Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-05 / 208. szám

4 KAPCSOLATOK DÉLMAQYARORSZÁQ CSÜTÖRTÖK, 1991. SZEPT. 5. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 12-825. / Óvatlan szegedi lakosok, figyelem! dolgozója miatt is, akik gyakorlatilag éjjel-nappal, hidegben-melegben rendelkezésre állnak, és egy veszélyes szakmát gyakorolnak a fogyasztók ellátása érdekében. De írnom kellett elsősorban a fogyasztók miatt, mert őket is csak akkor tudjuk jól ellátni, ha azok az áramdíjak, amelyek a nem kevés iizemeltetési és fenntartási költséget fedezik - és nem az áramszolgáltatósok gazdagodását szolgálják az elfogyasztott energiáért időben befolynak. Remélem, megbocsátja kedves fogyasztónk, hogy a gondolataimat én is megpróbáltam jól-rosszul megfogalmazni, nehogy olvasóink egy egyoldalú vélemény csapdájába essenek. CSIZMADIA GÁBOR DÉMÁSZ SZEGEDI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA Egyik kedves fogyasztónk e címmel táncoltatta meg hátunkon játékos kedvű pennáját. Még szerencse, hogy kis cikkéből nem felejtette ki, hogy kikapcsolására az áramszolgáltatásból azért került sor, mert nem fizette ki a villanyszámláját. Márpedig a villamosenergia éppen olyan ára, mint a kenyér, amelyért fizetni kell, és 111 forintért még a mai romlottabb forint idején is elég szép darab kenyeret lehet a boltban kapni. Már, ha fizet az ember a pultnál, mert ha nem, akkor figyelő szemek rajtacsípik, jegyzőkönyvet vesznek fel, szabálysértésért feljelentik stb. Ezért még a kenyérbolt nem uralkodik a többség felett. A villanyszámlát nem a pultnál kell kifizetni, hanem a pénzbeszedőnél, de lehet a fogyasztói irodánkban (Kossuth Lajos sgt. 89. hétfőn, kedden, szerdán: 7-15, csütörtökön: 7-18, szombaton 7-12 óráig az ülőpénzbeszedőnél). Saját pénzbeszedójét megtalálhatja minden fogyasztó kedden 15.30-17 óráig és szombaton 6.30-7.30 óráig. Megteszik ezt sokan rendesen, különösen az olyanok, akiknek egyébként nem telik nyaralásra, de kötelezettségeiknek becsületesen eleget tesznek. Természetesen, ha valaki nyaralni megy, azt előre bejelentheti Írásban vagy telefonon, hogy a pénzbeszedó szokott látogatásakor nem lesz otthon. Ezzel elkerülhető a kikapcsolás. Gondoljuk,ez könnyebb, mint az áramszolgáltatónak számontartani, hogy a 170 ezer fogyasztó mikor megy nyaralni. Vagy megbízhat valakit, hogy helyette rendezze le a számlát. Kizárás előtt a nem fizető fogyasztót előbb kétszer értesítjük, ebből egyszer ajánlott levélben, hogy tartozása van és ezt kérjük kiegyenlíteni. Ez több időbe telik, mint egy átlagos nyaralás időtartama. Szerencsére nem nagyon sokan vannak, akik nem igyekeznek az elfogyasztott áram árát kifizetni: Szegeden a 60 ezerből havonta átlag 500 fogyasztó (0.8 százalék) az, akinél a szolgáltatásból való kizárás eszközéhez kell folyamodnunk. Mivel ez is pénzbe kerül, közel 500 forintba, aki a költséget saját hibájából előidézte, annak ezt meg kell fizetnie. Ennek összege nem fü gg össze az áramdíj tartozás nagyságával. Eddig azonban a száz forint alatti tartozásokat a fizetési felszólítások feladása után sem adtuk ki lezárásra. A kedves cikkíró fogyasztónknak nem volt szerencsés száma 111. Hozzánk való nem túlságosan nagy jóindulata ellenére mondandójának egy érdemi részét megszívleltük, és a számunkra megszabott előírásokon belül saját szabályainkat úgy módosítjuk, hogy ezután a 200 forint alatti tartozások esetén nem alkalmazunk kikapcsolást, bízva abban, hogy a következő alkalommal pénzbeszedőnk e számla ellenértékét is meg fogja kapni. Úgy gondolom, hogy meg kellett az előző védekező írásomat fogalmaznom, mert nem hiszem, hogy