Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-07 / 210. szám

rv 4 DM MAGAZIN D ÉLM AG' (Ol RSZi 1 i SZÓMBA I , l 1991. SZEPT. 7. A kudarc vonzásában Hogy mit gondolhatott az a nyolcvankét éves öregember, aki százhatvan évvel ezelőtt e napokban kapaszkodott az ilmenaui vaddszkunyhóhoz vezető kaptaián sohasem fogjuk megtudni Akik körülölte voltuk, bátortalanul követték. Egyszerre óvakodtak tiszteletlen tolakodásukkal sérteni Európa Géniuszát, s vigyázták félve a már roskatag agg lépteit. E. vizslaként figyelte még a lélegzetét is, hogy semmit se mulasszon. A Mester a kunyhóba térve hosszan szemlélte az egyik deszkafalat, talán hántotta is szemét a friss gyalulással kiemelt, arany és fekete festékkel keretezett régi falrész. A nézősereg lélegzetét visszafojtva figyelte a töprengőt. Vajon mire gondolhatott? A megkövült arc, a megmerevedett test, a boton nyugvó rezdiiletlen kéz. a beárnyékolt szem jól őrizte őt. Vajon mi járhatott az eszében? Néhány hónapja meghalt fia? - a „hétköznapi" ember „halhatatlanságában" immár nem lesz, nem lehet része? Vagy hogy ez a néhány sor fennmaradt, míg annyi ember, annyi rendszer, annyi szépség alátűnt? Gondnlt-e arra a kiégeti, harmincnégy éves férfira, annak ama világos pillanatára, amikor szeptember 6-án (vagy más napon?) a hercegi ivócimborával töltött hónapok mámorából, a főlovászmesterné etikettet tanító szerelméből s a hatalom korlátlannak tűnő gyakorlatának ámulatából ocsúdva a falra vetette azokat - ezeket a sorokat? Vagy tán motyogva olvasta magában, nem is idézve a múltat, mert a szeme könnyezett, az orra szortyogott, feje, dereka fájdult > hólyagját kínzó szükség feszítette? Ki tudja, ki is tudhatná? Lehetne követni Thomas Mann példáját, emle\szünk is a Lőttét feltámasztó regény mondataira, ám mégsem ez a szándékunk. Mások példáját inkább: megfelelni a vers kihívásának, bár az elődök fényes neve nyomasztó, s többé-kevésbé tisztában vagyok a nehézségekkel. A; alábbi kísérletet az iskolai tananyag szemléltető újragondolása \zülte. Azt hiszem, közelebb kell vinni Goethe korához a fordítást az archaizálásban rejlik némi humor, amely oldja elégikus idill hangulatát. Másrészt ellensúlyozni a magasztos gondolatokat, hiszen nem egyszerű vátulorról van szó, hanem az emberről, s a vándorút az élet jelképe is egyben (s ez jelesül e versben még a napszak többletjelentésével is egy befonódik). Magyarázó szavaimat félbeszakítja, fülembe csendül a weimari vén szava: Fiam, fakó minden teória./Sa lét aranyló fája zöld. i Wanderers Nachllied) Csönd honol a hegyen. Ormon, Levéllel rezzen Lomhon Csak a lélegzeted A madár Is megüli fészkét Idővel békéd Megleled. (1783- IWI) • i ÁRPÁS KÁROLY Az Operaház ifjú főrendezője mondja: Arisztokratikus, polgári, ezoterikus műfaj ravasszal nevezlek ki a Magyar Állami Operhaz főrendö/éjének. Illő Endre, az új, meg is választott direktor hívta munkatarsnak, s jelenleg Medveczky Ádám zeneigazgatóval a színház művészeti arculatáért felelősek. Nagy Viktor 37 évével alighanem az egyik legfiatalabb ezen a poszton. Ráadásul eleddig egyetlen alkalommal dolgozott a patinás intézményben: Puccini Toscáját állította színre. Kinevezése mégsem kelteti meglepetést, hiszen a Színház és Filmművészeti Főiskolán zenés színházi rendező szakon végzett, a Madách Színházban is főképp zenés darabokat rendezett. Operai múltjának jelentős része kötődik Szegedhez, hiszen pár évvel ezelőtt a Nemzetiben a Hoffmann meséit rendezte, tavaly a Dóm téren a Hunyadi Lászlót (ezt idén folújította), ezévben pedig a Mária evangéliuma című rockoprál. Nagy Viktorral főrendezői munkájáról, elképzeléseiről még augusztus elején váltottunk szót. A nyugalmazott (12.) N\iu>tt szemmel a legkönnyebb elkepzelni. hogy valahol elalszom. Most gyorsan írhatom, akkora sötétség volt a szobamban, nvint egy léghajó, és persze hogy igyekeznem kell. mire valami épkézlábabb hasonlatot találnék, esetleg kivilágosodik és akkor egy hajítófát se ér az összevetésem. Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide, a jelen időmbe, hogy magyarázatot keressek arra. nuért is fogtam az elmúlt idők lejegyzéséhez. Kissé meglep, hogy idáig 8350 szót írtam le. és hogy nem fordítottam rá különösebb figyelmet, mégis, ennyi szóval mi a francot beszélhetek el. sok vagy kevés, mindegy, ha már hozzáfogtam. Még szerencse, hogy csak egyetlen életem van, különben óssz-viss/a kevergetném, hogy mi, melyik élelemben történt, es ha pontos s/eretnek lenni, anu nem áll távol tőlem, akkor lábjegyzetek tömkelegével kéne bizonygatnom, hogy például: akkor még nem haltam meg. csak egy kicsit rosszul ereztem magam, különben is az előző életemben ez nem történhetett volna meg. hiszen akkor egészen inassal voltam elfoglalva, es ha rosszullétről akarnék beszámolni, akkor a/l inkább a második életemből merítve tennem, mert ott tudtam meg igazan, hogy a rosszullét J gatlasialansag elózmenye, mert ilyenkor képesek vagyunk feldönteni a gyalogosokat, csakhogy az orvoshoz jussunk, képesek vagyunk a legdrágább gyógyszert vásárolni, rosszullétünkben hajlamosak leszünk arra, hogy másak kiszolgáljanak, etcetera. Láthatják, milyen jó, hogy egyetlen életem van. Nem is tudom, hogyan kezdődött. Álltam vagy szaladgáltam? Először magamban mormolhattam és v.íratlanul elém kerülhetlek a papírok meg ez a toll, anut meg egy villanyszerelő /sebebői vettem ki Nem lopni akartam, csak feledékenységből maradt nalam. Szegény fickót egy kapcsolási rajzon hevrve találtam a gyár alagsorában egy kibontott kapcsolószekrény előtt. Szépen feküdt. Azt is hihettem volna, hogy a kapcsolási rajz csak alulnézetből van meg neki és így keresi a hibát vagy az összefüggéseket, csakhogy a szemet csukva hagyta, ezért inkább áramütésre gyanakodtam. Hívni akartam az ügyeletes dokit, hatha az ki tudja nyitni a szemét, csakhogy az előző napokban kesztyű nélkül két kézzel nyúltam be egy kaptárba és a szorgalmas méhecskék mind a 11/ ujjamat megcsipkcdték, s én rémületemben azonnal becsavartam az ujjaimat ecetes ruhákba és még nem vettem le a kötést. Ezért aztán a dagadt ujjaim nem fértek be a lelefonlárcsa likaiba (a nyomógombos készüléket meg kisajátította a takarítónő). Kivettem egy tollat a fekvő villanyszerelő mellzsebéből és azzal tárcsáztam, és most ezzel a tollal írok. úgy gondoltam, lehet ennyi jutalmam. Csak néha betétet kell cserélni, mert nem itatóspapírra kenem 4 szöveget, ezért a második, vagy harmadik órában keletkező pacnikkal akár bekezdéseket is törölhetek, a szivem hasadna ketté, jobb és bal pitvarokra, bizony. Nem akartam felesleges ébrenléttel tölteni az időt. annak ellenére, hogy közben arra is rájöttem, segédanyag nélkül, hogy az a bizonyos, harcos kedvéről ismert, afrikai Drabi törzs hogyan pusztult ki annak ellenére, hogy a kipusztulásuk előtt több évig igazából egyetlen csatában sem vettek részt. Az elméletem így hangzik, röviden: A Drabi harcos es küzdő nép volt ugyan, pusztulását mégis ennek köszönhette Kipusztulásuk es az ujabb harci kedv betetőzése előtt hosszú éveken át nem hadakoztak, ezért „fegyverforgató" képességük igencsak alább hagyott. Aztán mikor beköszöntött ismét a hadviselés ideje, célzóképességük a nullával lett egyenlő. A csatákat sorra elvesztették, mert ott a hátsó támadó ábrok folyton az elölről nyomulókat lőtték hátba nyilaikkal, meg a dárdákkal. S amikor a főnök már egyedül maradt, hogy elf-iglalja a kókuszerdőt. eltévedt és a szomjúságtól gyötörve egy szikláról a mélybe zuhan. Azt hihette, a mélység alul patakot rejt, ahol jól teleihatja magát. Tévedett - állapítottam meg egészen helyesen és a sötétség leple alatt leugrottam az ágyról. - Miért az operát választotta ? - Muzsikus vagyok, Zeneművészeti Főiskolát végeztem, tanítottam, szimfóni kus zenekarban játszottam mint kürtös. Miért lettem rendező? Egyszer volt egy koncertünk a Zeneakadémián a Pécsi Szimfonikus Zenekarral. Esett az eső. sétáljam a