Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-28 / 228. szám

8 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. SZEPT. 28. E

letünkre a szorongás, a félelem meghatározóan hat. E kis hazában pedig félelemre van bőven ok. A határokon túli történések éppúgy állandó stresszben tartanak bennünket, mint a belterületen megszületett fenyegető gondolatok. Az egzisztenciális bizonytalanság csakúgy izgatja a lelkeket, mini a haramiák sokasodó rémteltei. Mindezek mellett már eltörpül a környezet ártalmaitól, az egészségünk elvesztésétől való rettegés. S ha végiggondoljuk a pszichológiai alaptételt, miszerint a félelem haraghoz, majd agresszióhoz vezet, akkor egy okkal több miatt retteghetünk. HKGYI FÜSTÖS LÁSZLÓ RAJZA - Iszonyú, már egy napja nem félek semmitől... A rettegés politikai gerjesztője „Fortélyos félelem igazgat..." Ha a magyar társadalom tagjainak félelemszintjét lemérnénk, akkor nemcsak a pesszimizmusunkat jelző, hanem a szorongásunkat mutató listán is a világ vezető helyére kerülne nemzetünk. Miben látja a rettegés speciálisan magyar okait dr. Balogh Tibor filozófus, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Pszichológia Tanszékének vezetője. Sarokba szorított gyerekek A félelem nem betegség, hanem az. egészségnek egyik mutatója. Van is egy olyan közmondás: Jobb félni, mint megijedni. Ez azt jelenti, hogy az ember felkészülhet arra, hogy el tudja hárítani a haji. Félelem esetén ugyanis olyan riadóztalás történik a szervezetben, amely segít abban, hogy a különböző nehézségeken úrrá legyünk. Ebből az is következik, hogy a bátorság nem egyenlő a félelemmentességgel, hanem annyit tesz: képesek vagyunk szembe nézni, legyőzni a félelmet. A veszély elhárításában tehát nagyon fontos szerepe van. Nem negatív, káros dolog ahogyan ezt régen gondolták a szakemberek. Csak akkor válik azzá, ha a félelem túl sok energiát von el a szervezettől, ha eluralkodik az emberen, errőssé, intenzívvé válik ez az érzés és már hátrányos hatásaival kell számolni magyarázza a szegedi idegklinika két pszichológusa, dr. Erdei Katalin és Bencze Erika, akikkel a gyerekkori félelemről, a jelenség „kezeléséről" beszélgetünk. - Mitől félnek általában a gyerekek? - Az úgynevezett szimbolikus félelmek szinte végigkísérik a gyerekkort. A félelem tárgya nem az, amitől igazán retteg a gyerek, hanem ilyenkor egy átvitelről van szó. Félnek a sötéttől, az excentrikus állatoktól és így tovább. Hét-nyolc éves korig a halált egy visszafordítható folyamatnak vélik, és csak nyolcéves kor után értik meg, hogy ez visszafordíthatatlan. Ettől kezdve jelentkezhet a halálfélelem. Úgy tűnik, mintha a sötéttől való félelmet váltaná fel ez az érzés. Nagy próbatétel a gyerek számára a szülőtől való elszakadás. Rettegésben tarthatja a gyereket a kudarctól, és ami ezt követi, a büntetéstől való félelem. Érdemes lenne azonban egyszer azt is leltárba szedni, mi mindennel ijesztgetik a gyerekeket. Tudniillik ebben rendkívül „találékony" a szülő és a pedagógus is. Ötletben nincs hiány; hogyan lehel féléimben tartani őket, rávenni arra, tedd azt, amit én akarok. Valójában nevelési eszközként használják a félelem felkeltését. Pedig a gyerek a legkiszolgáltatottabb a félelemmel szemben, hiszen fölé nő, beborítja úgy, hogy ki sem lát belőle. - Talán azért, mert nem ismerik a félelem keletkezését és természetrajzát. Mit kell tudni róla? - Szakkifejezéssel élve, a félelemnek a legnagyobb az asszociációs hálója. Azaz mindenre ráragad, ráragadhat. Mint egy hólabda olyan: az összes vele érintkező