üj társadalmi és gazdasági rendszerünknek arra kellene épülnie, hogy a gazdaságban résztvevő partnerek egymásnak nem fizetik ki a felhasznált anyagok, energia és szolgáltatás árát. Sőt! Emellett írnom kellett az áramszolgáltató nagyszámú Még egyszer az Autók és virágok háborújáról Augusztus 29-i olvasószolgála- Lehet, a baj abból származott, tunkban közöltük Mehelka Béla . in . , ,, . . ,,, • ,n .. hogy augusztus 19-i számunkban válaszát - husz nappal korábbi (9-i) 1 6 írásunkra. Neve alá nem írtuk a nem találhatták az említett írást, címet, így kellemetlen helyzetbe ^^ mer( ge]en, me s ^ hoztunk egy olvasónkat, akit szintén az ' mer en en me®' s így hívnak. kezdődik: Somogyi utca 19. Lesz-e csatorna az Othalom utcában? Szeged város „mostoha" területén, öreg-Rókuson, az Öthalom utcában lakunk. Nálunk nincs se beton, se portalanított út, és csatorna sincs, csak esővíz-elvezető árok, melyben bűzös, meghatározhatatlan színű és állagú lé áll. Ebben a lében vígan élnek a patkányok, piócák és minden, ami nem jellemző az egészséges környezetre. 1990 májusában kérésemre - a Köjál helyszíni szemle alapján megállapította, hogy az árokban szennyvíz áll (nem folyik, csak áll!). Ok hivatalból megkeresték a Szeged Megyei Városi Tanács VB Hivatal építési és közlekedési osztályát, hogy intézkedjenek. Erről 1990 augusztusban kaptam egy levelet, és egyben értesítették a területet kezelő Városgondnokságot a fenntartással összefüggő munkák elvégeztetésére. A Városgondnokság nem csinált semmit, még csak nem is írt, pedig azóta egy év eltelt, a Polgármesteri Hivataltól azonban kaptam egy értesítést, miszerint még nem ismerik az 1991. évi városi költségvetési keretet, de majd annak ismeretében tudnak dönteni a csatornaépítésekről. E levél óta (1990 november) semmi sem történt. Az újságcikkeket olvasva bosszankodhatunk, mert Szeged város költségvetési keretének nagy részét a belváros rendezésére fogják fordítani évekig. Azt, amit az előző 40 év alatt uniformizáltak, most majd visszaépítik, szépítik. Biztos szép terv, de én valahogy nem tudok neki örülni a télen-nyáron és éjjel-nappal csukott ablakok mögül. A belvárosban járó autók felháborítóan környezetszennyezők, hát a szennyviztartalmú árok nem az? És hol az egészségvédelem? A környezetvédők sem látják ezt, csak a lengyel piac körül tilosban álló autókat!? Van errefelé olyan lakó, aki ha felönt a garatra (ami nem/itka), gyakran beeesik az árokba. O vajon hová hordja szét innen az esetleg felszedhető fertőzéseket? Jó lenne tudni, ki az, aki érdemi lépéseket tud tenni annak érdekében, hogy ez a már tarthatatlan állapot megszűnjön. LOVAI ANDRÁSNÉ A századforduló épületremekei Deák Ferenc bölcsessége, a kiegyezés valóságos politikai konszolidációt teremtett a Monarchiában. Ez azután előmozdította a mérnöki munka alkotókészségét az agrárgazdaságban, az iparban, a kereskedelemben, a városépítésben, a közlekedésben, sőt biztonságot és biztosítékot adott a külföldi tőkebefektetéseknek. A mérnöki munkát és leleményességet is igénylő vállalkozói szellem volt ekkor a haladás hordozója. Akkor tudták, hogy a haladás időtényezős, s ez a szellem és gyakorlati tett alakította ki fővárosunkat - különösen a millenniumra - és számos településünket megjelenésében is városi rangra emelt. Ezen a biztos alapon teremtődhetett meg a századforduló magyar építészete, amelyről nemrégiben csodakönyvet jelentetett meg a Szépirodalmi-BONEX Kiadó, közel háromszáz oldalon, több ezer kép kíséretében. A mű szerzóhármasa: Gerle János. Kovács Attila és Makovecz Imre, jeles építész alkotók. A munkát igen értékessé teszik a fotók és a