Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-24 / 224. szám
4 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. SZEPT. 24. Ha kedd van, akkor ez Belgium. Ahol mindig kék az ég. Ahol mindig zöld a fű. Bár nem biztos. Akkor sem, ha tényleg kék és tényleg zöld. Mert mi történik akkor, ha valaki finom sóhajtással reggelre megébredvén az ablakon kitekint, s így dünnyög magában - „milyen átlátszó, végtelen, tiszta, kék ma reggel a mennyeknek háza."? Azután pedig Úton-útfélen azt hallja, hogy nincsen ám az úgy! Nem az ég kék, hanem a levegő nincs tele korommal vagy a levegő csupa szenny, csak az illető szeretne mindent a béke kékjében látni vagy a béke kékje téveszti meg az elvetemiiltet, hogy ne kelljen szembenéznie múltban elkövetett bűneivel vagy nincsenek ugyan bűnei, de akkor is gyanús, hogy mit akar ezzel a nagy kékséggel, amikor mi a földön járunk, leszegve bikanyakunkat, a hátunkra is szemet növesztünk, hogy el ne vétsük a boldog jövőbe vezető utat, melyre vezetni minket választott ki a belgák Istene. És akkor jön ez a Felhőfaló és emelgetné okos fejünket FÖL, FÖL! Azt már nem! Elég a heti 18 Istentisztelet, amelyen - új ceremóniánk alapján - részt kell vennünk. Elég nekünk akkor a magasságosból. Különben is. Ott az Országos Meteorológiai Szolgálat, az majd tájékoztat minket arról, hogy mi folyik az égben. Meg ott az a sok berepülés, amely csapataink szuverenitás-morálját és a régi sapkacsillagok szűzieszöld helyét sérti. Na az aztán a zöld, nem a fű! Különben sem volt róla hatpárti, meg kuratóriumi, meg alapítványi döntés. Sem az égről, sem a fűről. Törvényjavaslat sincs. Az Alkotmány sem rendelkezik róla. Akkor meg tessék leszállni ezekről. Ezek csak megzavarják a nemzettudatot, a nemzetmentést, a nemzetépítést. Nincsen is az égboltnak frekvenciaengedélye. Amit magából sugároz - egy kis kedvet, bohókát, fiús mosolyt vagy asszonyi lágyságot - az mind törvénytelen. Már kutatjuk a módját, hogyan szüntessük be műsorát. A füvet pedig csak akkor tűrjük meg, ha az a szociális piacgazdaság zsenge hajtása. Amit a mi gengsztereink vágnak széles mozdulatokkal új rendbe, és hordanak be az épülő kapitalizmus szérűjéről a felemelkedés világos csűrjébe. A többi füvet az Önkéntes Fűnyírók Etelközi Turuljaira bízzuk. Ók akár a fáradságos napi nemzetszolgálat után is hajlandók arra, hogy megsemmisítsék a népáruló, anarcholiberál, kozmopilóta csürhe kehes sarjúját. Felhívunk tehát mindenkit, aki a demokratizmus talaján áll, hogy ne tűrjön meg - sem a közvetlen közelében, sem a távolabbi jövőben, sem semmikor és egyáltalán - senkit, aki így ébred reggelente! Felhívjuk továbbá tagjainkat, a velünk szimpatizálókat, a mellettünk tüntetőket, hogy az 1992-es évtől semmiféle reggel nem lesz! Olyan napszakok lesznek majd, amelyek időről-időre megjelennek a Belga Közlönyben, s amelyek tükrözik a mindenkori koalíció konszenzusát egymással. A többieket nem kell tükrözni, ők úgyis el lesznek foglalva azzal, hogy nappal van éppen, vagy éjszaka. A repülősöket pedig áttesszük tengeralattjáróra. A légikisasszonyokat várják az apácakolostorok, de közülük a hetven éven felüliek elhelyezkedhetnek a szigorúan ellenőrzött, állami masszírszalonokban. Az apróságokat pedig becserkésszük. A nyerőautomatákat