tárggyal, helyzettel kapcsolatban maradhat. Ellentétben más lelki folyamatokkal, mert azok mindig megtapadnak a saját tárgyuknál. Ezért szinte kideríthetetlen a keletkezése, nem lehel tudni pontosan, honnan indult el. Szétsugároz, egyre több minden kapcsolódik bele. Uy módon nem szüntethető meg racionális érvekkel. Ezzel a magatartással korántsem szabadítjuk meg a gyereket a félelemtől, inkább fokozzuk benne a szorongást, a feszültséget. Nem nyugszik meg, csak palástolja, elnyomja félelmét, bűntudatot érez. önértékelési zavar is kialakulhat. Sokkal fontosabb egy biztonságos helyzettercmtés, az irreális és reális félelmek számba vétele és elkülönítése, amelynek létalapja a bizalmas szülő-gyerek, pedagógus-gyerek kapcsolat. Ha ez nincs meg, a félelem szégyenérzettcl párosul és rejtve maradhat. Márpedig szabadulást a rettegéstől csak a bevallott, őszintén vállalt, kimondott félelem hozhat. Ezért nagyon veszélyes a megszégyenítéshez folyamodni. Csak olaj a tűzre, mindig az ellenkező hatást váltja ki, nem oldódik meg általa semmi. Haragba, dühödt védekezésbe torkollhat. - Hogyne védené magát az állandó teljesítménykényszertől szorongó gyerek... - Rendre többet pakolnak a vállukra. (Persze a pedagóguséra is!) Minősítésük pusztán a teljesítményük alapján történik. Az iskolában és a családban is ez a mérce, ezt díjazzák, ezért jár elismerés. Az állandó megfelelés nyomasztó teherként nehezedik rájuk. Holott az ember értékét nem kizárólag ez szabja meg. Csakhogy mindenhol azt várják tőle, hogy jól tanuljon, pontos, fegyelmezett legyen. Az életben nem ilyen egypólusú a minősítés, de sajnos a gyerekek megítélésében általában ez a mérvadó. - Boldog gyermekkor - hol van ez már?! - A gyerek igyekszik harmóniában élni, de ha ezt állandóan veszélyeztetik valamivel - akár szülői, akár pedagógiai követeléssel - és úgy érzi, nagyon a sarokba szorították és már semmi módon nem tud jól teljesíteni, vagy olyasmit tenni, ami elfogadható, akkor a végső energiáját, minden félelmét átfordíthatja agresszióba. De bekövetkezhet az. is, hogy mindezek hatására teljesen bezárkózik, nem mozdul, nem nyílik meg, elszigetelődik a családban, a korcsoportjában. És ez megbetegedés, a lelki sérülés szempontjából veszélyesebb, mint az agresszió. Tudniillik az agresszív gyereket nevelik, nyesegetik róla a vadhajtásokat, a zárkózott gyerekről viszont hajlamosak megfeledkezni, figyelmen kívül hagyni, hiszen csöndben van, nem mocorog, nem követelőzik. Hiba lenne azonban mindent a félelemből levezetni, hiszen nagyon komplex fogalomról van szó, ahogyan az agressziót is csak a maga összetettségében szabad elemezni. Mert nem minden agresszió, amit annak neveznek. Van ennek a személyiségfejlődésben kijelölt helye, tulajdonképpen a felnőtté váláshoz segít hozzá. Az én védelemnek ez egy fontos eleme. A gyereknek az önmagáról szerzett információja először a testének méreteiben és testének erejében képeződik fc. Tehát abban, hogy ökölre mennek a srácok egyfajta megmérctkezés van, testi erejüket próbálgatják és nem a másik kínzása, a fájdalom okozása a cél. Bizonyos fokig egészséges, normális folyamatról van szó, ám kétségtelen, sokszor nehéz határt húzni a kriminalitás felé mutató durvaság és az életkori sajátosságokból fakadó egészséges küzdőképesség, kiállás között. Ennek az utóbbinak azonban helye van a világban, a boldoguláshoz egyengeti az utat. GOMBOS ERZSÉBET - Egyik kormánypárti politikusunk azt nyilatkozta a minap, ő nem gondolja, hogy az embereknek nálunk félnie kellene. Ennek bizonyítására egy felmérésre