Rákóczi úton, épp a Szín művészeti Főiskola épülete előtt. Egyszer fölvételiztem már prózai rendezőnek, de a harmadik rostán kiestem. Akkor az esőben gondoltam egyet, benéztem, megkérdeztem. van-e felvételi. Mondták, van. de csak zenés színházi. Mondtam jó lesz az nekem, muzsikus vagyok, ismerem a kottát, adjanak egy papírt. Na, így történt. - Négyen végeztet - Tímár Béla meghalt, Galgóczy Judit Miskolcon főrendező és operát is rendez. Kalmár Péter eltűnt a pályáról, talán most sikerül visszacsalogatni. Én soha életemben nem akaratam operarendező lenni Mielőtt fölvettek a főiskolára életemben háromszor vagy négyszer voltam a pesti operában, s azt hiszem, egy kivételével eljöttem az első felvonás után. olyan borzasztó élmény volt. - Az országban két olyan színház van. melyeket a mindenkori kormányzat kiemelten támogat, és egyben igen erősen érvényesíti befolyását: a Nemzeti Színház c\ a Magyar Állami Operálni: Ug\ tűnik azonban, a Nemzeti a foniosubb a politika számára, ott ugyanis a vezetőváltás szinte mindig „rapid" módszerekkel zajlott, s nem történt ez másképp legutóbb, alig néhány hónapja sem. Az Operaházban mindezt csendesebben, kultúráltabban sikerült elintézni. - Ez csak a felületen látszik így, a mélyben komolyabb konfliktusok vannak, mint a Nemzetiben. A szerencse az - és ezzel nem akarom felhívni a kormány figyelmét, hogy jobban ügyeljen az Operára; csak akkor figyeljen, amikor támogatni kell; amikor szétverni kell, akkor ne figyeljen oda - szóval az a szerencse, hogy nem tartják olyan veszélyesnek, mert a műfaj arisztokratikusnak, polgárinak, és ezoterikusnak lúnik. Emiatt egyik rendszerben sem figyelnek rá túlságosan, békén hagyják, és egy kicsit le is nézik. A majmok bolygójának tartják, amelyen egészen más env berek éldegélnek, mint a prózai területeken. Ezen felül szerencsére az operai művészek politikai ambíciója sem olyan mély, mint a nemzeti színháziaké, ahol minden kormánynak megvoltak a maga politikus színész-személyiségei Ebben egyébként egyetért a kománnyal? Ön szerint se veszélyes műfaj? - Ha én lennék a kulturális miniszter, én azért nagyon vigyáznék, hogy az opera milyen állapotban van. Ha jön egy külföldi államfő, érdekes módon nem a Nemzetibe viszik el este, hanem az Operaházba De én most arra gondoltam. Iwgy a múlt században még a nem kifejezetten politikai tárgyú operáknak is óriási politikai szerepük kerekedett. - Ezek tipikus nemzeti operák voltak. Verdi esetében e művek még egy-egy forradalmi helyzethez is kapcsolódtak. Ne feledjük: az opera akkor sokkal populárisabb volt, mint most. A XX. században elitművészet lett. A múlt században az emberek még úgy jártak operába, mintha a/ István, a királyt né/nék meg. vag> eg> Webben Vhmdhatjuk, hogy a romantikus opera bizonyos funkcióit mostanra a rockopera vette dl? - így van! A romantika után volt egy törés, s utána a műfaj már nem volt olyan fontos. Ugyanakkor van egy intellektuális réteg, amely kifejezetten áhítozik az olyan operákra, mint például Berg VVozzekje, amit most fogok csinálni az Operában. Szerintem ezeket kötelességünk játszani. mert alapművek, klasszikusok, és néhány P<V>m\MC7KV *>•'!! c\cn bcliil teljesen szokásossá sálnak. e:r\ FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ cseppet sem fogja senki őket arisztokratikusnak, nehezen érthetőnek érezni. Idővel Bartók, Berg, Sztravinszkij olyanok lesznek, mint Puccini. A Nemzeti Színház uj főrendezője azl mondta, hogy nem akar rendezni, csak „főrendé vú" - Én rendezőnek tartom magam, és szeretnék dolgozni Milyen hatalma van a főrendezőnek1 - Hozzám tartozik az egész szcenika, a rendezők, a dramaturgia, a jelmezműhelyek, a színpadi műszak, minden - az enekeseket kivéve. Nagyon nagy terület. - Darabválasztás, szereposztás? - Ezt együtt csináljuk az igazgatósággal. Az Operában három nagyon fontos személy van: az igazgató, a zeneigazgató és a főrendező. Ez a három ember határozza meg az intézmény művészi