vesztőre állítjuk. És még ezernyi tervünk van, amit a reggelre kelő, mezítlábas, égbe tekintő, sima, étkezési belga polgár még csak el sem tud képzelni. BALOG JÓZSEF A kultúra új stratégiái Beszélgetés Fekete György államtitkárral - Ez az idő a mi munkánkban különösebb eredmények felmutatásához kevés. Nekünk az alapok lerakását kell elvégeznünk. Biztosan tudjuk, hogy csodálatos, nagy életműveket nem fogunk létrehozni. - Az élet óriási tempót diktál. Az, hogy valami változott, más lett, a nyilvánosság előtt leváltási és kinevezési botrányokban „jelenik" meg... - Sajnos, arra figyelnek. A mi lényegi munkánk kevésbé látványos. Régebben a minisztériumban átlagban négy-öt törvény előkészítése folyt, ma negyven, vagyis annak tízszerese. Ebből a negyvenből nyolc-tíz olyan, amelynek ágazati felelősei is mi vagyunk, mint a közoktatási, a felsőoktatási, az akadémiai, vagy a Művészeti Alap átalakításáról szóló törvénynek - hogy csak párat említsek közülük. A többire is ugyanilyen súllyal oda kell figyelnünk, mert ha más tárcákkal közösen is, de értük is felelünk. Ha nincs pénz - A kultúra fontosságát legalábbis szavakban - soha nem vitatták. Ön mindig kulturális stratégiáról beszél... - Amikor kulturális stratégiáról beszélek, tulajdonképpen mindig pénzügyi támogatásról van szó. Kultúremberi minőségemben is úgy érzem, tartalmi munkában kevés tennivalója kell, hogy legyen a tárcának, mert a tevékenységhez ott vannak a megfelelő személyiségek. A magyar művészet a legzordabb évtizedekben is képes volt minőséget produkálni. Mindezideig az államigazgatás paternalizmusából és a pártirányításból eredően a kultúra finanszírozása egyetlen csatornán történt. Most mi azt mondjuk, hogy a művészi innovációnak semlegesnek kell lennie, függetlennek irányzatoktól, csoportoktól, kortól, vallástól és külső kötöttségtől. A minisztérium nem érzi magát olyan okosnak, hogy megmondja milyen kiállítás legyen, de létre kell hoznia olyan bíráló testületeket, amelyek szakmai szempontból ítélkeznek és Több mint egy éve annak, hogy Fekete György érdemes művész, Munkácsy-díjas belsőépítész a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára lett. Munkaköréhez tartozik az oktatáson kívül az egész kulturális terület, így a közművelődés, a könyvkiadás és -terjesztés, a film-, a színház-, a zene-, a képző-, az ipar- és a fotóművészet, a múzeumok, a könyvtárak, a levéltárak, vagyis intézmények, tevékenységek, értékek. Hivatalba lépésekor egyik nyilatkozatában munkája céljaként a kultúra valóságos nemzeti stratégiai ágazattá változtatását jelölte meg. megbízásuk folytán elvégzik az államigazgatás helyett az értékeken alapuló orientációt. A mecenatúra a költségvetés forrásain kívül más forrásokra is támaszkodik, s ezeket már most társadalmi képviseletekből összeállított kuratóriumok osztják el. Az állami mecenatúra, mivel a magyar állam nem termeli meg azt a pénzt, ami a működéshez szükséges, nehéz helyzetben van. Az idei nemzeti jövedelem néhány százalékkal kevesebb, mint a tavalyi. Ez meg fogja határozni a jövő évi költségvetési kondíciókat. Kevesebb lesz a pénz. Tehát, amikor a legnagyobb a kezdeményezés és innovációs hajlam a kultúra területén, akkor találkozik a legrosszabb költségvetési helyzettel. Szakmai önkormányzatok - A művészet támogatásának új stratégiáját említette. Lenne már rá példa is? - Igen. Azt is mondtam, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy általunk igazán jó, végleges megoldások szülessenek, de vállalnunk kell. Létrejött a mozgókép alapítvány, amiről tudjuk, hogy nem a legtökéletesebb megoldás, de talán arra biztosíték, hogy egyrészt kialakuljon egy konszenzuson alapuló szakmai önkormányzat, másrészt létrejöhessen, megszülethessen az a minimális mennyiségű magyar film, amelyik nélkül feláldozódna a magyar filmművészet. Másodikként megkíséreljük átalakítani a Művészeti Alapot egy nagy alkotóművészeti alapítványnyá. Itt megint tudjuk, hogy nem az általunk létrehozott lesz a végleges állapot, de meg kell mentenünk mindazt, ami az elmúlt évtizedekben az Alap működésében pozitívum volt. Harmadikként létre kívánjuk hozni a könyvszakmai alapítványt, a könyvkiadás és -terjesztés új kereteit. A minisztérium dolga itt is a kuratóriumok semlegességének biztosítása. - Könnyű ehhez a munkához partnereket találni? - Igenis, meg nem is. Mindig hittem abban, hogy saját feladataimat nekem magamnak kell megkeresni. A sajtó joggal váija az elosztás társadalmasítását. De már alig lehet kuratóriumi tagot találni. Mert mindazt a szennyet, mocskot, amit tavaly még mondjuk egy könyvpályázat elosztásánál az államra elmondhattak, azt az idén már nem tehetik, mert a kuratóriumok plurálisak. Sajnos, a legplurálisabb elveket hirdetők a legradikálisabbak, ha javaslatuk nem jön be - lásd színházi tanácsadó testület -, bedobják a törölközőt. Mert ha ez a színházi tanácsadó testület kimondta volna 16-12 arányban saját feloszlatását, akkor ez a magyar demokrácia diadala még akkor is, ha veszítünk. De hát nem ez történt. Én hajlandó vagyok mindig veszíteni, ha az ügy azzal nyer. Csak adják meg a tévedés jogát nekem is. Minisztériumi „belsőépítészet" - Ön alkotóművész. A hivatali munka minden erejét, idejét leköti. Nem hiányzik a tervezés? - Azért szeretem ezt a munkát, ami most a feladatom, mert ez vére beli tervezői munka. Nekem a hivatali asztalom olyan, mint a tervezői, ahol kereteket tervezek, amely keretekben a benne folyó életnek nagyon pontos határa és szuverenitása van. Amikor én, mint belsőépítész, templomot terveztem, akkor tudomásul vettem annak az egyháznak a liturgiáját és szabályait. Ha múzeumot tervezek, akkor ugyanúgy teszek. Most sincs másként. 1964 óta magántervező vagyok. Volt is abból elég bajom, hogy kiléptem az állami szolgálatból. Ebben a huszonhat évben minden információt nekem, magamnak kellett megszereznem, magamnak kellett megvennem a könyveket, a folyóiratokat, jönni, menni, utazni. Most ebben a helyzetben tömegével kapom a szakmai információkat. Tehát, amilyen mértékben a munkám rettenetes tehertétel, olyan mértékig jó is, mert tudom, hogy mi van a könyvkiadásban, melyik színházban mi készül, és el is megyek a bemutatóra. Nem tudom, hogy meddig tarthat ez a felfokozott állapot. Valószínűleg nem sokáig. Ha az ember megcsinálta a vázlattervet, ha elkészítette a programtervét egy kulturális koncepciónak, akkor majd jönnek azok, akiknek már a kivitelezés a feladatuk. Én ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek kötelessége a történelmi adósságok ledolgozása. Mivel