korabeli képeslapokból összeállított képanyag, amelyet mindvégig tudományos igényű szöveg kísér. Mindezek együttesen adnak olyan hű képet a korabeli Magyarország 1914-ig történt - közel 25 évnyi - építkezéséről, amihez fogható eleddig nem jelent meg hazánkban. Ezt a 20-25 évnyi időszakot tekinthetjük a szecesszió korának, amelybe természetesen más stílusirányzatok is beleágyazódnak. E korszak mind mennyiségben, mind minőségben és megbízhatóságban nagyon jelentős a magyar városok arculatában, stilisztikusan meghatározók. Olyan alkotások ezek, amelyek ma is velünk élnek - másutt haldoklanak -, és városképeinket felüdítik, városvédő és -szépítő lelkesedésünket táplálják, éltetik, mint a királynők alattvalóikat. Gerléék könyvének az is nagy értéke, hogy nemcsak a korabeli Magyarország teljes területét fogja át, de a magyar tervezők által alkotott munkák külföldi megvalósításait is tárgyalja. Az is kiolvasható a könyvből, hogy a trianoni diktátum miatt ezeknek az épületeknek jelentős része nem az ország mai területén található. Az építkezéseket betűrendes sorrendben tárgyalják, az épületek lajtromával együtt. Kísérletet is tesznek arra, hogy a házak mai állapotát az eredetivel egybevetik. Ez a próbálkozás sok hiány miatt nem egészen sikerült. Mint Szegeden - de az ország számos helyén is - sok épületet az évtizedek során durván átalakítottak, de a „lerongyolódott" épületekért is azonnal kellene tennünk valamit. Ez annál is inkább gyorsított eljárást igényebe, mert a századforduló kulturújáról, a szecesszióról sokszor felszínes véleményt mielőbb le kellene küzdenünk. A szecesszió nálunk valahogy mindig mostohagyereknek számított. Volt, amikor kitagadták, máskor üldözték, kiátkozták, majd csak a hetvenes évektől kezdődött valamiféle megértés e fenséges eszmeáramlat iránt. (Ezidótájt, 1974-ben újították fel a szegedi Reök-palotát, Magyar Ede, 1907). Ekkor érződött az első értő megközelítés. A könyv jókor jelent meg - igaz, vagy tíz évet feküdt a kiadó fiókjaiban -, mert mindenkit segíthet abban a társadalomköteles folyamatban, hogy a várospolgárok környezetüket minél jobban megismerjék, és a városról alkotott képű ket úgy formálják, hogy a kor alapot jelentsen a holnapi feladatokhoz. Erre az alapra épült a két világháború közötti építészetünk - ha sokszor identitását veszítve is - funkcionalista megjelenésével, máskor ellentmondásosságával. A századvég és a századelő valami különös korszaka az emberiségnek, a magyarságnak, a világnak, de Szegednek is. A századforduló leheletében rossz sejtelmű jelenségek érződnek. Lehet, hogy a maga szépségével ezt is feledtetni akarta a szecesszió, illetve az érzékeny lelkületű építészek. Gerle János, aki e korszak legkiválóbb építész ismerője, a Gondolatok a századfordulós magyar építészetről című fejezetben azt írja, hogy a magyar szecesszió nem változata az osztráknak. Inkább a francia-belga, a német hatás érvényesül, de megtalálhatók az északi „beütések". másutt a bizánci, az olasz (angol), a mór. a török vagy az indiai stíluselemek. De megtalálhatók a magyar népi lakóházak, a magyarországi nemzetiségi építkezések stílusainak újraelevenítései is, különösen a milleniumtól kezdődően. Máskor a pogány-mitikus elemek is feltűnnek, például Attila sátra. A szerző e gondolatsorát így fejezi be: „Példáját adta az intuitív alkotói szabadság és a tájhoz-néphez való, tudatos és elmélyült kutatáson alapuló kapcsolódás új lehetőségének A holnap építészetének - az ősi nagy kulturálthoz hasonlóan - kivételes szerep jut az ember és a természet, az ember és a kozmosz közötti kapcsolat megteremtésében, helyreállításában." A