arculatát. Ennek a triumvirátusnak a darabválaszlásban és a szereposztásban lényegileg egyet kell érteni Különben anarchia van Elképzelhetetlennek tartom, hogy én ügy valass/ak darabol, hogy a Medveczky Ádámmal ne konzultáljak, vagy hogy Ütó Endre úgy osszon szerepet, hogy nem egyezetet velem. Most úgy látom, megvan köztünk a bizalom a közös munkára. Ezen kívül még a rendezőkkel is dűlőre kell jutnom, hiszen alapvető érdekem, hogy ók jól dolgozzanak. Nekem azonban van egy ízlésem, amit szeretnék valamiképpen érvényre juttatni, s ennek érdekében „főrendezek" Munkáimban azonban csak ee\ szerű rendező vaeúnk, semmivel sem tmtmmtwmmsmmw kapok több lehetőséget, próbát, mint bárki más Petrovics Emil igazgatása alatt elég sok vendégrendező dolgozott az Operában. Jó is, rossz is, ám jelenlétük mindenképpen adott valami szellemi izgalmat - Én is akarok vendégeket hívni - tobb okból is. Elós/.ör is nem gondolom, hogy én vagyok a világ legjobb rendezője. Másrészt úgy gondolom, a magyar operakultúrának nagy szüksége van rá, hogy kívülről és belülről jövő emberek.. - bomlasszák". - így van! A friss szellem űj inspirációt ad. és megóv a rossz rutintól. Nagyon fontos volna, hogy kiváló külföldi rendezőket tudjunk megnyerni egy-egy darabra. De mondjuk Ljubimov méretű személyiségeket! Például Götz Friedrichet, Harry Kupferi. Luca Ronconit, Giorgio Strehlert, olyanokat, akik maradandó nyomot hagynak a magyar operakultürán - Egy vendégrendezőnek nagyobb a hatása, mint egy hasonló formátumú vendégénekesnek. - Már csak azért is. mert az énekes jön. próbál egyet vagy kettőt, énekel egyet vagy kettőt, és már utazik is tovább. Egy előadás viszont évekig, esetleg évtizedekig megy. maradandóan képes befolyásolni a vizuális kultúrát, a stílust llven nvnmokra urv szükség \an Vem szívesen bírálom az elődeimet, de semmit nem tettek a rendezői utánpótlás érdekében. Ha meghívtak valakit, sokszor inkább abban segítettek neki, hogy megbukjon. Beszéltem rendezőkkel, akik dolgoztak ott, konkrét eseteket tudok. Ács Jánossal találkoztam a múltkor, ( A bolygó hollandit rendezte az Operában) és kérdezte, hívok-e vendégeket. Merthogy szerinte van ma Magyar országon 3-4 ember, aki nagyon jól tudna operál rendezni, s ezeket vétek lenne elzárni a lehetőség elől. Megnyugtattam, hogy hívok. - Kikre gondol? - Elsősorban négy emberre: Ascher Tamás. Ács János, Jeles András, Szikara János. Jeles kivételével rendeztek már az Operában, de úgy gondolom, nem futották ki a legjobb formájukat. Ha én meghívok valakit, akkor biztosítani fogom neki a lehetőséget, hogy a legjobb feltételek mellett dolgozzon. Már csak azért is, mert legtöbbjük nincs hozzászokva az operai munka speciális nehézségeihez. Azzal hízelgek önmagamnak, hogy jobban tudom, hogy kinek milyen darabol kell adni, mint azok, akik eddig hívták őket. Valami konkrétumot hallhatnánk a jövőről? - A most kezdődő évadban az Operaházban két bemutató lesz. Egyik Rossini Mózese, amit Kerényi Miklós Gábor rendez, Lamberto Gardelh dirigál. és a címszereplő Airizer Csaba lesz; Berg Wozzekjét én fogom rendezni, a címszereplő Tóth János. Az Erkel Színházban lesz egy Jancsi és Juliska (Humperdick), amit Fehér András rendez, és Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettje, amit én. Az utána következő évadban Ciha Adriana Lecouvreurjét rendezem, és A Rajna kincsét. Ez azt jelenti, hogy elkezdjük fölújítani Wagner Ringjét, minden évben egy estet akarunk bemutatni belőle. - Meg lehet csinálni a Ringet? Van rá enekes ? - Van Persze ugy nem lehet játszani, mint a Rigóiéitól, de a Ringet világon mindenütt ritkán játsszák. Abban az évben talán lesz még egy Denevér, és egy Bánk bán és talán még egy Carmen. + És Szegeden? - Nem tudom, a szabadtéri jövő évi programját még nem ismerem, a színházba meg régóta nem hívnak. Rendeztem itt egyszer egy Hoffmann meséit, voltunk vele turnén is, nem is kapott rossz kritikákat, de azóta semmi. MSIÍAK TVMIS