megfosztottak bennünket attól, hogy ebbe beletanuljunk, természetesen nem vagyunk olyan „profik", mint a kommunisták. De szemünk előtt nő fel egy generáció, amelyik tanulhat tévedéseinkből, s kijavíthatja hibáinkat. Hamarosan robbanásszerűen be kell következnie annak a felismerésnek is, hogy a kérdések óriási többsége nem ideológiai, nem a hatalom, nem pártkérdés, hanem a közös megmaradás, a közös lét kérdése. S akkor talán már az értelmiség is irányt tud váltani. Nemcsak opponál, de lesz ereje a konstruktív tevékenységhez. JÓZSA ÁGNES A Szegedi Nemzeti Színház új tagjai „ Talán nem késtem el" ^Ifinél.tanult?. • - Két évvel ezelőtt az egyik ismerősöm vitt el Jeszenszky Endréhez. Dunaújvárosi vagyok, meg kellett oldanom, hogy Pesten lakhassak és keressek is, mert a táncKmülásbót nemhögy megélni lehetetlen, pénz is kell hozzá. A bátyám sogriew. • •tiflajdörtkíjtpéri neki köszönhetem, hogy ma itt vagyok. A fodrászüzletében dolgb'ztam, kedden és'csütpriökön jártam a (á'ncorákra. Egy év után választanom kellett, a kettő együtt nem ment, maradt a tánc. - Hogyan találkozott Imre Zoltánnal? ,,m.A Rock Színházban dolgoztam, nyáron a szegediekkel együtt a Porgy és Bess-ben, beszélgettünk, elmondtam neki, mennyire szeretJLHOS ISTVÁN magánúton kezdett táncot tanulni. Egészen fiatalon a divattáncok vonzották és számos kortársára hasonlított abban is, hogy nem tudott válaszolni az ominózus kérdésre: mi leszel, ha nagy leszel? Ha úgy vesszük, szerencséje volt, mert egészen 20 éves koráig halogathatta a választ. Most 22 esztendős. MMMHHNNSMMMSSSM nék modern technikákat tanulni. Meghívott. Tisztában vagyok vele, micsoda ugródeszka nekem a szegedi együttes. Ráadásul rendszeresen itt dolgozik Lőrinc Katalin, aki az európai modem táncélet egyik briliánsa... - Máris beállhatott a Stabat Materbe. Hogyan fogadták? - Természetesen izgultam, hiszen az együttesben nálam sokkal képzettebb táncosok dolgoznak. Az elsó próbák után eloszlott a feszültség, azóta is mindenki segít. Hálás vagyok érte és persze azért is, hogy ilyen színvonalas műhelybe kerülhettem. Talán nem késtem még el, lehet belőlem jó táncos. „ Majd belenézek a tükörbe " - Úgy tudom, több helyre hívták; miért éppen Szegedet választotta? - Jól megfontolt önzésből. Lehettem volna musical-szereplő a Rock Színházban, hívtak a Budapest Táncegyüttesbe néptáncosnak és Szegedre. Pesti vagyok, először azt kellett megfontolnom, hogy főváros, vagy vidék. Sokan mondják és én is úgy tartom, hogy az ember, ha 18 éves, kezdjen önálló életet; ha egyszer úgy is muszáj, jobb, ha ilyenkor szakad ki a családból, miiit később. Mérlegre tettem aztán a lehetőségeket, s azt láttam, itt tanulhatok a legtöbbet, ráadásul azt csinálhatom, amit szeretek. - Ismerte a Szegedi Balett előadásait? - Minden pesti szereplésüket megnéztem, de tavaly ide is utaztam előadást nézni. Az együttesnek jó híre van szakmai körökben, s a modern táncszínház az a műfaj, TOPOLANSZKY TAMAS frissen végzett a Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatán, 18 éves. Ne tes.sék csodálkozni azon, hogyan kerül egy néptáncos aSzegedi Baletthez; aki manapság a táncművészetet választja, annak mindent tudnia kell, néptáncot csakúgy, mint klasszikus, vagy jazz-balettet, s a modern tánc