hivatkozott, amely szerint a magyarok egyéni helyzetüket a társadalom, illetve az ország helyzeténél jobbnak ítélték. Ugyanekkor egy másik, ellenzéki politikus véleménye szerint Magyarországon milliók félnek. Magam az utóbbival értek egyet. Az emberek többsége nemcsak azért fél, mert már nyílt fenyegetések hangzanak el, hanem mert olyan - az egyes ember feje felett - átbeszélő politizálást lát, amelyhez semmi köze, és amelybe beleszólni nincs módja. Félnek az emberek azért is, mert nem tudják kiszámítani, mikor, mit kellene tenniük, hogyan célszerű cselekedniük. E veszélyre még kormánypárti politikusok is utalnak. Horváth Balázs például a többi között a napokban arról beszélt, hogy Magyarországon megszűnt ugyan a káderpolitika, de nincs helyette megfelelő szűrőrendszer. 0 ennek alátámasztására a következőt hozta fel: ha valahol megjelenik egy bizonyos állásra alkalmas, jól kvalifikált szakember, ám tagja valamely pártnak, akkor a másik párthoz tartozók egészen biztosan, hogy össztűz alá veszik. Tehát - s ezt már én fűzöm hozzá - egy olyan helyzet alakult ki mára, amikor kifelé mindenki azt harsogja: a szakértelmet, a rátermettséget, a felkészültséget becsüljük az emberben, ugyanakkor pártpolitikai érdekek szerint minősítünk. A mércék tehát olyannyira relatívvá váltak, s olyannyira mindenki a saját kis pártérdekei szerint ítéli meg a valóságot, hogy emiatt aztán egy hosszabb távú politikában sem hinni, sem bízni nem lehet. -Se belül megteremtett bizonytalansághoz még hozzácsapódnak a kívülről ránkleselkedő veszélyek. - Félelmeink másik gerjesztője nem a magyar belpolitika talaján születik. Hiszen amikor világszerte arról beszélnek. milyen trendek vannak az egységesülés irányába, nekünk azt kell tudomásul vennünk, hogy mifelénk éppen nem erről van szó. Soha nem fenyegette oly mértékben ezt a térséget a szétesés veszélye, mint most, soha ennyire erős nemzetiségi érzések és nemzetiségi ellentétek nem voltak, mint napjainkban. A magyar ember szembekerül azzal is, hogy a csehszlovákok, a jugoszlávok, a románok szempontjából mit jelent a magyarság, mennyire dehonesztáló „kategória" ez. E kívülről és belülről támadó veszélyek nyomán hihetetlen káosz alakult ki. József Attilát idézve: „Fortélyos félelem igazgat minket, s nem csalóka remény." - S bármennyire is igyekeznek palástolni, nem egyszer úgy tűnik, félnek a hatalom csúcsain is. - A magyar politikának mindig is szüksége volt egy külső, majdhogynem apa szerepet betöltő nagyhatalomra. Most - a Szovjetunió után - ezt az apa szerepet próbálják átruházni Nyugat-Európára, illetve az Egyesült Államokra. A politikusainkban meglévő szorongásnak az egyik oka éppen az, hogy ráébredtek: ez egy fantomszerep, hiszen tudomásul kell venniük nincs ránk szüksége másoknak. E magunkrahagyatottság érzése szül a vezetőkben is félelmet, és a saját félmeiket kiélve, más emberekben is K. K. Boszorkányok nincsenek Mitől félnek a tíz év alatti gyerekek? Erre voltunk kíváncsiak, amikor egyik szegedi általános iskola második osztályosait arra kértük, rajzolják vagy írják le, mitől rettegnek ők ? Mini közvéleménykutatásunk - számunkra legalábbis meglepő eredményt hozott. A gyerekek nem a mesék - mégcsak nem is a rajzfilmek - gonosz figuráit, helyzeteit rajzolták félelmeik forrásaként, hanem a való világ fenyegetettségeit. S ami a legmegdöbbentőbb: a 34 kis alkotás közül 15 rajz „szól" a háborúról, a halálról, a sátánokról, a rablógyilkosokról. H 4 Í>O*OTQL>£mlk•'•Vbgk ryf - • J.A::' . ' f^Á •»•t»'' 'A v. . -i. .jrJL :, • -w* •• - •-•• v .• /r ... '.i .