Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-07 / 210. szám

2 KÖRKÉP DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. SZEPT. 7. Déli szomszédunkban, Jugoszláviában már hónapok óta tart a válság. Az Európai Közösség békéltető kísérletei mind ez idáig kudarcba fulladtak, ma úgy látszik, Európában nincs olyan hatalmi erő, amely véget vethetne a háborúskodásnak és szavatolhatná a békét A válság Magyarországot is érinti, az ország délnyugati részén, Baranyában már több ezerre tehető a menekültek száma. A hét elején szabadkai megbeszélései után Antall József miniszterelnök Szegeden szlovén és horvát politikusokkal találkozott Mit jelent a jugoszláviai polgárháború a szegediek számára? Németh Gábor (21 éves, főiskolai hallgató): - Nekünk, magyaroknak elsősorban a jugoszláviai magyar kisebbségért kell kiállnunk. Természetesen Európa biztonsága is nagyon fontos, de úgy vélem, ezt a nagyhatalmak szavatolhatják. A magyar külpolitikát a túlzott akarás jellemzi. A miniszterelnök a héten tárgyalt a jugoszláv államelnökkel, horvát, illetve szlovén vezetőkkel. A szerbek kimaradtak s ezért megsértődtek. Nem tudom, miért kellett elsietnünk ezt a megbeszéléssorozatot. Sajnos, olyan régióban élünk, hogy nem tudunk egyszerre többfelé is „jók" lenni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy semlegesek maradjunk. Szeged hármas határszakasz mentén fekszik, a polgárháborús térségben a béke szigetét alkotja, ezért mindenképpen alkalmas helyszín a tárgyalásos rendezésre. Gradiskai Tivadarné: - Szörnyű, hogy a mai időben ez megtörténhet, hogy ártatlan embereket ölnek meg, elzavarják őket az otthonaikból. Nem hiszem, hogy Jugoszlávia megmarad egységes országnak, ott is ki fogják vívni szabadságukat az emberek éppúgy, mint a Baltikumban. Bízom benne, hogy a bécsi tárgyalások sikerrel járnak majd, bár az ember állandóan azt hallja, hogy már megszületett a megoldás. Lehet, hogy Szegedet is sújtani fogja a menekülthullám. Én, amíg helyem van, szívesen adok a menekülteknek, azt hiszem, minden jóakaratú ember így fog ehhez viszonyulni. Én is egy életet dolgoztam a/ért, hogy az unokáimnak legyen hol lehajtani a fejüket. Ha most az én házamba is belőnének, én sem bírnám ki. Túri Kiss Zsolt (20 éves, joghallgató): - 1919 óta Jugoszláviában a tagköztársaságok között óriási különbségek vannak kulturális, gazdasági, politikai téren egyaránt. Minden köztársaság tudja, a széthullás elkerülhetetlen, s mindenki igyekszik menteni, ami menthető. Attól tartok, arra a kérdésre, hogy ki fog itt rendet csinálni, senki sem tud válaszolni. Valószínű, hogy Jugoszláviának magának kell megoldania a válságot. Magyarország szerepe annyi lehet, hogy megpróbálunk közvetíteni, ami igen nehéz feladat, hisz felfokozott indulatok dúlnak a Balkánon. Jugoszláviát óriási gazdasági veszteségek is érik a turizmusból származó bevételek elmaradása miatt. Csak remélni lehet, hogy nem fajul odáig a helyzet, mint ahogy azt a jugoszláv vicc is mondja: „Nem lehet igazi polgárháború, mert addig éhen halunk". PÁL TAMÁS Cigány klánok szerveződnek? A cigányszervezetek közötti rivalizálás talán még erősebb, mint az egyes pártok, sőt, a szétesett, darabjaira szakadt pártok részecskéi kőzött. Az Árnyak a politikában Ellenzéki cigányok címmel közelmúltban megjelent riportunkra a következőképpen reagált a szegedi cigányönkormányzat elnöke, dr. Szirtesi Zoltánné és férje, dr. Szirtesi Zoltán tanácsadó, aki egyben a délkelet-magyarországi cigányönkormányzatok uniójának vezetője. Sz. Z.: - Ha a cigányüggyel nem foglalkozom, én akkor is