könyv utolsó részében jegyzéket találunk városonként a századfordulós épületekről, így a szegediekről is. Ez a lajstrom 46 épületet közöl Szegedről a belváros térképével együtt, az Alföldi Mezőgazdasági Kutató Intézettől (Bobula János, 1914.) a Vakok Intézetéig (Hajós-Villányi, 1911). Itt is találhatók kisebb tévedések, ilyen például, hogy a Szentháromság u. 2. szám alatti épületet, amelyet Vadász Manó építtetett, Raichl-háznak nevezi. Raichl J. Ferenc tervezte 1909-ben. Hasonlóan lajstromozza Csongrád megye más városainak (településeinek) idevonatkozó jeles épületeit. Építőművészeink sorában a Szegeden születettek, e városnak is terveztek vagy itt működtek közül 33-ról szerezhetünk ismereteket, Beumgarten Sándortól Walder Gyuláig. Persze, többek ki is maradtak, akik azért idekívánkoztak volna. E könyv méltán jeles darabja a hazai építészettörténeti munkáknak és olyan varázslatos világba visz, amelynek feltárulkozása megtanított tisztelni az építészeket, a míves, a minőségi munkát végzőket, akik időben össze tudták kapcsolni az esztétikumot a tudománnyal és a technikával. Az építészet, ha anorganikus anyagokat is használ, organikus faként alkotja városainkat, s erre igen jó példa a századforduló magyar építészete. BÁTYAI JENŐ Nem kell Szegednek mentőhelikopter? Kérdezi a TV Ablak című műsora. De igen! Az önkormányzat fel is ajánlott a repülőtéren helyet a helikopter állomásoztatására. Nyilvánvaló, hogy a parkolásnak és a repülésre felkészítésnek nem szükséges ugyanott történnie, ahová a sérülteket beszállítják. Hol történjék a sérültek gyógykezelése? Ez egyértelmű olyan megyeszékhelyen, ahol egyetlen kórház van, és ellátja a megyei és városi betegellátást egyaránt. Szegeden kissé más a helyzet. Van városi kórház. Ennek fenntartásához a megye, vagy a környező önkormányzatok egy fillérrel sem járulnak hozzá, mégis több szakterületen Csongrád megye déli részének betegeit is ellátja. A megyei kórház feladatkörét az egyetemi klinikák vállalták. Évek múltával már nehéz volna kideríteni, azért-e, mert ez volt a parancs, vagy mert ezáltal többletellátmányt reméltek, a minisztérium által nyújtott fenntartási-működési költségeken felül. Ez így nem valósult meg. Mindenesetre a klinikák a városi kórházénak több mint kétszeres ágylétszámmal; oktatási feladataikhoz mért és ezért még nagyobb orvoslétszámmal és messze jobb műszerezettséggel városi, megyei és regionális feladatokat is ellátnak. Mindezek alapján kézenfekvő, hogy a legsúlyosabb betegek ellátása ott történjék. Más kérdés, hogy kik végezzék? Egyszerűnek látszik (csak látszik!) a válasz: akik ott dolgoznak. Ha a feladathoz képest nincsenek elegen szolgálatban, be kell hívni a többieket otthonról! Az csak természetes, hogy ezért túlóradíjat kell fizetni! Mostanában hallottam, hogy az egyik kórházba egyszerre négy súlyos sérültet szállítottak be egy autóbalesetből kifolyólag. Be kellett hívni orvosokat, ápolókat, műtősöket pihenőidejükből. Ez a kórháznak mintegy 9 milliójába került, ugyanakkor, akik szabadidejüket feláldozva operáltak, gipszeltek stb. mindebből csak filléreket (vagy éppen semmit sem) kaptak. Ugyanis ezeket a túlóradíjakat is progresszív adó terheli, mivel a pénzügyminiszternek az a véleménye, hogy ha nem így volna, amit csak lehet, túlórában számolnának el a rendes fizetés (az alkapbér) rovására és ez nagy bevételkiesést okozna a költségvetésnek! Az önzetlenséget, hivatástudatot fokozottan elvárják az egészségügyben dolgozóktól, és ez meg is van túlnyomó többségükben, noha a boltban, ahova kenyeret vagy bármit vásárolni járnak, ezt természetesen nem veszik figyelembe. SZABÓ REZSÓ DR. FŐORVOS, C. EGYETEMI DOCENS Higgadtabban, mértéktartóbban A Délmagyarország augusztus 15-i számában Hlaváthy László Önként félreállni című cikkével, mivel már két olvasói levél e témában megjelent, a szerkesztőség a vitát lezárta. Rovásomra, a baloldalon állók rovására. Sportnyelven szólva, a mérkőzést lefújták befejezés előtt, kettő: egy állásnál úgy, hogy utoljára is az ellenfél rúghatott labdába. Nem volt fair dolog belémfojtani a szót, már csak azért sem, mert elferdítették a mondanivalómat. Igaz, belerúgni a döglött oroszlánba nem jár veszéllyel, ezért is élnek vele manapság sokan. Ezek után mégis megkísérlem, hátha szóhoz juthatok még. Indokolja ezt Hlaváthy úr olvasói levele is. Néhány jellemző adalék az írás tartalmából. Ne butítsam tovább az embereket, el vannak már azok butítva eléggé. Vonjam le, eléggé el nem ítélhető munkásságom tanulságait. Önként álljak félre. Örüljek, hogy nem csuktak börtönbe, nem végeztek ki. Ez utóbbit annak köszönhetem, hogy a vezetők nem így akarnak rendet csinálni. Kérdezem uraim: Önök másképp csinálnák? Ehhez csupán annyit: a túlzásoknak is vannak határai. Ezúton üzenem Hlatávhy úrnak és társainak: nem vagyok az „antivilágban" kompromittálódott vezetők egyike. Ha netán erre gondolt, melléfogott. Katona voltam, robotos a végeken. Rendfokozatban a honvédtól az őrnagyig, beosztásban pedig a rajtól a zászlóaljig. Izzadtam a kiskatonákkal együtt a gyakorlótéren, a műszerkabinban 40-50 fokos hőségben. és tagja voltam az MSZMPnek '48-tól, '89-ben léptem ki, éppen a szélsőségek miatt. Baloldali maradtam, bevallom töredelemesen, és azt is, hogy kiszolgáltam a Kádárrendszert. Több millióan járunk ebben a cipőben. Az vesse ránk az elsó követ az ellenünk ágáló urak közül, aki nem ezt tette. Tehát nincs okunk szégyenkezni, esetleg gyáván meghunyászkodni, avagy sunyin lapítani. Ne várják el tőlünk azt sem, hogy 180 fokos fordulatot teszünk. De levontuk a tanulságokat. Változást akarunk mi is a reformerekkel, a demokratikus erőkkel együtt. Persze nem egészen úgy, ahogy ez napjainkban történik. Válaszul még a vádaskodásokra bátorkodom megjegyezni: nem áll érdekünkben, hogy feldicsérjük a volt kommunista vezetőket. Nem lehet érdekünk, hogy közösséget vállaljunk azokkal, akik becsaptak bennünket és visszaéltek a bizalmunkkal, akik bűnösek. Ugyanakkor igazságtalannak tartjuk, hogy en bloc elítélik az embereket múltbeli közszereplésük miatt. Miért kell szembeállítani a hatalommal azokat, akik lojálisak? Nem hiszem, hogy lenne ok nálunk a bizalmatlanságra, az ellenség utáni fokozott szimatolásra. A fogat fogért elv nem vezet sehová. Erre ellenszenvesebbé válik a torzítás, a durva általánosítás, a fröcsögő acsarkodás, a múltba köpködés, a megbélyegzés, a számonkérés. Gyűlölködéssel kirekesztő politikával szűkül a hatalom bázisa. Azok az urak, akik főleg az indulataikra hallgatnak, ugyan kikkel akarják a rendszerváltást végrehajtani, az új társadalmat felépíteni? Megosztják a válságban vergődő társadalmat, amikor nemzeti összefogásra lenne szükség. Tisztelt Hlaváthy úr! A dolgozó nép, amelyre ön előszeretettel hivatkozik, jelenlegi helyzetében egyre kevésbé ad hitelt a hamis „prófétáknak" és az általuk terjesztett demagógiának. Számolni kellene ezzel is. TAKÁCS JÓZSEF NYUGDÍJAS Köszönet Ezúton mondunk hálás köszönetet annak a gépjárművezetőnek, aki augusztus 23-án, 18.40-kor a majsai buszon volt szolgálatban. Emberséges magatartása talán az életét mentene meg egyetlen fiunk na':. Azóta megtudtuk: Bozó Jánosnak hívják. Emberségből kitűnően vizsgázott, köszönjük: LAÍKÓ VILMOS ÉS CSALÁDJA ZSOMBÓ, DÓZSA D 122.