mozgásvilágában is jártasnak kell lennie. Különösen így van ez; ha olyan együtteshez szerződik, mint az Imre Zoltán-vezette szegedi, amely modern mozgásszínházként határozza meg magát. amelynek jövője van. Én tanulni szeretnék, s itt erre módom lesz. Sőt, nem is keil a jövő időt használni, máris beállhattam Imre Zoltán két egyfelvonásos darabjába. - Azt veszem ki a szavaiból, hogy határozott elképzelése van a saját táncművészi pályájáról, mintha fiatal kora ellenére szabályos stratégiát tervezett volna. - Csak azt tudom, hogy nagy szerencsém van. Végtére 18 évesen lett állásom, van hol laknom, a színházban remekül érzem magam, a táncosok segítőkészek, a szakma élvonalához tartozó mesterektől tanulhatok. Most már csak rajtam múlik, mi lesz belőlem. Időnként majd belenézek a tükörbe, és eldöntöm, hogyan tovább. SULYOK ERZSÉBET Pályázat - kinek? Az alkalom tiszteletet parancsoló, a cél nemes és méltó, a téma dilettáns, a kiírás enyhén szólva hiányos. Ezek jutottak eszembe, amikor kezembe került a Magyar Rádió Zenei Főosztály fiatalok komolyzenei szerkesztősége által, a gimnáziumok számára kiírt országos zenei műveltségi verseny pályázati anyaga. Az alkalom Bartók Béla és Kodály Zoltán születésének 110. évfordulója. A cél nem lehet más, mint a tizenéves fiatalokat rávenni, hogy még többet tudjanak, még mélyebb élményeket szerezzenek a magyar zenéről. A téma viszont - és most tessék figyelni - Ezer év magyar zenéje Szent Istvántól napjainkig. A kiírás tartalmazza, hogy a gimnáziumok hatfős csapatokkal vehetnek részt, hogy a nevezési határidő szeptember 25., hogy mik a verseny fordulói, hogyan alakul a menetrend, csak épp a lényegről, a meghatározott téma tartalmi követelményeiről nincs egyetlen sor sem. Olyan ez, mintha egy ügyes kezű tinédzser háromszor ötméteres olajképet szeretne festeni a magyarok bejöveteléről, vagy egy gimnazista a diákkörben az emberiség történetének feldolgozására vállalkozna. Bár lehet, a kiírás alapvető célja az elriasztás. Kevés pályázó, kevés gond. Hogy megbukik az ügy? Ugyan! A tűz körül még mindig sokan melegednek, akik nem csak egy gépelt oldalas versenykiírást kapnak. Csakhogy Kodályra emlékezve éppen az ő ideáját torpedózni meg?! Mert a feldolgozandó anyag a XI. század Nyugatról érkező keresztény zenéjétől, a gregoriánoktól (mert a témameghatározásban szereplő Szent István nem az István, a király rockoperára vonatkozik), Bakfark Bálint hagyatékától, a nemzeti muzsika megszületésén, Erkel és Liszt, Bartók és Kodály, Weiner és Lajtha, Kadosa és Farkas Ferenc, Szokolay és Balassa, Petrovics Emil és Láng István, Durkó Zsolt és Kurtág György zenéjéig terjed. Ember (professzor! nyet professzor, akagyemik!) legyen a talpán, aki vállalja, bírja, érti és még a nyilvánosság előtt játékos formában és alkotó módon tanúbizonyságot is ad mindezek ismeretéről. Túljutva lexikonok, összefoglaló monográfiák, életrajzok, tanulmányok, lemezek kilométerein. Mert nem csupán végigkóstolni kell a magyar zenetörténet fodrozó felszínét, mint fecske a vizet, hanem el is kellene merülni abban. Egy - talán eredményre is esélyes - csapatösszeállítási tippem azért lenne: Szabolcsi Bence, Újfalussy József, Tóth Aladár, Molnár Antal, Dobszay László, Kroó György. Tartalék: Czigány György. TL.