orvos vagyok - számomra nem egzisztenciális kérdés a politika, tudniillik nem kapok érte egy fillért sem. Magyarországon a cigánypolitika sajnos megélhetési forrássá vált. A kormányzat egy 81 millió forintos alapból adagolja a pénzt cigánypolitikai szervezetek létrehozására. Ezzel úgy megosztották a magyarországi cigányságot, mint sehol a világon. Talán nem volt szándékos, de a következmény tragikus: 61 szervezet alakult. A 11 fős létszámminimum kiállítására már egy család is képes lehet. Klánok szerveződnek: nyugati személygépkocsit vásárolnak, de telik belőle a kocsmai politizálásra is. Tulajdonképpen sajnálom őket: egyszer majd el kell számolniuk ezzel a pénzzel. Csupán két-három olyan szervezet van, amelyet tiszteletben tartok, például a Phralipe. A többieket megbolondította a lehetőség és a pénz. Politikai szervezeteket nem lehet két-három osztállyal vezetni. Az is baj, hogy nem szükséges erkölcsi bizonyítvány a feladat ellátásához. Sz. Z-né: - Mi nem ugrálunk, nem politizálunk, nincs szereplési mániánk; nem érünk rá - dolgozunk: járjuk a telepeket, segítünk ahol tudunk, a gyerekeket óvódába viszszúk, gondoskodunk a békéről, igyekszünk megelőzni, elsimítani a cigány-magyar konfliktusokat is. Nincs időnk televíziós beszélgetésekre, a szegedi cigányok érdekvédelmi és -képviseleti szerve vagyunk - nem valaki vagy valami ellenében alakultunk meg. A szegedi önkormányzatot sem zavarja, ha új pártok keletkeznek - bennünket sem. De ne mószeróljanak másakat, járjanak inkább becsületesen dolgozni, menjenek testvéreik közé, oktassák őket a kultúrára. Jómagam családsegítőként az angol WC használatára, a modem lakás berendezésére, függönyvatTásra és egyebekre oktattam őket. Egy generáció nőtt fel a kezem alatt, ha gyerek születik, még ma is elhozzák bemutatni. Rengeteg, legalább 30-40, munkahelyet tartalmazó listát adtam a kezükbe, hogy helyezkedjenek el. Mert Szegeden még nem olyan borzasztó a helyzet: a szakmunkások és a diplomások könnyen állás nélkül maradnak ugyan, de a segédmunkás, utcaseprő stb. foglalkozások még űzhetők. Tűzzenek hát értelmes programot zászlójukra, ne a Szirtesi házaspár piszkálását. Sz. Z.: - Amikor '89 tavaszán az Országos Cigánytanács vezetői posztjáról lemondtam, úgy döntöttem, a eigdnyönkormdnyzatiság megteremtéséért fogok dolgozni, hogy megvédjem a magyarországi cigányokat a különböző pártok manipulációitól, hogy ne tudják bekebelezni népünket. Nem köteleztük el magunkat egyetlen polititikai szervezetnek sem, de szívesen együttműködünk, ha a cigányönkormányzatot tiszteletben tartják. Sz. Z.-né: - Érdekképviselőt választottak a dorozsmai és a Cserepes sori cigányok: a vajdájukat. A reptériek, a kereskedők, a lókupecek, a munkások mind ugyanezt tették törekedve, hogy ezek az emberek feddhetetlenek legyenek. A vezetőség pedig engem választott elnökké. Most a szegedi közgyűlésben képviselem a cigányságot. Sz. Z.: - A három nagy törzset, az oláhot, a kárpátit és a beast még senkinek sem sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie s együttműködésre késztetnie - én megtettem. S ekkor az MCDSZ a telepeken tagfelvételi kérelmi aláírásokat gyűjtött, segélyés lakáskiutalási papirosoknak hazudva az íveket. Szaladtak is hozzám: doktor úr, becsaptak bennünket! Sz. Z-né: - Félreértésben van ez a szervezet a Családsegítő Központot illetően is. Évek óta küzdöttem érte, mert eddig csak cigánycsalád-segítés volt, a magyarokat - hivatalosan nem pátyolgatta senki. Ebben a központban csakis szakemberek dolgozhatnak: szociológusok, orvosok, pedagógusok. Nem