp: a fürdók nyitvatartásához nem nélkülözhető az önkormányzati segítség. A szegedi vízművek az év elején 27 milliós támogatást kért a Várostól - 15,4 milliót kapott. Ha ehhez hozzávesszük, hogy csak a SZUE téli nyitvatartása havonta egymillió forintos veszteséggel jár, érthetőbbé válik, miért hírlik a városban, hogy a gőzfürdőn kívül nem lesz a vízműveknek más „egysége" nyitva az előttünk álló. téli hónapokban. A hír - mint azt Dóra Józseftől, a vízmű fürdőinek vezetőjétől megtudtuk - igaz. „Nesze neked, fürdőváros!" - ó maga fogalmazott így. Ennyivel persze meg nem elégedhetvén, a fürdőcsődöt előidéző okokat is tudakoltuk. A már említett, jócskán leszűkített támogatás ismeretében szigorúan takarékoskodtak ugyan - már amennyire az egészségügyi, biztonsági előírásokon belül ezt megtehették - , mégsem vészelték át a nyarat simán. Ellenük esküdött már a természet is: a júniust esők kísérték, azután meg leginkább hétvégeken lett szeles, borongós az idő. A jugoszláviai válság miatt lényegesen csökkent a kempingek forgalma, s érezhetően kevesebb pénzt áldozhattak a helybéliek is a víz melletti felüdülésre. (Ami, noha Szeged az egyik legolcsóbb város ilyen szempontból, nem csodálható: egy kétgyermekes családnak csak a belépőkre 180 forintot kellett a főszezonban naponta kiadnia, s akkor még se lángos, se fagylalt...) A fürdőzők nem szívesen hallanak az ilyesmiről, de a helyzet megítélé-, séhez hozzátartozik: a vízműveket sem kerülte el a víz, a gáz, az elektromos energia árának emelése, többe kerülnek a vegyszerek, mosószerek, mint tavaly ilyenkor, s munkatársaiknak sem mondhatták, hogy béremelés pedig nincs. (Együttesen 30-35 százalékkal növekedtek az üzemeltetés költségei az idén.) De hát a vendéglátósok fizette bérleti díjak csak hoztak valamit! - vethetjük közbe, s kapjuk is rögvest a választ: a minap többen bejelentették, hogy a strandszezon vége előtt bezárnak. A partfürdő és a Sziki azért még nyitva lesz szeptember végéig, a kempingek ugyancsak, ám az eddigi, átlagosan 20 százalékos forgalomcsökkenést valószínűleg csak növelik ezzel. A SZUE október 15-én zár akinek oda szól egész évre érvényes bérlete, a két és fél hónap arányos árát visszakapja. A „gomba" ki sem nyithat, hiszen 20 millió kellene ahhoz, hogy a villanyszerelést, a légbefűvás teljesítményének duplázását, az új, melegvizes kút megnyitását és a víz bevezetését megrendelhessék. Nincs miből. Veszteségből - ez csak az első félévben 5 millió-lehetetlenség. Ami pedig a vállalat jövőjét illeti, a munkatársak körében - ott is - elég nagy a bizonytalanság: önkormányzati tulajdonba kerülvén majd, nyilván a testület dönt a sorsukról, várhatóan és remélhetően még az idén. A képviselőket is nyilván elgondolkodtatja az adat. hogy egy vendég a strandokon, fürdőkben 120-140 forintjába van a vízműveknek, s a legdrágább belépő 50 forint. Aki - a pénztárcájába nyúlván uszoda-uzsorát emleget, nem árt, ha tudja ezt. PÁLFY KATALIN Szerencsés ütközés Szerencsés kimenetelű baleset volt tegnap reggel 8.40-kor a Mórahalom felé vezető üt és a budapesti vasútvonal találkozásánál. A rendőrfőkapitányság megyei ügyeletének tájékoztatása szerint egy elhullott állatokat szállító tehergépkocsi a fénysorompó tilos jelzése ellenére haladt át a vasúti kereszteződésen, amikor a Budapest felől érkező gyorsvonat a teherjármű szerelvényének második kocsijával ütközött. Szerencsére a kamion nem borult fel, csupán keresztbefordult és nekivágódott a jelzőkészüléknek illetve a gyalogosokat védő korlátnak. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség szerint feltehetőleg fékhiba okozta a balesetet. Megtanítjuk újságot írni Az idén ismét indul első évfolyam a JATE újságíróképzó programján. A kétéves képzés során a hallgatók többek között sajtótörténetet, kommunikációelméletet, művelődéstörténetet, sajtóműfajismeretet tanulnak, valamint szerkesztőségi gyakorlatokon vesznek részt, a másodévtó! pedig szakosodhatnak Az előadásokat többségében a szakma országosan elismert tekintélyei, valamint a JATE és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola oktatói tartják, a szemináriumokat a legkiválóbb szegedi újságírók vezetik. Tanítani fog többek között Aczél Endre, György Péter, Kereszty András, Popper Péter. A foglalkozások szombati napokon 10-17 óra között lesznek. Aki a két évet sikeresen teljesíti, újságírói diplomát kap. ha az oklevél kiadására jogosult MUOSZ-iskola követelményei szerint vizsgát tesz. Az első év díja 13 500 Ft. Jelentkezni és érdeklődni lehet a JATE Bölcsészettudományi Karának Tanulmányi Osztályán (6740 Szeged, Egyetem u. 2. tel:62/21-l 11). Jelentkezési határidő 1991. szeptember 12. Az önköltséges képzésre 40 főt veszünk föl. ezért a jelentkezőknek szeptember 16. és 18. között felvételi elbeszélgetést tartunk. nnn«nnBino>nnnn'nnannanwarinRínnnnanna»nnnn>nnnrnnnRnrninnnrnRnnanni<Pii«nriniiririini[irinr''nn(iriiiriri-ii)r-irr—rrn"r'-rr, .r nrrriT r • • 'ntr "rinnnr nr jr -,n" uimnpuin Egyenlőség Vízszintes: I. Berzsenyi Dániel gondolatának első része (zárt betűk: E, E, S, K, M). 13. Tarlóhántást végez. 14. Air India, röv. 15. Nemes nedű. 16. Amely helyen. 18. Iskolai ügyeletes. 20. Orr érzékeli. 21. Üzlet mutatós része. 23. Irányt mutató igekölö. 24. Szovjet űrállomás. 25. Savanyú leves gyümölcsből. 26. Bizonytalanul áll. 28. Igeképzó. 29. Csípős kolbászfajta. 31. Fekvőhely. 32. Nagy dunai sziget. 33. Csipós levelű gyomnövény. 35. Azonban. 37. Izraeli politikus (Abba). 38. Boroshordóba ütik. 39. Szolmizációs hang. 40. Esni kezd az eső. 42. Sportegyüttes. 43. Felesége van. 44. Növényrendszertani egységA45. Varróeszköz. 46. Becézett női név. 48. Leletfeltáró munka a régészetben. 49. A déliek parancsnoka az amerikai polgárháborúban. 50. Ködös részlet! 51. Enyhítés a szorításon. 53. Nagyobb díszkert. 54. Más zsebéből elcsen. 55. Új-zélandi madár. 56. Becézett férfinév. 58. Melyik személy? 60. Kiemelkedő szikla, amelyről jó a kilátás. Függőleges: 1. Kínai területmérték. 2. Ruha szabásán módosít. 3. Széchényi Zsigmond könyve. 4. Gyógynövény hatóanyaga. 5. Szélhárfa. 6. Holland autók jelzése. 7. Éjfélig tart. 8. Zeneszerző és hegedűművész (János, 1764-1824). 9. Női név. 10. Táplálja. 11. Erdélyi polihisztor (Károly). !2. Palack része! 17. Kecsesen oldalra mozdul. 19. Talajművelő eszköz. 20. A gondolat befejező része (zárt betűk: N, Z, Ó, Y, B). 21 Eltűnik a víz a tóból. 22. ...Madrid; spapyol sportegyesület. 23. Rovar. 25. Vízhordó edény. 27. Határpzórag. 29. Erdei fafajta. 30. Kitaposott ösvény. 33. Tisztátalan játék. 34. Csökken a vízszintje. 36. Verset közönségnek mond. 38. Támadójátékos. 41. Napszak. 42. Hajba tűzik. 44. Mintás, áttört szövedék finom fonalból. 45. Becézett női név. 47. így pedig Ilonát becézik. 48. Esőn áló. 49. Mosdótál. 52. Dunakeszi része. 53. Rendszerint töltelékkel készülő sütemény. 54. Kollektív szerződés, röv. 55. Heves megyei község. 57. Móka egynemű betűi. 59. Ugyancsak. 60. Puskát használ. 61. Erőd maradványa! Megfejtések - nyertesek Augusztus 31-án megjelent rejtényünk helyes megfejtése: MÁS DOLOG VALAKINEK MEGMUTATNI. HOGY TÉVED ÉS MEGINT MÁS AZ IGAZSÁG BIRTOKÁBA JUTTATNI. Könyvutalványt nyertek, amit postán küldünk el: Székely LajOsné (Fésű u. 2.), Hossó Katalin (Csongrádi sgt. öVA.), Körmöczi Józsefné (Oskola u. 18.), Barna Istvánné (Párizsi krt. 44.j, Tari Árpád és Boglárka (Balabás u. 71.), Kiss György (Deszk, Béke u. 29B.) A megfejtéseket postai levelezőlapon kérjük elküldeni, a megjelenést követő egy héten belül a következő címre: Délmagyarország Szerkesztősége, 6720 Szeged, Tanácsköztársasag útja 10.