cigdnykodni - hivatalokban, bíróságon stb. kell eljárni. Analfabéták ezt nem tehetik. Sz. Z.: - Egyenlő lehetőségeket szeretnénk, megőrizve cigány önazonosságunkat. Már Béri-Balogh Ádám felajánlotta kardját Rákóczinak, Kossuth idején cigány nemzetőrséget alakítottak. Mi is tudjuk, ahogyan őseink: lia a magyarság szabad és független, akkor mi is szabadok és függetlenek leszünk. ól. Botos Katalin Szegeden „Kónya tanulmányát nem olvastam" Udvariasan, de eltessékelték a sajtó képviselőit a Magyar Demokrata Fórum tegnapi megyei összejöveteléről. A kormány tagja, a pénz és gazdasági ügyek szakértője. Botos Katalin előadását nem a nyilvánosságnak szánta, hanem párttaggyűlési tájékoztatónak. Az újságírók kérdéseire késő este válaszolt a miniszterasszony és két országgyűlési képviselő. „Nincs szó a nyilvánosság korlátozásáról, az MDF-tagság véleményét akartam megismerni olyan kérdésekről is, melyekkel kapcsolatosan a médiákban erős a kritikai hang, pedig az emberekben a bizakodás a domináns" - jelentette ki kérdésünkre válaszolva Botos Katalin. „Az előadásomban elhangzottak döntő hányada publikus, más fórumokon már elmondtam. A többi viszont csak azokra tartozott, akik erre a posztra tettek." Az MDF azért tart országszerte megyei gyűléseket - mondta Póda Jenő szegedi honatya -, hogy a tagság véleményét megismerve erőt gyűjtsön a most induló politikai évadra. A megyei rendezvényen melyen a szervezők szerint 200-300 párttag vett részt - a jogos kritika mellett „sugárzó bizalmat" is kaptak az MDF-vezetók. A megjelentek számát a vendég úgy kommentálta: „van, aki a politikának, van, aki a politikából él", s mintha ez utóbbiból lenne több, a közért egyre kevesebben tesznek önzetlenül. Majd Botos Katalin előadásának lényegét úgy summázták a sajtótájékoztatón, hogy kiderült, mit kell azért tenni, hogy mindenki számára kézzelfoghatóvá váljék a makrogazdaság szintjén tapasztalható sok-sok biztató jel. „Optimistának, de nem kincstári optimistának tekintem magam" mondta. Szerinte el kell felejteni a régi reflexet: „az állam mindent megold". Az emberek segítsenek egymáson a szolidaritás jegyében. A társadalmi béke nem érhető el úgy, hogy az érdekvédelmi szervezetek nyomást gyakorolnak a kormányra. Tervezik-e a kormány átalakítását? - kérdezték a párttagok. A miniszterasszony válasza: „nincs erről tudomásom". Az igazságtételt sürgették a megjelentek, de csakis az előző rendszer elnyomó funkciójában közreműködők kiváltságainak elvételéről nem pedig megtorlásról lehet szó - hangsúlyozta a szegedi képviselő. A honatyák most többek között azt az útravalót kapták, hogy ösztönözzék: mielőbb vizsgálják fölül a korábbi párt és egyéb „mozgatmarok" korkedvezményes és egyéb nyugdíjainak jogosságát. A Justiciatervet „újramelegítő" Kónya-tanulmányt Botos Katalin nem olvasta, így kérdéseinkre Póda Jenő reagált Megtudtuk, hogy az Országgyűlés őszi ülésszakát előkészítő frakcióülés vitaindítójának szánták ezt a huszonegynéhány oldalas szöveget, de megtárgyalni nem tudták. így annak részletes elemzésére most nem vállalkozott a képviselő úr, néhány nap múlva ad interjút lapunknak, Csurka árulókat keres az MDF-ben, de ez nem lehet azonos egy „belső tisztogatással". ÚJSZÁSZI ILONA Az idegen, aki a Szovjetunió bűnözési helyzetéről nem tud semmit, csodálkozik. A találkozás utáni kézfogást csak néhány üdvözlő szó követi, utáni a házigazdák legfőbb gondja az autó. A fáradt vendég már bemenne a házba, leülne, de nem: hosszas tanácskozás kezdődik arról, kinek az udvarában vagy garázsában lenne legjobb helye a gépkocsinak. Sötétedés után az utcán parkoló autó itt olyan ritkaságszámba megy, mint nálunk az a lépcsőház előtt éjszakára otthagyott babakocsi. Ha valahová későn érkezünk és még van erőnk bemenni megnézni a várost, vendéglátóink elszántan mondogatják: - „Menjetek csak nyugodtan, majd mi vigyázunk az aulára". Lvovban az Inturist szállodájában lakunk. Az előtte álló parkolót lánccal kerítették körül. Este, mikor hazafele ballagunk, feltűnik szállodánk pazar kivilágítása, az egyébként igencsak sötét városban. Mikor közelebb érünk, akkor vesszük észre, hogy a reflektorokat nem az épületre, hanem a parkoló autókra irányították. Ahogy sajátunkhoz lépünk, hirtelen előbukkan egy ember. Udvariasan kérdezi mienk-e az autó, de igazából nem vár rá feleletet. Pontosan tudja mikor és honnan jöttünk, illetve meddig maradunk a szállodában, hiszen valószínűleg a Cég alkalmazottja. Miután a bejárat felé vesszük az irányt, ellenőrzi, zártuk-e az ajtókat. Hiába, itt ez adja meg a szállodai csillagok tartalmát. A bűnözés minden ága jelen van az országban, méghozzá félelmetesen szakosodva. Nálunk még napjainkban is tudnak valami újat nyújtani a bűnözők, gondoljunk csak a legutóbbi emberrablásra. A szovjetunióbeli polgár már rég nem csodálkozik semmin. A szervezett alvilág a húszas évek elejéig nem lép ki szűk, szubkulturális köréből, de a forradalom után lassan nyíltan átveszi a piac és az utca fölötti ellenőrzést. Az egy évtizeden keresztül tartó aranykort a harmincas évek sztálini terrorja szünteti meg. A minden és mindenki fölött gyakorolt totális ellenőrzés alól nem vonhatja ki magát az alvilág sem. Közbeszól a rendszer ördögi terve is: a többmillió tisztességes embert a Gulag lágereiben a bűnözőkkel tartják kordában. A sors fintora, hogy a Szolovki szigetek börtönében együtt raboskodó fehérgárdisták és a Leninhez hű csekisták békejobbot Szovjetunió - a működés módszertana (6.) A keresztapa megsértődik Egy 19. századi orosz gondolkodó hosszasan fejtegette annak okát miért nem alakult ki Oroszországban a lovagrendek intézménye. Az erdők a mainál sűrűbbek voltak, a társadalom megosztott, a rendőrséget akkoriban még nem találták ki. Miért ne állhattak volna össze néhányan a gazdagabbak közül, hogy lovagi várat emeljenek. A többi jött volna magától. Saját törvények, melyeket lehetett volna a lovagiasság szabályainak nevezni, az egyház segítsége, hogy később nagy ügyek szolgálatába állithassa őket De minden másképpen alakult Lovagok, azaz bogatirjok Oroszországban csak a kereszténység előtt létezhettek. Utána csak bandák és útonállók, akikből mára is maradt bőven. nyújtanak egymásnak, hogy összefogásukkal visszaszorítsák az alvilág rémuralmát. A hruscsovi olvadás reménnyel tölti el a társadalmat. Nyikila Szergejevics a televízióban jelenti be: hamarosan az ország utolsó bűnözőjével fog kezet a nyilvánosság előtt. Azóta a bűnözés aránya közel 500 százalékkal nőtt. A brezsnyevi pangás reménytelensége, a nyomorúságos körülmények, a szórakozási lehetőségek teljes hiánya és a szervezett ifjúsági mozgalmak abszúrdig menő infantilizmusa új mitosz születését segítette elő a fiatalok körében. Ekkor kezd példaképpé válni a hagyományos orosz alvilág egyik kulcsfigurája, a blatnoj, a saját törvényei szerint élő, a társadalomból önként kivonuló profi bűnöző. De lehet-e ezen csodálkozni? Miért kellene az ifjúságnak a blatnoj helyett azt a hatalmat választani, amelyik intézményesíti a besúgásL Az alvilág körében kialakult értékrend szerint ez számít a legnagyobb bűnnek. A bandákba szerveződő fiatalok a hamis romantika mellett az önmegvalósítás és a fennálló rendszerrel szembeni tiltakozás egyik lehetséges útját is megtalálni vílik. Kazanyban még 1989-ben is közel 70, ftatalkorúakból álló banda tartotta rettegésben a várost Azután a nyíltszíni, gyakran gyilkossággal végződő összecsapások elmaradnak A gyerekcsapatok fölötti ellenőrzést átveszik a felnőtt bűnözők. Az ország új szóval és a mögötte levő tartalommal ismerkedik: a rekettel (az angol racket-ból, melynek egyik jelentése, tisztességtelen pénzkereset, gengsztermunka). Nemcsak a kifejezést, de a módszert is a húszas évek Amerikájából importálják. A zsarolók pénzt követelnek az alig lábrakapó vállalkozóktól, cserébe szervezeit védelmet ígérnek. Ha valaki nem fizet, nagyon hamar pórul jár. Sorra gyulladnak ki az újonnan nyílt moszkvai hagulatos kávéházak. Éjszakánként fegyverropogás veri fel a város csendjét. A rendőrség nem mozdul, hiszen tudja: most folyik a harc a területek felosztásáért. A piszkos munkát legtöbbször a bandákba szerveződött fiatalkorúakkal végeztetik el. Sokan gondolják úgy a Szovjetunióban, hogy a magántulajdon újbóli megjelenésével valamint a teljes egészében korrumpálódott kommunista párt, illetve tanácsi szisztéma megszűnésével a sokat emlegetett maffia visszaszorul. Fiatal, különböző vállalkozásokba kezdett mémökbarátunk mondja: „Ha nem lehet zsarolni a vagyonát titkoló „rejtőzködő" milliomosokat, ha nem lesz biztos fedezék a sötét ügyek lebonyolításához, a reket elveszíti létjogosultságát". Csakhogy a maffia nem egy különálló, a nemzet testén élősködő szervezet, hanem az az árnvékgazdaság. ametvik az utóbbi években igazából az egyedüli mozgatórugója a termelésnek, az elosztásnak. A keresztapák nemcsak a pártvezetőket de a gazdaság irányítóit - és a piacon keresztül a kisembereket - is kezükben tartják. Van egy orosz közmondás. Jobb egyszer meglátni, mint százszor meghallani. Nekünk szerencsénk volt személyesen megtapasztalni e népi bölcsesség igazát Elutazásunk éjszakáján vendégségbe hívnak. A máskor kilenckor záró éttermet készségesen kinyitják, csak mi vagyunk az óriási teremben. A keresztapa, aki testvérnek szólítja embereit, hidegtálakat, vodkát és konyakot hozat. A puccs leverése után vagyunk*az álarcok lehullanak. Az asztalt egy kommunista képviseld, néhány tudósító, bikanyakú gorillák és mi üljük körbe. A beszélgetés nem akar elindulni, azután a keresztapa hirtelen távozik embereivel. A pincérek félreértik a helyzetet és ki akarnak tenni bennünket. Az asztalnál ülő egyik férfi, köteg dollárt vesz elő. Meglebegteti, jelezve, hogy maradni szeretnénk. Nagy hibát követ el. A közben váratlanul ismét megjelenő főnök megsértődik. Csak nem gondolják róla, hogy nem tudja elintézi ezt a piti ügyet? Kiemeli a férfit a székéből. Ezután már úgy peregnek az események, mint egy rossz, giccses amerikai gengszterfilmben. Az első ütéstől a férfi ráesik az asztalra, lassan feltápászkodna, de ököllel kap még kettőt. Világos ingjét elborítja a vér. A vacsora folytatódik. Éjfél után az egyik sugárúton száguldunk kilencvennél nagyobb sebességgel. Mi ketten a „vezérkocsiban", jobbról és balról fél méterrel hátrább egy-egy testőrökkel teli Volga. A klán gondoskodik hazaszállításunkról. Hiába, a vendégszeretetnek itt legalább olyan hagyományai vannak, mint a bűnözésnek. TÓTH SZERGEJ. KOVÁCS ANDRÁS A Délmagyarország kiküldött munkatársainak ukrajnai riportját támogatták: GABODESSZA Első Magyar-Ukrán Termeltetési és Kereskedelmi Kft (Szeged, Hajnóczi u. 18.) és a VOLANSPORT KFT. AUTÓKÖLCSÖNZŐ • # (Forrás Gyógyüdülő Szeged, Gyapjas Fii £} u. 16-24.)